A ​legteljesebb virágnyelv és más titkos nyelvek 0 csillagozás

A legteljesebb virágnyelv és más titkos nyelvek A legteljesebb virágnyelv és más titkos nyelvek

Szépanyáink ​titkaiból Tulajdonképpen szépapáinkat is említhettem volna, hisz a titkoknak, mióta világ a világ, valamilyen formában ők, a férfiak is részesei, az a csinos kis könyvecske azonban, amelyhez a kiadó felkérésére egy néhány gondolatnyi bevezetőt, afféle eligazítót írok, mégis elsősorban a nőknek, a szebbik nem képviselőinek szól. Bizonyíték, hogy amikor a könyv szerzője egyik-másik titkos nyelvről összefoglalót ad, szinte csak a nőkről vesz tudomást. Hogy, mondjuk, a legyezőnyelvről szólva így tesz, azt még természetesnek tartjuk, hiszen a legyező már eleve csak a hölgyek kezébe illik, azazhogy illett, de hogy még a különféle titkos írásokat is csupán a nők figyelmébe ajánlja ("A titkos írásmódok igen alkalmasak arra, hogy jó barátnők között tolmácsul szolgáljon…"), az világosan mutatja, hogy a kiadó teljes egészében „a hölgyvilágnak” szánja ezt a kis csecsebecsét, ezt a színes, olvasmányos, s nem is minden tanulság nélkül való kötetkét. Tehát ugyanazon az úton jár, mint… (tovább)

>!
IKVA, Budapest, 1991
214 oldal · keménytáblás
>!
Paginarum, 1991
212 oldal · ISBN: 9639133221

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 9


Hasonló könyvek címkék alapján

Fazakas István: Virágnyelv
Török Tünde (szerk.): Magyar-angol családszótár
Herczeg Béla (szerk.): Pszichológia
Bogár Judit – Erdei József: Nemzetközi kapcsolatok angol-magyar szaknyelvi szótára / Dictionary of International Relations English-Hungarian
Homonnay Péter: Angol-magyar számítástechnikai szótár
Koller Erzsébet: Bonyolítói szószedet
Németh Zsolt: Japán-magyar orvosi szótár / 和洪医学用語辞典
Lozsádi Károly: Nomen est omen
Pálfy Mihály – Pálfy Miklós – Mészáros László: Francia-magyar / magyar-francia gazdasági szótár
Bácskai Tamás – Bánfi Tamás – Sulyok-Pap Márta – Száz János: Ötnyelvű pénzügyi értelmező szótár