Második ​esély (Első alkalom 2.) 61 csillagozás

Penny / Ian
Abigail Barnette: Második esély Abigail Barnette: Második esély

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Egy ​férfi és egy nő. Találkoztak, egymásba szerettek, szakítottak. Aztán úgy döntöttek, mégis együtt folytatják.

A NŐ ÍGY MESÉLI EL A TÖRTÉNETÜKET:
A másodszori szenvedélyes egymásra találás után Pennynek rá kell ébrednie, hogy a szakításhoz vezető problémáik nem szűntek meg – sem a családjaik, a környezetük ellenérzései a választásukkal kapcsolatban. Boldogságát, hogy visszakapta élete szerelmét, hamarosan szomorú esemény árnyékolja be, mely rányomja bélyegét kapcsolatukra. Ahogy Iannek, Pennynek is meg kell tanulnia, hogyan űzze el múltja démonait, hogy új utakat találjanak egymáshoz, és többé ne kelljen elválniuk.

A FÉRFI ÍGY MESÉLI EL A TÖRTÉNETÜKET:
Amikor egy zűrös éjszakán újra összejön Pennyvel, Ian úgy érzi, révbe ért – még ha sejti is, hogy a jelentős korkülönbség okozhat gondokat közöttük. Úgy tervezik, a lány vele tart kiküldetésére a Bahamákra – ám előbb sort kerítenek egy bizonyos, jelentős eseményre… Csodás életnek néznek elébe, de az… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
I.P.C., Budapest, 2017
704 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636356316 · Fordította: Miklósi Zsuzsa

Enciklopédia 1

Helyszínek népszerűség szerint

zuhanyzó


Kedvencelte 3

Várólistára tette 29

Kívánságlistára tette 12

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Tóth_Orsolya_3 P>!
Abigail Barnette: Második esély

Örülök, hogy olvashattam ezt a sorozatot. Nekem ugyanúgy tetszett, mint az első rész.
Ebben a részben ugyan a humornak már jóval kevesebb szerep jutott, de előtérbe kerültek a mélyebb érzelmek és megrázóbb élethelyzetek.
Szívesen olvasnék róluk egy 10 évvel későbbi történetet.

kocybaba P>!
Abigail Barnette: Második esély

Örülök, hogy sor került a folytatásra, még ha ez a rész érzelmileg sokkal megterhelőbb, nehezebb is volt. Penny és Ian korábbi problémáikon és immár kapcsolatuk spoiler megtartásán dolgoznak. Mert az a 30 év korkülönbség nem tűnt el, az előítéletek, a családi viszonyok, valamint a vallási-, anyagi különbségek, a saját identitás kérdése mind ott sorjáznak és megoldásért kiáltanak. No meg ott van az élet is, ami kegyetlenül közbe szól. Tetszett, hogy küzdöttek, kitartottak, mert ők bizony egymást választották. Penny sokat fejlődött, nyitottabb, érettebb lett, és jó volt hogy mellette Ian gondolatait is követni tudtam, de most is úgy éreztem, a dupla könyv sok lett. Nem adott annyit, hogy szükséges legyen. A befejezésnél viszont valahogy ezúttal nem bántam, hogy csak úgy el lett csípve, hogy fantáziánkra lett bízva, mert ott volt bennük a bizonyosság, hogy összeillenek, hogy megbirkóznak bármivel, ami rájuk vár.

5 hozzászólás
Trice29 P>!
Abigail Barnette: Második esély

Túl személyes nekem ez a rész, így nem fogok sokat írni. Jobb, mint az első könyv, a rózsaszín történetben megjelentek a sötét árnyalatok. Azonban ettől a történet sokkal jobb lett. Továbbra is túlzásnak tartom a dupla könyvet. Remélem van folytatása, mert túl hirtelen ért véget.

Karinaa7 P>!
Abigail Barnette: Második esély

Az első résznél sem tetszett, hogy mind a két szemszögből meg lett írva a könyv, de itt nekem már egyáltalán nem tetszett. Meg kaptam Penny szemszögéből a történetet, így már Ian része nem nagyon érdekelt, de azért végig szenvedtem magam rajta.
Annyira reménykedtem benne, hogy az egész könyv alatt a szokásos nyálas tökéletesség legyen, de náluk nem ez történt, nagyon sok mindenen végig kellett menniük.
A végén viszont én kíváncsi lettem volna, hogy hogyan is alakul tovább az életük.
Nagyon örülök neki, hogy megvettem ezeket a könyveket és abban nagyon biztos vagyok, hogy ezek még jó párszor a kezem közé fogom venni őket, hogy újra olvassam.

>!
I.P.C., Budapest, 2017
704 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636356316 · Fordította: Miklósi Zsuzsa
Eszter_Lina24 I>!
Abigail Barnette: Második esély

Tetszett, jó volt. ezért kapta az 5 csillagot De a tetőpont… :D Az az volt mikor éjszaka Danny idézett Iannak a Bibliából és ki volt csillagozva, hogy Károli Gáspár fordítása. Ami azért vicces esetleg a tudatlanoknak mert a könyvben mindenki katolikus, Károli meg református volt. A katolikusok pedig soha nem használták a Károli Bibliát, mert az egy református értélmezés és fordítás.

nypiro P>!
Abigail Barnette: Második esély

Kíváncsi voltam az első rész után mi fog történni. Először is teljesen feélesleges volt a 2 könyv. A másik oldal nem igazán volt egy férfi szemszöge. Jobb lett volna a váltott szemszög egy könyvben, ha már ragaszkodott a két nézőponthoz az írónő. továbbra sem sikerült túllépnem a korkülönbségükön. Bár lehet magának az írónak sem, annyiszor poénkdott vele, hogy nem volt vicces. Megélték a veszteséget, ejtettem néhány könycseppet, mert tényleg szépen írta le. Azt szeretem, ha egy romantikus könyv kikapcsol a mindennapokból, ennek nem sikerült. Egy előnye volt akét könyvnek, úgy éreztem rögtön újraolvastam. Ugyanazok a szavak, csak más mondta.
spoiler

9 hozzászólás
Tünde_Vágási>!
Abigail Barnette: Második esély

Ez a rész valahogy hosszabbnak tűnt, mint az előző kötet. Jó volt olvasni, mi történt a főszereplőkkel. Hogyan élték a mindennapjaikat.Ian részét feleslegesnek éreztem. Jobb lett volna szerintem a váltott szemszög. A vége meg nagyon hamar elérkezett. Olvastam volna még róluk. Pl. mi történt velük 10év múlva. stb. Danny volt az egyik kedvencem a könyvben. Róla mondjuk szívesen olvasnék. Nem 1 újra olvasós könyv a számomra.

Clio404>!
Abigail Barnette: Második esély

Egy fokkal jobban tetszett, mint az első rész. Penny is egy kicsit kevésbé volt idegesítő számomra, de most is a Ian által elmesélt rész jobban tetszett. Viszont Penny személyisége fejlődött többet. A befejezés is tetszett, van egy olyan érzésem, hogy az írónő valamikor valamilyen formában folytatni fogja a sorozatot.

vollys P>!
Abigail Barnette: Második esély

Az első kötet után gondoltam csak elolvasom mire kerekítik le a történetet.
Nem voltak nagy reményeim, egy könnyed, olvasmányos történetet vártam, így nem is csalódtam. Mondjuk gyanítom, hogy ezzel még nem zárult le teljesen, bár akár vége is lehet ilyen módon. Nem volt rossz, érdekes volt, de néhol kicsit kapkodó és kidolgozatlan. Sokszor olyan részeket ugrott át a szerző időben, ami meghatározó lett volna és legalább az egyik főszereplő szemszögéből érdemes lett volna bemutatni. Ian és Penny csiszolódtak egymáshoz, igyekeztek megfelelni egymásnak és a családnak, illetve kialakítani a közös hétköznapokat, ami nem mindig volt könnyű. Ian könyvére továbbra sem lett volna szükség, szinte teljesen ugyanazokat az eseményeket éli végig, szinte alig egészíti ki valamivel a a szerző. A helyében én ezt nem erőltetném, inkább 1 könyvet írnék váltott szemszöggel, és csak akkor kapnék bele a másik félbe, mikor valami plusz történés van… csak néhány ilyen volt Ian könyvében és az érdekes is volt.

Alyona_Crower IP>!
Abigail Barnette: Második esély

Hiányérzetet hagyott bennem a könyv vége. Ott lóg a levegőbe Penny viszonya a saját és Ian családjával, az egyetem, a barátnő, egyszóval befejezetlen. Olyan hatást kelt, mintha adott lenne egy folytatás lehetősége.
Az első részt élveztem. Humoros volt, Ian szerethető, de itt már Penny átváltott erőszakosba, Ianból pedig eltűnt az, ami igazán szerethetővé tette. (Miért kell MINDEN ilyen jellegű regényben kiherélni a férfit a második részben?)
Ezt leszámítva tetszett, ez a kötet kész érzelmi hullámvasút volt. Mondhatni együtt sírtunk és nevettünk a szereplőkkel.


Népszerű idézetek

_Enii_>!

Most, egy egyszerre csodálatos és pokoli év után, felismertem, hogy nem a sors hozott össze bennünket, Ian és én mindig választhattunk, hogy együtt akarunk-e lenni, vagy sem, és mi egymást választottuk.

Ramada>!

Ez volt a második ház. Az
elsőt le se fényképeztem, mert egyáltalán nem felelt meg az
igényeinknek. – Arról nem is beszélve, hogy megfeledkeztem
róla, hogy a telefonomon van fényképezőgép is. Ezt inkább nem
említettem meg, hogy ne kapjak szúrós megjegyzést a koromról.

Ramada>!

– Adela Garda. – Megfogta a kezem, és feszesen megrázta. –
Én leszek az asszisztense, ha önnek is megfelel.
– Az attól függ. Megmérgezte már valamelyik főnökét? –
kérdeztem.
Először meghökkent, de aztán rájött, hogy csak viccelek.

Ramada>!

– A jó barátok nagyon fontosak. Van, hogy közelebb állnak
hozzánk, mint a családunk – helyeselt Bill.
– Te ezt honnan tudhatnád? – kérdezte Annie. – Nem is
tudod a legjobb barátod családnevét.
– Huszonhét éve ismerem Dale-t, nincs szükségem rá, hogy
tudjam a családnevét – jelentette ki Bill, és ezzel le is zárta a
vitát.

Ramada>!

– Miss Glynn látni szeretné önt.
– A kötelező ebéd előtt? – viccelődtem, de Adela csak
pislogott.
Nincs humorérzéke. Akkor mégis inkább ijesztő.

Ramada>!

– Gyere ide. – Hátrébb löktem a székemet. Segítettem neki az
ölembe ülni, és a kezembe vettem a kezét. Elrendeztem a
gyöngyöket az ujjai között, és szomorúan mosolyogtam
magamban. Cathy, bemutatom Pennyt.

Ramada>!

Lezuhanyoztam a hihetetlenül kis fürdőben, körülöttem félig
üres flakonok csillogó hajat és puha bőrt hirdettek. Annyi volt
belőlük, hogy úgy tűnt, legalább kilenc nő lakik a lakásban, nem
csupán kettő.
Jobb, ha megszokod, hamarosan a te zuhanyzód is így fog
majd kinézni

Kapcsolódó szócikkek: zuhanyzó
Ramada>!

Julie az összes, tökéletesen elrendezésű és rendkívül drága
fogát megvillantotta, miközben Pennyre mosolygott.


Hasonló könyvek címkék alapján

Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara
Colleen Hoover: Reminders of Him – Emlékek róla
Ella Steel: Végtelen játszma
Ella Steel: Sors-Fordító
Erica Anthony: Válassz engem
Ella Steel: Vágyak dallama
Marilyn Miller: A királynő
Erica Anthony: Miután a fények kialszanak
Susan Elizabeth Phillips: Angyali csók
Ella Steel: Az indíték