The ​Orphan Master's Son – Az ellopott élet 71% 12 csillagozás

Nagyon dühítő ez a könyv, mégpedig azért, mert lehetett volna sokkal, de sokkal jobb is.

Bár férfiemberként különösebben nem zavarna az sem ha a könyv, amit olvasok mondjuk zsákvászonba lenne kötve, de ezzel a kötettel mindent megtettek, hogy az ordítson róla: „vigyázat, ponyva”! Csak néhány kiemelt figyelemfelkeltő nyalánkság: „sötét örvény”, „csak úszóknak”, félelmetesen jó", stb, stb. A címlap is elég érdekesre sikeredett: egy az egyben átvették az egyik angol borítót, és hatalmas betűkkel az van ráírva, hogy THE ORPHAN MASTER'S SON, alatta meg kb 10-es betűmérettel, hogy az ellopott élet. Hogy miért? Lövésem sincs. De ez csak a külcsín.

A kötetet a Pulitzer-díj átadásakor, mint valami tényfeltáró, az észak-koreai diktatúráról leplet lerángató valamit ünnepelték. Külön ki is hangsúlyozták, hogy a szerző mennyit dolgozott az anyaggal és tessenek kapaszkodni! még el is utazott Észak-Koreába tanulmányútra, hogy megírja milyen rossz hely is az. Khm, khm. Nekem már itt gyanús volt. Mert valószínű, hogy a derék elvtársak hagytak volna bármi negatívumot is szem előtt az amerikai kollégának…

Az egész kötetről üvölt, hogy kb egy jenki ilyennek képzeli a diktatúrát, csak pár példa, ami miatt totálisan hiteltelen az egész:
– egy munkatáborban az élelmesebb foglyok úgy élik túl az éhezést, hogy ökröktől manuálisan, khm, khm, lefejtett spermát isszák. Vajon mi hibádzik ebben? :D
– egy fogolytáborba bekerült rabtól nem veszik el a mobilját, és egy éven keresztül szabadon használhatja bármilyen retorzió nélkül
– a könyv egyes részein észak-koreai propaganda rádióadásokat olvashatunk, amiben egy igazi gyöngyszemre akadtam: a munkások „rinyálnak” – így, ebben a formában. Viszonylag kevés é-k propagandát hallottam / olvastam még, de az tuti, hogy egy, papíron a munkásság hatalmára épülő, kommunista diktatúrában ehhez hasonló dolgok egyszerűen nem hangozhatnak el .
– az egyik szereplő egy lopott belbiztonsági igazolvánnyal (az ilyesmit vajon nem keresik?) húzza ki magát a kötelező állampolgári feladatok alól – minden katona gond nélkül elfogadja ezt és hisz neki, de mikor a fekete piacon áruló suhancot akarja vele megfélemlíteni az kineveti, és azonnal rájön, hogy kamu az egész.
– elektrosokkos kínzás közben az egyik áldozat kihúzza a lekötözött kezét, hogy feljebb tekerje a tárcsát, miközben egész teste merevgörcsben van. De hogyan?
– úgy végeznek lobotómiát, hogy kézzel! benyomnak egy szeget a szemüregen keresztül az agyba, minden fertőtlenítés vagy utógondozás nélkül. És a lobotómia sikeres lesz, az alanyok zombivá válnak, de nem viszi el őket a fertőzés és a koponyába döfött fém sem öli meg őket.
– EZ ERŐS SPOILER LESZ: az egyik szökött rab megöli a nagyhatalmú minisztert és egy az egyben a helyére lép. Onnantól kezdve a sofőrje, az alkalmazottai, a felesége!, de még maga Kim Dzsongil sem ráncolja ezen össze a szemöldökét, hanem úgy tesznek, mintha mi sem történt volna. Tetszenek érteni??? A Kedves Vezető személyi testőrei beengednek egy fickót, akit még sosem láttak, csak azért, mert Ga parancsnok egyenruhájában flangál… Bár értem h miért kell ez a rész a könyvbe (egyéni sors- és identitásvesztés a diktatúrákban, stb. – kb mint a Sorstalanság)
– vagy a nagyvezér tudja, hogy titkos információkat tud elküldeni ez a bizonyos ál-Ga parancsnok az amerikaiknak, de hagyja neki, sőt! bátorítja, hogy tegye meg. Mindezt a világ legzártabb diktatúrájában. Hogy miért? Nem derül ki, mert szegény Kim max egy egydimenziós képregényfőgonosz.

Csak azért adtam rá 3 csillagot, mert ha az irrealitásokat és logikátlanságokat elhagyom, és csak a már említett egyéniség- ill. sorsvesztést veszem figyelembe, akkor működik a könyv. De mindenképpen bosszantó, hogy csak ennyit sikerült kihozni belőle.

160. oldalig bírtam cérnával. Elvileg egy komoly díjjal jutalmazott könyv, Pulitzert kapott. Nos, én ebből szemernyit nem éreztem. Csapongott olyan volt, amikor sok egymás mellé rakott novellát olvasnék, összefüggések nélkül pedig egy regényről beszélünk. Vissza-vissza kellett lapozni, hogy most mi is van? Másrészt nem volt érdekes, egy hosszadalmas hajókázás Korea és Japán között egy ócska hajóval. Ez még nem lenne feltétlenül unalmas csak itt ugyanazok az események történtek. Harmadrészt, és számomra a fő oka, hogy félbehagytam: nem tartom hitelesnek. Olvastam egy nagyon hiteles leírást Észak-Koreáról Barbara Demick tollából. Ez a regény távol állt attól a világtól, egy elképzelt, fantáziában megalkotott KNDK diktatúra sejlett fel előttem, nem a valóság. Ez zavart a legjobban és mivel van róla némi fogalmam, mondhatom jogosan. A könyvvel már sokszor szemeztem a könyvtárban, legalább háromszor felvettem, hogy hazahozom, aztán mégsem tettem meg. Talán a megérzésem sugallta? Lehet… Most volt merszem elhozni, beleolvasni. Hiába. Sajnálom, Mr. Johnson.

Ajajj, bajban vagyok az értékeléssel.
Ugyanis, ha ez a könyv egy kitalált népről szólna, nem egy létezőről simán megadnám az 5 csillagot (vagy minimum 4,5-et a végével valahogy nem voltam teljesen megelégedve), mivel nagyon jól van megírva, végig fent tartotta az érdeklődésemet.
Viszont így ezt sajnos nem tudom megtenni, ugyanis kétlem, hogy akár a 20%-a igaz lenne annak, amit Amerika állít Észak-Koreáról.
Illetve minimum tízen megkérdezték tőlem, hogy angolul olvasom-e, ugyanis a magyar címet csak nagyítóval lehet felfedezni. Nem értem, ez miért jó bárkinek is.

Hááát, nem véletlen, hogy évekig kerülgettem a polcomon ezt a könyvet, egyre csak halogattam az elolvasását. Ha ez lett volna az első találkozásom Észak-Koreával, akkor simán öt csillagos lenne a könyv. (azzal ellenére is, hogy kedvem lett volna a 100.-ik oldalnál abbahagyni). Mivel Barbara Demick könyve volt az első, amit elolvastam erről az országról, így már nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy ezt a regényt egy eminens diák írhatta. Ő, aki az első padban ült, figyelt és jegyzetelt, és persze az elmélet után gyakorlati vizsgát is tett. Nagyon akarta az ötöst, és ez érződik a regényen is. A kevesebb több lett volna. A cselekmény végig hullámzik, és amikor sikerült valamit jól megfognia, utána elrontja valami blamával (pl a 'cápatámadásos' sztori, vagy a 'tigrishús') …. jajj…értem én, hogy mit szeretett volna Adam Johnson megmutatni nekünk, de ez amúgy is egy érzékeny és bonyolult téma, vékony jégen táncol, aki erről akar írni.

Nagyon izgalmas könyv,jó olvasni.

Kicsit félve kezdtem bele, a leírás nem hazudott. Valóban nehéz olvasmány, de nem bántam meg. Nem egyszer kellett visszaolvasnom, hogy ne veszítsem el a szálat. Tipikusan olyan könyv, aminek olvasása közben nem lehet „lazsálni”. Egy olyan világot mutat be, ami sokunk számára elképzelhetetlennek tűnik. A történet izgalmas, bonyolult, és az ember izgatottan várja, mi lesz a végkifejlet. Tetszett.