Mindenem 107 csillagozás

A. S. Byatt: Mindenem

Roland ​Mitchell irodalomtörténész Randolph Henry Ash költő egy meg nem nevezett hölgynek írt levelére bukkan. Megtorpant karrierjén lendítene, ha kiderítené a rejtélyt: ki a címzett, és milyen kapcsolatban voltak? Nyomozása során kollégája, Maud Bailey segítségét kéri, aki a címzett, Christabel Lamotte költőnő életének és munkásságának szakértője. Mindent tudnak a szerzőkről. Vagy mégsem? Kit illetnek a felfedezett új dokumentumok? És mit meg nem tesznek értük pénzes gyűjtők?

Hogyan alakult a Viktória korabeli tiltott szerelem sorsa, és könnyebb-e Rolandnak és Maudnak közeledniük egymáshoz a dicsőségéhes akadémiai körök huzakodása közepette?

A Mindenem elnyerte a legrangosabb brit irodalmi kitüntetést, a Booker-díjat; 2002-ben megfilmesítették (magyar címe Költői szerelem). A Times irodalmi szerkesztői a lap megjelenése (1923) óta kiadott 100 legjobb angol regény közé sorolták.

„Azért írok, mert szenvedélyesen érdekel a nyelv. A regény nyelvből felépített… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1990

>!
GABO, Budapest, 2006
524 oldal · keménytáblás · ISBN: 9636890099 · Fordította: Bozai Ágota, N. Kiss Zsuzsa, Palkó Ágnes

Enciklopédia 70

Szereplők népszerűség szerint

Christabel LaMotte · Nimue · Randolph Henry Ash


Kedvencelte 23

Most olvassa 5

Várólistára tette 260

Kívánságlistára tette 154

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

szadrienn P>!
A. S. Byatt: Mindenem

Ez a regény a tizenkilencedik század hangulatát megidéző versekből, mesékből, levelekből, naplórészletekből szőtt sűrű labirintus, ami néha az eltévedés veszélyével fenyeget, de türelmesen végighaladva rajta egy rejtélyes viktoriánus szerelmi történethez vezet. Az események középpontjában két százötven éve élt fiktív, kitalált alkotó áll, két különálló életművel, amit tudósok kis csapata gondoz, és senki sem sejti róluk, hogy ők valaha is találkoztak egymással. Amikor aztán teljesen véletlenül előkerülnek az egymáshoz írt szerelmes leveleik és napvilágra kerül a köztük lévő kapcsolat, ez a felfedezés alapjaiban látszik megrengetni az irodalomtörténetet. A meglepetés erejét még tovább növeli, hogy a férfit hűséges férjként, a nőt pedig a saját neméhez vonzódó feministaként tartotta számon az utókor.
A könyv az irodalmi nyomozás, a filológiai felfedezés izgalmait kínálja, átélhetjük a dokumentumokat feltáró két fiatal bölcsész érzéseit, akik a sorok között olvasva, verseket újraértelmezve, kortársak naplóit vizsgálva próbálják rekonstruálni, hogy mi is történhetett valójában a két költő között az 1850-es években. A nyomaikat követve bejárják Észak-Yorkshire festői vidékét, és közben egymáshoz is egyre közelebb kerülnek.
Ahogy halad előre a nyomozás, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy itt egy tökéletesen felépített illúzióval állunk szemben. Teljesen egyértelmű, hogy az összes csipkefinomságú, mitológiai utalásokban gazdag, tökéletesen korhű szöveget A. S. Byatt írta, ami már önmagában is hatalmas teljesítmény, de ráadásul olyan meggyőző erővel teszi mindezt, hogy erről teljesen meg lehet feledkezni, a regény több pontján is készséggel elhittem, hogy Christabel LaMotte és Randolph Henry Ash valóban élt és alkotott. A két főhős erős személyisége látványosan kiragyog a kordokumentumok tengeréből, mégsem csupán csak egyéni sorsok bemutatását kapjuk, hanem sokkal inkább egy enciklopédikus tudással megírt monumentális viktoriánus tablót, ami számos nézőpontot tár elénk, sok szereplőt mozgat, képet ad a kor művészetéről, szokásairól, gondolkodásmódjáról, és enyészettel dacoló kastélyok, híres könyvtárak, szépséges angol vidéki tájak részletekben gazdag leírását nyújtja. Az el-elkalandozó, szerteágazó történetmesélés, az egyszerre lenyűgözően és kétségbeejtően aprólékos ábrázolásmód tovább nehezíti a mű befogadását, ami a patinás szövegrészletekkel való küzdelem miatt már amúgy sem könnyű. A regénynek mégis olyan varázsa van, ami magával ragadja és minden nehézségen átsegíti az olvasót, akit végül az árnyoldalakkal való szembesülés mellett is lenyűgöz a korszak nyugodt, nemes szépsége.
A regény mellett mindenképpen ajánlanám a szemet gyönyörködtető filmadaptációt is, ami magyar nyelven a Költői szerelem címet kapta.

11 hozzászólás
Annamarie P>!
A. S. Byatt: Mindenem

„…Randolph minden áldott nap felolvasott feleségének, amikor egy fedél alatt tartózkodtak…”
Este fejeztem be a könyvet, nem is tudtam éjszaka aludni, ezer apróságon gondolkoztam, meg azon, hogyan ragadjam meg ezt a könyvet. Nagyon összetett történettel van dolgunk, és kivételesen nem azért nehéz írni róla, mert annyira megrázó, vagy elkeserítő lenne. Hanem azért, mert annyira szép és érzékeny, hogy nem is tartom magam alkalmasnak arra, hogy írjak róla.
A London Library Roland Michell kedvenc helye volt. Ott bukkant rá egy Vico kötetben Randolph Henry Ash a nagynevű angol költő két félbehagyott levelére, ami azt engedi sejtetni, hogy egy titokzatos hölgynek írta azokat. Egy delejes pillanatban elemeli a két levelet és nyomozásba kezd. A gyanúja igazolódni látszik, és lassan eljut a levél címzettjéhez is, aki nagy valószínűséggel egy Christabel LaMotte nevű költőnő lehetett. Mivel Roland csak R.H.Ash munkásságának szakértője, így felkeres egy Christabel LaMotte szakértőt, aki talán kiegészítheti a hiányzó részleteket. Maud Bailey nemcsak, hogy szakértője a területnek, de egyben Christabel leszármazottja is, valamint a Nőtudományi Gyűjtemény vezetője Lincolnban. Mivel Christabelt a feminizmus jeles úttörőjének bélyegezték, aki köztudott, hogy egy Blanche Glover nevű hölggyel élt együtt, a levelek napvilágra kerülése nagy felfedezés lehet, akár felforgathatja – és mondjuk ki,- lejárathatja az egész feminista társaságot is. Maud és Roland saját szakállukra nyomozni kezdenek, de közben szagot fognak mások is, és egy egész kis csapat liheg a nyakukban a levelek értéke miatti nagy pénz reményében. A lassan kibomló szálak pedig nagyon különös dolgokat tárnak fel.

Ez a kutatás adja a történet vezérfonalát, mely letekerve elvezet bennünket az 1860-as évek homályába, ahol valóban egy titkos szerelmi viszony lassú, de gyönyörű beteljesedésének lehetünk tanúi. Már amilyen kibontakozás várható egy világ szemében leszbikus nő és egy nős férfi között.

És most jön az, amitől lélegzetelállító ez a könyv.

Ugyanis a nyomozás, ahogy utaltam is erre, tulajdonképpen egy kutatás. A kutatás alapja és tárgyai a két költő versei. A szerző felépített egy komplett lírát, – mit egyet?, kettőt. A könyv magában foglal minimum két költő, majdnem teljes életművét. A versképekből, halvány utalásokból kell kiválogatni azokat a morzsákat, amik beilleszthetőek lesznek a nagy egészbe. Maud és Roland pedig végigjárják a pár útját. Elmennek oda, ahová ők is elmentek, megnézik azokat, amiket megnézhetett Ash és Christabel is. Végigélik velük szinte ezt az egész nagy vonzalmat, miközben ők maguk is egymásba szeretnek. Nem egyszer éreztem azt, hogy rákeresek erre vagy arra, aztán le kellett állítanom magam, hogy hé, ez fikció. De így voltam Blanche festményivel is. Teljesen szuggesztív ahogyan elhiteti velünk a szerző a karakterek létezését.
A könyv nagyobb része a múltban játszódik, illetve az egész angol irodalom alapjaiban bolyong, s aki ezt jobban ismeri, annak még nagyobb élmény fog majd nyújtani. De így is varázslatos volt belesimulni ebbe a környezetbe. A fajsúlyos szöveggel nehéz haladni, sok dolgot kell közben is átgondolni, így tényleg lassú a haladás, és ez vezet ahhoz, hogy besző minket a könyv nyelvezete, nyugalma, költőiessége. Nem csak Roland érzi úgy az egész végén, hogy írnia kell, hanem a közönséges olvasó is képekben kezdi látni a valóságot, ki akar szakadni a huszonegyedik századi életéből, le akar lassulni, és mindenekelőtt szerelmes akar lenni. Biztos vagyunk páran, akik azért szeretik meg ezt a könyvet, mert ilyen szerelemre vágynak. Romantikus ábránd ez, kiszakítva a realitásból, a kellemetlen részek
elmaszatolásával, de a magja, akkor is egy ilyen, tiszteleten alapuló, és egymást magasba röpítő, szárnyakat adó szeretet.
Órákat lehetne erről a könyvről beszélni, kimazsolázni belőle részleteket, megemlítésre méltó mozzanatokat.
Meghajlok Byatt írói tehetsége előtt, nem véletlenül nyerte el a könyv a legrangosabb brit irodalmi kitüntetést, a Booker-díjat. A történetből készült film (Költői szerelem ), pedig emlékeim szerint szépen összegzi az eseményeket, talán nagy változtatás nincs is az alapműhöz képest.

Egyetlen bajom volt csak a könyvvel, hogy végtelenül súlyos. Egy év kellene ahhoz, hogy az ember mindennek utána nézzen, elemezze a verseket, próbáljon maga is rátalálni utalásokra, végigolvassa a nagy angol gyökereket, hogy a maga teljességében értse meg a fenti két szerző költészetét. Így csak felületes olvasó tudok maradni, és képtelen vagyok a maga nemében igazán nagyra értékelni az írónő monumentális munkáját. Mégsem merem leírni azt, hogy túlírt lenne a könyv, inkább azt mondom én vagyok kevés ehhez.
Egy biztos, nehéz ebből a hangulatból kimászni. Bátran ajándékozzátok érzékeny lelkű, vagy szépirodalomért lelkesedő ismerőseiteknek!

9 hozzászólás
mate55>!
A. S. Byatt: Mindenem

Az irodalom iránti szeretet egyik legszebb ünnepe. Mint egy bonyolult prózában gazdag tündérmese felnőtteknek, mint egy orosz matrjoskababa, tele történetekkel. Egy regény az angol irodalom tanulmányozásának öröméről, ami magában foglalja a szeretet szava mögött álló gondolatok megértésének izgalmát, az igazi birtoklás érzését. Vagy úgy is fogalmazhatnám: a szeretet és „A birtoklás” természetének okos vizsgálata, amely túlmutat a fikció szokásos igényein. Könnyű eltévedni a költészetben és a levelekben minden képükkel és utalásokkal együtt, de ne feledjük, hogy ezek lényegében csak „cseretárgyak”, amely cselekmény előmozdítását célozzák, nem pedig szerves részét képezik. Mint minden „nagy” regény, ez is különféle szinteken működik, és ha nem akarnánk belemerülni a szöveg mélyebb jelentőségébe, akkor egyszerűen csak élveznünk kell a történetet. Byatt szakszerűen újjáépítette a viktoriánus stílusú költészetet, történeteket és leveleket, a regény hiteles hangulatának részeként. Ezáltal számomra olyan, mintha egy rendkívüli Dickens-Shakespeare-Eco féle kifinomult tükörjáték lenne, amely szokatlanul szórakozik a véletlenszerűség konvenciójával. A nyilvánvaló intelligencia, a finom humor és a múlt rendkívüli megfogalmazása a jelenben, eredeti és felejthetetlen. Egy igazi irodalmi remekmű, amely túlmutat a romantika műfaján.

3 hozzászólás
Kalmár_Melinda P>!
A. S. Byatt: Mindenem

    Kívül-belül csupa szépség ez a könyv. Mint a preraffaeliták rajongóját, már a borító is elbűvölt: Dante Gabriel Rossetti (többször is utalnak rá a regény szövegében): Lady Lilith című képének részlete a hajzuhatagát fésülő, önmagát tükörben figyelő/szemlélő/vizsgáló nőalak tökéletes metaforikus választás ehhez a nagyregényhez.
    Magáról a regényről szólva csak ismételni tudom az előttem értékelőket. A. S. Byatt könyve stílusbravúr. off Már önmagában az, hogy a XX. század végén egy romantikus*-viktoriánus regényt tudott alkotni posztmodern köntösbe öltöztetve (keveri a formákat: egyszerű narráció, levelek, naplók, újság- és könyvrészletek, versek; a műfajokat: krimi, elbeszélőköltemény, levélregény, mese, tudományos értekezés, biográfia; az idősíkokat, a történeteket) elismerésre méltó. Ugyanakkor megalkotta két kitalált költő életművét, ami ugyan nem egyedülálló (elég csak a magyar irodalom nagyszerű „alakváltóira” gondolni**) mégis rendkívüli. A két szerző stílusa még a fordításban is jól elkülöníthető, ahogy más hangon szólalnak meg a naplóírók és a XX. századi irodalmárok. Ugyanígy a karakterek is kivétel nélkül élő-eleven személyiségek. Byatt még azt is eléri, hogy a legellenszenvesebb figurát is a végén elnéző mosollyal szemléljük. spoiler
    A stílusbravúrban rejlik azonban a könyv „hibája”: vannak nehezen befogadható részek spoiler. Szerencsére ezekért bőven kárpótolnak a tájleírások, a mesék és magának a történetnek az izgalma, mélysége, szépsége. Mert szép ez a történet. Megható, bölcs és nagyon emberi.
    A jövőbeli olvasóknak talán azt tanácsolnám, ne essenek az én hibámba: ne engedjenek a kíváncsiságuknak, a történet sodrásának. Engedjék viszont, hogy a szövegek hassanak rájuk, mélyüljenek el bennük, ízlelgessék, szeressék.

*Szigorúan a XIX. századi korstílust értve alatta
**Weöres Sándor: Psyché
Csokonai Lili: Tizenhét hattyúk

3 hozzászólás
György_Dragomán IP>!
A. S. Byatt: Mindenem

Byatt könyve egyszerre nagyon romantikus és ravaszul posztmodern szöveg, pontosan és szépen írja meg a filológia rémületes gyönyörűségét. Eredetiben olvastam, nem tudom milyen a fordítás, de a magyar olvasóknak mindenképpen érdemes hozzá olvasni Weörestől a Psychét, hogy lássák milyen, amikor ugyanezt egy igazi költő játssza el az olvasókkal.

Röfipingvin P>!
A. S. Byatt: Mindenem

Lehet, hogy rosszul gondolom, de valahol, mélyen, legbelül minden irodalmár, irodalomkutató szeretne egyszer valamit felfedezni. Nem? A könyvtárban üldögélve, poros, rég elfeledett könyvek közt rábukkanni valamire, amit rajta kívül más még nem látott, és utána nyomról nyomra haladva feltárni valamit, aminek jelentősége van az utókor számára…
Tulajdonképpen ezt olvashatjuk ebben a regényben. De úgy, hogy az ember 200 oldal után kezdi azt hinni, hogy ebben minden igaz. Hogy tényleg élt egy Randolph Henry Ash nevű költő és egy Christabel LaMotte nevű költőnő, akik csak egy „rövid” ideig szerethették egymást, lehettek részesei egymás életének. Ám kapcsolatuk és annak alakulása hatalmas lenyomatot hagyott életművükben. Számtalan motívumban, rímben, verstöredékben, félbe maradt gondolatban…
És miért jut az ember ilyesmi következtetésre? Azért, mert Antonia Susan Byatt olyan alapossággal, részletességgel írja meg a két kitalált, viktoriánus kori költő életét, kapcsolatát, mintha az „eredeti” forrásból merítene. A regény nem pusztán regény: dokumentarista leírás, levélregény, összegyűjtött művek (versek, balladák, eposzok, elbeszélő költemények etc.) kiadása, kiadás alá rendezett napló, visszaemlékezés. Logikusan felépített, a jelenben és a múltban lineárisan haladó, precízen elhelyezett versbetétekkel a regényt szinte lehetetlen letenni. Ellenben helyenként nagyon „tömény” – érdekes módon nekem talán a levelezést volt a legjobb és a legnehezebb olvasni, főleg LaMotte tekintélyes mennyiségű gondolatjele miatt –, ami miatt kénytelen voltam én is az olvasás közbe ékelni néhány könnyedebb történetet, valamint nem igazán cipeltem magammal sehova a könyvet, annak tekintélyes mérete miatt.
Nem szoktak foglalkoztatni a könyves díjak. Nem tartok többre, vagy nem választok az alapján egy egy regényt, hogy nyert e vagy sem ilyen és olyan díjakat. Számtalan remek, díjtalan könyv is van. Ám meg kell, hogy mondjam ez a könyv méltán megérdemelte 1990-ben a Booker-díjat. Komplexitásával, részletességével és emellett is remek történetével és karaktereivel Byatt nagyszerű könyvet hozott létre.
Annyit még be kell, hogy valljak: előbb láttam a filmet (évekkel ezelőtt), mint olvastam a könyvet. Így tudtam a történet végkimenetelét, nagy meglepetéseket nem okozott. Igazándiból annyit, hogy a könyv sokkal jobb, mint a film. De hát ez nem meglepetés.

3 hozzászólás
gybarbii>!
A. S. Byatt: Mindenem

Csak ülök itt, és próbálom szavakba önteni az érzéseimet… Írok egy-két szót, mondatot, már vagy öt sort, de aztán újra és újra kitörlök mindent…
Nem tudom, mit is írhatnék, annyira különleges volt számomra ez a könyv! Kicsit rosszul érzem magam az előtörténetünk miatt… Korábban már legalább háromszor kihoztam a könyvtárból, de mindig találtam valami érdekesebbet, valami könnyebbet. Kíváncsi voltam Byatt könyvére, de talán megriasztott a nagysága, így mindig olvasatlanul vittem vissza. Hiszek a megfelelő időpontokban, abban, hogy egy-egy történés azért várat magára, hogy később a megfelelő időben „jöjjön szembe” velünk. Talán most jött el az ideje, hogy tényleg kézbe vegyem ezt a művet, hiszen a könyv megérdemli, hogy időt szánjunk rá, hogy felfedezzük, hogy elmélyedjünk benne…
Byatt nem egy könyvet, egy történetet ír, hanem a csupa nagybetűs MŰ született meg az íróasztalánál… Nehezen indult be, talán az első oldalak kiszűrik a nem megfelelő olvasókat… Hiszen a Mindenem egyáltalán nem tartozik a könnyű olvasmányok közé, időt, megértést, odafigyelést, kíváncsiságot és türelmet igényel, de cserébe valami fantasztikusat ad!
Már az felfoghatatlan, ha csak belegondolok, mennyi munka van ebben… Byatt nem csak megírta két fiktív viktoriánus költő össze-összefonódó életét, de adott ennek egy huszadik századi kerettörténetet, sőt megalkotta RHA és Miss LaMotte költészetét, leveleit, valamint Blance, Ellen és Sabine naplóját… tette mindezt olyan tökéletességgel és szenvedéllyel, hogy valóban elhittem, hogy történetének szereplői éltek és alkottak a tizenkilencedik században…
Ebből a könyvből sok mindent megtudhatunk az irodalomtörténetről és -kutatásról is, arról, hogy képes egy-egy kis levéltöredék felforgatni egy addig tökéletesen felépített és alátámasztott élettörténetet. Hiszen itt van Randolph Henry Ash, a szerető férj, aki éveken keresztül odaadóan várta, hogy Ellen Best elfogadja ajánlatát… és Christabel LaMotte, a saját neméhez vonzódó feminista, aki vénkisasszonyként Blanche Glover-rel él egy fedél alatt… és végül kiderül, hogy semmi sem az, aminek hitték…
Roland Mitchell és Maud Bailey ennek a titoknak indul a nyomába, ugyanazokat a forrásokat olvassák, ugyanazokat a varázslatos helyeket járják be, mint ahol Ash és LaMotte szerelme beteljesedett… Mennyi érzelem és szenvedés van ebben az 500 oldalban… spoiler A könyv az irodalom szeretetének és a sírig tartó szerelemnek (legyen szó akár Ash és Christabel, akár Ash és Ellen szerelméről) állít gyönyörű emléket… Habár útjaik külön válnak, Ash és Christabel sosem felejtik el egymást… (Mint ahogy Ellen is tiszta szívével szereti férjét, és igyekszik majdnem mindent megadni neki…) Az utóirat pedig… azt hiszed, az eddigieknél már semmi sem fog jobban felzaklatni, és erre tessék… Byatt még egyszer utoljára egy olyan tőrt döf a szívedbe, amely emléke biztosítja, hogy sokáig ne tud elfelejteni ezt a csodát…

1 hozzászólás
Habók P>!
A. S. Byatt: Mindenem

A két szálon futó cselekményből a nehezebben érthető (túl sok az esztétika-filozófia, vagy nem is az?) része tetszett jobban. Mesék, versek, levelek, naplórészletek – jaj, nagyon szívesen olvastam őket. Néha még azt is elhittem, hogy tényleg két egykor élt ember levelez egymással. A nyomozás már kevésbé volt számomra izgalmas, pedig abban is igen érdekes emberek vettek részt. (És azt hiszem, a filmet is meg kellene újra nézni – hiszen vagy tizenöt éve láttam…)

4 hozzászólás
sztimi53>!
A. S. Byatt: Mindenem

Mióta láttam a filmet élt bennem a vágy, hogy elolvassam. Nemhiába az angolszakos gimnáziumi évek, az angol irodalom iránti szerelem nem tűnt se té, se tova. Mostanában akaratlanul is olyan könyveket választok, amelyeket átsző a mitológia. És ez milyen jó! Byatt kétségkívül ügyes módon beleapplikálta különböző műfajú szerzeményeit a könyvébe. Néhol nem is tudtam, hogy levélregényt, verseskötetet, naplót avagy feminista tanulmányt olvasok, de egy regényt olvastam, valami csodálatost.
(Kár, hogy az Ash-el kapcsolatos szójátékok magyarul nem jönnek át igazán)


Népszerű idézetek

szadrienn P>!

Manapság ez nem probléma, a könyvek úgy utaznak az éteren át, mint a fény és a hang.

12. oldal

1 hozzászólás
sztimi53>!

A férfiakból mártír
bárhol válhatik
Sivatag, utca, templom
– mindegy nekik.
Nekünk nem jutnak tettek,
Ez a végzetünk,
Sötét szobában tengetjük
Hosszú életünk.

121. oldal, Gabo, 2006.

2 hozzászólás
Annamarie P>!

Egyszer látott egy természettudóst a televízióban, aki mintha az ő munkáját példázta volna. A tudós nekiindult a természetnek egy zsákkal, összegyűjtötte a bagolyköpeteket. Ezeket felcímkézte, csipeszekkel szedte szét, üvegedényekben, különféle tisztító folyadékokban áztatta, aztán a bagoly összenyomott köpetében talált csont-, fog- és szőrmaradványokat és darabkákat elrendezte, majd újra átrendezte, hogy rekonstruálni tudja az elpusztult cickányt, vagy kuszmát, amely valaha élt, futott, meghalt, és teste falatnyi darabokban végighaladt a bagoly emésztőrendszerén.

37. oldal

3 hozzászólás
sztimi53>!

Nem viselem el, ha egy történet befejezését nem tudhatom meg. Végigolvasok mindenféle jelentéktelenséget – ha egyszer belefogtam – pusztán lázas mohóságból, hogy bekebelezhessem a lezárást – akár édes, akár fanyar –, s bevégezzem, amit elkezdenem sem kellett volna. Ön is így van vele? Vagy józanabb olvasó?

183. oldal, Gabo, 2006.

1 hozzászólás
Annamarie P>!

Minden régi történet, kedves kuzin, elviseli, ha újra és újra elmondják, más-más módon. Csak arra van szükség, hogy életben tartsuk, hogy kifényesítsük a mese egyszerű, tiszta kereteit, amelynek muszáj meglenniük.

357. oldal

Lobo P>!

Ezek a viktoriánus költők olyan hosszadalmasan írtak, nem gondolja? És szörnyen komolyan vették magukat.

410. oldal

sztimi53>!

Magam vagyok a magam talánya. Ó, Uram, kérem ne próbálkozzon azzal, hogy magányomon jobbítson, vagy megfosszon tőle. Tény, a nőket arra nevelik, hogy féljenek a magánytól – ó, a szörnyű torony, ó, a sűrű bozótos körülötte! – nem nyájas Fészek, útvesztő földi tömlöc, komor vártorony.
De tudja, hazudtak nekünk ebben is, mint oly sok egyébben. A Vártorony talán félelmetes, ijesztő, ám egyben nagy biztonságot ad: toronyba zárva szabadok vagyunk, oly módon szabadok, amelyet Önnek, akinek szabadságában áll bejárnia a világot, nem is kell elképzelnie. Nem is tanácsolom, hogy elképzelje, de tegye meg nekem azt, hogy a kedvemért elhiszi, és nem kezd hazug tiltakozásba: Magányom számomra érték, legdrágább kincsem. Vonakodva megyek ki. Ha kinyitná a kis ajtócskát, nem ugrálnék ki a kalitkából, de ó, hogy tudok énekelni az arany rácsok között!

145. oldal, Gabo, 2006.

sztimi53>!

Mondják a nő szeszély, s igaz, de te
A szeszélyben állhatatos maradsz,
Mint zúduló folyam vonala, egy,
Forrástól a csendes vizekig,
Mindig megújul, végighajtja mindig
A megszámlálhatatlan csöppeket,
S te – szeretlek ezért nagyon – erő vagy,
Formabontó, formaőriző.

270. oldal, Gabo, 2006.

paoloni >!

Magányom számomra érték, legdrágább kincsem. Vonakodva megyek ki. Ha kinyitná a kis ajtócskát, nem ugrálnék ki a kalitkából, de ó, hogy tudok énekelni az aranyló rácsok között!

145. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya
John Fowles: A francia hadnagy szeretője
E. M. Forster: Szoba kilátással
Agatha Christie: Halál a Níluson
John Galsworthy: Modern komédia
Daphne du Maurier: Fekete éjszakák
Virginia Woolf: Clarissa
Anne Brontë: Wildfell asszonya
Thomas Hardy: Távol a világ zajától
Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége