Párbaj 10 csillagozás

A. I. Kuprin: Párbaj A. I. Kuprin: Párbaj A. I. Kuprin: Párbaj A. I. Kuprin: Párbaj A. I. Kuprin: Párbaj A. I. Kuprin: Párbaj A. I. Kuprin: Párbaj

Kuprin ​halhatatlan regénye a századvég Oroszországban, egy vidéken állomásozó ezred tisztjeinek társadalmába vezeti el az olvasót. Furcsa világ tárul fel előttünk: drillszellem, durvaság, züllöttség tenyészik itt, ám néha váratlanul, torz gesztusok mögül, egy-egy megrendítő vagy éppen groteszk jelenetben tisztesség, erkölcsi szépség ragyog fel. A ritka művészi erővel ábrázolt regényalakok galériájának középpontjában egy ifjú hadnagy, Romasov áll. Menekülni szeretne innen, ahol utált, unt szerelem s az ital tartja fogva őt is, de nem csupán tisztább, szebb, hanem regényesebb életről is ábrándozik – s mert álmodozó, kiszolgáltatott a könyörtelen hétköznapokkal szemben. Fennköltségein mosolygunk néha, de őszinte tisztaságvágya a következő pillanatban elfújja az irónia a derűjét alakjáról – ábrándos életidegensége komikus lenne, ha a földre pottyanna képzelgései köréből, de – hínárba zuhan. Különös, nagyravágyó asszonyban ébreszt érzelmeket, akiben végül mégis a nagyravágyás győz: a… (tovább)

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: A Világirodalom Remekei, A modern könyvtár

>!
Európa, Budapest, 1988
276 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630746417 · Fordította: Tábor Béla · Illusztrálta: Kass János
>!
Európa, Budapest, 1980
390 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630710116 · Fordította: Gellért György, Rab Zsuzsa, Tábor Béla
>!
Európa, Budapest, 1972
336 oldal · Fordította: Tábor Béla · Illusztrálta: Kass János

1 további kiadás


Kedvencelte 1

Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 4

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Ákos_Tóth IP
A. I. Kuprin: Párbaj

Oszt’ ez hogy nem kötelező olvasmány? Sőt – oszt’ Kuprin hogy nincs egy lapon emlegetve az orosz klasszikusokkal? Ha ezt előbb tudom, eszembe sem jut szenvedni az egyébként szerintem továbbra is rettentően fárasztó Szulamittal, hanem egyből keresek valami közismertebb címet a szerzőtől. Egyébként ezúton is köszönet @Zsuzsi_Marta molytársnak, mert az ő ajándéka nélkül máig is szegényebb lennék egy nagy élménnyel.

Az van, hogy A párbaj a századforduló orosz irodalmának egyik legerősebb, szinte jelképes regénye: elindul nekünk a klasszikus alapfelállásból, az orosz hadsereg nyalka tisztjeinek közösségéből, akik egymás feleségeivel hemperegnek titokban, vitatkoznak a háborúról és a párbajról, miközben a legtöbbjük kardot sem tud tisztességesen forgatni, és két menetgyakorlat között a kaszinóban vedelnek és táncolnak. Itt ismerjük meg Romasov hadnagyot, aki egy esendő gogoli kisember, meg Pecsorin egészségtelen szerelemgyermeke – romantikus lelkületével minden apró gesztusát egy regény főhősének színpadias megnyilvánulásához hasonlítja, van neki reménytelen szerelme és elunt szeretője is, de mindenki számára világos, hogy ázott tacskó csupán a többi tiszt között. Csakhogy Romasov szenved, nem úgy, mint Puskinék spleenes hősei, hanem mint az új idők gondolkodója – az az Ember, aki nem képes a hadseregnek megfelelő robotként viselkedni, belesimulni a jellegtelen tömegbe. Az önmagával és az önmagáért folytatott harc azonban keserves, kínos és rendkívül gyarló is, hiszen Romasov alakja egy realista jellemalkotás végeredménye. Nem kimondottan szeretetreméltó, nem hősies, nem példamutató, nincs benne semmi veszélyesen és esendően vonzó. De a körülötte zajló dráma – hát az első osztályú!

Kuprin magának Gorkijnak ajánlotta a regényét – azt a regényt, ami talán tíz, húsz évvel korábban megírva egy új korszak nyitányát jelenthette volna az orosz irodalomban. Az benne talán a legjobb, hogy a cári orosz társadalom kritikájaként nem kezd el a radikális megoldások, meg a földrengető változások irányába tekintgetni. Ezt a párbajt nem szocik, bolsik, fehérek, cáristák, vörösek, vagy parasztok és urak vívják, hanem Romasov hadnagy, akinek a régi világ már túl szűk. Mindemellett a regény olyan gyönyörűen és elragadóan van megírva, hogy nagy lelkesen én már el is kezdenék aláírást gyűjteni: legyen kötelező olvasmány, tegyük oda akár valamelyik másik orosz klasszikus helyére, és akkor nem csak világirodalmi élményt adunk a tanulóknak, hanem adott esetben biztosítékot arra vonatkozólag, hogy száz évvel ezelőtt íródott könyvek is lehetnek izgalmasak és érdekesek.

>!
Európa, Budapest, 1988
276 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630746417 · Fordította: Tábor Béla · Illusztrálta: Kass János
5 hozzászólás
>!
Sytix
A. I. Kuprin: Párbaj

„Hát ilyenek valamennyien, még a legjobbak és leggyengébbek is közülük, azok is, akik odahaza kifogástalan apák és figyelmes férjek: a szolgálatban egytől egyig aljas, gyáva, gonosz, ostoba fenevadakká változnak. Azt kérdezi, hogy miért? Hát egyszerűen azért, mert egyikük sem hisz abban, amit csinál, egyikük sem lát a katonai szolgálatban értelmes célt.”
A fenti idézet tökéletesen írja le a történet hátterét: az orosz hadsereg egy távoli helyőrségének mindennapjait ismerhetjük meg, ahol a tisztek a katonai szolgálatot csak mértéktelen ivászattal, az erkölcsök tökéletes háttérbe szorításával képesek elviselni, miközben erőszakosan és gátlástalanul hatalmaskodnak a közkatonákon azért, hogy feletteseiknek megfeleljenek. Ilyen körülmányek között láthatjuk a fiatal Romasov hadnagyot, mint a történet főszereplőjét, aki próbál kitörni a megszokások közül.
A könyv legfontosabb mondanivalóját Nazanszkij és Romasov párbeszéde rejti, mely meglepően őszinte vallomás az író részéről az akkori állapotokról.
Mindenkinek ajánlom a könyvet.

>!
shano
A. I. Kuprin: Párbaj

Az orosz irodalom egyik (kissé háttérbe szorított) gyöngyszeme A párbaj.
Kuprin regényében egy távoli orosz vidéken állomásozó ezred életébe nyerünk bepillantást. A fülszöveg alapján nem hittem volna, hogy tetszeni fog a történet, de kellemesen csalódtam benne. Ehhez nagyban hozzájárult a főhős, Romasov személye, aki egyike a legkedvesebb orosz férfialakoknak, akikkel eddig találkoztam. Sokan negatív jelzőkkel illetik, de én szerettem benne, hogy ilyen elvarázsolt, romantikus lélek, és a regény során szép jellemfejlődésen ment keresztül, felismerte a háború értelmetlenségét és készen állt rá, hogy változtasson az életén. A fejlődésben segített neki Nazanszkij, aki egy zseniális karakter; Romasov és az ő csónakázós jelenete az egyik leggyönyörűbb részlete a műnek.
Nem egy vidám regény és ismerve Kuprin életrajzát, még valóságosabbnak és nyomasztóbbnak tűnik az egész történet; az utolsó oldalak pedig szíven ütöttek. Mégis, nagyon szerettem olvasni, a szerző élvezetesen mutatja be a katonák életét, az Én felismerését, élet-halál, szerelem fogalmát az ő meglátása szerint.

>!
Bolondkandúr
A. I. Kuprin: Párbaj

Igazi lelkek temetője az a peremvidéki sárfészek, ahol a Párbaj története játszódik, fizikailag és szellemileg is távol (sőt, Oroszország méreteit tekintve: NAGYON távol) Szentpétervár vagy Moszkva csillogásától. Mind a kisváros, mind az itt élő emberek döbbenetesen lepusztultak, a tisztikar által elfogyasztott mennyiségű alkoholba pedig az egész porosz hadsereget bele lehetett volna fullasztani. Nyomasztó olvasmány, valószínűleg Kuprin (tudtommal) négy évnyi tiszti szolgálatának minden keserű tapasztalata benne van. Csak az zavart egy kicsit, hogy érzésem szerint Romasov hadnagy szerencsétlenkedését az író néhol eltúlozta.
Az általam olvasott 1980-as kiadás a kisregényen kívül még öt rövidebb-hosszabb elbeszélést is tartalmaz, amelyek közül a Cirkusz és a Ribnyikov törzskapitány nekem simán hozta a Párbaj kiemelkedő színvonalát.
Na, és kapunk egy utószót is, ahol marxista alapokon elmagyarázzák az olvasónak, hogy miért nincs igaza, ha tetszettek neki az eddig olvasottak. Az elég lekezelő stílusú iromány az egyes írásokból teljesen hamis következtetéseket levonva rúg bele néhányat Kuprinba. Aki nyilván nem volt eléggé elvtárs, hiszen 1919-ben emigrált, sőt Párizsban „egy ideig szovjetellenes cikkeket írt”. Ebből következik, hogy ebben az időben már csak „hajdani emlékeiből formálgatja egyre fakuló elbeszéléseit” (a szovjetellenes cikkek írása tehát rossz hatással van az ihletre!). A valódi probléma szerintem az lehetett Kuprinnal, hogy az itt bemutatott sivár, kilátástalan életet gyakorlatilag változtatás nélkül rá lehetett húzni a Szovjetunió hasonló szintű világára. De ez egyáltalán nem az író bűne.

>!
Európa, Budapest, 1980
390 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630710116 · Fordította: Gellért György, Rab Zsuzsa, Tábor Béla

Népszerű idézetek

>!
Ákos_Tóth IP

Egy másik tiszt, Jepifanov hadnagy, abban lelte kedvét, hogy legényének olyan bonyolult kérdéseket tett fel, amelyekre valószínűleg maga sem tudott volna válaszolni. „Mi a véleményed, barátom – kérdezte például –, a monarchia restaurációjáról a mai Franciaországban?” S a legény szemrebbenés nélkül megadta a választ: „Hadnagy úrnak jelentem, nem lesz abban hiba.”

31. oldal (Európa, 1988)

>!
Ákos_Tóth IP

Még a külföldi lapok is megemlékeztek a hadosztályunkról, olyan híres volt a céllövésben. Tíz százalékkal felülmúlta a legjobb eredményeket – nem kis dolog az, kérem! Hanem aztán csaltunk is ám, a kutyafáját! Az egyik ezred kölcsönkérte a másiktól a jó lövészeket. Máskor pedig, amikor egy-egy század lőtt célba, a szubaltern-tisztek a fedezék mögül revolverükből lődöztek a céltáblára. Az egyik század olyan feltűnő eredményét ért el, hogy megszámlálták a találatokat, és kiderült, hogy öt golyóval több talált célba, mint amennyit a századnak kiadtak. Százöt százalékos találat volt.

134. oldal (Európa, 1988)

>!
Ákos_Tóth IP

– Becstelenség megütni egy katonát – szólt most közbe tompa hangon Romasov, aki eddig némán hallgatta a beszélgetést. – Nem lehet megütni egy olyan embert, aki nem üthet vissza, sőt még ahhoz sincs joga, hogy védekezésül az arca elé emelje a kezét, és még a fejét sem meri félrefordítani. Szégyen ilyesmit csinálni!

137-138. oldal (Európa, 1988)

>!
Ákos_Tóth IP

– No hát, jól nyisd ki a füled. Belső ellenségnek nevezzük mindazokat, akik ellenszegülnek a törvénynek. Például kiket! (…)
Ovecskin felpattant, és vidáman kurjantotta:
– Példának okáért a lázadókat, a diákokat, a lókötőket, a zsidókat és a lengyeleket!

141. oldal (Európa, 1988)

1 hozzászólás
>!
Ákos_Tóth IP

– Csak nem? Maguk már gyakorolják a kardvágást? – kérdezte kíváncsian Bek-Agamalov. – Romasov, maga még nem próbálta?
– Még nem.
– Én sem! Majd ilyen ostobaságra fogom fecsérelni az időmet! – morogta Vetkin. – Mikor érek én rá a kardvágást gyakorolni? Reggel kilenctől este hatig megszakítás nélkül itt ténfergek. Alig van annyi időm, hogy bekapjak egy falatot, vagy felhajtsak egy pohárka vodkát. És különben is, hála istennek, nem vagyok már éretlen tacskó, akit folyton tanítani kell…
– Furcsa ember vagy te. Egy tisztnek mégiscsak értenie kell a kardforgatáshoz…
– Ugyan minek? Talán bizony szükség van rá a háborúban? A mai lőfegyverek mellett száz lépésre sem tudom megközelíteni az ellenséget. Mi az ördögöt kezdjek ott egy karddal? Nem vagyok én lovas katona. Végszükség estén pedig inkább fogom a puskát, és puskatussal beverem a koponyájukat, dirr, durr!… Az sokkal biztosabb.
– Ez mind szép; no de békeidőben? Hányszor előfordul, hogy szükség van rá, ha például zendülés vagy zavargás tör ki, vagy más hasonló esetekben…
– Hát aztán? Mi szükség van itt kardra? Csak nem fogok ilyen durva munkát végezni, lenyiszálni az emberek fejét? Század, tüzelj!… és kész…

12. oldal (Európa, 1988)


Hasonló könyvek címkék alapján

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Megalázottak és megszomorítottak / Feljegyzések a holtak házából
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A játékos naplója
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Игрок / A játékos
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Golyadkin úr hasonmása / A játékos
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Emlékiratok a holtak házából
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Az ördöngősök
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Szegény emberek
Lev Tolsztoj: Kreutzer szonáta / Családi boldogság
Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Régimódi földesurak
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A hasonmás