A ​Könyvek 3. (A Könyvek 3.) 0 csillagozás

Így szól az Úr
A Könyvek 3.

Különleges ​formában vehetik kezükbe a Biblia szövegét azok, akik csak most ismerkednek a Könyvek Könyvével, és azok is, akik már jól ismerik azt. A hagyományos kiadások vers- és fejezetszámozása, valamint rövidebb szakaszai helyett nagyobb fejezetekben olvashatók a Szentírás könyvei, hogy a magunk tempójában, beosztásában, illetve nagyobb szövegösszefüggésekben olvashassuk az új fordítású Biblia (RÚF 2014) érthető, szabatos és mai magyar nyelven megszólaló szövegét. A könnyebb megértést segítik a nagyobb egységek fejezetcímei, valamint az egyes könyvek előtt olvasható rövid, tartalmi bevezetések is.
A négyrészes sorozat mindegyik kötete olyan, mint egy-egy „nagyregény”, amely együtt rajzolja meg Isten „nagy történetét”. Ez a teremtéssel kezdődik, és Izráel, Jézus Krisztus, majd pedig az egyház történetén keresztül eljut az új teremtés csodálatos látomásáig, amelyben Isten új eget és új földet ad a hozzá visszatérő embernek.
Az Így szól az Úr címet viselő, harmadik… (tovább)

>!
Kálvin, Budapest, 2022
616 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635585168

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 2


A sorozat következő kötete

A Könyvek 4. Meghalt és feltámadott

A Könyvek sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Szentírás
Philip Yancey: Az imádság
Újszövetség
Biblia
Jutta Seibert (szerk.): A keresztény művészet lexikona
Újszövetség / Zsoltárok / Példabeszédek
Szent Biblia
Magyarázatos Biblia
Etienne Dahler: Teremtés; A pátriárkák
Végh Tamás: A nagy szabadítás