Mocsaras, erdős vidék távoli rejtekhelyén él Olesszja, a gyönyörű szép lány, akit nagyanyjával együtt boszorkánynak tart a környék babonás népe. Tragikus szerelmének a történetét beszéli el az író. A drámai gyorsasággal pergő elbeszélésből készült a közelmúltban A boszorkány című francia film.
A boszorkány 16 csillagozás
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Olcsó Könyvtár Szépirodalmi
Enciklopédia 3
Kedvencelte 1
Most olvassa 2
Várólistára tette 19
Kívánságlistára tette 8
Kiemelt értékelések
Bár a regény hősnője nem repked seprűn, nem kotyvaszt üstben varázsfőzetet és fekete macskával sem rendelkezik, Oleszja kétségkívül boszorkány: egy mocsárban lévő kacsalábon forgó házikóban él, nem jár templomba, jövendőt mond, gyógyít és rémületet tud küldeni másokra. Szerelmének történetéről már az elején lehet sejteni, hogy tragikus véget ér. A regény elején lévő jóslat hasonló balsejtelemre ad okot, mint a csehovi puska, elhangzása után gyanítani lehet, hogy végül bekövetkezik.
A Fehér uszkár magával ragadott – legalábbis a vége. Úgy izgultam és drukkoltam…
Egyébként nem volt annyira maradandó élmény egyik írás sem. Első blikkre a Boszorkány tűnt a legérdekesebbnek, de számomra olyan volt, mintha nem érne véget a történet… Vagyis nem a szándékos nyitva hagyás benyomását kelti, hanem az elfelejtett utolsó sorokét…
Sosem hallottam eddig Kuprinról, új volt nekem… Valószínűleg nem is fogok mást olvasni tőle.
Az Európa kiadós kötetet olvastam, amiben három történet van: Moloch, A boszorkány, Párbaj
Megmondom őszintén egyik történet se fogott meg…bár Kuprin stílusa nagyon tetszett.
A legjobb talán még Moloch volt. Annyira jó volt az eleje, azt hittem végre találtam egy orosz írót, aki úgy igazán tetszik…. Erre olyan befejezése lett, amit nem is értettem.
A boszorkánnyal szintén hasonlóan voltam. A lezárás olyan semmilyen. Nincs csattanó.
Többet vártam. A címadó történetnél meg főleg. Az a baj, hogy korrektül megoldott az előkészítés, nagyon jól építi fel a történeteket Kuprin, de aztán valahogy a lezárás, a csattanó nem elég ütős. Elvitt nagyon szépen a tetőpontra, vártam és vártam és aztán nem igazán kaptam semmit. Az út viszont nem volt annyira jó, hogy az számítson és ne a cél. Talán a Ribnyikov főhadnagy tetszett a legjobban.
A film vajon milyen lehet? Mármint A boszorkány.
Fura volt, mert nem a címadó történettel kezdődik a könyv, legalábbis az én kiadásom, mint kiderült három különálló írást tartalmaz.
Ezzel nem voltam tisztában és vártam szépen, hogy mikor is kanyarodik el a cselekmény arrafelé amire én számítottam.
Aztán elfogyott a sztori és „most mi van?!” érzéssel ottmaradtam.
Na de akkor végre jött a tényleges Boszorkány. Ami tök jó lett volna, csak hamar vége lett.
A harmadik történet az, igazából nekem felejthető volt.
Pár perce fejeztem be ezt a kisregényt és most úgy érzem magam, mint aki kilométereken át futott és még most is ki van fulladva a futástól. Letehetetlen, annyira pörögnek az események, hogy az utolsó oldalakon vele együtt száguld az ember. És hogy miért? A fülszöveg ugyan elárulja, hogy az egész tragikus véget ér, de az ember mégis csak reménykedik és egyre reménykedik… De nem. Szomorú a vége és szomorú az, ami odáig vezetett. Az emberek, a viselkedésük, a fanatizmusuk.
Megérdemli az öt csillagot.
A boszorkányt láttam már korábban, régi kultuszfilm, jó volt. A címadó kisregényecske nem tetszett, nagyon gyengére sikerült.
A fehér uszkár: Csavargó muzsikus egy árva és egy kutyus kíséretében járja a Krím partvidékét, sorsukat keresztezi egy gazdag villa közönsége egy elkényeztetett kisgyerekkel az élen.
Ribnyikov főhadnagy: Az orosz-japán háború idején egy menő újságírónak feltűnik egy szakadt tisztecske viselkedése, akinek sorsa egy luxus bordélyban végződik.
Gambrinusz: Egy vagány kocsma neve, ahol a környék sztárja, a virtuóz bibsi húzza a talpalávalót. Itt is az orosz-japán háború és az azt követő miniforradalom adja a történelmi hátteret.
Ez a három történet izgalmas és érdekes volt, szerintem megérte.
Népszerű idézetek
– Ugyan, ugyan, Oleszja, ez nem szép tőled. Ismeretségünk kedvéért ne adj kosarat… Miért nem akarod?
– Mert én már vetettem kártyát magának, és még egyszer nem szabad.
– Nem szabad? Miért nem? Nem értem…
– Nem, nem, nem szabad… nem szabad… – suttogta babonás félelemmel. – A sorsot nem szabad kétszer faggatni… Nem járja… Megtudja, meghallja… A sors nem szereti, ha faggatják. Azért boldogtalan minden jövendőmondó.
106. oldal
– […] Ha benéz hozzánk, akkor jobban teszi, ha nem hoz puskát…
– Félsz?
– Mitől félnék? Nem félek én semmitől – és hangjából megint kicsendült az erejébe vetett önbizalom. – Csupán nem szeretem. Mire jó lelődözni a madárkákat meg a nyulakat? Nem ártanak senkinek, élni meg ők is éppen úgy szeretnek, mint mi mindnyájan. Én szeretem őket: olyan kicsinyek, gyámoltalanok…
101. oldal
– De miért nem mondtad meg neki, hogy baj fenyegeti?
– Minek mondtam volna? – ellenkezett Oleszja. – A sors meg van írva, nem lehet elmenekülni előle. Csak tönkretenné az ember utolsó napjait… Nekem magamnak is utálatos, hogy így meglátok mindent, önmagamat utálom meg miatta… És hogy honnan? Ez a sors rendelése. Nagyanyám, amikor fiatalabb volt, szintén felismerte a halált, és az anyám is, meg a dédanyám is – erről mi nem tehetünk… ez a vérünkben van…
108. oldal
A sorsot nem szabad kétszer faggatni… Nem járja… Megtudja, meghallja… A sors nem szereti, ha faggatják. Azért boldogtalan minden jövendőmondó.
106. oldal
– Mit gondolsz, Jarmola, honnan van ma ilyen szél?
– Szél? – ismételte Jarmola, lustán felemelve a fejét. – Hát az ifiúr nem tudja?
– Persze hogy nem tudom. Honnan is tudnám?
– Hát igazán nem tudja? – élénkült meg egyszerre. – Ezt megmondhatom – folytatta titokzatosra fogva a hangját –, megmondhatom: vagy boszorkány született, vagy a manó ül lagzit.
…Kvasnyin kilépett a vagon tágas üvegfülkét képező hátsó peronjára.
Ez volt a pillanat, amelynek megörökítéséhez csak a jó fényképész hiányzott, mint Bobrov gondolta. Kvasnyin nem sietett a leszállással. Az üvegfal mögött állt, hatalmas teste magasan kiemelkedett a vasúti kocsi körül álldogáló emberek csoportjából, szétvetett lábával, arcán a megvető mosollyal durva japán bálványhoz hasonlított. A főnök mozdulatlansága láthatóan kellemetlenül érintette a fogadására egybegyűlteket. Szájukra fagyott, elgörbült a készséges mosoly, de eközben a vonatablakra felbámuló szemük dörgölőző alázatossággal, szinte rémülettel tapadt Kvasinyra. Az ajtóban kétfelől katonásan jóvágású kalauzok álltak sorfalat.
Bobrov véletlenül az előtte álló Nyinára nézett, s keserűen észlelte az ő arcán ugyanazt a mosolyt és a vadember izgatott remegését, amint bálványára tekint.
„Vajon ez itt igazán csakis a háromszázezres évi jövedelem önzetlen, tisztelő bámulása? – tépelődött Andrej Iljics. – Ugyan mi indítja az embereket erre a lealacsonyító farizeuskodásra valaki irányában, aki még figyelmesebben rájuk nézni sem fog soha? Vagy van a talpnyalásnak valami törvénye, amihez a lélektani megértés hozzá sem férkőzhet?”
40-41. oldal, Moloch, 6 (Európa, 1962)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita 90% ·
Összehasonlítás - Jósika Miklós: A szegedi boszorkányok ·
Összehasonlítás - Stephen King: A boszorkánylány 84% ·
Összehasonlítás - Wass Albert: A funtineli boszorkány 94% ·
Összehasonlítás - Margit Sandemo: Varázslat 88% ·
Összehasonlítás - Anne Rice: A Kárhozottak Királynője 86% ·
Összehasonlítás - Jókai Mór: A cigánybáró / Az utolsó budai basa ·
Összehasonlítás - Szergej Lukjanyenko: Egyesült őrség 91% ·
Összehasonlítás - Leda D'Rasi: Új nemzedék 99% ·
Összehasonlítás - Bányai D. Ilona: A vér jogán 94% ·
Összehasonlítás