A ​Mormon Könyve 5 csillagozás

Egy másik bizonyság Jézus Krisztusról
A Mormon Könyve A Mormon Könyve

Ez ​tehát a nefita és lámánita feljegyzések kivonata – Íratott a lámániták, vagyis Izráel háza egyik maradéka, de a zsidók és a nemzsidók számára is – És parancsra, a jövendölés és kinyilatkoztatás lelke által íratott – És miután megíratott, lepecsételtetett és az Úr számára elrejtetett, hogy el ne vesszen – Hanem majd Isten adománya és ereje által, annak tolmácsolására előkerüljön – Moróni keze pecsételte le és rejtette el az Úr számára, hogy a kívánt időben a nemzsidók által előkerüljön – És Isten adománya által tolmácsolják.

Ez az írás Éter könyvének, vagyis Járed népe történetének a kivonatát is tartalmazza, akik akkor szóródtak szét, amikor az Úr az emberek nyelvét összezavarta, vagyis amikor az emberek, hogy a mennybe jussanak, egy tornyot építettek – A célja pedig az, hogy megmutassa Izráel háza maradékának, hogy milyen nagy dolgokat tett őseikért az Úr, és hogy megismerjék az Úr szövetségeit és abból megtudják, hogy nincsenek mindörökre kitaszítva – Azonkívül, hogy… (tovább)

Mormon Könyve Nefi lemezeiről vett krónika, amelyet Mormon saját kezével írt lemezekre

Eredeti cím: The Book of Mormon – Another Testament of Jesus Christ

>!
222 oldal · keménytáblás · ISBN: 9781592975372
>!
222 oldal · keménytáblás · ISBN: 9781592975372
>!
222 oldal · keménytáblás · ISBN: 9781592975372

6 további kiadás


Enciklopédia 9


Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 2


Népszerű idézetek

aled>!

…sötét és kietlen pusztaságban vagyok.

A Mormon Könyve Egy másik bizonyság Jézus Krisztusról

2 hozzászólás
nagytimi85>!

A hit nem a dolgok tökéletes ismerete; tehát ha hitetek van, akkor olyan dolgokat reméltek, melyek nem láthatók, de igazak.

Alma 32:21

A Mormon Könyve Egy másik bizonyság Jézus Krisztusról

Kapcsolódó szócikkek: hit
>!

Ez tehát Nefi népe, valamint a lámániták feljegyzésének kivonata – Íratott a lámániták, akik Izráel házának egyik maradéka, de a zsidók és a nemzsidók számára is – Parancsra íratott, valamint a prófétálás és a kinyilatkoztatás lelke által – Megíratott, lepecsételtetett és az Úr számára elrejtetett, hogy el ne pusztítsák – Hogy Isten ajándéka és hatalma által, annak tolmácsolására előkerüljön – Moróni keze pecsételte le és rejtette el az Úr számára, hogy a megfelelő időben a nemzsidók útján előkerüljön – Annak tolmácsolása Isten ajándéka által.

(első mondat)

A Mormon Könyve Egy másik bizonyság Jézus Krisztusról

>!

Erre a feljegyzésre vonatkozólag Joseph Smith próféta a következőket mondta: „Megmondtam a testvéreknek, hogy a Mormon könyve a leginkább hibátlan könyv a földön, és vallásunk záróköve, és aki annak előírásai szerint él, közelebb kerül Istenhez, mint bármely más könyv által.”

Bevezetés

A Mormon Könyve Egy másik bizonyság Jézus Krisztusról

>!

25 Ádám elbukott, hogy lehessenek emberek; és az emberek azért vannak, hogy örömük lehessen.

2 Nefi 2

A Mormon Könyve Egy másik bizonyság Jézus Krisztusról

>!

10 Mert íme, megtisztítottalak; a megpróbáltatás kemencéjében választottalak ki téged.

1 Nefi 20

A Mormon Könyve Egy másik bizonyság Jézus Krisztusról

>!

35 Íme, az Úr minden testet egyformán becsül meg, aki igazlelkű, azt kedveli az Úr. […]

1 Nefi 17

A Mormon Könyve Egy másik bizonyság Jézus Krisztusról

>!

22 És most, íme, ha Ádám nem vétkezett volna, nem bukott volna el, hanem az Éden kertjében maradt volna. És minden dolognak, mely teremtetett, ugyanabban az állapotban kellett volna maradnia, amelyben teremtése után volt; és mindörökre megmaradtak volna és nem lenne végük.

23 És nem lettek volna gyermekeik; tehát egy ártatlan állapotban maradtak volna, nem rendelkezvén örömmel, mert nem ismernék a nyomorúságot; nem cselekedvén jót, mert nem ismernének bűnt.

2 Nefi 2

A Mormon Könyve Egy másik bizonyság Jézus Krisztusról

>!

2 És én, Nefi ezt mondtam nekik: Íme, a Lélek hangja nyilvánította ki őket a prófétának; mert a Lélek tudat minden olyan dolgot a prófétákkal, ami az emberek fiaival a test szerint bekövetkezik.

1 Nefi 22

A Mormon Könyve Egy másik bizonyság Jézus Krisztusról

>!

15 Mert íme, mondja a próféta, gyorsan eljön az idő, amikor a Sátánnak nem lesz több hatalma az emberek gyermekeinek szíve felett; mert hamarosan eljön a nap, amikor minden kevély, és mindenki, aki gonoszul cselekszik, olyan lesz, mint a tarló; és eljön a nap, amikor el kell égniük.
16 Mert hamarosan eljön az idő, amikor Isten haragjának teljessége kiömlik az emberek gyermekeinek összességére; mert nem tűri, hogy a gonoszok elpusztítsák az igazlelkűeket.
17 Hatalma által megőrzi tehát az igazlelkűeket, még akkor is, ha úgy lészen, hogy haragja teljességének el kell jönnie, és az igazlelkűeket meg kell őrizni, még úgy is, hogy ellenségeiket tűz pusztítja el. Az igazlelkűeknek tehát nem kell félniük, mert így szól a próféta, megszabadítják őket, még akkor is, ha ez tűz által történik.

1 Nefi 22

A Mormon Könyve Egy másik bizonyság Jézus Krisztusról


Hasonló könyvek címkék alapján

George Every: Keresztény mitológia
Peres Imre – Németh Áron (szerk.): Az ókori keresztyén világ (IV.)
Peres Imre – Németh Áron (szerk.): Az ókori keresztyén világ (III.)
Keresztút
Antalóczy Zoltán: Leláncolt Prométheusz
Németh Áron (szerk.): Az ókori keresztyén világ (V.)
G. K. Chesterton: Eretnekek
André Vingt-Trois: A család
Böjte Csaba: Arra születtél, hogy ajándék legyél
Sz. A. Tokarev (szerk.): Mitológiai enciklopédia I-II.