Possession 12 csillagozás

A. S. Byatt: Possession A. S. Byatt: Possession A. S. Byatt: Possession A. S. Byatt: Possession A. S. Byatt: Possession A. S. Byatt: Possession A. S. Byatt: Possession A. S. Byatt: Possession A. S. Byatt: Possession

Possession is an exhilarating novel of wit and romance, at once a literary detective novel and a triumphant love story. It is the tale of a pair of young scholars investigating the lives of two Victorian poets.Following a trail of letters, journals and poems they uncover a web of passion, deceit and tragedy, and their quest becomes a battle against time.

Eredeti megjelenés éve: 1990

>!
Vintage, London, 2002
512 oldal · ISBN: 009943184x
>!
Vintage, New York, 1991
556 oldal · ISBN: 0679735909
>!
512 oldal · puhatáblás

1 további kiadás


Enciklopédia 4


Kedvencelte 5

Most olvassa 1

Várólistára tette 15

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

>!
Black_Venus
A. S. Byatt: Possession

Nagyon rendes iparosmunka ez a regény. Látszik, hogy aki írta, kitűnően ért a mesterségéhez, és ez néha még több is, mint amit sok művész elmondhat magáról. A két egymásba fonódó történet, amely ugyanazokban a terekben, majdnem száz év különbséggel játszódik, a hasonló sorsok – majdnem – az újjászületébe vetett hitet támasztják alá. Miszerint, ha valakinek valami nem sikerült az egyik életben, az egyik környezetben, akkor változik annyit a világ néhány generáció alatt, hogy egy újabb testben be tudja teljesíteni a sorsát.
Nem mondom, hogy nagyon lekötött közbeszúrt viktoriánus írásművek olvasása, de még ezek is a történet részévé váltak, mint ahogy a művészet sem független a művész életében történtektől.
Azon lehet vitatkozni, hogy mennyire van szükség az irodalmi művek ilyen fajta (tehát a szerző tényleges életeseményeit feltáró) hermeneutikus értelmezésre? Persze az utókor azt hiszi, hogy ezekkel az eseményekkel majd jobban megérti a Művet és a saját életét is – és talán igazuk is van.
Ez egy jól megírt, érdekes, sok szempontból szép, a szó klasszikus értelmében vett románc. Szerintem jó lehet azon a tanszéken tanulni, ahol Byatt oktat.

>!
Izolda +SP
A. S. Byatt: Possession

Ez egy ilyen ráérős könyv. Hosszú is, meg nem is siet sehová. És hát teljesen jogos a mindenféle díj meg jelölés, mert a regény működik. Annyira, hogy egyszer azon kaptam magam, hogy nyitok egy új böngészőablakot és pötyögöm be, hogy en.wikip… hogy megnézzem, melyik évben is volt Ash Yorkshire-ben. :D
Azért mégsem 5 csillag, mert a sok zseniálisan megkreált 19. századi szöveg rengeteget rontott az olvasásélményen. Főleg a versek. A naplók, meg a tanulmányok elmentek, de a végén a versekből… nos, nem állítom, hogy végigolvastam minden sorát…
spoiler

>!
entropic P
A. S. Byatt: Possession

Úgy érzem, kicsit csúnyán bántam ezzel a könyvvel – bár ez a könyvnek mindegy, csak nekem rossz egy kicsit. Nagyon régóta terveztem, hogy elolvasom, de valami más mindig érdekesebb volt éppen, úgyhogy annak ellenére, hogy olvasatlanul is szinte biztos voltam benne, hogy szeretném a Possessiont, mégis kb. másfél évig pakolgattam ide-oda, mire végre elkezdtem.
Volt kedvem hozzá, és amit a könyvről tudtam (posztmodern; irodalom az irodalomról; céltalan bölcsészkedés és kutakodás dolgok után, amik jóformán senkit nem érdekelnek a világon), az alapján meg voltam győződve róla, hogy ez nekem való könyv.
És tényleg az – csak a lelkesedésem fogyott el a végére.

A történet (egy mondatban): két lelkes, szimpatikus bölcsész egy száz évvel korábbi irodalmi-szerelmi rejtély nyomára bukkan, és hallatlan elszántsággal fognak hozzá a rejtély kibogozásához, de közben más (kevésbé szimpatikus, sőt gonosz, pénzéhes) bölcsészek is kutatásba kezdenek, a két szimpatikus bölcsész élete pedig kezd érdekes hasonlóságokat mutatni a száz évvel korábbi szerelmespár életével.

Ebből szerintem nagyon sok mindent ki lehet hozni, és Byattnek ez természetesen sikerült (elég okos nő – egy másik regénye alapján, amit olvastam, azt mondanám, néha már fárasztóan okos). Szóval: a Possession egyrészt nagyon-nagyon okos és szellemes játék egy halom mai és 19. századi műfajjal; aztán a Possession roppant önironikus és kritikus regény is, amely igen élvezetesen (és vonzó módon) ábrázolja a bölcsészek veszedelmes világát; és persze a Possession a posztmodernkedésről szóló posztmodern regény is, ami nem elég, hogy önmagára reflektál, de még arra is reflektál, hogy önmagára reflektál. Mindemellett pedig még szép is.

Viszont. A könyv iránti lelkesedés inkább csak hullámokban tört rám, ami csak részben a könyv hibája, s amire önreflexív pillanataimban három magyarázatot találtam.

1. A könyv keretes szerkezetű, s az efféle könyveknél általában a belső (fő?) történetet szoktam élvezetesebbnek tartani. A Possession esetében viszont majdnem végig a külső történet, a két szimpatikus bölcsész nyomozásának és kapcsolatának alakulása és az egész 20. századi irodalmi világ ábrázolása érdekelt jobban, s amikor megláttam, hogy olyan rész következik, amely valamelyik 19. századi szereplő leveleit, naplóját vagy verseit tartalmazza, nem mindig volt kedvem rögtön folytatni az olvasást.

2. Nem sokkal ezelőtt olvastam Mark Z. Danielewski House of Leaves c. regényét (http://moly.hu/konyvek/mark-z-danielewski-house-of-leaves), s jelenleg az a regény nálam az etalon, ami a posztmodern (sőt: akármilyen) irodalmat illeti, úgyhogy Byatt könyvének – erre az olvasás során hamar rájöttem – nem volt esélye arra, hogy igazán nagy hatást tegyen rám.

3. Régi megfigyelésem, hogy amikor olyasféle dolgokkal vagyok elfoglalva, mint a szabadságom megtervezése, fesztiválra készülés és előre lelkesedés vagy éppen a húgom vendégül látása (= "valóság"), akkor nem tudok olyan őszintén lelkesedni még az efféle, tényleg lenyűgöző regényekért sem, mint a Possession.

33 hozzászólás
>!
Ladyorlando
A. S. Byatt: Possession

Minden történész álma, legalábbis szerintem, hogy egyszer a levéltárban egy olyan anyagra bukkanjon amit még soha senki előtte nem talált meg. Ugyebár ez baromi ritka manapság, de azért nem elképzelhetlen. Személyes anekdota következik. Pár évvel ezelőtt egy most nem szeretném megnevezni melyik, egyébként nem magyarországi levéltárban kutattam, amikor egy jegyzőkönyv hátulján észrevettem, hogy a zsebben van egy bontatlan levél. Óvatosan kibontottam, gyorsan elolvastam és enyhe csalódottság után konstatáltam, hogy jó persze ez érdekes, de csak valaki nyavajgott egy sort, hogy miért nem a fiának a cége kapta meg azt amire jelentkeztek. 1920-as évek. Tök jó, hogy már akkor is ment a „na a rokonságban ezt kinek adhatnánk”. Szóval nem lett belőle nagy felfedezés, de vitt egy kis színt az egyik fejezetembe. Jó történészként utána szóltam a levéltárosoknak, hogy ezt iktatni kellene. Azt nem kötöttem az orrukra, hogy én bontottam ki a levelet.

Na, de vissza Byatt regényéhez. Imádtam, de az a baj, hogy csak azokat a részeket ahol a két bölcsész próbálja kibogozni a szálakat. A viktoriánus részek, főleg a baromi hosszú versek meg azért néha a levelek és a napló részletek is untattak. Egyébként sem vagyok nagy rajongója a viktoriánus irodalomnak mondjuk vannak kivételek, de úgy tűnik, hogy a kitalált viktoriánusoknak még meg inkább nem. Azért örülök, hogy elolvastam, mert nem rossz, sőt!

Közben gondolkodtam és 3 1/2 csillagról feljavítottam 4-re. Mert 3 1/2 csillagnál jobb.

4 hozzászólás
>!
Dandelion
A. S. Byatt: Possession

Bár hosszúra nyúlt az elolvasása, nagyon élvezetes és különleges élményt nyújtott, igazán egyedi könyvnek tartom, olyannak, amiben szinte minden műfaj keveredik. Volt nyomozás és kutatás, mesék és legendák, Viktóriánus és modern világ, sok-sok idézet és utalás, és persze szerelem, megcsalás, elhagyás, vissztalálás és mindez nagyon szépen összekeverve és elosztva. A vége pedig, a Postscript, olyan szépséges és szívet melengető volt, azért különösen hálás vagyok.
Nehéz bármit is írni anélkül, hogy spoilereznék, úgyhogy inkább csak annyit mondok (és azt hiszem, ez elég árulkodó és találó), hogy egem kicsit Kate Morton Elfeledett Kertjére és Tom Stoppard Árkádiájára emlékeztetett, amiket szintén nagyon szerettem.

>!
tashley
A. S. Byatt: Possession

Imádtam. Nagyon szépen bontakoznank ki a párhuzamos történetek és Byatt tehetségesen ötvözi a stílusokat és műfajokat. Nagyon irigylem, hogy ilyet tud írni. Meg azt is, hogy beleszőtte irodalomkritikusi tapasztalatait a regénybe és arról tudott írni, amit a legjobban ismer. Ritka az olyan, amikor a kutató főszereplő lehet.

>!
BridgeOlvas I
A. S. Byatt: Possession

Ha lehetne, minimum 10 csillagot adnék rá. És ha nem kellene mást olvasnom, rögtön kezdeném újra először (pedig már ez sem az első olvasás volt). Elmondhatatlanul jól van kitalálva, és szép és izgalmas és minden. Imádom.

>!
colorful_monkey
A. S. Byatt: Possession

Mivel az egyik szemináriumon ezzel foglalkoztunk, már szeptember óta velem volt. Néha nehéz volt belerázódni, de a végére azt vettem észre, hogy leginkább a viktoriánus szereplők sorsa nagyon elkezdett érdekelni.
Nem volt az az egy délután emészthető olvasmány, de nagyon jó volt, hihetetlen, milyen zsenialitással írta meg az írónő. Kicsit, mintha egy Dan Brown könyvet olvasnék.
A kedvencem az utolsó jelenet volt… nagyon keserédes volt.

>!
Juci P
A. S. Byatt: Possession

Már klisévé vált ez a műfaj (irodalmi vagy történelmi személyek életének ismeretlen eseményei után való nyomozás), de ez egy kellemes, finoman romantikus és a lektűrnél igényesebb példány a sorból. Szép. A filmről nem hallottam jókat, de nem láttam.
Magyarul: http://moly.hu/konyvek/a-s-byatt-mindenem


Népszerű idézetek

>!
entropic P

He woke sweating from nightmares in which he was required to sit his Finals again at a moment's notice and with new papers on Commonwealth Literature and post-Derridean strategies of non-interpretation, or in which he was asked in a machine-gun stutter of rapid questions, what Randolph Ash had to say about Social Security cuts, the Brixton riots and the destruction of the ozone.

Vintage 2009, pp. 399-400

5 hozzászólás
>!
entropic P

Somewhere in the locked-away letters, Ash had referred to the plot or fate which seemed to hold or drive the dead lovers. Roland thought, partly with precise postmodernist pleasure, and partly with a real element of superstitious dread, that he and Maud were being driven by a plot or fate that seemed, at least possibly, to be not their plot or fate but that of those others. And it is probable that there is an element of superstitious dread in any self-referring, self-reflexive, inturned postmodernist mirror-game or plot-coil that recognises that it has got out of hand, that connections proliferate apparently at random, that is to say, with equal verisimilitude, apparently in response to some ferocious ordering principle, not controlled by conscious intention, which would of course, being a good postmodernist intention, require the aleatory or the multivalent or the 'free', but structuring, but controlling, but driving, to some – to what? – end. Coherence and closure are deep human desires that are presently unfashionable. But they are always both frightening and enchantingly desirable. 'Falling in love', characteristically, combs the appearances of the world, and of the particular lover's history, out of a random tangle and into a coherent plot. Roland was troubled by the idea that the opposite might be true. Finding themselves in a plot, they might suppose it appropriate to behave as though it was that sort of plot. And that would be to compromise some kind of integrity they had set out with.

Vintage 2009, pp. 421-422

Kapcsolódó szócikkek: posztmodern
>!
entropic P

Roland had learned to see himself, theoretically, as a crossing-place for a number of systems, all loosely connected. He had been trained to see his idea of his 'self' as an illusion, to be replaced by a discontinuous machinery and electrical message-network of various desires, ideological beliefs and responses, language forms and hormones and pheromones. Mostly he liked this. He had no desire for any strenuous Romantic self-assertion. Nor did he desire to know who Maud essentially was. But he wondered, much of the time, what their mute pleasure in each other might lead to, anything or nothing, would it just go, as it had just come, or would it change, could it change?

Vintage 2009, p. 424

>!
entropic P

Maud set at her desk in Lincoln and copied out a useful passage of Freud for her paper on metaphor:

„It is only when a person is completely in love that the main quota of libido is transferred on to the object and the object to some extent takes the place of the ego.”

She wrote: 'Of course ego, id and super-ego, indeed the libido itself, are metaphorical hypostatisations of what must be seen as'.
She crossed out 'seen' and wrote 'could be felt as'.
Both were metaphors. She wrote: 'could be explained as events in an undifferentiated body of experience'.
Body was a metaphor. She had written 'experience' twice, which was ugly. 'Event' was possibly a metaphor, too.

Vintage 2009, p. 430

2 hozzászólás
>!
Dandelion

…the ancient Druids believed that the spoken word was the breath of life and that writing was a form of death.

355. oldal

>!
BridgeOlvas I

Vocabularies are crossing circles and loops. We are defined by the lines we choose to cross or to be confined by.

431. oldal

>!
entropic P

A lesson. Work written only for one pair of eyes, the writer's, loses some of its vitality, but en revanche gains a certain freedom, and rather to my surprise, adult quality. It loses its desire, female as well as infantile, to charm.

Vintage 2009, pp. 336-337

2 hozzászólás
>!
Black_Venus

I do not believe all these explanations. They diminish. The idea of Woman is less than brilliant Vivien, and the idea of Merlin will not allegorise into male wisdom. He is Merlin.

355. oldal (Quality Paperbacks Direct, 1990)

>!
Dandelion

I want to live and love and write. Is this too much?

340. oldal

>!
Mafia I

I think uncertainty is maybe more painful than any other emotion, it both drives one on and disappoints and paralyses.


Hasonló könyvek címkék alapján

Louisa May Alcott: Good Wives
J. R. R. Tolkien: The Hobbit
J. R. R. Tolkien: The Lord of the Rings
Honoré de Balzac: Lost Illusions
T. H. White: The Once and Future King
Miguel de Cervantes: Don Quixote
The Tales of Ise
Rudyard Kipling: The Jungle Book
Iris Murdoch: The Sea, The Sea
Anita Brookner: Hotel du Lac