Eleven ​útvesztő 15 csillagozás

Adam Foulds: Eleven útvesztő

1840 ​körül járunk, egy Londonhoz közeli erdős vidéken, High Beachben. Itt működteti elmegyógyintézetét Matthew Allen, a karizmatikus orvos, aki mindig újabb és újabb nagyszabású tervekkel áll elő, s aki, bár korábban egyszer már súlyosan eladósodott, most éppen soron következő ígéretes vállalkozásához keres befektetőket. Itt, az intézet falai között él John Clare, az egyszerű sorból származó költő, akit egykor ünnepeltek a nagyvárosi kritikusok, de most mentális zavarokkal küzd; és melankóliában szenvedő testvére kíséretében ugyancsak ide érkezik a harmincéves, a hírnév kapujában álló másik költő, Alfred Tennyson, akit Allen kamaszlánya, az okos és büszke Hannah tüntet ki rajongásával.

A történelmi tényeket a fikcióval vegyítő történet fő vonulatát Clare fokozatosan elboruló elméjének és elhatalmasodó fantáziavilágának mesteri ábrázolása adja. Ugyanakkor a lírai szépségű, zenei kompozíciójú regény több szereplő nézőpontját váltakoztatja, és egymásba fonódó,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2009

Róluk szól: John Clare, Alfred Tennyson

>!
Gondolat, Budapest, 2016
244 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636936792 · Fordította: Bényei Tamás

Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

Hannah Allen · John Clare · Septimus Tennyson · Thomas Rawnsley


Kedvencelte 3

Várólistára tette 35

Kívánságlistára tette 36

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Kuszma>!
Adam Foulds: Eleven útvesztő

A vidéki Angliában vagyunk, egy szemre helyre kis elmegyógyintézetben, amit az ambíciózus és naprakész doktor, Mr. Allen vezet. Ide érkezik a feltörekvő költő, Lord Tennyson, hogy meglátogassa mélakóros fivérét – de hiába lesz később ő Viktória királynő kedvenc házipoétája, ebben a regényben fájdalmaival, vágyaival és kétségeivel csak statiszta lehet a jóval masszívabb fájdalmak, vágyak és kétségek között. Olyan a szöveg a maga látszólagos viktoriánus nyugalmával, mint egy csendes vasárnap délután a napsütötte nappaliban: első pillantásra minden rendben van, de az elfojtás (ez a rossz szomszéd) már készül beüzemelni az ütvefúrót a túlságosan vékony falakon túl. A feszültség tehát az ellentétekből fakad: visszafogottak és hajlékonyak a mondatok, hogy egyszer aztán ránk vesse magát egy naturális, precíz közeli egy klistélyozásról, vagy arról, hogyan kell agyagban sünit sütni. A városban dübörög az ipari fejlődés és rohamosan fejlődik a tudomány, de a környező erdőben még bőven el lehet tévedni. És mit sem segítenek a kicsiszolt formák a társadalmi érintkezésben, ha az emberi elme is csak egy erdő, egy útvesztő, amiben sötét ösvények csábítanak, szederindák nyújtóznak felénk, és örülhetünk, ha csak a ruhánkat szaggatják meg. A viktoriánus társadalom pedig hiába rejti rútabbik arcát távoli bolondházakba, és hiába igyekszik megfeledkezni róla – ez a rútság igenis létezik. És neki is ember a neve.

12 hozzászólás
giggs85>!
Adam Foulds: Eleven útvesztő

Minimum Dante óta tudjuk, hogy az ember életútja során néha bizony betéved egy nagy sötétlő erdőbe, hogy elérhesse vágyait, vagy szembesüljön démonaival. A fiatal angol szerző, Adam Foulds regényében, az Eleven útvesztőben már a kezdet kezdetén minden szereplő eljutott ebbe a nagy sötétlő erdőbe, ugyanis ennek a kellős közepén található történetünk helyszíne, a High Beach Elmegyógyintézet, melyet a valóban létezett, haladó gondolkodású ideggyógyász, Matthew Allen vezetett valamikor a 19. században.

Foulds a rendkívül lassú sodrású történetek és a hihetetlenül precíz, aprólékos leírások mestere. Ebben a rövid, viktoriánus jellegű regényben oldalanként szegődünk a szereplők nyomába, akik egy része az orvos családjához vagy az intézetben dolgozó személyzethez, míg más részük a kisebb-nagyobb mértékben beteg ápoltakhoz tartozik. A szigetországi szerző tökéletesen végiggondolt módon, és részletező pontossággal mutatja be az egyes alakok mindennapi életét, az őket mozgató erőket és az elméjükben végbemenő folyamatokat; miközben végig ott van a háttérben az erdő, a folyton változó évszakok tükrében, a maga élő, sötét, vibráló, titokzatos és áthatolhatatlan voltában, a könyv tulajdonképpeni főszereplőjeként.

A többek között Booker-díjra is jelölt kötet korántsem vidám vagy felemelő, egyik figura sem képes elkerülni a sorsát, kisebb vagy nagyobb volumenű egyéni drámájuk ábrázolása pedig tökéletesen egybeolvad az elmegyógyintézet mindennapi életének leírásával. És ahogy a kezdetekben eléggé idillinek tűnő történet szinte észrevétlenül csúszik át a melankóliába, a borzalomba és tébolyba néhány tökéletesen eltalált kép vagy jelenet révén (ilyen például, mikor a fát hasogató doktor gondolkodás nélkül átnyújtja a fejszéjét az egyik ápoltnak, vagy mikor egy leölt és kizsigerelt őz tetemét temetik a föld alá), rájövünk, hogy az eleven útvesztő nem az elmegyógyintézet, de nem is a végtelennek tetsző erdő, hanem a felfoghatatlan végletekre képes emberi elme.

Foulds regényében ugyanis szinte mindenkit más és más mozgat, mások a vágyaik, céljaik, másként látják a környezetüket; szinte kivétel nélkül mindenki önmaga vagy az őt vezérlő vágyálom foglya marad; belső világaik között nem sok hasonlóság van, és köztük szinte lehetetlen őszinte és működőképes kapcsolatot létrehozni. Ez pedig nemcsak az elmebetegekre jellemző, hanem az összes emberre, hisz miközben a két véglet között (a velejéig aljas, a neki kiszolgáltatott embereket kihasználó és megalázó alaktól, a teljességgel konvencionális vágyakkal és ábrándokkal megáldott figurán át a magát Isten küldöttének tartó és mindent az emberek szolgálatának alárendelő elmeháborodottig) senki sincs, aki kisebb-nagyobb mértékben ne a saját agyának gúzsba kötött foglya lenne.

A fiatal angol író azon szerzők táborába tartozik, akik arra keresik a választ, hogy mi mozgatja az embert, mi határozza meg az identitását, és mi az a közös vonás, ami valóban emberré tesz bennünket, és ami mindannyiunkban bennünk van. Teszi mindezt olyan ihletett költői prózával, amire csak igen kevesek képesek (Bényei Tamás újfent ragyogó munkát végzett), miközben felvillant olyan brutálisan erős képeket, melyek valószínűleg sok olvasó agyába menthetetlenül bele fognak égni.

2 hozzászólás
Judyt IP>!
Adam Foulds: Eleven útvesztő

Ritkán olvasok szépirodalmat, de amikor igen, akkor valahogy mindig másképp olvasom, mint a fantasy, sci-fi, disztópia stb. köteteket. Valahogy átjár egy fennköltebb érzés és egészen felemelő élményben lesz részem tőle. Bár bevallom őszintén a könyv borítója anno igen félrevezetett (valami zombis könyvnek hittem), de miután világossá vált számomra, hogy nem az, akkor is ugyanúgy szerettem volna. És ezt az olvasási élményt nagyon köszönöm @Eszticsillag-nak, hiszen Tőle kaptam a könyvet. :)
Imádtam azt a gyönyörű szókészletet, amit az író és a fordító használ. Igényes nyelvhasználat, pontos nyelvhelyesség, a történet szerkezeti felépítése is egyedülálló, és bár az író a köszönetnyilvánításnál elárulja, hogy honnan merített, hogy a hosszabb időszak alatt történt dolgokat hét évszakba tömörítette, fontos személyeket kihagyott és alkotott pár új karaktert, ez mind hozzáadott szerintem ehhez a történethez és nem vett el belőle. :)

Történet: ★★
Írásmód: ★★
Nyelvhelyesség/fordítás: ★★
Felépítés/szerkesztés: ★★
Külső megjelenés: ★★

Bővebben itt írok róla:
http://watchaholics.hu/2018/01/13/adam-foulds-eleven-utveszto/

>!
Gondolat, Budapest, 2016
244 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636936792 · Fordította: Bényei Tamás
Petiko>!
Adam Foulds: Eleven útvesztő

Kimagasló, maradandó olvasási élményt nyújtott ez a Booker-díjra méltán jelölt (nálam el is nyerte) neo-viktoriánus regény. Hosszan méltathatnám az erényeit: az érdekfeszítő történetvezetést, a különleges atmoszférát, a karakterek sokszínűségét és árnyalt kidolgozottságát, a valóság (érdemes utána olvasni a történelmi háttérnek) és a fikció mesteri vegyítését, s ami nekem oly kedves volt, a próza gyönyörű líraiságát (legutóbb Jón Kalman Stefánsson varázsolt el ennyire a sorok mögött meghúzódó költőiségével). Ami a fentieken túlmenően lenyűgözött, az a részletek rendkívül precíz megfigyelése, és az az írói kifinomultság, ahogy Foulds ezeket közel hozza hozzánk, olvasókhoz. Ebben a könyvben nincs egy unalmas sor sem, gyönyörködni lehet minden pillanatképben, legyen szó bármiről, egy falevélről, egy kis hangyáról, egy arcról, egy apró cselekvési mozzanatról („Az ajtó súlyosan csapódott be mögöttük, légmentesen bezárva őket a csendbe, amely felerősítette lépteik zaját, és arra késztette őket, hogy halkabban, óvatosabban lélegezzenek. Kioltott hangulat, alig egy perce elfújt gyertyák érzete – olyan szobáé, amelyből épp az imént távozott valaki”116.old), egy pillanatnyi hangulatról („Az egész napot sötét kedélyállapotba süppedve töltötte. A „süppedve” épp a megfelelő szó: hangulat iszaposan lágy, sötét és lomha, folyómedrek szagát juttatja eszébe; önmagát juttatja eszébe” 136.old.). Mindezt kiváló fordításban olvashatjuk.

A cím tökéletesen fedi a tartalmat, nekem érdekfeszítő volt a bolyongás ebben az eleven útvesztőben. Azt azonban meg kell jegyeznem, hogy a hazai kiadás borítója – az eredetivel szemben – melléfogás, horrort sugall, elrettenthet, megtéveszthet olvasókat.


Népszerű idézetek

>!

Az ágy mindig élvezet volt, sziget, ahol kiköthetett a nappalok folytonosan változó, elkerülhetetlen viharai után, az őrültek és az ő lázas, alagútásó logikájuk, bánataik, reményvesztettségük, agresszivitásuk és obszcenitásaik között eltöltött nappalok után.

77

>!

[…] részegségre vágyott, arra, hogy a világ lágyan folyja körbe.

20

>!

Ugyan mire való a szabadságom, ha nem lehet az enyém az, amire vágyom?

22

Petiko>!

Semmi nem termeli ki nagyobb bizonyossággal a lelki zavarokat, mint a család.

28. oldal

>!

Mintha a gondolkodás a legcsekélyebb mértékben is segíthetne. Semmit nem lehet érvekkel létrehívni. Ami létezik, az létezik.

63

>!

Megízlelte a tenyerére tapadt havat: semmilyen-íze volt, mégis tele valami megnevezhetetlen és hatalmas dologgal, tele távolsággal, tele éggel.

79

>!

A világ szoba, tele súlyos bútorokkal. Végül engedélyt kapunk, hogy távozzunk.

85

>!

– A Nagy Cselekvő.
– Úgy van, a közös ősok, az egységes erő. A világ minden létezőjét összefogja valami. A hő és a fény is ennek a megnyilvánulása, akárcsak az élő szervezetek és az ő életerejük.
– Energia. Gondolatok.
– Igen, a gondolatok is. Az energiájuk – az áramlásuk.

25

LuPuS_007>!

A legerősebb börtön az idő falaiból épül.

43. oldal

>!

– Tényleg?
– Te szinte semmit nem tudsz.
– És mit kellene tudnom?
– Semmit.

78


Hasonló könyvek címkék alapján

Tracy Chevalier: Isten teremtményei
Diana Hunt: Őrület határán
John Marrs: A jó szamaritánus
John Marrs: A hazugság ára
Flora Harding: Erzsébet és Fülöp
Sarah Waters: A szobalány
Bridget Collins: A könyvkötő
J. P. Delaney: The Girl Before – A lány a múltból
Katerina Diamond: A tanár
Sabine Durrant: Így emlékezz rám