Visszatérnék ​hozzád (Nem engedlek 2.) 83 csillagozás

A. L. Jackson: Visszatérnék hozzád

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„Ez ​egy gyönyörű, szívmelengető könyv.” – Shh Mom's Reading

„Végigszáguld az érzelmek teljes skáláján.” – Little Read Riding Hood

Léteznek olyan hibák, melyeket ha elkövetünk, egész életünkben bánunk. Christian esetében ez a hiba azon a napon történt, amikor cserben hagyta Elisabethet.
Christian Davisonnak megvan a terve az egész életére. Eltökélt, hogy ügyvéd váljon belőle, és egy napon elfoglalja a partneri pozíciót az apja jogi cégénél. Semmi nem állhat az útjába, még Elizabeth Ayers és közös születendő gyermekük sem.
Miután Christian kirekeszti az életéből Elisabethet, a lány a következő öt évét azzal tölti, hogy küszködve gondoskodjon a gyermekéről, miközben bármit hajlandó feláldozni, hogy egy biztonságos és kényelmes életet nyújthasson számára. Christian öt éve bánja, hogy akkor elhagyta a családját, és most mindent megtenne, hogy visszaszerezze őket. De Elisabeth is mindenre hajlandó, hogy megvédje a kislányát attól a szívfájdalomtól, amit… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2011

>!
Álomgyár, Budapest, 2019
382 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155929502 · Fordította: Szaszkó Gabriella
>!
Álomgyár, Budapest, 2019
280 oldal · ISBN: 9786155929816 · Fordította: Szaszkó Gabriella

Kedvencelte 4

Most olvassa 3

Várólistára tette 47

Kívánságlistára tette 64

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Kate20>!
A. L. Jackson: Visszatérnék hozzád

Mintha más író tollából kerekedett volna a történet. Teljesen más érzés volt olvasni, mint az első kötetet. Sokkal jobban meg tudta fogni az érzelmi részét, azt hogy mekkora fájdalommal jár ha elhagyják az embert, és ilyen rút választás elé állítják. Elizabeth jelleme is kikupálódott, nem volt az a kis naiv szőkeség, mint az első részben. Nagyrészt az anyai szerep sarkallhatta a változásra, de biztos vagyok benne hogy a fájdalmai alakították olyanná, mint amilyen itt volt. Egy szerető anyává, aki bármire képes az Ő egyetlen lányáért. Még az apját is elüldözi ha kell, hogy azzal biztonságban tartsa. Christian-on megállt az eszem. Mégis hogy képzeli, hogy ennyi idő múlva csak úgy a semmiből megjelenhet és játszhatja az apuka szerepet? Na a fenét!
Tetszett, ahogy Elizabeth ezt lekezelte. A haragból és a fájdalmából merített erőt, hogy elmondja min ment keresztül, és hogy Christiannek egy fikarcnyi joga nem lenne ezek után az életükbe belekotnyeleskedni. De ha nem tenné, miből lenne a sztori? Ígyhát a két szereplő szemszögéből láthatjuk a tipródásukat. Itt teljesen elfogadható volt a váltott szemszög, ugyanis jobban megértheti az olvasó a két karakter álláspontját így.
Összességében ezerszer jobb volt mint a másik kötet. Tényleg nagyot ugrott az Írónő.

nagydianagloria>!
A. L. Jackson: Visszatérnék hozzád

Jobb volt, mint az első rész.
Ebben a részben Christian nagyon sokat küzd, hogy visszaszerezze a szerelmét és a kislányát. Rádöbben, hogy mennyire rosszul tette a múltban, hogy ezt elengedte magától. off
Elizabeth nagyon sokáig félti a kislányát és persze saját magát is egy újabb csalódástól, de a szívének ő sem tud parancsolni.
Annyira jó lett volna szerintem itt lezárni ezt a sorozatot….

Hópárduc P>!
A. L. Jackson: Visszatérnék hozzád

Kicsit gyenge volt ez a rész. De, jobb volt, mint az első.
Sok volt benne a siralom és a bizonytalanság. Nekem legalábbis soknak tűnt. Főleg Elizabeth részéről. Megértem, hogy védeni akarta a lányát, de akkor is.
Christian játékossága tetszett a kislányával. Bár, kicsit bizarr, hogy annyi éven át nem akart semmit, most meg mindent.
Nem döntöttem még el, hogy érdekel-e a befejező rész. :)

1 hozzászólás
Könyvpillangó92_εïз>!
A. L. Jackson: Visszatérnék hozzád

Szuperül van megírva a könyv! ♥
Nekem nagyon tetszett! Nagyon vártam azokat a pillanatokat, amikor Christian és Elizabeth találkoznak. Alig vártam, hogy újból egymásra találjanak. Hosszú, nehéz utat tettek meg, míg a falak leomlottak közöttük. Ebben sokat segített Lizzie a maga bájosságával, kedvességével. Tündéri egy kislány! ♥
Christian nagy változáson ment keresztül és rájött, hogy a családja nélkül nem élhet.
Nagyon tetszett az a rész mikor legelőször megpillantotta Christian Lizziet a boltban. ♥

Ani249>!
A. L. Jackson: Visszatérnék hozzád

Christian minden hibája ellenére sokkal szimpatikusabb volt, mint Elizabeth. Durva volt Christian viselkedése az elején, de mégis meg lehetett neki bocsátani, mert annyit változott, és csodálatos apa lett belőle. Lizzie igazi kis cuki hercegnő! Elizabeth nem lett szimpatikus a sok aggodalmával és túlgondolásaival. Szegény Christian, volt mit tűrnie mellette!

Delora>!
A. L. Jackson: Visszatérnék hozzád

Tetszett, hogy nem szokványos helyzetből indulunk. A srác elhagyja a csajt miközben terhes? Mi a f*sz?! Na ezt hozd helyre kisapám. És megteszi, olyan odaadással és szeretettel, majd a szívem szakad meg.
Ui.: én is beleszerettem a kiscsajba.

Evika82>!
A. L. Jackson: Visszatérnék hozzád

Ez a rész sem nyűgözött le, de azért egy fokkal jobb volt, mint az előző kötet. Nem is értem minek a 3. rész, olyan szép kerek lezárást kaphatott volna Chris és Elisabeth ebben a könyvben. Most majd biztos jön valami túlgondolt probléma közöttük, amin nyűglődni fognak végig…
Lehet mazohista vagyok, de rendesen kíváncsi vagyok mit talált még ki nekik az írónő. ;)
Úgyhogy zárókötet olvasására fel. :D

Rebbencs>!
A. L. Jackson: Visszatérnék hozzád

HÁT ÉN EZT NEM BÍROOOM
Bocsánat, de hiába próbálkozom az írónő könyveivel, egyre jobban leszerepel nálam. Habár sokkal jobb volt, mint az eddigiek, mégsem tudok jó csillagokat adni rá, mert egyszerűen nem szerettem olvasni.
Alapból azt hittem, ez a rész is csak 200 oldal, erre kiderült, hogy dupla annyi…
Nehezen bírtam ki, de végül csak a végére értem és ezzel az írónő könyvei és köztem is véget ért egy igen tartalmas és fájdalmas kapcsolat.
Egyszerűen nem bírom olvasni, amiket ír, mert semmit nem találtam, ami feldobta volna az élményt. Habár az írásmód valamivel kevésbé volt erőltetett, mint mondjuk az Érted dobban esetében, de itt is idegesített.
A történet továbbá nagyon egy körön mozog.
Az mondjuk tetszett, hogy Christian miként próbált meg visszakerülni a lánya és egykori szerelmi életébe, nagyon aranyosan viselkedett.
Azonban voltak benne nagy logikátlanságok vagy értelmetlenségek, amelyek nem emelték az amúgy sem magas színvonalat.
Ezzel tehát befejeztem, mert még egy kifakadó hosszú értékelésnyi időt sem akarok többé erre a sorozatra pazarolni, így nekem elég volt. Próbálkoztam, de ez most nem volt elég.
Erről ennyit.

evi1234>!
A. L. Jackson: Visszatérnék hozzád

Ez a rész olyan volt, mintha egy teljesen más írónő műve lenne. Ez fényévekkel jobb volt, az első könyvnél. Maga a sztori érdekes volt, viszont Christiant annyira megutáltam a legelején, hogy nem voltam képes jó szemmel nézni rá később sem. Ha tényleg annyira szerette volna Elizabeth-et amennyire mondta, akkor nem lett volna képes olyan kegyetlenül, 2 perc alatt kitenni a életéből, amikor az elmondta neki, hogy terhes. Ha szeretünk valakit, akkor a bajban sem hagyjuk magára…szóval Christian, már itt leírta magát egy önző s*ggfejnek. Sajnos a gyerek megszületése után sem gondoskodott róluk, pedig tudta, hogy Elizabeth szegény családból származik. 5 évvel később, amikor már minden rendeződött, Elizabeth megteremtette a maga kis életét és már túl volt a legnehezebb időszakokon, na akkor tűnt fel Christian. Ezután pedig előadta, hogy megváltozott, mindent megbánt stb., de ez valóban elég? Semmi sem kárpótolhatja utólag azt, hogy cserben hagyta, amikor a legnagyobb szükség lett volna rá. A való életben, én soha sem fogadtam volna vissza…ha egyszer képes volt megtenni, akkor miért ne ismételhetné meg újra, amikor megint valami gond adódik? De mivel ez egy könyv, ezért úgy alakult, hogy a főhőseink képtelenek egymás nélkül élni és egymáson kívűl mást szeretni, így pedig egyértelmű a végkifejlet.

DeathQueen>!
A. L. Jackson: Visszatérnék hozzád

„– Te túl önző vagy ahhoz, hogy tudd egyáltalán, mi az a szeretet.”

Nálam ez a könyv ugyanazt a szintet hozza, mint az előző. Elizabeth karakterével nagyon nem tudtam azonosulni. Egyszerűen nem ment. Nem tudok annyit siránkozni, mint ő. Christian sem jobb nála. Mondjuk nála azért már látom a fejlődést. Elgondolkodik a tettein. Olyanok ezek ketten, mint borsó meg a héja. Nem tudnak egymás nélkül meglenni. Plusz még szenvednek is. A szülinapos résznél egy kicsit kiakadtam.


Népszerű idézetek

evi1234>!

Elfelejtette, hogyan is kell bízni,
de azt nem feledte, hogyan kell szeretni.

Orsolya_Szőcs>!

Sosem fogom egyértelműnek venni, hogy itt vannak mellettem. Sosem fogok közönyösen nézni rá, és süket füllel hallgatni félelmeit és aggodalmait, vagy érzéketlenül megérinteni. Elizabeth ajándék volt, Lizzie pedig az én kincsem. Egészen addig a napig fogom imádni a családomat, amíg meg nem halok.

284. oldal, 17. fejezet

Beusom24>!

Az a rengeteg szeretetet, ami áramlott felém minden alkalommal, amikor meghallottam a hangját, szinte sokkolt, sokkal jobban, mint azt valaha sejtettem volna, hogy lehetséges.

Beusom24>!

– Hogy nem akarsz bántani? – A szemébe néztem, hogy
megbizonyosodjak arról, felfogja-e, amit mondok. – Senki sem bántott még annyira, mint te tetted, Christian. Senki.

Beusom24>!

– Te túl önző vagy ahhoz, hogy tudd egyáltalán, mi az a szeretet.


A sorozat következő kötete

Nem engedlek sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara
Rebecca Yarros: Fourth Wing – Negyedik szárny
Sarina Bowen – Elle Kennedy: Us – Mi
Aly Martinez: Az éjszaka gyümölcse
B. N. Toler: Lélekvesztők
Kim Holden: Bright Side
Cora Reilly: Becsület
L. J. Shen: A szégyentelen
Kristin Hannah: Szentjánosbogár lányok
Brittainy C. Cherry: A szív ritmusa