Réztábla ​a kapu alatt 88% 360 csillagozás

Andrew Manson friss diplomásként hatalmas lelkesedéssel kezdi meg orvosi pályafutását. Aztán jön a rideg valóság, de nem adja fel, hű marad elveihez. Kénytelen továbblépni, következik egy újabb bányaváros, de itt is mindent a pénz mozgat, na meg a tudatlanság. Lassan kezd kiábrándulni az egész rendszerből. Orvosi tisztviselő lesz a Brit Bányaegészségügyi Bizottságnál. Balga módon azt reméli, itt végre folytathatja kutatását a porbelégzésről, amelyből disszertációt is írt. Helyette aktatologató lesz, nevetségesen céltalan munkákat bíznak rá. Meg akar szabadulni a betegpénztári rendszer lélekölő robotjától. London külvárosában praxist vásárol, de hiába a három diploma, a tudományos munkásság, a lelkiismeretesség megélni nem tud belőle. Lelkiismeretét félredobva részt vesz a lélektelen pénzcsináló orvosok üzelmeiben. Egy nem várt eset hirtelen kijózanítja.
Nem az első olvasásom. Cronin stílusa egyszerű, könnyen követhető, talán magát a történetet is túl leegyszerűsíti. A karakterek se összetettek, két véglet: jó és rossz. Érzelmekre ható, jó volt újraolvasni.

Mint olyan sok könyvet ezt is random választottam ki olvasásra. Kicsit „féltem” tőle. Írót sem ismertem, nem is mai könyv stb stb stb.
Kellemesen csalódtam a történetben. Magával ragadó, megható történet. Biztosan fogok még az írótól olvasni.

A 90 éves nagymamim ajánlotta nekem ezt a könyvet. Ez volt az utolsó könyv, amit pár éve a rossz szemével, szemüveg+nagyító kombóval végig tudott olvasni, azóta sajnos nem olvas, mert nem látja rendesen a betűket. (Mindig mondja, hogy 40 évig tanította a gyerekeket olvasni és most meg szégyen szemre ő maga nem tud olvasni már. Mivel ő is nagy könyvmoly, így el lehet képzelni, mit érez emiatt…) Mindenesetre ezt a könyvet olyan lelkesedéssel ajánlotta, hogy tudtam, egyszer mindenképpen nekiülök majd, és lőn.

És tényleg jólesett. Nem csak azért, mert a Nagyival alapvetően nagyon hasonló az értékrendünk és általánosságban szeretjük, ha a dolgok a helyükre kerülnek. Hanem azért is, mert a történet is érdekes volt sok kisebb izgalmas csattanóval és lelkes, fejlődni vágyó szereplőkkel. Bár a karakterek nincsenek túlárnyalva és sok minden kiszámítható, de hát egy régimódi történetnek az ilyen esetlenségeket mai szemmel el lehet nézni. (És a fordításon is jókat derültem, különösen a többször előforduló „szekszepil” szó tetszett nagyon.:) Egyszóval meg tudom érteni, miért lehet ezért a könyvért lelkesedni. Holnap úgyis beszélek a Nagyival, majd megköszönöm neki az ajánlást és kérek újabbakat.:)

Izgalmasan és példa értékűen épül fel ez az orvosi életút. A feleség mutatja az erkölcsi mércét. Kedélye és viselkedése jól követi, hogy mi a tisztességes és mi nem. A lelkesedés, a szakmai fejlődés, az emberséges hozzáállás, a lelkiismeretes munka értékét megtapasztalhatjuk, mint ahogy az öntelt pénzhajszolás mellé társuló szakmai hozzá nem értés, igénytelenség útja is megmutatkozik.
A XX. század eleje és Anglia a regény példája, de az egészségügyben a tisztesség fokmérői örökérvényűek. Az események igényesen kidolgozottak a könyvben és színesen követik egymást, miközben kifejezően ábrázol emberi kapcsolatokat. Jókat és rosszakat. Ez egy nagy hatású értékes könyv volt, megérte elolvasni.

A történetet többé-kevésbé ismertem már, vagyis inkább csak az elejét. Ott még nem értek váratlanul az események, de ennek ellenére kellően mozgalmasnak, érdekesnek éltem meg.. Aztán amikor Andrew „eladja” magát, az érdeklődésem is kicsit lanyhult, és kb úgy éreztem magam, mint Christine. De a végére újra fel lettem piszkálva. Kellett az a plusz izgalom, lelkesedés. Kb 10-20 oldal volt még hátra, és nem hittem volna, hogy be is lesz fejezve az egész, de mégis. Pedig szívesen olvastam volna még spoiler. Mivel egy ex-orvos írta a regényt, a benne rejlő dolgokra volt rálátása. Aki szívből csinálja a mesterségét, annak megvetés, kitaszítás és egyéb rossz a jussa. Aki csak a pénzt hajhássza, azt megbecsülés övezi. És ha nem lenne elég ez az orvosi oldalról, ott vannak a betegek is. Igen, az ő oldalukról is megvannak a hiányosságok. Aki igazán segíteni akar nekik, azt nem értik, aki meg csak legyint, annak meg hisznek. Amíg a betegek részéről megvan a butaság, addig az orvosok részéről is megvan a butaság továbbítása, mélyítése. Majd 100 éve íródott a regény, de a helyzet – az emberi tényezők miatt – azóta is változatlan. Talán finomodott egy picit, de lényegében nem változott …. sajnos.

Örülök, hogy megismerhettem ezt a történetet, mely visszarepít a 19. századi Angliába, ahol megismerhettem egy kezdő, szegény orvos mindennapi küzdelmét, akinek minden vágya az, hogy gyógyíthasson. Andrew modern gondolkodása sok embert megbotránkoztat, hisz ebben a időszakban kollégái és a köznép teljesen másképp értelmezte a gyógyítást, ami sok esetben nem állt többnél a kuruzslásnál.
Izgalmas volt megismerni a fiatal orvost negatív énjét is, mikor elvakította a pénz és a siker egy talmi világban. De ahogy a mondás tartja, minden sikeres férfi mögött egy nő áll, ahogy Andrew Manson mögött is, de ahhoz hogy igazán értékelje élete apró örömeit meg kell tapasztalnia a magasságokat hogy utána a mélység olyan erővel rántsa le, melyből egy életre szóló tanulságot levonhat.

Nagy várakozással kezdtem hozzá, olyan sok jót hallottam róla. Édesanyám egyik kedves könyve volt. Olvasás közben aztán elég ambivalens érzéseim voltak. Jó, vagyis inkább nem rossz, olvasmányos is, nyaralós könyvnek kifejezetten jó választás volt, de nem szerettem benne a végletességeket és a nagy-nagy tanulságokat.
James Herriot állatorvos könyvei jutottak róla többször is eszembe: 30-as évek, vidéki Anglia, szegénység és hivatástudat – hogy azok a könyvek nekem mennyivel jobban tetszenek! Pedig nem is vagyok kimondottan nagy állatrajongó…

Hatalmas kedvencem lett, nagyon élvezetes! Kicsit orvosi, kicsit lélektani, kicsit fejlődésregény, kicsit a kapcsolatokról, házasságról is szól -remek!

A maga nemében jó. Van benne hivatástudat, lelkiismeretesség, magánéleti szál, pénzsóvárság, kiszolgáltatottság.
Kíváncsi voltam erre a kötetre, nem volt csalódás, elég olvasmányos, érdekes, de nem tervezem a többi kötetének olvasását, mint ahogyan más orvostörténeteket sem olvastam sorozatban, legfeljebb egyet, egy szerzőtől.

Szerettem olvasni. Az a fajta könyv, amit szeretek: hétköznapi emberekről szól, és olvastatja magát. Jó időről időre ilyen könyveket olvasni.
Magáról a regényről: az eleje tetszett, a középső részében meg legszívesebben fölpofoztam volna a főhőst (sőt egyszer azon kaptam magam, hogy a villamosmegállóban beszélek a könyvhöz és tanácsokat osztok Andrew-nak, hogy szedje már össze magát). A vége meg pont jó volt így.
Jól esett. Köszönöm mindazoknak, akik ajánlották.