Dory ​és a fekete bárány (Dory 3.) 18 csillagozás

Abby Hanlon: Dory és a fekete bárány

Dory, a nagy zsivány eddigi élete legnagyobb kihívása elé néz. Meg kell tanulnia olvasni! Fricska úr bájitala azonban cigányútra megy. Feltűnik egy komisz kislány, aki megdöbbentően hasonlít Dory főellenségére, Szipircsók asszonyságra, csak piciben. Ráadásul az egyik dedósoknak való képeskönyv lapjairól lelép egy fekete bárány, és mindenhova követi főhősünket. A helyzet szuperhősért kiált! És talán az is segítene, ha Dory össze tudná olvasni a betűket.

Eredeti megjelenés éve: 2016

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Tessloff és Babilon, Budapest, 2017
148 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632944159 · Fordította: Fenyvesi Orsolya

Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

gab001>!
Abby Hanlon: Dory és a fekete bárány

Az első két rész is tetszett, így nem lepődtem meg, hogy ezúttal is magával sodort Dory hihetetlen fantáziája. Nem biztos, hogy szívesen lennék a testvére vagy akár a barátja, de imádok róla olvasni. Ő azonban nem tud, mármint olvasni. Persze ezt a helyzetet is a képzelőerejével küzdi le. Talán nem a legjobb például szolgál a fiatal olvasóknak, de én jól szórakoztam. Várom a további részeket.

>!
Tessloff és Babilon, Budapest, 2017
148 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632944159 · Fordította: Fenyvesi Orsolya
PTJulia P>!
Abby Hanlon: Dory és a fekete bárány

Nem nagyon tudtam ezt a mesét hova tenni magamban. Óriási pozitívum Dory és barátainak hihetetlen gazdag képzeletvilága, és a titkos játékok, amiket játszanak. Nem olvastam az első két részt, de az ajánlók és értékelések alapján azoknak is nagy előnye ez.
Itt viszont lezáratlan marad egy probléma: Dory és George nem tudnak jól olvasni, nem megy nekik az olvasás, holott az osztálytársaik már meglehetősen jól állnak ebben. Nem tudom, hogy azért-e, mert diszlexiások, vagy mert nem foglalkoztak eleget velük, netán rossz módszerrel tanultak- a lényeg, hogy nem megy. Ennek megfelelően utálnak is olvasni, azt el is bliccelik a képzeletjátékkal, és Dory szülei is elég lazán kezelik a problémát, gyakorlatilag a könyv befejeződik anélkül, hogy a gyerek bármi segítséget kapna. Utáljuk az olvasást, mert ellentétben áll a szabad képzeletünk gazdagságával. És ez nagyon rossz üzenet! Kellett volna egy olyan feloldás, hogy Dory is rájön, hogy a könyvek történeteivel együtt is jól száguld a fantázia, és ezért mondjuk anyu vagy tanárnéni minden nap külön segít neki megtanulni olvasni, és mondjuk a könyv végére el tudja azt is olvasni, hogy a birkás könyv szerint mi történt a bárányokkal. De sajnos Dory úgy fejezi be a kalandot, hogy még mindig nem tudja összeolvasni a betűket, és nem kap semmi hasznos segítséget sem hozzá.

Cs_N_Kinga P>!
Abby Hanlon: Dory és a fekete bárány

Ez már nem volt olyan jó mint az előző rész. De ugyanazt tudom írni. Egy nagycsoportos óvodás, vagy egy elsős gyereknek olvasni gyakorolni jó. Az tetszett benne, milyen jó fantáziája van Dorynak, de kb. ennyi. A célkorosztály lehet jobban díjazza.

Bencuska>!
Abby Hanlon: Dory és a fekete bárány

Mindenképpen az első résztől érdemes olvasni!Mi a könyvtárban bukkantunk rá.Azóta az összes részét megvásároltuk és nagyon jókat kacagunk rajtuk.Élénkítő esti mese kategóriában az első.


Hasonló könyvek címkék alapján

Margery Williams: A bársony nyuszi avagy a játékok életre kelnek
Wanda Coven: Garabonci Gréti táncra perdül
Palánki Hanna: Pöttöm Kalandjai
Piret Raud: Tóbiás és a 2/b
Barbara Park: Furfangos Fruzsi Bé kukucskálva kémkedik
Timo Parvela: Ella újabb kalandjai
Anna Dewdney: Lám, a láma jár az iskolába
Sven Nordqvist: Amikor Findusz kicsi volt és eltűnt
Vlagyimir Szutyejev: Vidám mesék
Timo Parvela: Miú és Vau esti meséi