Tili ​és Tiló 87% 28 csillagozás

Michael Ende belebújt Salman Rushdie színes, szélesvásznú álomköpenyébe, és némi meszkalin segítsévével a csontváry-i szürreál-expresszionizmus ezerszínű tájaira révült.

Tizenévesen annyira odavoltam Endéért, hogy még az összes fellelhető könyvének a kiolvasása után is minden könyvtárlátogatásomkor elzarándokoltam az E-hez, és tanácstalanul bámultam a köteteket, konstatálva, hogy azóta sem lett több belőlük. Felnőttként Tar Sándorral műveltem ugyanezt, amíg fel nem fedeztem Kiss Tibor Noét, s most talán végre ez az Ende-ügy is megoldódik.
A Tili és Tiló flottul illeszkedik Ende nagyobbaknak szóló gyermekregényei és a Hárún és a mesék tengere közé. Sokrétű, álomszerű (az én első asszociációm nem Munch volt, hanem Csontváry széltépázta cédrusa, de Munch is lehet), a bimbózó szerelmi szál és a popkult utalások miatt 8 éven felülieknek ajánlanám. Az is, hogy a repülő seprű károsanyag-kibocsátása megközelítőleg nulla, példázza a klasszikus mesei toposzok összefonódását a modern világgal, amolyan emészthető módon. Mivel teljesen szürreális az egész, asszociációk valóságos láncolatát indíthatja el, ráadásul olyan magasságokban szárnyal, hogy a másik 2019-es szürrealista gyermekkönyv, az Együtt a Pörkeföldre mellé kívánkozik. Rendkívül sokrétű, mégis teljesen komplex mű, melyet érzésem szerint átleng egyfajta űrbe ásító, sűrű céltalanság, mely teljesen visszahozta azt az érzést, amiért Ende kamaszkorom egyik legmeghatározóbb szerzője, és amiért Rushdie ifjúsági regényeiért is odavagyok.

Hogy miről szól, az szinte mindegy is. Szárnyalunk a kikacsintások és parafrázisok hátán, és amikor tényleg felbukkant a szerencsesárkány, csak bólogattam.

Számomra egyike volt a legjobb 2019-es magyar gyerekkönyveknek: imádtam a humorát, ahogyan beleszőtte a meséket (habfiú, törpék, stb.) a szerző a történetbe. Szaharin, a sivatagi ugróegérlányka, aki csak cukorpótlót eszik; egyik hősünknél, Szimornál nagyobb Szaharin, de szereplőnket nem zavarja a magasságkülönbség, hiszen ez nem zavarhatja a szerelmet. :-)
Ami kicsit furcsa volt, hogy spoiler
Amúgy meg imádtam, szuper is történet, és szerettem az illusztrációkat is, nagyon jól eltalálta Moldován Mária. :-)

A Tili és Tiló egy nagyon különös hangulatú történet, először nem is nagyon tudtam hova tenni, miközben olvastam. Furcsa tájakon járunk, különös, sőt meghökkentő dolgok történnek, az események folyamatosan váltják egymást. Akaratlanul is megpróbáltam valami kapaszkodót keresve egy másik könyvhöz vagy történethez hasonlítani, de igazából nem tudtam. Mert nagyon sajátos hangulata van ennek a történetnek. Ezért inkább csak olvastam, sodródtam az eseményekkel és rájöttem, hogy nem is kell hasonlítania semmihez.
Nagyon tetszett a történet nyelvezete, amely bár egyszerű volt, de azért belecsempészte az író a szépirodalmi stílust és hangulatot. Ez egyrészt nagyon szép volt, másrészt hasznos is, mivel felkészítheti a gyerekeket a kicsit komolyabb hangú könyvekre és megtaníthatja őket értékelni a szavakban rejlő szépséget.

Ajánlom jó szívvel ezt a mesét, javaslom, hogy hívjuk hozzá elő gyermeki énünket, hagyjuk, hogy a mese szárnyaljon a fantáziánk hullámain, adjuk át magunkat a mese által keltett érzelmeknek és utazzunk egy fantasztikusat a történet hőseivel.
Bővebben: http://konyvutca.blogspot.com/2020/02/acsai-roland-tili…

Igazán hangulatos mese, klasszikus elemek keverednek benne modern dolgokkal. Szimpatikus szereplőink izgalmas kalandok során jutnak el a boldog végkifejletig, az intelligens humor pedig még szórakoztatóbbá teszi a kötetet. A képek nekem annyira nem tetszettek, meg a végén a dalok sem, de mégsem vontam le ezért, mert maga a mese nagyon bájos, szerethető.

Olyan mese ez, ami egy pillanat alatt megmelengeti az ember szívét. Azon vesszük észre magunkat, hogy medveháton imbolygunk és kapaszkodunk, öleljük az előttünk ülő derekát, pedig a fotelba ültünk le egy gondolattal ezelőtt egy könyvvel a kezünkben. Utazunk, izgulunk és szurkolunk, de közben belül tudjuk, érezzük, hogy minden rendben lesz. Amikor pedig kalandunk végére érünk, melankolikus mosollyal emlékszünk arra, amikor Tiliként vártuk a mi Tilónkat. Majd sóhajtunk egyet és boldogan nyugtázzuk, hogy a melegség velünk maradt és minden úgy van, ahogyan lennie kell.

Hát én ezt nagyon bírtam. Szeretem a formabontó dolgokat, és azt, hogy az író bevállalta, hogy a végtelenül bájos történetben felvonultatja az elcseszett tündérmesék sokaságát pöttyet fricskázva. Kifejezetten jól szórakoztam rajta. Azt is szerettem, hogy megmozgatta az agyam, és csak úgy jöttek szabadon az asszociációk, előkerült Soma és Fruzsina a Minden egér szereti a sajtot c. mesejátékból, vagy a Márió és a varázsló Cipollája, vagy Az arany iránytű harcos jegesmedvéje. Nem, ezeknek nincs köze a sztorihoz, csak úgy hatnak az olvasottak, hogy a kulturális kollektív tudattalan mozgásba lendül.
Az illusztrációk viszont nem passzolnak a történethez. Nem elég „szabálytalanok”, ehhez a szabad meséhez, bár alapjában véve tetszenek, csak hát… Pl. Párizsban a Picasso Múzeum melletti galéria udvarán egy ormányán egyensúlyozó elefánt szobor található, ami egyből eszembe is jutott a mese fordított erdejénél. Szóval egy kicsit elrugaszkodottabb képi világ nekem jobban esett volna.
Azért valami nem hagy nyugodni a mesében: ki spoiler

Szeretem az ilyen történeteket, amikor nem tudod, mi fog történni a következő lapon, csak kapaszkodsz a főhőssel együtt egy száguldó medve szőrébe. Nem érted, mi miért történik, de a szíved mélyén parázslik valami, ami eljuttat a célodhoz és összefutnak szálak, összeállnak a részek.

Nagyon szeretem a szürreális történeteket, és ez az volt. Egy nagyon furcsa, különlege mese. Gyerekeknek mondjuk nem olvasnám. Szerintem egy érdeklődő kamasz boldog lenne vele, úgyis sok szó esik benne szerelemről.

Ezt a könyvet leginkább a régi mesék utóéleteként tudnám felfogni. Minden mese köré egy újabb mesét álmodott meg az író, és mintegy gyöngyöt, felfűzte őket egy madzagra. A gyöngysor meg maga a könyv. Ám ahogy nem zár össze minden egyes gyögyszem egy nyakláncon, és néha észrevehető egy kis hézag két szem között, így néha úgy éreztem, hogy túl hirtelen vált egyik meséről a másikra miközben még mindig maradunk Tili történetében.
Szóval nekem ez a könyv tele van hideg-meleg hullámokkal. Nem kifejezetten rossz, de fura, maradjunk ennyiben. Az illusztrációk viszont nagyon bökték a csőrömet. Nem illett a szöveg hangulatához.

A kötetet első sorban a nagyobb ovis és kisiskolás korosztály számára ajánljuk, másodsorban pedig az ínyenc szülőknek, akik szeretik a fősodortól távolabb eső értékeket is felkutatni, amikor olvasmányokat választanak gyermekeiknek.
„Annyi sok kaland fért ebbe a kis kötetbe, annyi sok minden történik még Tilivel, Ródlival és Szimorral, mint egy vaskos nagy meseregényben, és ami igazán fontos: annyi sok minden történik bennünk is. Ez a történet is azok közé tartozik, amik képesek elérni azt a gyermeknél, hogy mindenestül átadja magát az eseményeknek, a fejében pörögni kezdjen a mozi, hogy azonosuljon a szereplőkkel, hogy megálljon az idő, amikor Anya vagy Apa egy pillanatra leviszi a hangsúlyt olvasás közben, és még nem tudhatja, mi lesz Tili sorsa, ki fog papírrepülőn megérkezni vagy Ródli életben maradt-e, miután elnyelte a mély. És amikor ez megtörténik, ez a csoda, hogy pörög a film a kis fejükben, hogy mi is együtt vándorlunk a hóborította tájon a szereplőkkel, hogy a zsebünkben érezzük azt a különleges tojást, amiért mi is felelősek lettünk az olvasással, akkor leomlottak az önkéntes vagy a hatósági karantén falai, akkor megint szabadok vagyunk és biztonságban vagyunk, itt nem kell ügyelnünk a lépteinkre, tetteinkre, akárhova eljuthatunk ”
Bővebben: https://egigerokonyvek.blog.hu/2020/03/20/szerelem_a_le…