Gondban vagyok ezzel a könyvvel, mert akartam szeretni, de tényleg. Volt is, amit szerettem belőle, de közben annyi mindent nem.
Marcus már az előző részben sem volt túlzottan szimpatikus, de most főleg nem tudtam megszeretni. Néhol túl tökéletes volt, néhol pedig túlságosan hülye. Az egyik pillanatban még ő volt az aranygyermek, a gazdag srác, akit nem ront meg a világ mocska, ezért nincs egy szinten Cage-dzsel és Low-val, a másikban arról mesél, hogy neki csak szex az arctalan lányok tömegével zajló kufirc? A harmadikban meg olyan részegre issza magát, hogy alig tudják hazahúzni? Nem mintha nem lett volna „oka rá”, de akkor is.
A külseje se fogott meg, a szőke szempillákkal sosem tudok mit kezdeni, meg a „loknis szőke férfiakkal” se. Mindig Gilderoy Lockhart jut eszembe a göndörkés szőke fiúkról, nem tehetek róla. Ha a nagy egészet nézem, nem volt bajom a sráccal, el tudnék viselni egy ilyen embert a baráti körömben, de hogy mint férfi érdekeljen? Soha.
Aztán ott volt Low, akit eléggé meggyötört az élet, de nem jutottunk igazán mélyre a tragédiájában, csak a felszínt kapargattuk. 1-2× voltak megrázó pillanatai, de egyébként csak evickélt a történetben. Édes lány, de kicsit irritált, hogy mindig másoktól várta a helyzet megoldását. Hogy állandóan Cage karjaiba menekült. Hogy képtelen volt normálisan kommunikálni dolgokat, csak menekült örökké. Nem konfrontálódott igazán, csak nyelt, és szenvedett. Valahogy egyszerre tűnt elképesztően erősnek és röhejesen gyengének. Marcus és közte pedig hihetetlenül gyorsan alakultak a dolgok, ismét. Van bájos „szerelem első látásra”, és van kicsit erőltetett is. Ez inkább az utóbbi volt.
Cage édes volt, ahogy törődni próbált a lánnyal, és ahogy terelgette Marcus-t is. Felbukkant Sadie és Jax, bár a jelenlétüknek nem sok értelme volt.
Aki viszont kicsapta a biztosítékot, az Marcus édesanyja. Egy 50 körüli nő így reagál a válási papírokra? Mint egy depressziós 13 éves emo? Nem törődik senkivel és semmivel, hanem mérhetetlen önzésében egyszerűen megpróbálja eldobni az életét? Érthetetlen, és elfogadhatatlan. Egy ennyi idős nőnek, akinek családja, 2 remek gyereke, és stabil egzisztenciája van, valamint céljai (jótékonyság, stb.) több esze lehetne ennél. Abbi Glines itt egy kicsit elragadtatta magát.
A történet egyébként egészen kellemes, majdhogynem izgalmas, kicsit problematikus ugyan, hogy már a 10. oldalon tudtam, mi lesz a fő konfliktus, és mi fogja elválasztani a szerelmeseket, de ez nem biztos, hogy Abbi hibája. Lehet, hogy én olvastam túl sok ehhez hasonló csavart korábban.
Fogalmam sincs, hány csillagot adjak, mert igazából nem volt olyan rossz, amilyennek az értékelésem alapján tűnik, de jó se.
