A ​Roxfort házai – Képes kalauz 59 csillagozás

A Roxfort házai – Képes kalauz

Tudj meg mindent a Roxfort Boszorkány és Varázslóképző Szakiskola négy házáról, a Griffendélről, a Hollóhátról, a Hugrabugról és a Mardekárról, valamint az azokat képviselő tanulókról és tanárokról. Éld át újra Harry világának varázsát, és elevenítsd fel a nyolc film legemlékezetesebb idézeteit és jeleneteit!

Eredeti megjelenés éve: 2017

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Kolibri, Budapest, 2017
62 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155633157 · Fordította: Balla Nóra

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 21

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Ferger_Jolcsi P>!
A Roxfort házai – Képes kalauz

Nagyon szép kiadás. Bár tekintve, hogy nagyon rövid és ennél fogva nem tartalmaz túl sok információt, így csak azoknak ajánlanám, akik a legelemibb dolgokkal sincsenek tisztában a HP világból, mert ebből megtudhatják az alapokat.

Dorina_S>!
A Roxfort házai – Képes kalauz

Egyszerűen nem tudok elszakadni Harry Potter világától. Az utóbbi egy hónapban teljesen elmerültem a történetben. Ez a kiegészítő kötet inkább a filmbeli változatra koncentrál, és azokból tartalmaz információkat, idézeteket és képeket. Igényes, szép illusztrált kiadás. Kicsit rövidke, hamar lehet vele végezni. Bemutatja a Roxfort házait. Leírja azok jellemzőit, híres tanulóit.
Nekem kifejezetten tetszett. Nem volt teljesen tökéletes, de a célját betöltötte.

mrsp>!
A Roxfort házai – Képes kalauz

Aranyos kis könyv, bár annak, aki olvasta a könyveket és/vagy látta a filmeket, semmi újat nem mond. Kicsit többet vártam tőle, elég leegyszerűsített, teljes mértékben a filmre építkezik, és csak a mindenki által ismert tényeket szajkózza, de egyszer érdemes átfutni. Szépek benne a képek.

estimese24>!
A Roxfort házai – Képes kalauz

Szép, igényes kiadás. Elég vékonyka a könyv. Kár, hogy nem tettek több dolgot bele, de ami benne van az mind érdekes. Van pár igazán találó idézet.
Jó volt nézegetni és elmerengni ebben a varázs világban. Igazából ez mindig jó.

Dinuuus>!
A Roxfort házai – Képes kalauz

Tetszett, egész jó kis összefoglaló a HP-filmek alapján, klassz képekkel gazdagítva. Csak egy gond van vele, hogy túl rövid, ezért is kapott tőlem csak 4 csillagot.

CarmenV>!
A Roxfort házai – Képes kalauz

Ez nagyon tetszett :D Tetszik a borítókép, a szín, a minden :D Az áruházlánc kínálatában szereplő bögrék közül én arra pályázom, amin a házak szerepelnek :) bár tény hogy nem fehér háttérrel még jobban tetszene a bögre, de így is jó :)
Igazából kicsit több mindennek jobban örültem volna, hiszen már a sorozat végén készült és lett volna miből válogatni…. no de ne legyek telhetetlen :D vagy mégis?! :D

Maribeth P>!
A Roxfort házai – Képes kalauz

Nagyon tetszett. Érdekes dolgok voltak benne és tényleg felidézte a filmek hangulatát. Nem volt tökéletes, mert nem minden házzal foglalkozott egyformán és ha jól emlékszem a Hollóhát és a Hugrabug klubhelységét meg sem említette.
De ahhoz képest, hogy ezek a képes kalauzok, szerintem haszontalanok és csak a pénzlehúzás miatt vannak, ez a kis könyv, remek szórakozást nyújtott. Megvenni talán felesleges, de elolvasni érdemes.

kisssan27 >!
A Roxfort házai – Képes kalauz

A sorozat (és a filmek) kellemes felidézése a házak szempontjából.

KatalinJadwiga>!
A Roxfort házai – Képes kalauz

Nekem nagyon tetszett. Szép képek vannak benne, aranyos kis szösszenetek a filmből/könyvből. Ha valaki annyira szereti Harry Potter világát mint én, biztosan örömét fogja lelni a kis képes kalauz lapozgatásában.

Bódizs_Boróka>!
A Roxfort házai – Képes kalauz

Nekem nagyon tetszett, mert egy csomó mindent megtudhattam, belőle a házakról, ami számomra nagyon érdekes. A képek is jók, meg a szöveg is.
Szerintem én a Hollóhátba kerülnék.


Népszerű idézetek

mrsp>!

„Bátor ember az, aki szembe mer szállni az ellenségeivel, de még bátrabb az, aki baráttal száll szembe.”
                                                                            – Dumbledore Professzor
                                                                            Harry Potter és a Bölcsek Köve film

21. oldal

mrsp>!

Harry, Hermione és Ron ízig-vérig griffendélesek: merészségük és bátorságuk gyakran vezérli őket vad kalandokba – és veszélyes szituációkba.

16. oldal

mrsp>!

„Különben anya mindig azt mondta, a dolgok, amiket elveszítünk, visszatalálnak hozzánk. Ha nem is mindig úgy, ahogy gondolnánk.”
                                                                            – Luna Lovegood
                                                                            Harry Potter és a Főnix Rendje film

31. oldal

mrsp>!

„Nem a képességeink mutatják meg, kik vagyunk, hanem a döntéseink, Harry.”
                                                                            – Dumbledore Professzor
                                                                        Harry Potter és a Titkok kamrája film

64. oldal

mrsp>!

„A Griffendél ház ezer éve az egész varázsvilág osztatlan tiszteletét élvezi. Nem engedem, hogy szégyent hozzanak erre a névre azzal, hogy úgy viselkednek, mint bárdolatlan, bugyuta, barbár bohócok.”

                                                                            – McGalagony Professzor
                                                                            Harry Potter és a Tűz Serlege film

14. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve
Jessica Townsend: Kámforkór
Mindee Arnett: The Nightmare Affair – A Rémálom-ügy
Elisabetta Gnone: Ég veled, Fairy Oak!
Cressida Cowell: A Nukkalave pikkelye
Ecsédi Orsolya: Banyavész
Tove Jansson: Varázskalap a Múminvölgyben
Neil Patrick Harris: A különc varázsló
Tamzin Merchant: A Kalaposok
Otfried Preußler: Krabat