Cirkusz 1 csillagozás

Aki nem iszik, nem kártyázik, s nem is cigarettázik, az gyanús eleme a társadalomnak.

548. oldal, 1913, Sötét villám (Új Magyar, 1956)

[…] nálunk kőből vannak a házak és vasból a szívek.

544. oldal, 1913, Sötét villám (Új Magyar, 1956)

A nekiszabadult szél befütyült az ablak résén, hol basszushangon, hol éles szopránhangon sivított a kéményben. Csüggedten, reszketegen világított az egyik oldalán olvadtan lecsorgó, vékonyka gyertya. Komoran bámultam a fénybe; a gerendafalról, bajszukat méltóságosan rezgetve, tűnődve néztek rám a komoly, veresbarna, mozdulatlan csótányok.

546. oldal, 1913, Sötét villám (Új Magyar, 1956)

Téli ünnepnapokon, ebéd után, az estébe hajló délutánon, a főutcán, a Dvorjanszkaján, végighajtanak szánjukon a kereskedők. Hosszú sorban, egymás után léptetnek a mézeskalács-lovakra emlékeztető almásszürkék, hányják a kövér farukat; gácsér-hangú röhögésüktől, nyihogásuktól harsog az egész főutca. Az apró szánon pedig a Buddha-szobrok fenséges testtartásában ül az ünnepi-bundás kereskedő meg a felesége – olyan terebélyesek mind a ketten, hogy a fél ülepük jobbról meg balról kidagad a szánból.

545. oldal, 1913, Sötét villám (Új Magyar, 1956)

Szokatlanul kényelmes a metró, amelyet Európa egyetlen földalatti vasútjával sem lehet összehasonlítani. Mintha napfényben csillogó kristálypalotában volna az ember, nem pedig nagyon mélyen a föld alatt. Ilyen széles sugárutak külföldön sehol sincsenek…

760. oldal, 1937, Drága Moszkva (Új Magyar, 1956)

Már nem emlékszem, miféle munka vagy a sors milyen szeszélye töltetett velem egy telet abban az északi orosz városkában, amelyről a földrajzkönyvek röviden csak ennyit írnak: „N. város, járási székhely”, részletesebb leírással nem szolgálnak. Csak mostanában építették ki a pétervár-arhangelszki vasútvonalat, amely a városka közelében haladt el. Ez az esemény azonban mit sem változtatott meg a kisváros életében. A vasútállomásról csak tél derekán lehetett eljutni a kisvárosba, amikor a leírhatatlan mocsarak befagytak, akkor is kilencven versztát kellett megtenni a hepehupás hófúvásos úton, nemegyszer vad farkasüvöltést hallva, s órákig nem látva emberi hajlékot. Az is igaz, hogy a városkából nem volt mit szállítani a fővárosba, s a lakosoknak sem volt ott semmi dolguk.
Így él most is ez a városka, álmos némaságban, békés ismeretlenségben, behozatal és kivitel, áruforgalom s a város híres fiainak szobrai nélkül, tizenhat templomával és ötezer lakosával, deszkázott járdáival, utcáin disznókkal, tehenekkel és tyúkokkal; hajózhatatlan és halban szegény Vorozsa folyója partján az elmaradhatatlan poros sétánnyal – él, télen hósuba alatt, nyáron sárbafúltan, ingoványos, görcsös törpe-erdőkkel körülvéve.
Nem talál itt semmit sem az ész, sem a szív: nincs a városkában se gimnázium, se színház, se élőkép-előadás, se hangverseny, se vetítettképes tudományos előadás. A legsilányabb vándorcirkuszok és farsangi csepűrágók is kikerülik ezt a várost, már hat éve annak, hogy egy hívatlan bohóc idevetődött. Ezt máig is ellágyulva emlegeti a lakosság.

543. oldal, 1913, Sötét villám (Új Magyar, 1956)

Enyhe faggyal virradt a derűs őszi nap. A füvet, a földet, a háztetőket zúzmara finom fehér fátyla takarta; a fák olyanok voltak, mintha minden águkat gondosan rizsporozták volna.

11. oldal, 1894, Vizsgálat (Új Magyar, 1956)

[…] Piszkun őrvezető lépett be. Ő még nem volt tisztában a feljebbvalói tekintélyek különböző fokaival, s ezért egyforma tisztelettel meresztette a szemét mindenkire, igyekezett „hangosan, bátran beszélni, és mindig igazat mondani”. Ezért, valahányszor határozott válaszra való biztatást érzett fölöttesei kérdéseiben, harsányan kiáltotta: „úgy is van”, ellenkező esetben: „semmiképpen sem”.
– Nem tudod, ki lopta el Jeszipaka újonc lábszárvédőjét?
Piszkun azt harsogta, hogy semmiképpen sem tudhatja.
– Lehet, hogy Bajguzin a tettes?
– Úgy is van, nagyságos uram! – bömbölte Piszkun örvendező és szilárd hangon.
– Aztán miből gondolod ezt?
– Aztat nem tudom, nagyságos uram.
– Tehát te magad nem láttad, hogy ő lopta el?
– Nem, nagyságos uram, semmiképpen sem. Hanem amikor vacsorázni mentek az emberek, az folyton ott sündörgött a priccsek körül. Megkérdeztem tőle: „Mit tekeregsz te itt?” Az meg azt mondta: „A kenyérporciómat keresem.”
– Tehát magad nem érted lopáson?
– Semmiképpen sem, nagyságos uram.
– Talán más is volt ott, nemcsak Bajguzin? Lehet, hogy más lopta el, nem ő?
– Úgy is van, nagyságos uram.

7. oldal, 1894, Vizsgálat (Új Magyar, 1956)

– […] a szemináriumban ecetben áztatott vesszőkkel látták el a bajunkat…

16. oldal, 1894, Vizsgálat (Új Magyar, 1956)

Merkulov arca rücskös és szürke, mint a köpenye, bőrén a piszokszín sápadtságnak az az árnyalata, amelyet a kaszárnyák, a börtönök meg a kórházak levegője fest az egyszerű arcokra.

195. oldal, 1899, Éjjeli őrség (Új Magyar, 1956)