A ​homok asszonya 253 csillagozás

Abe Kóbó: A homok asszonya Abe Kóbó: A homok asszonya Abe Kóbó: A homok asszonya Abe Kóbó: A homok asszonya Abe Kóbó: A homok asszonya

A szerzőt A homok asszonya című regénye tette nevét világhírűvé. A homok, az elementáris, pusztító erő – szimbólum is. Az író a látható világ formáival akarja érzékeltetni a közömbösséget, a fásultságot, amely homokként temeti be, bomlasztja szét az emberek életét.

Eredeti cím: 砂の女

Eredeti megjelenés éve: 1962

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Horizont könyvek, Európa Zsebkönyvek, Magvető Világkönyvtár

>!
Európa / Kriterion, Bukarest, 1979
166 oldal · ISBN: 9630717352 · Fordította: Csalló Jenő
>!
Európa, Budapest, 1977
162 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630706717 · Fordította: Csalló Jenő
>!
Európa, Budapest, 1972
162 oldal · puhatáblás · Fordította: Csalló Jenő

1 további kiadás


Enciklopédia 6

Szereplők népszerűség szerint

Entomológus


Kedvencelte 32

Most olvassa 8

Várólistára tette 141

Kívánságlistára tette 46


Kiemelt értékelések

>!
Ákos_Tóth I
Abe Kóbó: A homok asszonya

Bárki, aki elgondolkodott már azon, mennyire céltalan a mindennapi élete, munkája, szabadidős tevékenysége, érteni fogja, miről is akar szólni A homok asszonya – legalább részben. Több összetevőből áll össze az a zsenialitás, amivel Kóbó nyakon vágja az olvasóját, de ezek közül a legelemibb az élet értelmetlenségével, illetve az ebbe történő beletörődésünkkel való szembesítés. A regény cselekményének középpontjában egy teljesen átlagos japán fickó áll, aki már-már mágikus realizmust sejtető csapdába kerül: apró, homokkal ellepett falucska egyik házában reked egy asszony mellett, egy katlanba, ahonnan folyamatosan merni kell a homokot, mielőtt rájuk szakadna az építmény. Kiút nincs, a falusiak bármiféle indoklás nélkül tartják kvázi-fogságban, az asszony számára pedig semmi sem természetesebb annál, amit ők ketten odalent csinálnak: párolódnak, lapátolják a homokot, és isznak, amíg van vizük. A homok egészen varázslatos közeg, egy mindenhova beférkőző, szétfolyó, megfoghatatlan anyag, ilyen tekintetben maga az élet – vagyis a vele való küzdelem az élettel folytatott küzdelem egyik lehetséges hasonlata. A szöveg által sugallt problémakör szerintem mindenki számára ismerős, én is sokat töprengek rajta. A munkám során a gazdaság körforgásában veszem ki a részem, amikor pedig ezért cserébe megkapom a béremet, ugyancsak ezt a tevékenységet folytatom, bérletet, kulturális cikkeket, élelmiszert, ajándékokat, élményeket, egyáltalán… a tartalmas, jó, minőségi, akárminek felcímkézett élethez nélkülözhetetlennek vélt alkotóelemeket veszek belőle. De hol van itt a létrehozott érték, a kisemberen túlmutató jelentőség? És amikor az ember felteszi magának a kérdést: mi az élet értelme? – de már félretolja a közkedvelt sablonválaszokat –, akkor pontosan úgy fogja érezni magát, mint Kóbó főhőse, aki egy katlan mélyén lapátolja a homokot, hogy aztán vizet kapjon, dohányt és ételt, majd újra lapátoljon, fél szemmel mindig keresve a lehetséges kiutat, és végül egy nedves törülközőbe csavarva elaludjon.

Mégsem lettem szomorú olvasás közben. Egyrészt mert az írás szép és fogós, finom, mint egy tál rizs megfűszerezve. A főhős tipikus átlagember, mégis sokkal élénkebben van megfestve, mint az irodalomban feltűnő hasonszőrű karakterek: attól, hogy analizál, kalkulál, szisztematikusan gondolkodik, még nem lesz lelketlen, pont hogy felüdítő ez a fajta tudatos észjárás – még a hisztéria is egészen máshogy vesz erőt rajta, mint azt elvárnánk. A tájak és helyszínek leírása nagyon érzékletes, hangulatos – én nem szomjaztam meg olvasás közben, de kedvem lett belemarkolni egy rakás friss homokba, és szabályosan frusztrált a felismerés, hogy erre semmi lehetőségem a sok beton és műanyag között. Amivel pedig Kóbó tényleg verhetetlennek tűnik, az az ember természetes félelmeivel való játék. Pontosan úgy érez rá legelemibb, a nyilvánvalón túlmutató fóbiáinkra, mint Stephen King. A cselekményben nincs semmi horrorisztikus, mégis elképesztő feszültség származik a főhős tehetetlenségéből – abból, hogy rajta kívül a kialakult abszurd élethelyzet mindenki szerint normális és természetes. Bizonyos pontokon éppen úgy hat ez az írás, mintha az élve eltemetésről olvasnánk. Megértem, hogy sokakat meggyötör és lelomboz.

Mindenképpen ajánlanám ezt a könyvet szinte mindenkinek, aki szereti az egyszerre közvetlenül és közvetetten ható irodalmi munkákat. Szépírás a köbön, és egy percig sem szabad hezitálni csak azért, mert a szerző japán.

>!
Európa, Budapest, 1977
162 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630706717 · Fordította: Csalló Jenő
8 hozzászólás
>!
Zero P
Abe Kóbó: A homok asszonya

Hosszú, hosszú ideje annak, hogy elolvastam az első könyvemet Abe Kóbótól, ez volt a Dobozember, ami annyira elemeiben ragadta meg mindazt a fájdalmat, elidegenedést, magányt és depressziót, amit mindannyian átél(het)ünk, annyira berántott az összetéveszthetetlen hangulata, hogy földbe gyökerezett a lábam, és kb. noperc alatt beharaptam a rövid, de nagyon velős könyvet.
Azt mondták, hogy a Homok asszonya legalább annyira jó, de előre le kell szögezzem, talán pont a Dobozember miatt is, nem tudott annyira elkapni, hogy minden szabad percemben ezt lapozgassam.
Persze más ez. Talán a Dobozember azért is volt olyan fogós, mert amúgy is remek kapcsolatom van a mizantrópiával, míg az Élet Értelmetlensége, ahogy a Homok asszonya bemutatja, már régóta nem kérdés előttem. Ezzel mondjuk nagyot sarkítok, de érted.
Nagyon leegyszerűsítve a dolgokat, a mindennapi mókuskerék elevenedik meg előttünk, annak minden nyűgjével és hiábavalóságával. Mert ne tápláljunk illúziókat, értelmetlen.
Szeretjük azt hinni, hogy az életünknek valami magasztos célja van, ellát minket személyre szabott quest-ekkel, meg vagyon írva előre, hogyé csavarodik majd életünk hullámvasútja. Jedi leszek, vagy rocksztár, vagy fódbalizsta. Görcsösen próbálunk értelmet lehelni az első fogósabb kispáldalba, és elhitetjük magunkkal, hogy csak rólunk/nekünk szól.
De tévedünk, az élet az csak van, neked is adatott valamennyi, kapaszkodók nélkül, kezdj vele valamit, mert az idő, az úgy pereg, mint a homok, megállíthatatlanul, ahogy a kvarchomok férkőzik be a pórusaidba, úgy rágja az idő is meg a sejtjeidet, roncsolja a bőrödet, és a végén beletesz a gödörbe.
Univerzális könyv abban az értelemben, hogy nem kell részleteiben ismernem, illetve élnem a japán kultúrát, morált és világlátást ahhoz, hogy átjöjjön az üzenet. De abban biztos vagyok, hogy más nációknál másképp csapódik le ez.
Van ez a nagyon érdekes jelenség Japánban, természetesen nem ennyire szögegyszerű folyamat, mint most vázolni fogom, de nagyjából ez a jelenlegi szitu: a technikai szinten továbbra is élen járó és előre mutató Japán egy veszélyesen elöregedett társadalom, ahol egyrészt észrevehetően csökken a (khm) nemzetfenntartásra való hajlam az utóbbi években, másrészt a GDP stagnál, egész egyszerűen azért, mert a dolgozó japánoknak egyszerűen nincs idejük és főleg nincs késztetésük arra, hogy megkeresett pénzükön vásároljanak. Egy olyan országról beszélünk, ahol külön szó van arra, hogy valaki belehal a munkába: karósi.
Persze a Homok asszonya keletkezésének idején még nem volt ez a jelenség ennyire elterjedt és magától értetődő. Akkor meg minek hoztam fel? Egyszerű. Néhány japán cég úgy próbálja dolgozóit költésre és pihenésre motiválni, hogy pénzbeli bónusszal jutalmazza azokat, kik pénteken hamarabb lelépnek munkából. Nagyon csábító HR-húzás, Magyarországon, ha megpendítenék egy ilyet, a legtöbben betojnának a röhögéstől, mégis, a legtöbb érintett dolgozó nem él ezzel a lehetőségével, pusztán azért, mert „az nem japán dolog”.
Talán így szemlélve kicsit világosabbá válhat a falu lakóinak hozzáállása.
Fú, de elkalandoztam.
Elképesztő, szinte már mágikus realista köntösbe csomagolt alig-cselekménnyel operál a könyv, mégis, egyszerűen döbbenet, ahogy fenntartja a feszültséget, és a bizonytalan, egy percig sem kényelmes atmoszférát.
Előttünk zajlik a folyamat. Benned zajlik a folyamat. Tepersz, gürizel mintdisznó, egy szabadabb, komfortosabb, jobb (jobb?) élet reményében. Aztán megjelenik a lehetőség, és paff! Félsz továbblépni. Mert belesimultál. Mert ijesztő. Mert akkor majd kezdheted elölről.
Nem kifejezetten ajánlanám senkinek, hiszen belekerget, beleragaszt egy fullasztó, tömör hangulatba, és nem fog elereszteni, hetekkel azután sem, hogy becsuktad a könyvet. Aki éli az ilyesmit, annak persze hajrá, meg nyilvánvalóan el kell olvasni, de kicsit olyan is, mint a pszichotrop szerek: ha rossz hangulatban vagy, ha lejtőn vagy, ha bizonytalan vagy, nem érdemes nekiállni, mert sokkal rosszabb lesz a végére.
Nagyon durva. Biztosan kinyitom még. De nem mostanában, mert most itt összeférceltem ugyan ezt a hülyeséget róla, hogy lássad, elolvastam, valamennyire még értettem is, de biztos vagyok benne, hogy egy-két rétege még soká fog ülepedni bennem.

4 hozzászólás
>!
ppeva P
Abe Kóbó: A homok asszonya

Gyerekkoromban nagyon megragadt bennem, hogy Édesanyám mesélt sokaknak a filmről. Mindig ez ugrott be a könyv címét hallva. Ne kérdezzétek, miért vártam vagy 45 évet a könyv elolvasásával…
Mindenesetre érdemes volt elolvasni. Hidas Judit Japánról szóló könyveinek olvasása után talán egy kicsit másképp, némely japán sajátságot jobban értve tudtam belemerülni.
Nagyon erős az író feszültségteremtő ereje, szinte semmi cselekmény, mégis alig lehet letenni. Az ember nem érti, mégis egyre inkább érteni akarja. Mit is jelképezhet a homok, ha jelképnek tekintjük, nem valóságosnak? A mindennapok mókuskerekét? A felesleges (nem felesleges!), de kötelező (nem kötelező!) feladatok sorát egész életünkön át? Amiből menekülnénk, de ha kiderül, hogy nyitva az ajtó, elgyávulunk, és inkább visszaosonunk lapátolni?!
Aztán még a homokra is másképp gondolsz, mint előtte bármikor.

1 hozzászólás
>!
Stone
Abe Kóbó: A homok asszonya

Az volt az érzésem végig az olvasás alatt, hogy egy idegen bolygón járok, de nagyon is magamhoz hasonló emberek között. Nagyon jókor olvastam el a könyvet, magam is lépésváltásban vagyok, vagy sikerül, vagy beledöglik az ember. Nem kell, hogy ismerjem a japán kultúrát ahhoz, hogy megértsem a filozófiáját. Egyszerűen a mindennapok tveniforszevenjéről szól, amiben minden egyes embernek élnie kell, mindegy, hogy ki vagy, mindegy, hogy mennyid van. Aztán az örök kapcsolódásról nő és férfi. A véletlenek, amik összejátszanak, az idő, ami megérlel és kiforrja a kapcsolatokat. Nem kergethetünk vágyálmokat, sehova sem vezetnek, de nehéz megtalálni az örömet abban, ami van, mert mindig valami más kell. Másrészről a fásultság lebénít, kell lenni az életnek valami értelmes üzenete a számunkra. Nincs. Mindig oda lyukadok ki, az élet van nincs értelme, célja, még jogosultságunk sincs rá. Vagyunk. Létezünk.
Az olvasás alatt szinte érzi az ember a szájában a homokot, szomjazza a vizet és átjárja a forróság. Ez a szüntelen tevékenység, mely az asszonyt jellemzi a férfia úgy hat, mint a ketrecbe zárt vadra a rács. Eléggé alapszituáció, legyen bármilyen nemzet tagja az asszony és a férfi. Az egyik az konstans, a másik a változó. Az idő a homok, ami szüntelen pereg, folyik, átsiklik az ujjaink között, a katlan meg a kiszabott időnk a földön.
Abe Kóbótól ez a második írás, amit olvastam, de határozottan tetszik elméjének járása, melyet képes szavakkal kifejezni. Remélem még jelentek meg magyarul művei.
Oh, és köszönöm @Zizzer molytársnő könyvtárának a kölcsönzést.

6 hozzászólás
>!
Ibanez MP
Abe Kóbó: A homok asszonya

Nagyon jó kis könyv, rövidsége ellenére hatalmas mondanivalóval. A fél csillag levonást egyedül a pár tudományosabb részért (bogár, homok stb.) érdemelte ki, aminek igazából nem láttam sok értelmét. A könyv meglehetősen felhúzta az agyam, nem tudom, hányszor ordítottam rá az emberre, no meg az asszonyra főként, hogy Gyerünk már, csinálj valamit! :-D Közben meg persze tudtam, hogy nem igazán volt kiút, de spoiler Szóval voltak meglehetősen idegesítő elemek… közben akaratlanul is szegény japánokra gondoltam, hogy tényleg mennyire ilyen az életük (jó, a miénk is, de azért van különbség), a 14-16 órás munkáikkal, mókuskerék a javából, hát élet ez? És bizony sokszor én azt éreztem a főhős szenvedésénél, hogy én juszt se csináltam volna, én nem áldoznám az életem (csak az a fránya remény ne élne az emberben) ilyenre, inkább rohasztanám be az egészet, hogy dö…jenek meg a falusiak is a homokban :-D Úgyhogy a vége az nagyon betalált nálam, meglehetősen el is felejtettem, hogy kezdődött a könyv, úgyhogy ott a fejemre csaptam… A párhuzam nagyon jó egyébként, a lélektani könyveket általában nem szeretem, de ez tényleg nagyon érzékletes volt, ezt át lehetett tényleg érezni.

>!
entropic P
Abe Kóbó: A homok asszonya

Most kivételesen nagyon nem vagyok egzisztencialista meg értelemkeresős hangulatban; amikor elkezdtem olvasni, abban voltam, és valószínűleg két napon belül megint abban leszek, de most épp nem, úgyhogy ez most mégsem volt jó alkalom ezt (újra)olvasni. Nem nyomaszt (mert a saját homokom úgyse olyan ám; az tök érdekes), persze fel sem vidít éppen (mert vágom, hogy azért a sajátom is homok), de hát na – értem én ezt, szerintem, csak most épp hidegen hagy.
Amúgy jó könyv, meg minden. (De ez is ilyen idegborzoló régimagyarul van, mint legutóbb a Bovaryné. Úgyhogy most sürgősen vagy maimagyarul írt/fordított könyvet kell olvasnom, vagy valamit más nyelven.)

>!
Tilla
Abe Kóbó: A homok asszonya

Olvasás közben, őszintén szólva, egyáltalán nem tetszett, kifejezetten örültem, hogy a végére értem. Akkor nem adtam volna rá két csillagnál többet. Aztán napokkal, hetekkel később azon vettem észre magam, hogy még mindig gondolkodom a könyvön. Rájöttem, hogy az a nyomasztó, kellemetlen érzés, amit az olvasás közben tapasztaltam, valójában az író zsenialitása a történet hangulatának érzékeltetésében. Hiszen a szereplők minden porcikájába beférkőző, soha el nem tüntethető homok, a napok egyformasága, a kilátástalanság az, ami nyomasztó, fullasztó. Már vagy egy éve olvastam a könyvet, de most, ahogy visszagondolok a történetre, szinte hallom, ahogy a száraz homokot fújja a szél, érzem a szagát, elképzelem, ahogy térdig süppedek benne, ahogy reggeltől estig csak söpröm és söpröm, és semmi más sincs… Hihetetlen.
Azért kap tőlem mégis csak négy csillagot a könyv, mert nem jó ilyen hangulatba keveredni. Hőségszaga van és szürke színe.

>!
Boritek70 P
Abe Kóbó: A homok asszonya

Meglehetősen komfortzónán kívüli könyv ez nekem, mégis úgy gondolom, kellenek néha az ilyen olvasmányok is. A fele körül kicsit csökkent a lelkesedésem, nagyon sajnáltam hősünket azért a kilátástalan helyzetért, amibe belekényszerítették, aztán felpörgött kicsit a történet, és nem gondoltam volna, hogy a totális csőd után mégis jöhet még egy kis remény a végére. Nagyon elgondolkodtató regény, teljesen más mentalitású, gondolkodású emberek életéről, a háború utáni, görcsösen igyekvő, teljesíteni akaró Japán egy eldugott, homokkal borított részén. Mi lenne, ha elmennénk otthonról egy hétvégére, és többé nem lenne lehetőségünk hazamenni? Meddig tartana, amikor már nem is akarnánk??? Az az élet jó nekünk, amiről azt hisszük, hogy jó? Vagy lehet jót találni abban is, amit eleinte gyűlölünk? Én csodáltam főhősünket, hogy ennyi idő alatt sem roppant össze, a túlélés iránti vágya erősebb tudott lenni a méltóságánál, és tanár létét nem meghazudtolva okosan hasznosította a tudást, amivel rendelkezett (lehet, pár év múlva a falu első embereként látnánk viszont, amint a jó reklámnak köszönhetően odacsődült turistákat kísérgeti a homokdombok között).

>!
chhaya
Abe Kóbó: A homok asszonya

Homok, homok mindenütt… Szinte fáj olvasni, annyira érzékletesen írja le, ahogy a homok befurakszik az emberek életébe, folyamatosan jelen van, szabadulni nem lehet tőle… Jól példázza a mindennapok egyhangúságát, a szürke mókuskereket, amikor az ember ugyan többre vágyik, próbál kitörni, mégsem sikerül. Csak dolgozni és hajtani folyamatosan, és bár megfogalmazódnak vágyak és tervek a jövőre nézve, egy szebb és szabad életért, valójában a puszta túlélés a cél. Amikor pedig továbbléphetnénk, akkor nem tudunk. Gyávaság? Megszokás? Miért ragaszkodunk a saját kis taposómalmunkhoz, ha az semmilyen szinten nem kielégítő? Ilyen megalkuvó az ember? Költői kérdés. Nem akarom tudni a választ.

>!
vorosmacska P
Abe Kóbó: A homok asszonya

Mostanság volt alkalmam elgondolkodni azon, melyik módszer a jobb: ha egy problémát brutál módon az arcodba csapnak vagy finoman rávezetnek? Melyik hatására tesz az ember lépést afelé, hogy legalább egy picikét elgondolkozzon, esetleg szembenézzen, vagy netalán változtasson is olyan dolgokon, amik pl. a tudatalattiját egy ideje már birizgálják?

Abe Kóbó a brutál módszer híve. Nem finomkodik, részletesen és naturalisztikusan ábrázol egy nyomasztó világot. Szereplőit betaszítja egy homokkatlanba, ahonnan szinte lehetetlen a kijutás. A túlélésért monoton és hiábavaló munkát kell végezniük. Niki Dzümpei eleinte mindent megtesz a szabadulásért, de amikor már kezében a döntés lehetősége, megnyugszik, elfogadóvá válik és nem sieti el a távozást.

Nem kedveltem meg a férfi szereplőt. Fogsága ráébredésekor viselkedése állatias lesz és semmivel sem okosabb, mint egy kelepcébe zárt kisegér. Őrjöng, ordibál, fel-alá futkos, fenyegetőzik, és még a szerencsétlen nőt, akivel össze van zárva és aki szinte a sorstársa – megkínozza, lekezeli, durván és önzőn bánik vele. Néha ugyan fel-feltámad valami lelkiismeretfurdalás-féle benne, de azt gyorsan el is hessegeti. Némi elégtételt éreztem, amikor a végig odaadó, csendesen és alázatosan viselkedő, szorgalmasan lapátoló nő fellázad, és jól alhason (ágyékon?) rúgja a férfit, aki a faluközösség előtt szexre akarja kényszeríteni.
Van némi jellemfejlődés a férfi esetében, egy idő után kétségbeesésén sikerül felülkerekednie, és inkább terveket sző, de nem gondolom, hogy a helyzete mentség lenne kezdeti viselkedésére.

A legjobban megírt rész a könyvben – szerintem – a szabadulós jelenet. Az addig lassan pergő és sok leírást tartalmazó történet magával ragadó és rendkívül izgalmas lesz ezen a ponton. Végig izgultam, szurkoltam a férfi szereplőnek a kijutásért, de ekkorra már tudtam, hogy Kóbó világa ennél sötétebb, és nem lesz semmiféle szabadulás. Ha egy kicsit könnyedebb és olvasmányosabb lett volna Kóbó stílusa és kevesebb szó esne a homokról, akkor talán thriller bestseller lett volna a regényből.

Összegezve: Kóbó világa nem az én világom. Ugyanakkor mégsem hagy teljesen nyugodni. Van még egy könyvem tőle, A negyedik jégkorszak, azt is elolvasom. Aztán legfeljebb élek a könyvelhagyás* valamelyik módszerével.

*http://veszitsel.konyvtar.hu/
https://www.bookcrossing.com/
https://welovebudapest.com/2016/03/21/veszits-el-hagyj-…
vagy @Ákos_Tóth magánakciója mintájára.


Népszerű idézetek

>!
Stone

A magány – a kielégítetlen vágyálmok gyötrelme.

143. oldal

Kapcsolódó szócikkek: magány
>!
Zizzer

Vakító napsütésben tündöklő nyár igazából csak regényekben meg filmeken létezik. Az életben a szerény kisember vasárnapjaiban ölt testet.

68. oldal

>!
Lunemorte MP

Az örökké vándorló homok közepette kimondhatatlan nagy szomorúság fogta el emberünket, de egyúttal valahogy föl is zaklatta a látvány. A sivár terméketlenség, amely általában jellemzi a homokot, nem magyarázható egyszerűen a szárazsággal, hanem főleg a homok szakadatlan mozgásával. Ezt semmilyen élő ki nem bírja. És mennyire hasonlít mindez a napról napra folyton egymást törő-maró emberek silány életéhez!

12-13. oldal

Kapcsolódó szócikkek: homok
>!
Lunemorte MP

Valóban ott a szoba, de ágy nincs benne. Helyette nagy halomban tornyosodik a házfal résein beszivárgott homok. A meglepetéstől szinte megdermedt… Ez a ház is csaknem halott már… A belsejét félig-meddig fölfalta a csápjaival mindenfelől behatoló s állandóan pergő homok. A homok, amelynek pedig saját alakja sincs, csak az átlag 1/8 milliméteres átmérője. Mégis – ennek az iszonyú, alaktalan erőnek semmi sem bír ellenállni. Lehetséges viszont, hogy éppen ez az alaknélküliség az erő legmagasabb megjelenési formája…

24. oldal

Kapcsolódó szócikkek: homok
>!
csillagka P

Az idő végtelen hurokként hevert, olyan volt, mint egy összetekeredett kígyó belseje. Előremozdulás csak annyi, hogy egyik hurokból át a másikba.

119. oldal (Magvető, 1969)

Kapcsolódó szócikkek: idő
4 hozzászólás
>!
csillagka P

Csak a valami csoda folytán megmenekült hajótörött értheti meg igazán az olyan ember lelkiállapotát, akinek már attól is nevető kedve támad, hogy egyáltalán lélegzik.

>!
Lunemorte MP

A homok tengerszagot lehelt.

7. oldal

Kapcsolódó szócikkek: homok
>!
csillagka P

Ha a homok prizmáján át nézi az ember a világot, minden formával bíró tárgy – irreális.

46. oldal, 1969

1 hozzászólás
>!
Pacsirta_Szilvia

A horogról megszökött hal mindig nagyobbnak látszik, mint a megfogott.

147. oldal

>!
Ligeia P

Az ismeretlen tartalmú csomag – robbanószerkezet, amelyhez a kíváncsiság nevű gyújtózsinór vezet.

79. oldal

2 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Murakami Haruki: Norvég erdő
Szabó Magda: Az ajtó
Jeffrey Eugenides: Öngyilkos szüzek
Junicsi Vatanabe: Japán szeretők
Kazuo Ishiguro: Ne engedj el…
Natsuo Kirino: Kín
Kazuo Ishiguro: A lebegő világ művésze
Kazuo Ishiguro: A főkomornyik szabadsága
Takami Kósun: Battle Royale