Az ​iszlám alapelvei 1 csillagozás

Világnézet és élet az iszlámban
Abdul-l-A'lá Mawdudi: Az iszlám alapelvei Abdul-l-A'lá Mawdudi: Az iszlám alapelvei

Abdu-l-Ála Mawdudi (1903-1979) a kortárs muszlim világ egyik legjelentősebb gondolkodója volt, aki munkásságát annak szentelte, hogy az iszlámot ne csak vallásként, hanem egy mindent átfogó életmódként ismertesse meg az emberekkel és ezt a hozzáállást újra a muszlimok gyakorlatává tegye. Az Iszlám alapelvei című könyvében nem csak az iszlámmal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat veszi sorba, de kitér azoknak a társadalomra, a családra és az emberek közötti viszonyra gyakorolt hatásaira is. A szerző széles látókörét mutatja, hogy az általa tárgyalt témakörökkel kapcsolatban számos nyugati tudós és író műveiből idéz, több szemszögből vizsgálva a nyugati társadalmak és az iszlám viszonyát. A könyv érdekes olvasnivaló az iszlám iránt komolyan érdeklődőknek, de haszonnal forgathatják azok a muszlimok is, akik szeretnék a vallás alapelveit, s annak emberi és társadalmi vonatkozásait áttekinteni.

Szayyid Abu-l-a'lá Mawdudi: Az iszlám alapelvei címmel is megjelent.

>!
Magyarországi Muszlimok Egyháza, Magyarország, 2012
138 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789638746931 · Fordította: Fodor Noémi
>!
138 oldal · ISBN: 9789638746931 · Fordította: Fodor Noémi
>!
142 oldal · ISBN: 9789638746931 · Fordította: Fodor Noémi

Kívánságlistára tette 6

Kölcsönkérné 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Géczi János: A muszlim kert
Korán
Muhammad Ali Al-Hashimi: A muszlim személyisége
Amir Ahmed Nasszer: Én és az iszlám
A kegyes Korán értelmezése és magyarázata magyar nyelven
Nabeel Qureshi: Allahot kerestem, Jézusra találtam
Jean Sasson: A fátyol mögött
Malcolm Clark: Az iszlám
Osman Nuri Topbaş: Az elmélkedés az Iszlámban
Elif Shafak: Éva három lánya