Értékelések 5

readingsogood P>!
Abraham Merritt: Kígyóanya

Hm… Mit is mondjak erről a könyvről? Soha nem olvastam ettől az írótól, de megfogott a borító és a történet. Plusz imádom a kígyókat. Izgalommal áltam neki, de rá kellett jönnöm hamar, hogy ez bizony nem az én műfajom. Nagyon nem. Kínszevedés volt végig olvasnom, ez látszik is az olvasási időből, hogy majdnem egy hónap kellett rá. Azt nem mondom, hogy rossz könyv, csak nekem nem tetszett. Biztosan van olyan, aki szereti az ilyen könyveket olvasni, de sajnos az nem én vagyok.

Voorhees>!
Abraham Merritt: Kígyóanya

Merritt műveinek cselekményét nagyjából fel lehet húzni egy kaptafára: adott egy sármos, tipikus amerikai férfi főhős, egy megmentésre és szerelemre áhítozó, de azért nem teljesen elesett hölgy, és a teljes sztori kettejük körül épül fel, természetesen a hölgy megmentését célozva elsősorban. Azonban nekem pont ez a kiszámíthatóság adja a szerző műveinek igazi zamatát.

Ugyanis, míg a cselekmény többé-kevésbé egysíkú Merritt műveiben, a helyszínek korántsem azok: ezúttal az Andok varázslatos tájain kalandozhatunk Nicholas Graydonnal és bajtársaival. Az Andok egy elfeledett, minden civilizációtól távol eső völgyében él egy ősi nép, akik legyőzték a halált, dinoszauruszokat tartanak hátasként és vadászként, és tudományuk, valamint ősi bölcsességük messze meghaladja a modern emberét. Ebbe a közegbe izgalmas volt belépni, és ezen felül a szerző a szereplők garmadáját még természetfeletti lényekkel is tarkítja. A képzeletére tehát nem lehet panasz.

A történet megállja a helyét, az én ízlésemnek ezúttal azonban kevesebb izgalom és több szöveg jutott, így nem szórakoztam teljesen felhőtlenül. A Kígyóanya és Graydon beszélgetései néhol már céltalannak hatottak, és elég kevés szó esett az ősi nép találmányairól, bár ezek fegyverként történő felhasználását Merritt többször is szemléltette. Kifejezetten érdekes azonban Graydon okfejtése, ahogy minden, általa látottra tudományos magyarázatot keres és általában talál is, azonban a háttérben mindig ott lebeg a megmagyarázhatatlan természetfeletti. Az író zseniálisan ötvözi a korabeli (1930-as évek) tudományát és a varázslatos jelenségeket, és teszi ezt úgy, hogy kézenfekvőnek fogadja el az olvasó a kész tényeket és nem keres racionális magyarázatot.

A kiadás sajnos hagy némi kívánnivalót maga után, a mű megérne egy újrafordítást, a szerkesztői munka és a szöveg tördelése borzalmas. Talán már leírtam egy másik értékelésemben, de újra hangsúlyozom: Merritt művei megütik azt a színvonalat, hogy egy kiadó gondozásba vegye azokat és egy köntösben újra kiadja. Örömteli számomra, hogy a szerzőtől, a pulp korszak kiváló alkotójától egyre több írás jelenik meg magyarul. Aki egy jó kis klasszikust keres, ne hagyja ki, nem fog csalódni.

Hirdetés
vicomte P>!
Abraham Merritt: Kígyóanya

Klasszikus ponyvaregény az 1920-as évekből, annak minden erényével és néhány hibájával, elsősorban a rutinos fantasy olvasók számára, akik szeretnének megismerkedni a műfaj gyökereivel.

A történet a kor szokásának megfelelően a térkép egy „fehér foltján”, valahol Dél-Amerikában játszódik, ahol a három gátlástalan kalandor szövetkezik Nicholas Graydonnal, egy bányamérnökkel, hogy egy titokzatos térkép alapján felkutassanak egy legendás helyet.

A felütés tehát meglehetősen sablonos, de már az első fejezetben kiderül, hogy lényegesen nagyobb rejtéllyel találták szembe magukat hőseink, mint holmi titkos völgyben elrejtett kincs.
Merritt szinte azonnal belevág a sűrűjébe, és a főhősét egy bizarr mikro-civilizációba vezeti, ami [[http://moly.hu/konyvek/sir-arthur-conan-doyle-az-elveszett-vilag | Az elveszett világhoz]] hasonlóan egy Jura kori zárvány, azonban ez, azzal ellentétben, egy magasan fejlett kultúra, amelyben a túlélő dinoszauruszok, gyíkemberek, egy minden ismertnél korábbi emberi civilizáció, az őket szolgáló indiánok, és néhány egyéb, genetikailag módosított torz faj él együtt, persze korántsem békésen.

A birodalomban élők nagyjából két pártra szakadnak: a hatalmon lévő csoport Nimirnek, a Sötét Úrnak* hódol, míg az ellenszegülők Adanának, a Kígyóanyának a hívei.
Nimir az ősi atlantiszi kor egyik nagy hatalmú, félistenné lényegült tagja, míg Adana annak a még ősibb hüllőcivilizációnak az utolsó hírmondója, akik annak idején létrehozták ezt a zárványt, ahol évmilliók óta élnek.

Mint látszik, van itt minden, mi szem-szájnak ingere, de Merritt többnyire jól oldja meg, hogy ez az egész kaotikus ötlethalmaz ne csússzon át valami érthetetlen katyvaszba.
A regény nagy erénye a kortársaihoz képest, hogy az összes lényeges szereplőjének van valami jól meghatározható motivációja, és némelyiknek még kidolgozott jelleme is.

További erény, hogy bármennyire is cselekmény centrikus a történet, mégis néhol az író adott helyett, hogy a szereplői elmélázzanak a tudomány és a moralitás egyes kérdésein. Ami egy 90 évvel ezelőtt írt ponyvaregény esetében szerintem kellemes meglepetésnek számít – még akkor is, ha ezek a kérdéseket azóta sokkal jobban megválaszolták már.

Összességében Merritt regénye számomra kellemes meglepetés volt, és külön érdekesség volt, hogy bizonyos motívumai mennyire beépültek a fantasybe – többször eszembe jutott pl. hogy Yu-Atlantchi birodalmának felépítése, és a Forgotten Realms Mélysötétjének Drow társadalma mennyire hasonló vonásokat mutat.

* Aki akárcsak Szauron, testetlen árnyként jelenik meg a könyv jelentős részében – érdekes vándormotívum ez is…

Noro >!
Abraham Merritt: Kígyóanya

A tipikus Osiris könyvvel ellentétben ez egy pulp klasszikus az 1930-as évekből