A ​boszorkány 16 csillagozás

A. I. Kuprin: A boszorkány A. I. Kuprin: A boszorkány A. I. Kuprin: A boszorkány A. I. Kuprin: A boszorkány

Mocsaras, erdős vidék távoli rejtekhelyén él Olesszja, a gyönyörű szép lány, akit nagyanyjával együtt boszorkánynak tart a környék babonás népe. Tragikus szerelmének a történetét beszéli el az író. A drámai gyorsasággal pergő elbeszélésből készült a közelmúltban A boszorkány című francia film.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Olcsó Könyvtár Szépirodalmi

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1969
242 oldal · puhatáblás · Fordította: Gellért György, Gergely Viola, Kóbor Noémi
>!
Európa, Budapest, 1962
438 oldal · keménytáblás · Fordította: Gelllért György, Kóbor Noémi, Tábor Béla
>!
Szépirodalmi, Budapest, 1960
242 oldal · puhatáblás · Fordította: Gellért György, Kóbor Noémi, Gergely Viola

1 további kiadás


Enciklopédia 3


Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 19

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

abrakadabra>!
A. I. Kuprin: A boszorkány

Bár a regény hősnője nem repked seprűn, nem kotyvaszt üstben varázsfőzetet és fekete macskával sem rendelkezik, Oleszja kétségkívül boszorkány: egy mocsárban lévő kacsalábon forgó házikóban él, nem jár templomba, jövendőt mond, gyógyít és rémületet tud küldeni másokra. Szerelmének történetéről már az elején lehet sejteni, hogy tragikus véget ér. A regény elején lévő jóslat hasonló balsejtelemre ad okot, mint a csehovi puska, elhangzása után gyanítani lehet, hogy végül bekövetkezik.

3 hozzászólás
Dénes_Gabriella>!
A. I. Kuprin: A boszorkány

A Fehér uszkár magával ragadott – legalábbis a vége. Úgy izgultam és drukkoltam…
Egyébként nem volt annyira maradandó élmény egyik írás sem. Első blikkre a Boszorkány tűnt a legérdekesebbnek, de számomra olyan volt, mintha nem érne véget a történet… Vagyis nem a szándékos nyitva hagyás benyomását kelti, hanem az elfelejtett utolsó sorokét…
Sosem hallottam eddig Kuprinról, új volt nekem… Valószínűleg nem is fogok mást olvasni tőle.

Joditti>!
A. I. Kuprin: A boszorkány

Az Európa kiadós kötetet olvastam, amiben három történet van: Moloch, A boszorkány, Párbaj
Megmondom őszintén egyik történet se fogott meg…bár Kuprin stílusa nagyon tetszett.

A legjobb talán még Moloch volt. Annyira jó volt az eleje, azt hittem végre találtam egy orosz írót, aki úgy igazán tetszik…. Erre olyan befejezése lett, amit nem is értettem.

A boszorkánnyal szintén hasonlóan voltam. A lezárás olyan semmilyen. Nincs csattanó.

>!
Európa, Budapest, 1962
438 oldal · keménytáblás · Fordította: Gelllért György, Kóbor Noémi, Tábor Béla
Szirmocska>!
A. I. Kuprin: A boszorkány

Többet vártam. A címadó történetnél meg főleg. Az a baj, hogy korrektül megoldott az előkészítés, nagyon jól építi fel a történeteket Kuprin, de aztán valahogy a lezárás, a csattanó nem elég ütős. Elvitt nagyon szépen a tetőpontra, vártam és vártam és aztán nem igazán kaptam semmit. Az út viszont nem volt annyira jó, hogy az számítson és ne a cél. Talán a Ribnyikov főhadnagy tetszett a legjobban.
A film vajon milyen lehet? Mármint A boszorkány.

Andrée>!
A. I. Kuprin: A boszorkány

Fura volt, mert nem a címadó történettel kezdődik a könyv, legalábbis az én kiadásom, mint kiderült három különálló írást tartalmaz.
Ezzel nem voltam tisztában és vártam szépen, hogy mikor is kanyarodik el a cselekmény arrafelé amire én számítottam.
Aztán elfogyott a sztori és „most mi van?!” érzéssel ottmaradtam.
Na de akkor végre jött a tényleges Boszorkány. Ami tök jó lett volna, csak hamar vége lett.
A harmadik történet az, igazából nekem felejthető volt.

enyedil>!
A. I. Kuprin: A boszorkány

Pár perce fejeztem be ezt a kisregényt és most úgy érzem magam, mint aki kilométereken át futott és még most is ki van fulladva a futástól. Letehetetlen, annyira pörögnek az események, hogy az utolsó oldalakon vele együtt száguld az ember. És hogy miért? A fülszöveg ugyan elárulja, hogy az egész tragikus véget ér, de az ember mégis csak reménykedik és egyre reménykedik… De nem. Szomorú a vége és szomorú az, ami odáig vezetett. Az emberek, a viselkedésük, a fanatizmusuk.
Megérdemli az öt csillagot.

oscarmániás>!
A. I. Kuprin: A boszorkány

A boszorkányt láttam már korábban, régi kultuszfilm, jó volt. A címadó kisregényecske nem tetszett, nagyon gyengére sikerült.
A fehér uszkár: Csavargó muzsikus egy árva és egy kutyus kíséretében járja a Krím partvidékét, sorsukat keresztezi egy gazdag villa közönsége egy elkényeztetett kisgyerekkel az élen.
Ribnyikov főhadnagy: Az orosz-japán háború idején egy menő újságírónak feltűnik egy szakadt tisztecske viselkedése, akinek sorsa egy luxus bordélyban végződik.
Gambrinusz: Egy vagány kocsma neve, ahol a környék sztárja, a virtuóz bibsi húzza a talpalávalót. Itt is az orosz-japán háború és az azt követő miniforradalom adja a történelmi hátteret.
Ez a három történet izgalmas és érdekes volt, szerintem megérte.


Népszerű idézetek

Vata>!

Nemhiába mondta valaki, hogy a válás ugyanaz a szerelemnek, mint a szél a tűznek: a gyenge szerelmet eloltja, de az erőset még nagyobb lángra lobbantja.

72. oldal

Cneajna P>!

– Ugyan, ugyan, Oleszja, ez nem szép tőled. Ismeretségünk kedvéért ne adj kosarat… Miért nem akarod?
– Mert én már vetettem kártyát magának, és még egyszer nem szabad.
– Nem szabad? Miért nem? Nem értem…
– Nem, nem, nem szabad… nem szabad… – suttogta babonás félelemmel. – A sorsot nem szabad kétszer faggatni… Nem járja… Megtudja, meghallja… A sors nem szereti, ha faggatják. Azért boldogtalan minden jövendőmondó.

106. oldal

Cneajna P>!

– […] Ha benéz hozzánk, akkor jobban teszi, ha nem hoz puskát…
– Félsz?
– Mitől félnék? Nem félek én semmitől – és hangjából megint kicsendült az erejébe vetett önbizalom. – Csupán nem szeretem. Mire jó lelődözni a madárkákat meg a nyulakat? Nem ártanak senkinek, élni meg ők is éppen úgy szeretnek, mint mi mindnyájan. Én szeretem őket: olyan kicsinyek, gyámoltalanok…

101. oldal

Cneajna P>!

– De miért nem mondtad meg neki, hogy baj fenyegeti?
– Minek mondtam volna? – ellenkezett Oleszja. – A sors meg van írva, nem lehet elmenekülni előle. Csak tönkretenné az ember utolsó napjait… Nekem magamnak is utálatos, hogy így meglátok mindent, önmagamat utálom meg miatta… És hogy honnan? Ez a sors rendelése. Nagyanyám, amikor fiatalabb volt, szintén felismerte a halált, és az anyám is, meg a dédanyám is – erről mi nem tehetünk… ez a vérünkben van…

108. oldal

Kapcsolódó szócikkek: sors
1 hozzászólás
Justabookworm7>!

A sorsot nem szabad kétszer faggatni… Nem járja… Megtudja, meghallja… A sors nem szereti, ha faggatják. Azért boldogtalan minden jövendőmondó.

106. oldal

Kapcsolódó szócikkek: sors
Joditti>!

Az ördög ismeri ki – villant az orvos fejébe –, aranyos ember, de mégis pszichopata…

49. oldal (Moloch)

abrakadabra>!

– Mit gondolsz, Jarmola, honnan van ma ilyen szél?
– Szél? – ismételte Jarmola, lustán felemelve a fejét. – Hát az ifiúr nem tudja?
– Persze hogy nem tudom. Honnan is tudnám?
– Hát igazán nem tudja? – élénkült meg egyszerre. – Ezt megmondhatom – folytatta titokzatosra fogva a hangját –, megmondhatom: vagy boszorkány született, vagy a manó ül lagzit.

Vata>!

Szegény vagyok, mint a templom egere… De hát a szegénység, amint mondani szokás, nem szégyen, inkább disznóság.

149. oldal

Joditti>!

A szép ember már azért is kellemetlen, mert mindig tetszeleg… Higgye el, ha talán furcsa is, nekem mindig különösen rokonszenvesek voltak a csúnya férfiak.

37. oldal (Moloch)

Nazanszkij>!

…Kvasnyin kilépett a vagon tágas üvegfülkét képező hátsó peronjára.
Ez volt a pillanat, amelynek megörökítéséhez csak a jó fényképész hiányzott, mint Bobrov gondolta. Kvasnyin nem sietett a leszállással. Az üvegfal mögött állt, hatalmas teste magasan kiemelkedett a vasúti kocsi körül álldogáló emberek csoportjából, szétvetett lábával, arcán a megvető mosollyal durva japán bálványhoz hasonlított. A főnök mozdulatlansága láthatóan kellemetlenül érintette a fogadására egybegyűlteket. Szájukra fagyott, elgörbült a készséges mosoly, de eközben a vonatablakra felbámuló szemük dörgölőző alázatossággal, szinte rémülettel tapadt Kvasinyra. Az ajtóban kétfelől katonásan jóvágású kalauzok álltak sorfalat.
Bobrov véletlenül az előtte álló Nyinára nézett, s keserűen észlelte az ő arcán ugyanazt a mosolyt és a vadember izgatott remegését, amint bálványára tekint.
„Vajon ez itt igazán csakis a háromszázezres évi jövedelem önzetlen, tisztelő bámulása? – tépelődött Andrej Iljics. – Ugyan mi indítja az embereket erre a lealacsonyító farizeuskodásra valaki irányában, aki még figyelmesebben rájuk nézni sem fog soha? Vagy van a talpnyalásnak valami törvénye, amihez a lélektani megértés hozzá sem férkőzhet?”

40-41. oldal, Moloch, 6 (Európa, 1962)


Hasonló könyvek címkék alapján

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita
Jósika Miklós: A szegedi boszorkányok
Stephen King: A boszorkánylány
Wass Albert: A funtineli boszorkány
Margit Sandemo: Varázslat
Anne Rice: A Kárhozottak Királynője
Jókai Mór: A cigánybáró / Az utolsó budai basa
Szergej Lukjanyenko: Egyesült őrség
Leda D'Rasi: Új nemzedék
Bányai D. Ilona: A vér jogán