Csonthavazás 31 csillagozás

Acsai Roland: Csonthavazás

„Per kihajolt emeleti szobája ablakán. A párkányon megroppant valami a keze alatt. Felnézett az égre, és észrevette a fehéren hulló csontokat.”

Az elképzelt város elképzelt emberei nem tudják, miért hullanak csontok az égből, de egyesek azt rebesgetik, hogy az égben a jó és a rossz angyalok csatája zajlik, ami hatással van a város lakóinak – különösen Per, Ethümia és Hanna – életére.
Vagy talán fordítva? A földi harcok, tettek és döntések hatnak az égben zajló küzdelmekre?
Hamarosan kiderül.

„Valamiféle apokalipszis történt, amit az emberiség szinte nem is vett észre. Nem a nap aludt ki, nem söpört végig a világon szökőár, vagy éhínség. De Per tudta, hogy apokalipszis utáni időszakot élnek.
Talán nem a bolygó apokalipszise volt ez, csupán a léleké.
Nem is egy léleké, soké, és ezek az apró, magányos és személyes apokalipszisek összeadódtak.
Talán ezért hullott hó helyett csont az égből.”

Eredeti megjelenés éve: 2018

>!
166 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632638164
>!
Napkút, Budapest, 2018
168 oldal · ISBN: 9789632638225

Várólistára tette 25

Kívánságlistára tette 11

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Nikolett0907 P>!
Acsai Roland: Csonthavazás

Bővebb értékelés a blogomon:
https://konyvelvono.blogspot.com/2020/11/acsai-roland-c…

Acsai Roland író munkássága nem ismeretlen a számomra, hiszen számos kötetet írt és fordított már a korábbiakban. Én tavaly év elején olvastam először az írótól, akkor a Jin és Jang című regénye sajnos nem azt váltotta ki nálam, amit vártam, végül közepes értékelést kapott a kötet. A mostani regényét a Napkút Kiadó recenziójaként választottam, mert nagyon kíváncsi voltam, hogy egy másik műfajban milyen élményt hagy bennem az alkotó munkája. A könyvet ezúton is szeretném megköszönni a kiadónak. Köszönöm a lehetőséget, hiszen végre kellemesen csalódtam az alkotó eme írásában.

A csonthavazás a fülszöveg alapján bizalomgerjesztő és igencsak felcsigázza az olvasni vágyó moly lelkét. A történet egy nem is annyira fantázia szülte világot vetített lelki szemeim elé. Az emberek a társadalom rohamos hanyatlásától, a meddőség általános elterjedésétől és az állandó veszélyektől meggyötörten élik mindennapjaikat. És, ha még mindez nem lenne elég: hó helyett csontszilánkok hullanak a járókelők fejére. Ha belegondoltok már ennyi tudás is elegendő ahhoz, hogy megállapíthassuk egy elég bizarr és érdekes alaptörténetet tár elénk az alkotó.

A társadalmi felépítés eléggé kietlen, mint a táj is, melyen a történet játszódik. A belső harc feloszlik az osztagosok és a szerzetesi rendek között, kettőjük között a különbség nem csak a fény és sötétség képviseletében, hanem a harci módszerekben is megmutatkozik…

Anarchia_Könyvblog>!
Acsai Roland: Csonthavazás

Egy kitalált világ, kitalált karaktereit ismerhetjük meg. Mégis ez a kitaláltság, annyira rabul ejtő volt, hogy szinte egynek éreztem magam az ott lakók közül.
Eme világban harc folyik az osztag és a szerzetesek között, mindkettő más elveket követ. Az egyik a csonthavazás mellett áll, a másik az igazi havazást szeretné visszakapni. Ütközik a két nézet, ahol csak egy győztes lehet.
(..)
Ez a regény tele volt fordulatokkal, kalandokra halmozódtak a kalandok, s mire épp felszusszanhattunk volna, akkor megint történt valami.
Pont ezért, csak ajánlani tudom azoknak, akik kedvelik ezt a műfajt és szeretnének egy újabb csodálatos élménnyel gazdagodni! Mert Acsai Roland olyan világba repít, ahol szinte a bőrödön érzed az eseményeket, s érzed a döntések súlyát te is!

A teljes ajánló itt érhető el:https://anarchiakonyvblog.cafeblog.hu/2018/11/28/acsai-…

1 hozzászólás
Molymacska>!
Acsai Roland: Csonthavazás

A boldogság kulcsa egy kellemes kisregényben elbeszélt érdekes történet pehelykönnyű szavakkal.
Amikor az interneten szerte láttam a könyvet, valamiért abban a tudatban voltam, hogy ez biztosan egy vastag nagy regény lesz. Aztán a könyvesboltban megláttam a zsebkönyv méretét, hatalmas betűméretet (ami ízlésesen van szedve!) és rögtön eldöntöttem, hogy nekem ezt olvasnom kell.
A beltartalom viszont nagyon érdekes volt. Egyrészt gyönyörű mondatokat találunk, olyan szóképeket, metaforákat, amiket élvezet olvasni. Máskor viszont ezek a metaforák szétcsúsznak, a párbeszédek néha nem adják meg azt az információt amit várna tőle az ember spoiler.
A történet kellően nyomott és mondanám, hogy depresszív, de igazából csak egy része az. A családi idill még a teljesen lehetetlen és katasztrofális disztópiában is megteremtődik. Érdekes volt, hogy ebbe a környezetbe hogyan csatlakoznak be az angyalok, és hogyan teljesedik ki benne a fantasy és disztópia is. Nagyon jónak tartottam a vallást (minden disztópiában szeretem a vallás átalakulását), ahol visszatérnek a gyökerekhez, és a hóhoz (vagy inkább annak eljöveteléhez) imádkoznak.
A családi idillre visszatérve kicsit úgy éreztem, hogy az író a saját életéből merít, mintha azokat az érzéseket írná le a kisregényben is, és emiatt számomra néhol túlságosan intim volt a könyv. Mintha egy nagyon komoly kapcsolatot láthatnék meg, mintha beleshetnék a függöny mögé. Bár voltak benne nagyon jó részek is, de néhol nekem túl sok volt ez a kapcsolat.
Mindenképpen úgy érzem, érdemes volt elolvasni a könyvet. Szép volt, hangulatos, de mégis rövid, és érthető. Gyönyörű borítóban egy kicsit sötét világ idilli kapcsolatokkal.

Noro P>!
Acsai Roland: Csonthavazás

Csontangyalok, androidok, csodatévők, mutáns szitakötők… a Csonthavazás világa nem logikus, nem érthető, nincs megmagyarázva és nem is kér a kételkedés felfüggesztésére úgy, ahogyan azt egy sci-fi vagy egy fantasy tenné. Bizarr, misztikus rémálom a valóság mozaikjai közé ágyazva, és épp ez az ellentmondásosság teszi érdekessé. Néha úgy éreztem, még sok is volt benne a magyarázat, elegánsabb – és paradox módon következetesebb – lehetett volna, ha ezek nélkül boldogul. Ha már szürreális, akkor legyen teljesen az. spoiler
Bár mostanában a szűkszavúság ritka erény, a történet és a főhősök kidolgozása azért elbírt volna még egy extra száz oldalt. A regény csontváza szépen kirajzolódik, az idegek is látszanak mögötte, de egy réteg izomzat még kellett volna rá. Ezzel a metaforával pedig kezdjen mindenki azt, amit akar :)

Deidra_Nicthea I>!
Acsai Roland: Csonthavazás

Volt egyszer egy Molyszülinap, ahol életemben először nyertem a tombolán, aztán hogy ne bizakodjak el nagyon a szerencsémmel, az utolsó kinézett könyvet is elhappolták az orrom elől, így úgy nyertem, hogy nem nyertem.

Vagy mégis?

Mert csalafinta, ravasz leány ám a @Judyt, figyeljetek oda rá, mert simán odaaljaskodik a kezetekbe egy könyvet, amit kinéztetek magatoknak! ;) Igazából így még sokkal-sokkal jobban is örültem a könyvnek, mintha csak úgy nyeglén a birtokomba erőszakolta volna a sors.

No de a könyvről.
Általában novelláskötetet viszek magammal metróskönyvnek, de most elég jól passzolt a hangulatomhoz ez a gótos című minikiadvány, így rá esett a választás.

Ha nagyon túl akarnám gondolni, azt mondanám, a szöveg maga is olyan, mint a csonthavazás: lehullott, törékeny, a maga fatális módján szép, darabos lepel a papíron. Csak hát nekem pont ezzel a darabossággal volt a bajom. A párbeszédek recsegtek, a szimbólumok ropogtak, az egész sztori kicsit olyan, mint egy törött tükör, amiben nagyon nehéz kiszúrni a lényegi elemeket. A szereplők szinte archetipikusak, és valahogy úgy éreztem az egész kötet funkciója az, hogy átadjon valamit a szerző elképesztően pontos allegorikus tudásáról, de minden szimbólum szépsége számomra elveszett ebben a durva funkcionalitásban. Ezt egyébként nagyon sajnálom. Érzem-értem, mit akar mondani, de nem jön át egészen. Mindenesetre talán pont ettől jó is a szöveg: el fogok még rágódni párszor ezen a csonton szerintem, míg hozzájutok a velejéhez. :) Egyelőre emiatt csak három csillag. De látok esélyt rá, hogy feljebb is tornássza magát. :)

2 hozzászólás
kvzs P>!
Acsai Roland: Csonthavazás

Azt hiszem ezt a metaforát én nem értem…
Fura ez a könyvecske. Regénynek kidolgozatlan, kisregénynek túl sok. Mintha nem tudta volna, hogy mi akar lenni, ha nagy lesz, és megragadt volna fél úton.
Érdekes lenne a világ és a társadalom, amit bemutat, ha kicsit jobban ki lenne fejtve. Ugyanez igaz a szereplőkre. Végigrohannak a történeten, de a mélység hiányzik belőlük. Olyan felületesnek hat ettől az egész iromány. Nagyon akar mondani valamit, de a költői képek mögül számomra hiányzik a tartalom. Kár érte…

polimatilda I>!
Acsai Roland: Csonthavazás

Nem igazán tudom, mit gondoljak erről a kötetről. Nem volt rossz, de nem is mondanám rá, hogy tetszett volna. Ahogy olvastam itt a molyos értékeléseket hozzá, @kvzs értékelésében találtam meg a választ arra, amit érzek: „Regénynek kidolgozatlan, kisregénynek túl sok.”
Ami kisregényt eddig olvastam, jóval kevesebb, és fele ilyen gyors és tömény történettel dolgozott. Itt a gyorsaság és a töménység miatt nem tudtam beleélni magamat annyira, mert egyszerűen olyan sebességgel haladt a történet előre, hogy nem tudtam feldolgozni, ami már megtörtént.
Az alap érdekes volt, de nekem így kidolgozatlannak érződött. Hosszabb regényként lehet, jobban berántott volna, mint így.

etothjudit I>!
Acsai Roland: Csonthavazás

Acsai Roland könyvét talán disztópikus fantasyként lehetne a legjobban körülírni. Létezik ilyen a kortárs magyar szépirodalomban? Aligha. A regény nagy erénye, hogy az egyszerű dramaturgia ellenére is képes komplex karaktereket ábrázolni, ahogyan azt is kiválóan bemutatja, hogy a jellem és a kapcsolatok fejlődése a környezetre is hatással van. https://elkepzeltkonyv.blogspot.com/2018/11/csonthavazas.html

1 hozzászólás
Demencze_Ilona_blogger P>!
Acsai Roland: Csonthavazás

A Csonthavazás bebizonyította, hogy tökéletesen megfér egymás mellett az elektromos ostorral harcoló papnő, a megtért áruló, a szelíd óriásbogár, az ártatlan kislány, és a szerelmes bérgyilkos. A könyv nem próbál senkit megtéríteni, alapvető emberi érzelmekre hat, melyek megléte nélkül az élet nem is igazán élet, csak egy létállapot. Különböző sorsok összefonódása ez, melyek egymástól teljesen függetlenül indulnak, egy ponton azonban mégis találkoznak.
Egyértelműen felnőtteknek szóló regény, ezen belül viszont mindenkinek csak ajánlani tudom. Ha unod a ponyvákat és az olyan könyveket amik csak szórakoztatni akarnak, akkor ez egy kiváló választás számodra! Nem csak elgondolkodtat, de tanít is, lelke van, és minden olvasóban tovább él.
Bővebben az Olvass Hazait! blogon olvashattok róla:
https://olvasshazait.blog.hu/2019/01/31/csonthavazas

chhaya>!
Acsai Roland: Csonthavazás

Nagyon érdekes könyv. Maga a világ is, ahol hó helyett csont hullik az égből és fémernyővel járnak az utcán emberek, illetve a szereplők is a maguk motivációjával és háttértörténetével. Egyedül az a bajom, ami amúgy a mágikus realista történeteknél lenni szokott: a természetfeletti elemek és események teljes természetességgel történnek, amik általában nincsenek különösebben megmagyarázva. Csak vannak, mert ez a világ ilyen. Az én fantasy-hez szokott, földhöz ragadt lelkem pedig tudni akarja a miérteket. Mindet.


Népszerű idézetek

Nikolett0907 P>!

Tudod, mi az öröklét?
Szánkózás egy hóval töltött homokórában.

12. oldal

Nikolett0907 P>!

[…] csak abban lehet megbízni, aki már hibázott az életében.

36. oldal

Nikolett0907 P>!

Nem akarok a saját múltam felfedezőjévé válni.

26. oldal

Bajnoczianna>!

A változás mindig észrevétlenül kezdődik el bennünk.

Anarchia_Könyvblog>!

Valamiféle apokalipszis történt, amit az emberiség szinte nem is vett észre. Nem a nap aludt ki, nem söpört végig a világon szökőár vagy éhínség. De Per tudta, hogy apokalipszis utáni időszakot élnek.
Talán nem a bolygó apokalipszise volt ez, csupán a léleké. Nem is egy léleké, soké, és ezek az apró, magányos és személyes apokalipszisek összeadódtak. Talán ezért hullott hó helyett csont az égből.

Anarchia_Könyvblog>!

Mintha a lelke már sokadik életét futotta volna különböző testekben. Mintha már túl sok összetört szívet, tönkrement kapcsolatot, halált és bukást látott volna – de ugyanennyi boldogságot, születést és szerelmet is.

Anarchia_Könyvblog>!

A tudósok arra jutottak, hogy egy ismeretlen, viszonylag nagy termetű madárfajéi lehetnek. Egyes mendemondák szerint angyalcsontokról van szó: a védőangyalok, illetve az ellenfeleik, a bukott angyalok csontjairól, akik időtlen idők óta vívják csatáikat az égben, és hol ez a csapat kerekedik felül, hol amaz. Per meg tudta tippelni, hogy most éppen melyik áll győzelemre.

Demencze_Ilona_blogger P>!

A változás mindig észrevétlenül kezdődik el bennünk. Amikor meghozzuk a döntést, már régen a másik csapatban játszunk.

80. oldal

Kovács_Ági_3>!

Vagy mellénk állsz , vagy egyedül leszel a világ ellen.

Heléna_Szilágyi I>!

Azt hitte, hogy a tényszerűséget a bölcsesség táplálja, de tévedett. A rossz tapasztalatokra alapozott bölcsesség puszta illúziótlanság, ami a csalódás talaján szökken szárba, és sohasem növekedhet akkora fává, ami eléri az eget, és sohasem növeszthet akkora gyökeret, hogy biztosan álljon.


Hasonló könyvek címkék alapján

Szarvassy László: Főnix
Paul Willems: A hattyú krónikája
Robert Jackson Bennett: Lépcsők városa
Szemán Zoltán: Egy őrangyal naplója
Benyák Zoltán: Az idő bolondjai
Moskát Anita: Irha és bőr
Nalini Singh: Angyaltánc
Szemán Zoltán: Az elfeledett világ
Kevin Hearne: Hexed – Megátkozva
M. G. Brown: Lángoló Rózsaszirmok