Dishonored ​– A képmások ura 41 csillagozás

Adam Christopher: Dishonored – A képmások ura

A ​többszörös díjnyertes dark fantasy videojáték különleges világa regényben is életre kel!

Emily Kaldwin császárnő kettős életet él Dunwallban: az uralkodói teendői mellett apja, Corvo Attano képzi a lopakodás, harc és orgyilkosság művészetében. A birodalom ismét sötét idők elé néz: nemrég egy titokzatos férfi érkezett a városba, és a Bálnavadászok élére állt, méghozzá olyan képességek birtokában, melyeknek a létezése már éppen kezdett feledésbe merülni. Emily és Corvo életre-halálra folyó hajszába veti magát: ha nem lebbentik fel a fátylat rejtélyes ellenségükről, akkor minden igyekezetük dacára bekövetkezik az elkerülhetetlen pusztulás.

Az első Dishonored videojáték 2012-ben jelent meg, és egy olyan kitalált viktoriánus kori világban játszódik, amiben egyaránt létezik a mágia és a technológia, játékosok milliót ejtve rabul. Az elnyomó rendszer és a vele járó korrupció, a bálnazsírral való fekete kereskedelem az ipari negyedben, a patkányok által terjesztett… (tovább)

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2016
336 oldal · ISBN: 9789634192008 · Fordította: Benkő Ferenc
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2016
336 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634191995 · Fordította: Benkő Ferenc

Kedvencelte 4

Most olvassa 2

Várólistára tette 55

Kívánságlistára tette 57

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

KönyvParfé>!
Adam Christopher: Dishonored – A képmások ura

Miután végeztem a regénnyel, végigmentem a játék első részén, mert kíváncsivá tett, hogy milyen lehet. spoiler A könyv szerintem hangulatos, bár kevésbé sötét tónusú, mint a játék. Mindenesetre nagyon tetszik, ahogyan a steampunk és a mágia találkozik egymással, és ez a fejezetekben is szépen visszaköszön. Most, hogy már ismerem mindkettőt, kezdem érteni a helyszíneket és néhány könyves utalást is.
Bővebben: http://konyvparfe.blog.hu/2017/03/05/adam_christopher_d…

4 hozzászólás
phetei P>!
Adam Christopher: Dishonored – A képmások ura

TLDR: spoiler

Kockázatos vállalkozás volt ez mindenki részéről. A Dishonored az utóbbi évek egyik legjobb játékaként jól csengő nevet kölcsönöz bárminek amire rá merik írni. A név viszont kötelez, nem lehet hibázni, jól látható frenchise építés zajlik, nem fér bele egy olyan malőr, mint egy pocsék előzmény könyv, amiből később esetleg majd nem lehet egy DLC-t heggeszteni.

Annak ellenére, hogy bíztam benne, a fentiek miatt nem ronthatják el, rendkívül alacsony elvárásaim voltak A képmások urával szemben:
1., ne legyen borzasztóan rossz,
2., nosztalgiát keltően adjon vissza valamennyit a játék hangulatából.
Azt hiszem, a csillagozásból látható, hogy a könyv ezeket a feltételeket maradéktalanul megugrotta, így a magam részéről elégedett vagyok az eredménnyel. Persze ettől meg aztán rögtön kicsit elégedetlen is lettem, mert ennyi erővel akár kiemelkedően jó is lehetett volna, alapanyag van hozzá bőven.

Mondhatom, hogy Adam Christopher és a Bethesda marketingesei biztosra mentek. A könyv könnyen olvasható, hangulatos szerkezeti megoldásokat használ, rengeteg utalás van benne a játék egyes elmeire és történéseire spoiler a helyszínek zöme pedig szintén visszaköszön.

Ugyanakkor az egész cselekményt belengi az események súlytalansága, hiszen kétségünk sem lehet a végkimenetelről (mivel ez után következik a második játék). Emellett az volt az érzésem, hogy nem igazán tudták eldönteni, milyen korosztálynak szánják a kötetet; a játék helyenként horrorba forduló nyomasztó atmoszférája feljsejlik ugyan mutatóba itt-ott, de ezzel együtt is a szöveg és a dramaturgia kiszámítható egyszerűsége inkább a fiatalabb korosztály megcélzására utal. A terjedelem szerintem megfelelő, viszont érzésem szerint lehetett volna még húzni rajta egy 30-40 oldalt, hogy feszesebb legyen a szöveg.

Próbáltam olyan szemmel is nézni, hogy milyen lenne ez a könyv, ha nem ismerném a játékot. Noha nyilvánvalóan ezt nem tudom teljesen objektíven megítélni, szerintem még úgy is élvezhető lehet. Pont annyi magyarázat van benne, amennyi a helyükre teszi a szereplőket és az eseményeket, viszont rengeteg poén és utalás így szükségszerűen értelmezhetetlen marad. Kedvcsinálónak a játékhoz, vagy akár egy laza fantasyként olvasva így is működőképes.

Azt gondolom, hogy A képmások ura teljesíti a célját. A korábbi játékosokban felidézi a jó élményeket, kellő motivációt ad a további játékhoz, a világgal ismerkedőknek pedig korrekt rálátást ad, hogy mire is számítsanak. Mindezek mellett az a véleményem, hogy a folytatásokra (ha minden igaz még lesz kettő) ez már kevés lesz. Az univerzum ennél a könyvnél sokkal árnyaltabb és sötétebb hangulatú, a benne rejlő ziccereket csak egyszer lehet kihagyni.

8 hozzászólás
RosszQtya P>!
Adam Christopher: Dishonored – A képmások ura

Elfogult vagyok, és ezt nem is tagadom. Én nagyom imádom ezt a játékot. Beszippantott már az első pillanatban. Ezért nem is tudok igazán rosszat írni a könyvről, még ha egy kicsit érzem, hogy maga a történet, nem igazán erős. Na, de olyan jó volt az ismerős helyszíneket újra bejárni, ismerős karakterekkel találkozni, visszakapni azt a miliőt, ami annyira jellemző erre a steampunk világra. Valószínű, hogy ha egy olyan ember olvassa ezt a könyvet, aki nem ismerős ebben, annak nem okoz akkora élményt. De hát, ettől kerek a világ.:)

2 hozzászólás
ViveEe P>!
Adam Christopher: Dishonored – A képmások ura

Jóindulattal három csillag.
Nem ismerem a videójátékot, de gondolom anélkül is rendesen meg kellett volna állnia a helyét a könyvnek. Hát számomra maradtak ki lyukak, amiket azért örültem volna, ha legalább kicsit kifejt az író. (Ha mégis megtette, csúnyán átaludtam, és akkor bocsi.)
De egy térképnek örültem volna, vagy legalább annak, ha rendesen elmondják a két „ország” egymáshoz való viszonyát. Az Üresség, gyanítom egyenlő a mágiával, vagy akár valamilyen Istennel, aki kiválaszt bizonyos embereket, akikhez szól, megosztja velük erejét és tudását.
De nincs elmondva, csak így vettem le.
De a fő problémám az, hogy bár ez egy rövid könyv, a feléig csontlopkodáson és kémkedésen kívül szinte semmi nem történt. És igazából utána sem volt sok részem izgalomban.
Úgy érzem átvertek, mert a fülszöveg alapján én egy badass főhősnőre, de minimum harcokra, párbajokra számítottam dögivel. :/
Mellesleg a főgonoszt sem értem. Ha eltekintünk attól, hogy szerintem megszállta valami, akkor sem értem miért így akart bosszút állni.
Én hagyományos gyilkos módiban módszeresen levadásztam volna a bebörtönzőimet. De nem vagyunk egyformák. :D
Nem azt kaptam, amit vártam, de ami nagyobb baj, hogy unalmas volt számomra.

Hanaiwa>!
Adam Christopher: Dishonored – A képmások ura

Hezitáltam hány csillagot adjak rá.
Mert korrekt volt, olvasható volt, de egy olyan alapanyagra épül ami sokkal többet és mélyebbet rejt magában.
A Dishonored ugyanis azt képviselte ami mára szinte kiveszett a játékiparból: az egyediséget.
És ez nagy kincs. Be merte vállalni a sötét hangulatot, a nyomasztó környezetet és történetet és még ténylegesen múlott is rajtunk és döntéseinken valami…
A könyvet az első alapjáték után olvastam el, és talán még jobb pontszámot is kaphatott volna, ha közben nem játszom le a plusz tartalmakat, a másik nézőpontot.
Annak a karakternek a sztoriszála után, a végső monológja után, ahol a meghozott döntéseinek a következményeivel néz szembe tudatos nyugodtsággal.. na ott megemeltem a kalapom, ahhoz már nehéz mérni bármit.

10 hozzászólás
Shanara>!
Adam Christopher: Dishonored – A képmások ura

"Különös világ ez a hely, ahol a történet játszódik, technikai fejlettség tekintetében leginkább a Viktoriánus korra hasonlít, de ebben a világban a fő nyersanyag a cetolaj. Akár romantikusnak is tekinthettem volna ezt a hangulatot, de mégis inkább komornak, sötétnek és veszélyekkel telinek érződött. Mindenesetre csábító volt a steampunk és a mágia keveredése és ebből a szempontból nem is csalódtam a regényben.

Kicsit nehezen állt össze az elején a kép – ismeretlen volt a közeg, nem játszottam még a játékkal. Lassan indult a regény eleje, a közepéig eléggé komótosan haladtak az események, a szereplők is csak szöszmötöltek, tapogatóztak, de aztán idővel – úgy a regény felénél – összeértek a szálak és a végén már a cselekmény összetettségével és mozgalmasságával kapcsolatban sem lehetett okom panaszra. (…)

Valószínűleg nem leszek sem a világ, sem a játék rajongója, mert annyira mély benyomást nem tett rám a történet, de az eddigi játékkönyves tapasztalataimat – és az előzetes elvárásaimat – bőségesen felülmúlta a kapott élmény. Szóval teljesen élvezhető volt ez, mozgalmas és szórakoztató, de tökéletesnek azért nem lehet mondani. Örülök neki, hogy elolvastam, mert összességében pozitív élménnyel zártam be a könyvet. Könnyedén el tudtam merülni a történetben, magával ragadott a steampunk és a mágia keveredése, Dunwall és Tyvia viharos történelme, lakói indokai és tettei.

Nem, a játékba nem fogok belekezdeni, mert annyira nem izgat a dolog – meg nem vagyok időmilliomos sem –, viszont ha lenne még folytatása a már megjelent előtörténetnek, akkor azt is szívesen olvasnám. Ez pedig már most több, mint amit ez eddig olvasott játékkönyveknek sikerült elérnie nálam – igen, tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok könnyű eset."
Bővebben: https://shanarablog.blogspot.hu/2017/04/adam-christophe…

Popovicsp87 P>!
Adam Christopher: Dishonored – A képmások ura

Eddig nem volt szerencsém az Arkane Studios játékához off, de a könyv meghozta hozzá a kedvem.
Tetszett ez a XIX. századi fantasy környezet, ahol a mágia jól megfér a technológiával. Leginkább az Arcanum című játék steampunk világa jutott róla eszembe.
A regény nem kapkod, hagy időt, hogy megismerjük a karaktereket, lássuk reakcióikat az eseményekre.
Corvo és Emily szimpatikusak, de ellenfeleik is jól ki lettek dolgozva, bár a szálakat mozgató figura kellően rejtélyes maradt.
Bár pár dolog valószínűleg jobban érthető a játékosainak, szerencsére ez egyáltalán nem vesz el belőle.

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2016
336 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634191995 · Fordította: Benkő Ferenc
2 hozzászólás
CaptainV IP>!
Adam Christopher: Dishonored – A képmások ura

"Talán szándékos, hogy ilyen kicsi hullámokat kelt a szerző által bedobott kavics, de ha így van, még akkor is ott volt a lehetőség egy későbbiekre nézve ártalmatlan, mégis testes sztorira, ennek kulcsa pedig maga a főgonosz, valamint az ő képessége. Miatta tudott volna ez egy önmagában is megkapó és érdekes történet, egy kvázi alternatív, „mi lett volna, ha”-típusú elmélkedés lenni. Jelenlegi állapotában ez most egy olyan regény, ami elszórakoztat addig, amíg olvassuk, de a világ és a karakterek szempontjából egyáltalán nem nélkülözhetetlen, bár fölöslegesnek sem fölösleges. (…)
És persze ott vannak a direkt adagolt kedveskedések: szívet melengetőek az ismerős helynevek, az ismerős személyek, a kisebb-nagyobb visszautalások a játékban történtekre. Még a Szigetek irodalmából származó szemelvényeket is megtaláljuk, csak most nem egy romos lakás asztalán akadunk rájuk, ahogy a játékban, hanem a fejezetek elején. Dunwall már nem az a romos, kísérteties város, aminek a zugaiban mi próbáltuk meg elkerülni, hogy a szemét tallboyok meglássanak, valamennyi határozottan átjön abból is. Mindent összevetve ennek a regénynek az egyetlen problémája a mélység, a rétegeltség hiánya, és még ezzel sem lenne gond, csak olyan eszköztár állt az író rendelkezésére, hogy azt vétek nem használni. Ennek ellenére hiba lenne lemondani erről a könyvről: olvasmányos, nosztalgiát ébreszt, kedvet csinál. Hogy mit tesz hozzá sokunk egyik kedvenc játékához, az kérdéses, de ha valóban számíthatunk még további regényekre, lehet, hogy ezt a kérdést egyelőre a jövőre bízhatjuk, ezt pedig csak simán élvezzük úgy, ahogy van."

Az egész okoskodás pedig itt: http://sci-fi.mandiner.hu/cikk/20161130_eljutni_a_rajon…

Melani>!
Adam Christopher: Dishonored – A képmások ura

Ez a könyv jó is lehetett volna, csak nem lett az. Maga a történet a két játék eseményei között eltelt időben játszódik, ami egy nagyon jó átvezetés lehetett volna. A gond ott kezdődik, hogy teljesen más korosztálynak íródott, mint a játékok. Teljesen hiányzik belőle az a sötét hangulat ami a játékokban megvan, illetve már-már túlzottan ügyel a szöveg arra, hogy ne legyen túl kegyetlen. Emellett a játékok sajátságát adó mechanikus környezet a könyvből majdnem teljesen hiányzik, inkább egy butított Assassin's Creedre hasonlít. Mindezeknek a tetejébe még unalmas is, főleg az első harmada. Nem is tudom, hogy lehetett ezt ennyire elrontani, mert a környezetet csak másolni kellett volna a játékból, a történet pedig kimondottan jó volt. Szerintem még nem is találkoztam olyan könyvvel, ahol egy ennyire jó sztorit ilyen szinten el tudtak volna szúrni. Általában a történeten szoktak az írók elcsúszni. Kár ezért a könyvért.


Népszerű idézetek

Near>!

Az életért küzdeni kell, kockáztatni, hogy az ember igazán értékelni tudja.

31. oldal

Near>!

A fiatal kisnemesek mind egy tőről fakadtak. Azt hiszik, a zsebükben az egész világ.

32. oldal

Near>!

Mi értéke lehet a kéznek, mi csak a lopást, az ölést és a pusztítást ismeri?

47. oldal

jzsolti>!

"Az ellenség legnagyobb fegyvere a szeme, mivel azzal látják,
hol vagy, mit csinálsz, és mi a gyenge pontod. Először a saját
szemedet kell használnod, méghozzá úgy, hogy az ellenségnek
ne adj lehetőséget ugyanerre. A kémkedés művészete
legalább olyan nemes, mint a háborúé."

166. oldal, 14. fejezet (Agave, 2016)

pupsegal>!

Mindenki egyenlő.
Csak néhányan egyenlőbbek a többinél, […].

259.-260. oldal

jzsolti>!

"Itt jöttem rá, hogy maga az idő csupán illúzió, igazából
nem a rend elkerülhetetlen bomlása, melynek végén eljön a káosz,
hanem a tér egy további tulajdonsága, amelynek természetét
képtelenség azonnal megérteni. Ha az ember azt állítja,
hogy egy tárgy szélessége, mélysége és térfogata okán a tér
egy behatárolt területét foglalja el, akkor nem mondható
el ilyesmi ugyanennek a tárgynak a mérhető 'tartamáról'?"

175. oldal, 15. fejezet (Agave, 2016)

pupsegal>!

Az ellenség ismeretéhez először magadat kell megismerned. Épp ezért minden napra kell egy kihívás, minden pillanatra egy lehetőség ahhoz, hogy az ember megismerje, ki is lakozik benne. Fel kell derítenie a határait, és túl kell lépnie rajtuk. Csak akkor nézhet szembe az előtte álló nehézségekkel, mert csakis így tudhatja meg, mire képes igazán.

199. oldal

pupsegal>!

Megfosztották a kalapjától és az álarcától is, ősz, göndör fürtjei közrefogták az arcát, melynek egyik oldalán lila zúzódás éktelenkedett, szája sarkából pedig keskeny vérpatak csordogált. De minden megpróbáltatás dacára a Boyle-dinasztia mátriárkája szögegyenes háttal ült.
Méltóságteljes, a legvégsőkig.

242. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Sherrilyn Kenyon: Bűnös éj
Rick Riordan: Athéné jele
Matthew J. Kirby: A New York-i felkelés
Mark Lawrence: Tövisek Császára
Nalini Singh: Angyaltánc
Jeaniene Frost: Síri csendben
Arwen Elys Dayton: Seeker
Vivien Holloway: A hóhér kötele
Jeanne DuPrau: Szikraváros
Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna