Kiss ​Károly 1 csillagozás

Ács Tibor: Kiss Károly

Kiss Károly az első hivatásos katonatiszt, akit irodalmi és tudományos munkássága alapján a Magyar Tudós Társaság 1831-ben levelező tagjává, majd 1840-ben hadtudományi rendes tagjává választott. Kiss egész életében a nemzeti függetlenség, a polgári átalakulás és a tudományos haladás ügyét szolgálta. A reformkorban elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar hadi műnyelv és a nemzeti hadtudomány fejlesztésében; honvéd ezredesként kiemelkedő szerepe volt az 1848–1849-es polgári forradalomban és szabadságharcban a nemzetőrség és a honvédsereg szervezetében, kiképzésében; az abszolutizmus időszakában hadtörténészi tevékenységével segítette elő az önálló magyar hadügy eszméjének ébrentartását. Élete és munkássága érdekes fejezete a magyar tudománytörténetnek.

Róla szól: Kiss Károly

A következő kiadói sorozatban jelent meg: A múlt magyar tudósai Akadémiai

>!
Akadémiai, Budapest, 1986
190 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630542803

Kiemelt értékelések

VZ84>!
Ács Tibor: Kiss Károly

Ács Tibor 1982-es Tudós és katona című remek könyvének rövidített, átdolgozott kiadása, amely 1986-ban A múlt magyar tudósai sorozat részeként jelent meg. Ebben a kiadásban az tetszik, hogy több fejezetre tagolódik, ezáltal kezelhetőbb a főszöveg. Kiss Károly életét 5 fejezetben tárgyalja, míg a munkássága 3 fejezetet tesz ki (külön fejezet szól Kiss Károly hadi műnyelv, hadtudomány és hadtörténet terén elért eredményeiről, műveiről). A jegyzetek hiányoznak ebből a kiadásból, a főszöveget Kiss Károly arcképe és bibliográfia (Kiss Károly főbb katonai műveinek listája, illetve a vele foglalkozó művek válogatott jegyzéke) egészíti ki. A könyvben található néhány hiba, elírás (például: „1935. március 16-án végre előléptették századosnak” (31. oldal) vagy „II. Szolimán 1821-ben bejön Hazánkba” (175. oldal).


Hasonló könyvek címkék alapján

Balla Tibor: A honvédtisztképzés irányítóinak arcképcsarnoka
Eugene B. Sledge: Pokol a Csendes-óceánon
Spira György: Hrabovszky altábornagy tévelygései Péterváradtól Alamócig
id. Görgey István: Görgey Arthur ifjusága és fejlődése a forradalomig
Dennis Showalter: Patton és Rommel
Ordas Iván: Simonyi óbester
Miloslav Stingl: Indiánok hadiösvényen
Ungváry Krisztián: Hősök?
Otto Carius: Tigrisek a sárban
Póka-Pivny Aladár – Zachar József: Az amerikai függetlenségi háború magyar hőse