A ​dobozember 121 csillagozás

Abe Kóbó: A dobozember

Egy ​halott az aluljáróban
Százezer ember észre sem vette

Ez a regényben idézett valóságos vagy kitalált újsághír akár A dobozember mottója is lehetne. Ugyanis arról a világról tudósít Abe Kóbó regénye, amelyben ilyen képtelen eset előfordulhat. Arról a világról, amelynek közönyét, részvétlenségét, adott esetben ellenségességét van, aki nem tudja elviselni – s így a kívülhelyezkedésnek egy sajátos módja terjed el. Kartondobozba bújt emberek tűnnek fel az utcákon, akik dobozlényükkel nyugtalanítják közömbösen vegetáló embertársaikat, jeleznek valamit, de az emberi közösség, a társadalom nem akarja „fogni” jeladásukat. Egyetlen motívum sejlik fel a regényben, amely képes lenne a dobozembert kicsalni a dobozvilágból: a szerelem. Csak az életet szimbolizáló lány menthetné meg az elszigeteltségtől, a magánytól. A homok asszonyához, Abe Kóbó korábbi nagy sikerű regényéhez hasonlóan az író most is finom szimbólumokkal, költői képekkel, leírásokkal dolgozik. Ősi japán… (tovább)

Eredeti cím: 箱男

Eredeti megjelenés éve: 1973

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magvető Világkönyvtár Magvető

>!
Magvető, Budapest, 1978
184 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632707842 · Fordította: Antal László

Enciklopédia 4


Kedvencelte 15

Most olvassa 2

Várólistára tette 77

Kívánságlistára tette 30

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Csabi>!
Abe Kóbó: A dobozember

Értékelés 1.
WTF?

Értékelés 2.
Az emberiség milliárdokat költött már az idegen civilizációk kutatására, hogy aztán kapcsolatba léphessünk velük, vagy megfigyeljük őket. Mennyivel olcsóbb lett volna a kutatókat elküldeni Japánba. A SETI kutató ugyanolyan eséllyel állhatnak neki ezt a regényt elemezni, mint az irodalom esztéták.

Értékelés 3.
Távol-keleti szerzők műveit olvasva mindig meg kell küzdenem azzal a problémával, hogy egy olyannyira idegen kultúra termékét kell befogadnom, ami messze elüt az én fehérember neveltetésemtől. A japán világlátás, a vallás, a kultúra annyira idegen tud lenni, hogy még ismerősnek tűnő elemeit is gyanakvással figyelem. A dobozember esetében ez még nyakon van loccsintva egy jó adag szürrealizmussal, hogy aztán a posztmodern fal adja a másikat. Az időpont stimmel is, 1973, valahol a posztmodern kezdeteinél járunk.

A könyv elején beindultak a nyugati reflexeim, és próbáltam a könyvet a hajléktalanság felől értelmezni. A regény a dobozemberek részletes bemutatásával indul, amit egy névtelen dobozember feljegyzéseiből ismerhetünk meg. Megtudhatjuk, hogy milyen is a doboz, hogyan kell viselni, hogy él egy dobozember. Megjegyzem, egy pillanatig sem tudtam úgy értelmezni a történetet, mintha bármi valós alapja lenne a dobozemberségnek, nem csak azért, mert sok olyan apró részlet van, ami technikailag lehetetleníti el ezt a fajta életet, de hamar nyilvánvalóvá válik, hogy itt egy szimbólumrendszert bont ki az író. Aztán Abe elkezdi keverni a kártyákat, és hamar el lehet veszejteni a fonalat (már ha van olyan kártya, amihez kell fonál…). Megjelenik egy lány, aki iránt dobozemberünk rögtön erősen érdeklődni kezd, különösen a lábai iránt. Aztán meg egy orvos (aki nem is orvos), a lány főnöke, és egészen perverz triót alkotnak ők hárman. Az álorvos áldobozemberként jelenik meg, de mielőtt a perverzitás bármilyen kézzelfogható tevékenységbe menne át, hirtelen egy bűncselekményben találjuk magunkat, amiben az áldoktor az áldozat, bár igazán meg sincs halva. És hogy ne legyen ennyire egyszerű a helyzet, sok esetben elbizonytalanít Abe, hogy ki is beszél éppen, egyik szereplő átmegy a másikba, vagy mittomén. A, B, C, D-vel jelöli szereplőit, akik talán mind ugyanazok, de lehet, hogy nem.

Aztán egy utolsó fejezetben úgy tűnik, hogy Abe megkönyörül olvasóján, így kezdi: „Végre eljött az ideje, hogy feltárjam a teljes igazságot.” De a rutinos olvasó tudja, hogy ez csak újabb csőbehúzás minősített esete. Kapunk egy gyerekkori történetet az ifjú, leendő dobozemberről, a perverzió ebben is jelentős szerepet játszik, majd egy szürreális leánykérést, amiben egy nyilvános vizelés viszi a prímet.

Mindezek után hihetnéd, hogy valami elképesztő zagyvaság ez a regény, de hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem rémlik fel az egész mögött valami rendszer és értelem. És akkor visszakanyarodhatnék az elejére a japán kultúrához. Keresgéltem, de nem találtam a neten egy valamirevaló elemzést sem a műről magyar nyelven. Talán nem véletlen, hogy a könyvben sincs elő- utószó, pedig erre a sorozatra ez jellemző.
Sok minden kiolvasható ebből a könyvből, és sok minden beleolvasható, ez a szép benne, hogy nem ad szájbarágós megoldásokat, de felkínál helyette érdekes kérdéseket.

4 hozzászólás
Bla IP>!
Abe Kóbó: A dobozember

„A dobozember nem oly ritka jelenség, így aztán tetszés szerinti alkalom nyílhat a vele való találkozásra. Te is láttad őt minden bizonnyal, nem is egyszer.” Áhh – mondhatnánk – ezek a japánok: furcsa emberek. Tömegesen feltörő igényük, hogy elkülönüljenek: hol egy papírdobozban, hol egy mély gödörben (A homok asszonya), hol holmi luxus konzervdobozban, ahol TV-t nézni, internetezni is lehet. Ki látott már ilyet? Teljesen elkülönülnek, elidegenednek a közösségtől, az emberektől, meg persze egymástól is e miatt a ma is elő, ósdi hagyomány miatt… Bezzeg nálunk: a hasonló szerencsétlen, kisemmizett hajléktalanok nem ilyen szemérmesek. Nyugodtan széthajtják a dobozt – nem is szólva arról, hogy így sokkal praktikusabb is, mert véd az aluljárói padozat gránitjának sugárzó hidegétől – s teszik magukat, koszosan, mocskosan, rongyosan (és utoljára, de nem utolsó sorban büdösen) is közszemlére, egyáltalán nem szégyenkeznek – hisz bár mindegyikük saját sorsának is kovácsa – ezt a kovács hiányszakmát azonban már nemigen oktatják a kötelező általános iskolában – ahová egyébként sem sűrün jártak –, s így sorsukért egyértelműen a társadalom negatív hatásai, s a szociális háló szövetének hiányosságai okolhatók.
Na de a könyv nem a magyar, hanem a japán dobozemberről szól. Meg az elidegenedésről, magányról, szerelemről, csalódásról, ill. az ezen konfliktusok és mindenféle más konfliktusok elleni védekezésről. Mert a doboz biztonságot nyújt, zavartalanságot, nyugalmat. Na de kérdezem én, akkor minek élni?
Nem könnyű olvasmány, de ha túljutsz rajta, tovább foglalkoztat majd.

3 hozzászólás
Gyöngyi69 >!
Abe Kóbó: A dobozember

@Timár_Krisztina kihívására olvastam a könyvet, mely kihívás célja a méltatlanul alacsony értékelést kapott művek százalékának „feltornázása”. Most meg itt vajúdok, hogy pontozzam le, biztosítva, hogy a kihívásban részt vevők közül minél többen elolvassák, vagy pontozzam fel, mint ahogy megérdemli?! Na jó, a kérdés természetesen költői, ennek ellenére ajánlom az olvasását! (Ne valami pörgős cselekményű történetre számítsatok!!!)
Annak ellenére, hogy néha gőzöm sem volt, éppen kiről vagy miről van szó, de kivételesen, rám nem jellemző módon el tudtam engedni a késztetést, hogy nekem mindent értenem kell. Kobó olyan kérdésekről ejt szót, amikről egy komolyabb témákról beszélgető társaságban szoktunk eszmét cserélni. Teszi ezt először úgy, mintha csak egy társaságban hangzana el a gondolat, hogy utána jöjjön egy övön aluli csapással, amitől az ember egy darabig úgy érzi, nem kap levegőt. Utána a kuszaságnak tűnő rész jól jön, hogy kicsit visszazökkenjen a nyugalmunk. Annak, hogy a kuszaság nem az, aminek látszik, az a bizonyítéka, hogy miközben olvastam, de nem akartam minden áron értelmezni, hirtelen a szövegből kivilágított egy gondolat, amiből világosan látszott, hogy sokkal-sokkal több van benne; tudom, hogy sokan vannak itt, akiknek egy pillanatig nem jelentene gondot, hogy átlássák.
Voltak olyan szakaszai a könyvnek, amiket biztosan elolvasok újra, mielőtt vissza kell vinnem a könyvtárba, de egy saját példányt is be fogok szerezni, mert ezeket a részeket többször kell elolvasni. Nagyon tetszett a gondolat, hogy a dobozember a dobozt egyfajta bábként használja, amibe begubózott, és amiből majd szeretne egyszer kikelni, de csak akkor, ha valami többet tud kihozni az új létből, egyfajta teljességet. A doboz-létet amúgy többen használják világunkban, mint gondolnák sokan, épp csak nem dobozt húznak a fejükre. Ezeket a mai „dobozembereket” a környezetük igyekszik nem észrevenni, vagy ha ezt nem tudják elkerülni, megijednek, és „lőnek” rájuk. Én meg most még jobban tisztelem őket, hogy felvállalva minden nehézséget – nem állnak be a sorba.
Szombaton a könyvtárban a polcok között összetalálkoztam egy férfival – kissé ápolatlan külső, enyhén kellemetlen szagok körülötte, de értelmes tekintet – ő is könyvet keresett, láthatóan tudatosan. Záráskor jött el ő is, még többször szembekerültünk egymással, ilyenkor a szemembe nézett, állta a tekintetem. Utoljára a könyvtár előtt futottunk össze, és akkor döbbentem rá, hogy: „–Jé, hiszen Ő egy dobozember!”

6 hozzászólás
Olympia_Chavez>!
Abe Kóbó: A dobozember

Ez a harmadik könyv volt a szerzőtől, amit olvastam és mindhárom teljesen különböző stílust, és világot képviselt. A háromból, eddig ez volt a legszürreálisabb. Eleinte erős szükségét éreztem a koncentrációnak, amivel megérteni kívántam a történetet, rájönni arra, hogy éppen kivel történik az ami történik, ki mesél éppen. Most visszaemlékezésről van-e szó, vagy a jelen cselekményeiről, esetleg a jövőről álmodik, fantáziál, hallucinál a mesélő? Aztán ezek mind-mind követhetetlenné és azt hiszem lényegtelenné is váltak.

Egyértelműen kijelenthetem, hogy nem tudtam mindent követni, vagy megmagyarázni, vagy egyáltalán felfogni, de úgy gondolom, hogy a történet mondanivalói (melyek sajnos mindig aktuálisak), tökéletesen átjönnek, átszivárognak a sorok között a felvillanó képek, a közvetített érzések és benyomások hullámhosszain. A sok kis káoszból, összeáll egy nagy és összetett kép, az elidegenedésről, az elfeledettségről, kicsit a reményről és a szerelemről, de leginkább a félelemről, szorongásról és rezignáltságról. A közönyös és rohanó világról, az anyagiaktól való elszakadásról, a meglesni és ugyanakkor rejtőzni vágyásról, és a halálról.

Idő szűkében, csak lassan és kis részletekben haladtam a könyvvel. De egyszer csak azt kezdtem érezni, hogy kimaradok valami érzelmi hullámból, egyfajta katarzisból ezzel az elaprózással, uh. elölről kezdtem. Jót tesz az olvasmányélménynek, ha egy, esetleg két szuszra tesszük magunkévá. A szemünk előtt egy művészfilm pereg, némi erotikával és erőszakkal, furcsa állóképekkel és fényekkel, frusztrációval és valami alig észrevehető, monoton zörejjel, ami nem hagyja nyugodni az idegeket. Nem egy kellemes, szórakoztató olvasmány, de pont annyira érdekes és különleges, hogy az előbbieket kiegyenlítse.

2 hozzászólás
Kormocska>!
Abe Kóbó: A dobozember

Előre leszögezem: megszenvedtem ezzel a regénnyel. A cím és fülszöveg alapján a társadalomból kivetett doboz ember(ekre) számítottam, amit végül is megkaptam, de mégsem. Igazából halvány lila gőzöm sincs miről vagy kikről olvastam. A legrosszabb az egészben, hogy úgy érzem, még csak a közelében sem jártam az igazságnak, nem tudtam a mű mögé látni, ami nem feltétlen az író hibája, de mivel a japán irodalom nem ismeretlen terep számomra, ezért is fájt most ez a találkozás. Ez a mű lehet akár minden, akár semmi. Sajnos nálam az utóbbi.

Holdranéző>!
Abe Kóbó: A dobozember

Ez a regény egy szürreális mentálbokszmeccs, ahol minden és mindenki is megkérdőjeleződik, tökéletesre párolt nyelvi-képi világgal, lebilincselően szétforgácsolt narratív struktúrával, és egy olyan befejezéssel, hogy a fal adja a másikat.
Értettem-e?
…talán.
Imádtam-e?
Még szép.

https://chatnoirbookclub.blogspot.com/2022/04/egy-szurr…

Pumukli82 >!
Abe Kóbó: A dobozember

„Ezúttal magam vagyok a dobozember. Tehát egy dobozember egy dobozban ülve megkezdi feljegyzéseit a dobozemberekről.”
Szerintem az első könyvem amit nem értettem. Akartam vártam, gondoltam hogy nehéz lesz de ez…. Részenként értettem, aztán lapoztam és rájöttem, hogy mégsem. Folyamatosan az az érzésem volt, hogy én vagyok a farkát kergető kutya. Úgy képzelem a szerző leült és írt egy regényt egy szuszra, arról ami akkor éppen eszébe jutott. Vannak szereplők a kreatív A, B, C, néven szerepelnek így úgy gondoljuk más más embert takarnak, de én már ebben sem vagyok biztos.
Voltak benne jó gondolatok, de tényleg nagyon elveszi az ember kedvét amikor azt érzi, igen megvan mit is akar ez vagy az jelenteni aztán a következő mondatban minden borul.
Biztos vagyok benne én vagyok kevés ehhez a regényhez.
Szóval olvastam jó volt de nem kérdezzetek róla mert fülszöveg nem tudnék írni belöle.

Keikorca P>!
Abe Kóbó: A dobozember

Ki a dobozember? A? B? C? D? Mi? Senki? Hol játszódik ez a történet? Körülöttünk? Bennünk?
Egyáltalán fontosak ezek a kérdések?
Egy-egy kiszólásából néha úgy éreztem, hogy az író szándékosan azt szeretné, ha gondolkodnánk ezen. Akárcsak egy detektívregényben, meg akarnánk fejteni, ki a „tettes”, miközben ő újabb és újabb nyomokat, részleteket dob nekünk, s csak még jobban összekuszál mindent.
És persze, jó töprengeni, napok múlva is visszatérni a kérdéshez, de lehet, hogy a legjobb, ha csak hagyjuk hatni a könyv világát és elengedni a kérdéseket.

Olwen>!
Abe Kóbó: A dobozember

Ez egy pszichedelikus utazás volt, egy olyan trip, melynek kezdetén nem is hittem, hogy menthetetlenül víziók, látomások, hallucinációk örvényébe kerülök, hiszen tisztán értettem a gondolatokat, eseményeket. Idővel azonban olyannyira magukkal sodortak, hogy sem kikeveredni belőlük, sem megérteni azokat nem voltam képes, vagy mégis? Emlékezetem tisztulni véltem, világos gondolatok érkeztek, már már értettem, hogy mindez az elidegenedésről, az identitás önkéntes feladásáról szól, mert persze hogy „más dolog nézegetni a dobozt és más dolog felvenni. Óriási különbség”. Majd újra előtörtek gondolatok, kétségek: ki is a dobozember? Nem tudom megszűntem-e izzadni, de ugye, „amíg az ember izzad, nem igazi dobozember” .
A könyvnek bár végére értem, fogalmam sincs meddig tart még az utóhatása, úgy vélem évek múlva is lesz még egy kis flash. Zseniálisan örök, hihetetlen, hogy 1973 a kiadás éve.
Aki elolvasta és úgy érzi, ez számára bad trip, annak Kóbó azt üzeni: „Akárhányszor újra lehet kezdeni”

Georgina77>!
Abe Kóbó: A dobozember

„Álmában a dobozember leveszi magáról a dobozt. Arról álmodik-e, ami azelőtt volt, hogy a dobozban kezdett élni, vagy az azutáni életéről álmodik, hogy elhagyta a dobozt…”

Bajban vagyok. Lassan azt mondom: annyira rossz, hogy az már jó. Alapvetően zavar a bujkálás, a bujkálásból kiinduló leskelődés pedig pláne. A bujkálás jelenthet bizalmatlanságot. Itt viszont a perverzségbe hajlik át a dolog. Először csak a lányt lesi. No, itt is van egy beteges momentum: a lány lábát serdülő fiúéhoz hasonlítja. Aztán jön a következő perverzitás: felterjeszti az egymással foglalkozni vágyókat (a bedobozolódott orvost és a meztelen lányt), hogy hagyják magukat meglesni. Ezek a beteg dolgok úgy ahogy vannak, taszítanak. Ugyanakkor vannak a könyvben lényegbe vágó elemek, amik kor- és életfelfogásbeli tanácsokat akarnak adni (?). Már az elején a dobozba bújásra buzdítanak szinte, aprólékosan részletezve azt, mik vehetők észre a világból, ha csak egy szűk résen, behatárolva láthatjuk be a terepet. Ez kétféle értelmet nyerhet, egyrészt szemellenzést fejezhet ki; a másik oldalról viszont az elemző látásmódra hívhatja fel a figyelmet, a részletek meglátására is. Az sem derül ki konkrétan, hogy ez a bedobozolt állapot, amit létrehozott magának, ezt előidézték, kvázi belekényszerítették és menet közben ő rájött ennek áldásos voltára; vagy pedig önként vállalta ennek kipróbálását. Azért a nehézségként felvázolt ruhamosás és mosakodás erőltetett szerintem, eltúlzó.
Van benne egy olyan hasonlat, amin megakadt a szemem, ismételgettem magamban, nekem magyartalannak tűnik, talán nem véletlen: „… a szomorúság lándzsája járja át a szívemet.”
Illetve most bukott ki egy hiba, ha japáni a környezet, akkor ne fordítsunk már olyat, hogy: '…az első helyiérdekűre vársz,…" Ejnye.
Végezetül a halott – tetszhalott – halottaskamra jelenet, az valami borzasztó. De ebben is van olyasmi, ami mintha fel akarná nyitni az emberek szemét. Lehetséges, hogy direkt használ ilyen gyomorforgató, felkavaró helyszíneket, megoldásokat, helyzeteket. A meghökkentés mellett az elgondolkodtatásra…
Összességében rém érdekes, baromira felkavaró, idegesítő írás ez, ami ugyanakkor meg is mozgat. Inkább rossz, mint jó. Azt hiszem, ez fog megmaradni bennem.


Népszerű idézetek

Gyöngyi69 >!

Egyetlen kérésem, addig nyújtsd a kezed, míg szeretném elfogadni.

139. oldal

5 hozzászólás
LuPuS_007>!

Nadrág… Ha van nadrág, akkor nyugodtan elvegyülhetsz a tömegben… Még ha mezítláb vagy is, és derékig meztelen, ha nadrágot viselsz, minden rendben van… S megfordítva: ha a legdivatosabb cipőben s drága zakóban jelensz is meg az utcán, de nadrág nélkül, az riadalmat kelt. A civilizált társadalom sajátosan nadrágos társadalom.

105. oldal

Kapcsolódó szócikkek: nadrág
4 hozzászólás
ÁrnyékVirág>!

Ahelyett, hogy kimásznék a dobozból, inkább belezárom az egész világot. Most éppen a világnak kell behunynia a szemét. És olyan lesz, amilyennek én képzelem.

180. oldal

finding_dori>!

Addig nyújtsd a kezed, míg szeretném elfogadni. Ez a te érdeked és az enyém is.

Olwen>!

Az ember csak azért hallgatja a híreket, hogy megnyugodjon. Bármilyen megrendítő hírt közöljenek is vele, ha hallja, akkor él – ez a dolog lényege. Az igazán megrázó hír az az utolsó hír lesz, amely a világ végét jelenti be. Mindenkinek az a szíve vágya, hogy ezt meg tudja hallani. Mert akkor ez azt jelenti, hogy sikerült túlélnie a világ végét.

3 hozzászólás
Olympia_Chavez>!

Nyirkos, sötét az ég, és fekete a tenger, szemmagasságban összeolvad az éggel. A tenger még sötétebb, mint az ég. Áthatolhatatlan a sötétség, akár a lefelé zuhanó liftben. Feneketlen sötétség, amit még behunyt szemmel is látni. A tenger moraja idehallatszik. Az ember látja saját koponyája belsejét.

73. oldal

A_Lény>!

Az ember ne tulajdonítson magának ekkora jelentőséget.

45. oldal

imma P>!

Egyetlen táj sem untathat, ha dobozból nézed.

50. oldal

Olympia_Chavez>!

Minden cselekvés, ami meztelenül történik, a meztelenséget százszor szemérmetlenebbé teszi.

65. oldal

Kapcsolódó szócikkek: meztelenség
mrnhjs>!

Ha te magad változol, veled változik a külvilág is – semmiféle más változás nincsen. S ezek a változások oly irdatlanok, hogy a legszenzációsabb hírek sem érhetnek a nyomukba.

70. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Örkény István: Tóték
Philip K. Dick: Figyel az ég
Határ Győző: Éjszaka minden megnő
Ma Jian: A tollnok
Franz Kafka: A kastély
Andrus Kivirähk: Ördöngös idők
Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején
Babits Mihály: A gólyakalifa / Kártyavár
Bíró Zsuzsa: Mallarmé macskái
Jáchym Topol: Nővérem