A ​délibáb harcosai 15 csillagozás

Abraham Merritt: A délibáb harcosai

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

"Zord hegyek között, a völgy mélyén felülről egy tó látszik… ám ha lemászol a meredek hegyoldalon, rádöbbensz, hogy a tó csupán egy délibáb…
Leif Langdon mindig is úgy hitte, hogy hatalma termetében, félelmetes erejében és tüzes természetében kalandozó, viking őseire ütött vissza. Azonban, amikor egy elszigetelt ázsiai néptörzs közé keveredik és belekényszerül egy misztikus, barbár szertartásba, rá kell jönnie, hogy nem a viking ősök szilajsága tombol a lelkében, hanem egy ezer éve halott félisten, az uighusok legendás harcos papkirálya, Dwayanu tért vissza e földre ily formában. És amikor tovább követi a sorsát, a vadon közepén belecsöppen egy hihetetlenül ősi és fantasztikus világba, ahol már azt sem tudja eldönteni, ki ő valójában: Langdon vagy Dwayanu…"

Eredeti cím: Dwellers in the Mirage

Eredeti megjelenés éve: 1932

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Osiris Könyvek

>!
Cherubion, Debrecen, 1996
204 oldal · ISBN: 9637841776 · Fordította: Erdő Orsolya

Enciklopédia 1


Kedvencelte 1

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
Abraham Merritt: A délibáb harcosai

A ’20-as-’30-as évek pulp magazinjaiban Lovecraft és Howard történetein kívül számtalan másik szerző is publikált és ezek közül egyik-másik hazánkban is ismert, ha nem is túl széles körben.
A korszak jelentősebb alkotói közül Merrittnek több könyve és egy novellája is megjelent annak idején a Cheriubion gondozásában és spoiler előkészületben van az Istár hajója a DV-nél.
Őszintén remélem, hogy amikor végre az is megjelenik, némi érdeklődés fog támadni a szerző korábban kiadott írásai iránt is, mivel a maguk nemében ezek is klasszikusok, ahogy azt korábban a Kigyóanya kapcsán már megemlítettem: https://moly.hu/ertekelesek/1535194

Merrittnek ezen könyve alapvetően az „elveszett világok” toposzra épít, de különösebb erőfeszítés nélkül fel lehet fedezni benne a howardi kard és boszorkányság valamint a lovecrafti kozmikus horror elemeit is.
Aki a borítóra pillantva – akárcsak én – némi idegenkedést érez, annak megnyugtatásul mondom, hogy a történet messze nem annyira sablonos, mint amit az és a fülszöveg sugall – sőt helyenként határozottan merész és nem is kimondottan ponyvás fordulatokkal operál az író.
Persze azért van egy rakásnyi olyan ponyva elem, ami miatt nehéz lenne letagadni, hogy a könyv maga már több mint 80 éves – ezek közül engem leginkább a főhőst spoiler meghódító két nő hard boiled krimikből átemelt sablonjai – damsel in distress és a fame fatale – illetve a gonoszok, „gonosz vagyok, mert csak” jellegű alulmotiváltsága zavart némiképp.
Ezeket azonban bőven ellensúlyozták számomra azok a pozitívumok, amelyeket Merritt a főhős megalkotása során felmutat. Először is, bár valóban egy viking ősökkel bíró izomkolosszus, de mindezek mellett egy tanult, racionálisan gondolkozó, értelmes figura. Az pedig különösen tetszett, hogy a társa, a Tsantawu* a cseroki indián nem a nemes vadember sémáját hozza, hanem ő is egy egyetemet végzett, az indián hagyományokat és a XX. századi gondolkozást összeegyeztető férfi, s kettejük között minden alá és fölérendeltségi viszony mentes barátságot ábrázolt az író.

A főhős Leif Langdon munkája révén eljut a Góbi sivatagba, ahol egy ősi ujgur törzs vén főpapja benne véli felismerni népének régvolt mágus-királyát, Dwayanut, és egy megrázó szertartást követően Leif is kénytelen rádöbbenni, hogy talán a vénség igazat szól.
Az összezavarodott és megrendült főhős ezt követően hazatér az Államokba és indián barátjával Alaszkában egy leküzdhetetlen vonzást követve eljut egy különleges természeti jelenséggel álcázott völgybe, ahol az egykori ujgur birodalomból elmenekült emberek leszármazottai élnek.
A völgyben aztán a két barát megment egy fiatal és gyönyörű lányt meg két pigmeust**, amivel belekeverednek az aprónép és a Khalk'ru spoiler hívő ujgur törzs, valamint az spoiler istent elutasító lázadók közötti konfliktusba.
Ennek során a főhőst uralma alá vonja az ősének szelleme és igazi véreskezű barbár hadvezérként áll neki rendet rakni a völgyben. Aztán egy megrázó fordulatot követően Leif visszaszerzi az irányítástspoiler.

Bár időnként persze átüt az íráson a kora, de ezt a regényt is tudom ajánlani bárkinek, akit érdekelnek a fantasy gyökerei és nincsenek averziói a ’30-as évekbeli ponyvák néhol kissé túltolt negatív figuráival szemben.

* Nem értem, hogy miért nem lehetett magyaros átírással leírni egy cseroki indián nevet. Meg úgy egyáltalán a nép, személy- és helyneveket… :S
** Akik határozottan nem úgy néznek ki, mint a borítón ábrázolt karikatúrák.

9 hozzászólás
Szécsi_Balázs>!
Abraham Merritt: A délibáb harcosai

A megtévesztő cím és borító ellenére a Délibáb harcosai egy nagyon jó könyv. A borító nagyon Vörös Szonjás, a cím meg olyan semmilyen. Maga a történet azonban olyan, mintha Merritt elment volna Lovecrafttal és Howarddal sörözni, végigdumálták volna az estét, és még az aznap esti alkoholmámorban felskiccelt volna egy történetet. :)

Leif Langdon, a háborút megjárt veterán – aki kinézetre lazán beállhatna az einherjarok közé – északi útján meghallja a dobok hívását, amit igyekezne elfelejteni. Indián barátja kérésére elmeséli mi történt vele a Góbi-sivatagban, ahol egy tudományos misszión vett részt. Itt történt, hogy az őslakos ujgurok felismerni vélték benne egykorvolt nagy királyuk, Conan Dwayanu, reinkarnációját. Lelkiismeretesen fel is készítették az uralkodásra, aminek is sarokköve, hogy egy terhes leányt feláldoz Cthulhunak Kalk’ru-nak. Ez azonban eléggé megfeküdte a gyomrát. Olyannyira, hogy egészen Alaszkáig futott. Itt azonban belebotlanak az óidők egy zárványába, a Délibáb alatti területbe. Itt az ősi ujgurok leszármazottai élnek, abban a biztos tudatban, hogy istenük elpusztított mindent a világon. Idillikus emberáldozásaikat némileg megkeseríti, hogy a hitüket tagadni vágyók saját várost alapítottak, valamint él itt rajtuk kívül egy másik faj, az Apró Emberek népe.

A helyzet egyszerű voltát (embert áldozni arctalan idegen hatalmaknak nagyon csúnya dolog) megbonyolítja, hogy főhősünk valószínűleg disszociatív személyiségzavarban szenved (köznapian szólva skizofrén)…

Merritt az egyszerű, sablonos szituból (ha jól emlékszem még valami hasonló Tarzan-történetet is olvastam régen) ennek segítségével gyakorlatilag kihozta a maximumot. Kaptunk egy izgalmas kalandregényt, egy planetáris románcot a Földön, némi mágiát, és egy jó adag drámát. Ja igen, 1932-ben jelent meg. :)

A könyv a maga korában biztos, hogy nagyot ütött, és szerintem ma is megállja a helyét.

Nevox>!
Abraham Merritt: A délibáb harcosai

Klasszikus Sword&sorcery a javából, amely Merrit egyik legjobban sikerült műve. Adott egy nagyon egzotikus, elveszett világ, ahol az apró emberek és az ujgurok kései leszármazottai közötti konfliktusba keveredik bele a két főhős, az indián és a viking vérrel bíró Leif, aki mintha Howard egyik novellájából lépett volna elő. Az ujgur nép egykori rettegett harcosát, uralkodóját ismerte fel benne a távoli Góbi sivatagban az ujgur sámán, aztán valami vonzásnak engedelmeskedve jut el az Alaszkában található titokzatos világba. Jól kitalált a két főszereplő jelleme, kapcsolata és meglepően árnyalt a főhős, ami kárpótol minket a két meglehetősen egysíkú női mellékszereplőért.
Izgalmas, jó tempóban megírt történet, mindössze a vége tűnik kissé összecsapottnak nekem. A borítóról nem szoktam különösebben megemlékezni a véleményeimben, de itt kéánytelen vagyok megjegyezni, hogy borzalmas, zs-kategóriás regényt sejtet, de korántsem az, ez ne rettentsen el senkit, aki kíváncsi a műfaj gyökereire.

Isley>!
Abraham Merritt: A délibáb harcosai

Merritt regénye több nézőpontból is élvezhető olvasmány. Ha úgy tekintünk rá, melyben a hajdan dicső ujgur nép újra naggyá kíván válni; vagy, ha úgy, melyben Merritt valami olyan lényt helyez a középpontba, mely haladva előre a sztoriban egyre megfoghatatlanabbá válik. Így is úgy is, kalandos fantasy, egy intelligens főszereplővel, érdekes népekkel, hatásosan leírt délibábos, ködös világokról, esetleg más dimenzióból jövő támadásokkal. Utóbbi értelmezés kérdése. Egy problémám a regénnyel, hogy az ősi vér és Khalk'ru hívásának kapcsolatának magyarázatával adós maradt Merritt, pedig magát a kérdéskört tudatosan felvetette.

Dávidmoly>!
Abraham Merritt: A délibáb harcosai

Klasszikus pulp kalandregény, a kard és boszorkányság zsáneréhez képest szokatlanul összetett* karakterekkel, de amúgy az elvárásainkon belül maradva. Van egy roppant érdekes, egzotikus helyszín, egy harcra termett főhős, számtalan véres összecsapás és néhány lengén öltözött szépasszony, valamint szerephez jutnak még ősi istenek, baljós mágia, förtelmes szörnyek és gonosz papok is. Különösen tetszett az, ahogy a főhős makacsul próbálja racionalizálni az általa tapasztalt dolgokat és eseményeket**.
A borító ocsmány és félrevezető, mint a kilencvenes évek. Jobb is, ha erről többet nem beszélünk.
Négy fehér sólyom az ötből.

*: alkalmasint szó szerint
**: nem is teljesen sikertelenül

Voorhees>!
Abraham Merritt: A délibáb harcosai

A délibáb harcosai egy izgalmas és elgondolkodtató olvasmány, a huszadik század első felében élt kiváló író, Abraham Merritt tollából.
Ez már a második könyvem volt tőle, és nagy érdeklődéssel valamint izgalommal fogtam bele, mivel a Hét lábnyom a sátánhoz kidolgozottsága és stílusa megfogott magának.
Az írás komoly tudományos témaköröket fejteget. A magyar nép őstörténetének kedvelői vagy tanulmányozói már találkozhattak az ujgur népcsoporttal, mely valóban létező nép az Urálon túli, A mai Mongólia területének egy részén elterülő Belső-ázsiai Góbi-sivatagban élő törzs. Tudomásom szerint jelenleg semmi bizonyíték nem áll rendelkezésre arra nézve, hogy az ujgurok korábban jelentős nép lettek volna, továbbá a magyarokkal való kapcsolatuk sem bizonyított. Az pedig, hogy esetleg a később Skandináviát benépesítő harcos vikingek ősei lettek volna, vélhetőleg teljes egészében Merritt kitalációja. A téma ugyanakkor jelzi a szerző szélességű műveltségét és ez nagyon tetszik.
A cselekmény elég izgalmas, az elején kissé rémisztő is (főleg a monoton dobhang kölcsönöz magas adrenalin szintet) később kissé leül. Habár az író végig kézben tartja a szálakat, az események menetét talán máshogy is alakíthatta volna időben, lehet úgy jobban kijött volna a lépés.
A főszereplő tekintetében itt már egy kőkemény harcos kinézetű félskandináv fickót kapunk, aki Leif névre hallgat, ősei között pedig a tudatában folyamatosan felszínre törő ujgur harcos, Dwayanu is megtalálható. Elméje pszichés küzdelme jól megfeleltethető a 20. század első felében a pszichiátria tudománya által nyújtott új felfedezéseknek, de természetesen Merritt ennek is kölcsönöz némi fantasztikumot, lévén ez egy kitalált történet. Leif indián vértestvérével karöltve nyomába ered a múltját belengő baljóslatú erőknek.
A romantikus szál kellemes, a mellékszereplők színesek, a szerző nem esik túlzásokba. Azonban itt is, mint az előző, általam olvasott regényében is azt éreztem, picit elkapkodta a végkifejletet.
Nagyon érdekes a Kraken szimbolúm és annak jelentősége. Érdekes, hogy Merritt miért pont ezt választotta az ayjir nép jelképének, mikor az ősi káosz istenségek rendkívül sokszínűen megjelennek az ősi népek vallásában és kultúrájában. Leif fejtegetése a Kraken eredetéről némi lovecraftiánus behatást kölcsönöz.
Az olvasás élmény maximális, a levonás csak az -érzésem szerint-elkapkodott végkifejletért, illetve a cselekmény időbeli tagolásáért jár, de ezek szubjektív szempontok. Merritt szerethető író, remélem a jövőben a többi írása is megjelenik magyarul is.

Noro>!
Abraham Merritt: A délibáb harcosai

A szerző Lovecraft és Howard kortársa, a pulp kalandregények nálunk kevésbé ismert klasszikusa. Történeteit saját korába, vagyis az 1920-30-as évekbe helyezi, de előszeretettel szerepeltet elveszett, misztikus királyságokat. Ez a könyve kiemelkedik a korabeli mezőnyből, mivel nem csak története, de hangulatos leírásai, és egydimenziósnál mélyebb főhősei vannak. A főszereplőnek nem csak meg kell küzdenie önmagával, de különösen tetszik, hogy „a sötét oldalra állva” sem lesz sablonos. A női főgonosz szintén érdekesre sikerült. A mai fantasy regények krémjéhez képest ez talán nem sok, a maga idejében viszont nagyon is figyelemre méltó.

bfg3 P>!
Abraham Merritt: A délibáb harcosai

Sok pozitív értékelés, és a fantasy kezdeteivel való ismerkedés hatására vágtam bele a könyvbe – és ért egy komoly csalódás.
Az élmény felemás: egyfelől a mások által dicsért pozitívumok – viszonylag komplex karakterek, eredeti motívumok – megvannak. Másfelől megvannak a klisék is – ami viszont nem igazán zavar, mert nem a közvetlen élményért olvastam, és nem is ez a gond. A gond az, hogy az egész történet, az események és a világ teljesen esetleges, következetlen, és olykor, bár ez esetleg a fordító hibája is lehet, egyenesen követhetetelen.
És annyit nem nézek ki se az íróból, se – tisztesség ne essék szólván – a zsáner akkori színvoonalából, hogy ezt a főhős spoiler való reflexióként fogjam fel. Teszem hozzá, egy ilyen értelmezésre nem is utal semmi.
Szóval azt hiszem, egy esélyt még adok a fickónak, de többet nemigen.

Magos_Roland_Rahl>!
Abraham Merritt: A délibáb harcosai

Te jó isten egy kínszenvedés volt végigmenni ezen a regényen, annyira nem érdekelt. Persze ha már elkezdtem akkor befejezem. Azért adtam rá mégis 2 és fél csillagot mert lehet, hogy csak velem van a baj, és a vége egész hangulatos lett, de amúgy nagyon nem jött be nekem se a sztori, se a főszereplő se a világ. Egy hagyományosabb fantasyre számítottam erre egy tök más sztorit kaptam ami nem is lenne baj de az egész olyan semmilyen. Ki kivel van miért, Dwayanu aki állandóan azt kiabálja HAI! és a szerző aki itt élte ki magát mert szinte mindig volt egy nő akinek legalább az egyik melle szabadon volt. És lehet, hogy ez a fordítás miatt van de maga az írás sem jött be, néha olyan primitívnek tűnt mintha már az író is unta volna az írást csak túl akart lenni rajta és leírta a puszta tényeket minden féle próbálkozás nélkül: Leif elment ide, ezt csinálta, elköszöntek vége…. Ja és mindenre megoldás a bor. Oké….. Hai nekem ez nem tetszett!
Az meg külön poén, hogy ez a könyv még a második világháború előtt íródott de a felsőbbrendű ember itt is egy izmos szőke kék szemű férfi.


Népszerű idézetek

lzoltán IP>!

     – Nem tudod, mi ez? – kérdezte. – Ez a Kraken… az ősi norvégok bölcs és rosszindulatú mitológiai tengeri szörnye. Látod, nem nyolc csápja van, hanem tizenkettő. Soha nem ábrázolták tíz csápnál kevesebbel. Az életre ártalmas dolgok elvének jelképe… nem is pontosan a halálé, inkább a megsemmisülésé. (…)

17. oldal

Kapcsolódó szócikkek: kraken
lzoltán IP>!

     A vezér felemelkedett. Tunikája zsebéből egy apró, ősi jádéból faragott kockát húzott elő. Ismét térdre ereszkedett, és átnyújtotta nekem a kockát. Az először tömörnek tűnt, de amikor megnyomtam, hirtelen kinyílt. Belsejében egy gyűrű hevert. Súlyos aranygyűrű volt, széles és vastag. Foglalatában egy sárga, átlátszó kő csillogott. És ebben a kőben egy fekete polip alakja látszott.
     Csápjai legyezőként terültek szét a teste körül. Olyan hatást keltettek, mintha megpróbálnának kinyúlni a sárga kőből. A legközelebbi csápok végén még a tapadókorongokat is tisztán ki lehetett venni. Maga a test nem volt ennyire éles. Homályos foltnak tűnt, amely a messzi távolba nyúlik. A fekete polipot nem utólag vésték a drágakőbe. Benne volt.

15-16. oldal

Kapcsolódó szócikkek: kraken
Magos_Roland_Rahl>!

Tink-a-tink! Kling-klang! Klink…

85. oldal, Evalie könyve - XI. Az apró emberek dobjai (Cherubion, 1996)


Hasonló könyvek címkék alapján

Anthony Ryan: A vér éneke
Brandon Sanderson: A korok hőse 1-2.
Brandon Sanderson: A Megdicsőülés Kútja 1-2.
David Gemmell: Hollószív
Brandon Sanderson: A Végső Birodalom 1-2.
David Gemmell: Viharlovas
David Gemmell: Éjféli sólyom
David Gemmell: Legenda
Margaret Weis – Tracy Hickman: A téli éj sárkányai
Anthony Ryan: A várúr