A ​csonthárfa dala 51 csillagozás

A. G. Slatter: A csonthárfa dala

Miren O’Malley családja valamikor régen alkut kötött a tengerrel: minden nemzedékből egy gyereket megkap a tenger királynője, cserébe a hajóik minden útjukról sértetlenül térnek vissza a kikötőbe, és ők jólétben élhetnek. De immár hosszú évek óta nem tudják teljesíteni az alku rájuk eső részét, s a család lassan elszegényedik. Miren nagyanyja elszánta magát, hogy helyreállítja a régi dicsőséget, akár unokája szabadságának árán is.

Sötét családi titkokról, varázslatról, boszorkányságról, a tengerben élő mitikus lényekről, valamint erős nőkről és rajtuk uralkodni vágyó férfiakról szól ez a lenyűgöző, félelmetességében is gyönyörű történet.

>!
Metropolis Media, Budapest, 2022
316 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635510832 · Fordította: F. Nagy Piroska
>!
Metropolis Media, Budapest, 2022
316 oldal · ISBN: 9789635510849 · Fordította: F. Nagy Piroska

Kedvencelte 4

Most olvassa 5

Várólistára tette 143

Kívánságlistára tette 179

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

eenca P>!
A. G. Slatter: A csonthárfa dala

Ez jó volt, másra számítottam, de így is elnyerte a tetszésemet.
Azt hittem, hogy több sellő lesz benne, de igazából nem bánom, hogy nem úgy lett, mert így sokkal érdekesebb lett a történet.

Amúgy érdekes, hogy a történelem folyamán többször is előfordult, hogy az emberek családon belül házasodtak, mert így azt hitték tiszta marad a vérvonal. Ami itt érdekes, hogy ennek nem lettek itt olyan következményei, hogy torz és/vagy életképtelen utodók jöttek a világra …

Miren úgy nőtt fel, hogy Aoife (ejtsd: Éfá) bábuja volt, amire későn jött rá, ahogy arra is, hogy egy még nagyobb cselszövés kelléke. Szeretem Mirent, mert tudja magáról, hogy diszfunkcionális mivel nem kapta meg a szeretetet, ami minden gyereknek kijárna, de mégis van benne lágyság és nem lett egy lélektelen zsarnok, ahogy sokan körülötte.
Ez a „mese” is arról szól, hogy a pénzért, és az ezen megvásárolható hatalomért sokan bármit feláldoznának. Itt nincs már jó vagy rossz, itt azért megy a küzdelem, hogy a régi idők dicsősége visszatérjen, és ha ehhez vért kell hullatni, ám legyen. Ez a könyv végig borongós marad, néha ugyan kisüt a nap, de a köd sosem száll fel egészen.

Jók voltak a karakterek, a történet elég szövevényes és a régi mesék, amikről az O'Malley családról is többet megtudunk nagyon szépen ágyazódtak bele az eseményekbe. Tetszett ahogy a világot leírta a szerző és, a felhasznált mondák és mesék, amik az események gerincét adják. Nem túl hosszú a könyv, főleg mai viszonylatban, mégis megvan benne minden és nem hiányzik semmi.

A magyar fordításhoz egy megjegyezni valóm lenne, hogy az Aoife és az Isolde nevek helyes kiejtése, nem akkor szerepel, amikor a nevek először megjelennek, hanem 2-4 alkalommal utána. Ez tényleg csak egy apróság, de addig azért az Aoife kiejtésével meggyűlt a bajom :D

2 hozzászólás
Kosa P>!
A. G. Slatter: A csonthárfa dala

Tinikoromban arról ábrándoztam, hogy ilyen könyvet írok.
Nagyon egyedi, sötét atmoszférájú, gótikus mese, ami még annál is különlegesebb, mint amire a fülszöveg alapján számítottam.
A könyv világát átjárja a természetfeletti: az utak mentén sétáló holtak bolyonganak, szellemek kísértenek, az erdőket agancsok lányok járják, a vizeket pedig ruszalkák, kelpik, selkie-k és sellők lakják. Mindez talán közhelyesen hangzik, de Slatter írói leleménye, hogy úgy szövi a történetét, hogy a legfásultabb fantasy olvasót off is magával tudja ragadni.
Miren erős, értelmes és nagyon emberi főhős, talán az egyik legkedvelhetőbb női karakter, akiről olvastam. A cselekmény ugyan néhol döcög (- a könyv harmadánál pörög fel a fordulatszám -) de egy pillanatig sem ül le és egyetlen fordulat sem egyértelmű.
Tetszettek a közbeszúrt, borongós kis mesék (részemről ide illik a három fivér fejezete is) amelyek emlékeztetnek rá, hogy milyen valószínűtlen a teljes happy end: az alkuk feltételei kemények, és kiváltság a boldogság.
Részemről kedvenc lett, nagyon ajánlom.

3 hozzászólás
R4ms3s P>!
A. G. Slatter: A csonthárfa dala

Óvatosan vezetett történet, mely megfogalmazása lírai és abszolút brutális, amikor az alkalom úgy kívánja.

Régóta kíváncsi vagyok a könyvre és bevallom örülök, hogy magyarul olvashattam el, mert angolul nehezebben ment volna szerintem.

A történet egy ír ihletésű másodlagos világban játszódik, ahol előfordulnak boszorkányok, sellők, tengeri szörnyek és más lények. Megtalálhatóak benne a gótika számtalan klasszikus eleme – egy furcsa öreg ház, egy család sötét titkokkal és különféle hátborzongató megnyilvánulások, – amik nagyon tetszettek. Maga a cselekményben nincs semmi elcsépelt – ötletekben és történetmesélésben egyaránt kiemelkedően eredeti. A könyvben szereplő folklórmesék mélységet adnak a történetnek és a szereplőknek. Ezenkívül nagyon sok az erőszak, a halál, a gyilkosság, amik az egészet sötétebbé teszik, emellett apró meséket is tartalmaz, melyek elvontabbak és brutálisabb, mint az eredeti Grimm testvéreké. A tempó lassú és a könyvnek több mint felének el kell telnie, mire főszereplőnk megérkezik oda, ahová jutnia kell, és csak utána gyorsul be az akció. Minden szempontból más, mint a mostanában olvasott, kiadott könyvek többsége és ezért csak szeretni lehet.

Nagyon szépen ír az írónő, bár bevallom nem az én ízlésvilágom. Én nem szeretem, ha oldalakat írnak például csak arról, „hogy néz ki a ház tapétája”, de úgy voltam vele: egye fene, még így is érdekel a történet. Bár tény és való, ezekkel a leíró részekkel nagyban keltette a feszültséget és a hangulatot, ami kellett is a könyvhöz. Ezenkívűl olyan stílusa van, mintha kiszólna a könyvből közvetlenül az olvasónak, ami ehhez a sötétre kevert horror- és dark fantasy-hoz nagyon illett.

Ezt a művet nem érdemes elolvasni, ha fáradt, vagy lehangolt vagy – mert valószínűleg tovább nyomasztana, még akkor is, ha erős nőkről szól. Nekem túl depresszív volt a hangulata. Ezért is kap ennyi csillagot tőlem, mert sajnos számomra kevesebb volt, ami tényleg tetszett belőle, de ez lehet az én hibám, mert ehhez a könyvhöz tényleg kell egyfajta elvontság, egyfajta affinitás a nagyon sötét dolgokhoz és nem árt, ha hangulatilag is úgymond „le tudsz ereszkedni”.

Mano_and_the_books P>!
A. G. Slatter: A csonthárfa dala

Nagy csalódás volt nekem ez a könyv. Micsoda ötlet! Kár érte.
Azzal a mondattal hívták fel rá a figyelmünket, hogy hangulatban nagyon hasonlít a Ház az égszínkék tengernél című könyvhöz. Nyomokban sem tartalmaz hasonlóságot.
Mondjuk horrort sem. Cselekményt sem. Könnyen felejthető sajnos.

2 hozzászólás
FélszipókásŐsmoly >!
A. G. Slatter: A csonthárfa dala

Alapvetően nagyon vonzó sellős – misztikus történetre készültem (amit a fülszöveg és Varga Balázs gyönyörű borítója is erősített), erre alig szerepeltek benne. Az egész „varázslényes” téma átlengi kezdettől fogva a törzsszövegbe szőtt / bedobált meséken keresztül, de tényleges felbukkanásokra inkább csak a regény vége felé lehet számítani. Tetszett viszont, hogy cserébe ruszalkákról, selkikről, kelpie-kről és más lényekről, illetve boszorkányokról is olvashattam. Ezek hangulata fogott meg leginkább, de egy idő után halmozásnak éreztem, vagy legalábbis túl sok minden lett egybevegyítve (a szerző kötet végi jegyzetéből kiderül, hogy korábbi novelláiból emelt át szövegrészeket). Összességében egy Changeling the Lost világába is beillő kalandra emlékeztetett, de egy nem túl jó Mesélővel előadva. :) Személyközpontú sötét jelenetek, varázslatos, bizarr elemek. Kevésbé horror, de kegyetlenség az van benne. A főhős jelleme és képességei viszont helyzetről helyzetre alakultak, épp rendelkezett a szükséges dolgokkal, miközben brutális dolgok történtek vele a múltban és a cselekmény során is, aztán meg úgy viselkedik, mintha fogalma sem lenne az életről és az emberekről. Látszott, hogy a szerző a női nemet ki akarja emelni a férfi szereplők közül, de a következetlenségekkel és csapongással komolytalanná vált számomra. A jelenetek, a szereplők is jöttek-mentek, váratlanul cserélődtek, és végül alig lettek kibontva a szálak. Ettől függetlenül azért tetszett, a mitológiai kereteket és a szerepeltetett varázslatokat például egy ötletes erősségének tartom.

Fordítás terén nem volt rossz, a szép és cikornyás mondatokkal teli nyelvezet átjött. Apróság, de engem zavart a helytelen toldalékolás: Aoifeval (itt ékezettel kellett volna az utolsó magánhangzót vagy legalább kötőjellel, mivel nem feltétlenül e-vel ejtik, van, akik a-val), Óisínnek (itt pedig -nak a helyes toldalék, ugyanis vegyes hangrendű szavakat mély hangrendűen ragozunk). De lehet, hogy változtattak valamit a 12. kiadású szabályzatban, és azért más… Továbbá lábjegyzetben megadja a fordító az ír név ejtését, de tévesen (valójában Ífa vagy Ífe link).

theodora>!
A. G. Slatter: A csonthárfa dala

Hamar beszippantott a regény: már az első fejezetben megfogott a leírt birtok és a mágikus alku által virágzó család története. Később egyre több szeletét fedezhetjük fel ennek a világnak, lényeinek, és a természetfeletti működésének.
Sellők, mágia, családi titkok, erős női karakterek – imádtam minden részét! A történet sötét hangvételű, több gyilkosság is szerepel benne, aki ezt nem bírja – annak nem ajánlom a könyvet.
Bővebben a blogon

Ngie>!
A. G. Slatter: A csonthárfa dala

Jövök, és hozzáadok kicsit a kevésbé népszerű véleményekhez, nekem ez a könyv nem jött be. Ha @Zsoofia -t akarom idézni, nagyon bántott.
Ha egy szóval szeretném értékelni, a kínos szót használnám.

Olyan volt ez a regény, mint amikor egyetemi beadandót írtam valamelyik irodalomszemináriumra, és fogalmam sem volt, miről kellene írnom, ezért összeraktam 25 bekezdésnyi gondolatot, amik nem értek össze. Meg is kaptam értékelésben, hogy kellett volna egy irány, egy vezérlő gondolat. Egy regény nyilván más, mint egy egyetemi esszé, de itt teljesen azt éltem meg olvasás közben, hogy be volt dobálva rengeteg minden, de nekem nem állt össze.

Nálam egyáltalán nem működött a könyvnek az atmoszférája. Van ezen mindenféle címke itt molyon, hogy párat említsek: dark fantasy, gótikus irodalom, gyilkosság, grimdark, horror, misztikus. Ezek alapján, és a fülszöveg alapján azt várnám, hogy ez egy sötét történetekkel átszőtt, borzongató történet, amibe misztikus elemek is bekerülnek. Nekem a legnagyobb problémám az volt, hogy nem jött át ez a sötétnek tűnő háttér. Volt egy-két durvább családi titok benne, de nem igazán építkeztünk rá, kifejteni se fejtettük ki, és három oldallal később már nem is hatott meg, annyira súlytalanak maradtak. A sellőkből jobb lett volna többet látni, mert ők tényleg PARÁK voltak. Voltak itt érdekes lények, de néha tényleg csak annyi történt, hogy a főszereplő meglátja a holtakat a mezőn a távolban, rászánunk talán 2-3 mondatot, és megyünk tovább. Nekem ez súlytalan maradt. Valahol annyira vicces, mert én nem bírom az ilyen típusú történeteket, mert félek mindentől, horrort is kb csillagidőközönként ha nézek, erre itt ez a könyv, amin inkább csak nevetni tudtam, ahogy próbált kicsit ijesztő lenni.

Ahol még elment nekem a könyv, az a főszereplő. A kötet első harmada alapján nekem semmilyen karakter nem állt össze a fejemben, egy elzárt lányról van szó, akinek alig voltak szociális interakciói, otthon nevelgetik a nagyszülei. Aztán, egyszer csak, amikor bátornak kell lenni, bátor, amikor hirtelen tudni kell, hogy ki hazudik és ki nem, akkor tudja, amikor pedig boszorkánynak kell lenni, hirtelen az lesz, de csak azután, hogy kijelentette, hogy ő nem boszorkány. Utána meg vérmágiát használ. Ne értsetek félre, nem kell mindent megmagyarázni, én örültem volna a legjobban, ha még több ilyen „boszorkányos” mágia lett volna benne, mert ezt még élveztem is, de nekem nem simult bele a karakterbe. spoiler

Az érdekes húzás volt, hogy a főszereplőnek voltak olyan gondolatai, amiket általában nem mondunk ki, nem írunk le, ez érdekes lehetett volna, ha jobban eköré építi a karaktert. Vagy bármi köré. Én bírom az elidegenedést is, csak ne nekem kelljen kitalálnom, hogy elidegenítésről van szó, mint valami feladványban.

Én ezt a könyvet alapvetően nem ajánlom olvasásra. Se hangulat, se sellő, se sötét családi titkok mentén nem hozta nekem magát. Örültem neki, hogy újra ausztrál szerzőtől olvashattam, de inkább olvasnék tőle novellákat. A könyvből ki lehetne vágni 2-3 novellányi adagot, amik tudnának jól működni.

Luna_Dephensis>!
A. G. Slatter: A csonthárfa dala

Régóta várok egy ilyen könyvre. Szinte már nem is reméltem, hogy egyetlen kötetben megtalálhatom mindazokat a pozitív tulajdonságokat, amik ebben a könyvben sikerrel ötvöződnek.

Idáig elég rossz tapasztalataim voltak a női főszereplős énelbeszélő regényekkel, de az írónő megmutatta, hogyan lehet ezt jól csinálni. A szép leírásokat képes ötvözni a baljós atmoszférával, de ha arra van szükség, akkor mellőzi a finomkodást. Mert sellők ide vagy oda, ebben a történetben nem osztottak szerepet Arielnek. Az itt felbukkanó vízi lények tökéletes allegóriái a tenger titokzatos, sötét mélységének, kegyetlen erejének. Mégsem fekete-fehér semmi. A szereplők, az entitások nem voltak egyszerűen jók, vagy rosszak. Érdekek, motivációk, életutak, megkérdőjelezhető döntések húzódtak valamennyiük mögött. A főszereplőnk sem volt kivétel. Esendőség, hibák, csalódások vagy épp felismerések formálták, és tették valósághű, összetett karakterré. Végre nem attól volt talpraesett, kemény nő, hogy ezeket a jelzőket minden oldalon felsorakoztatták a jellemzésére. Sokkal inkább a cselekedetei határozták meg, azokban pedig nem volt hiány.

Szerencsére nem egy sokadig szerelmi sokszögekből álló történetet kaptunk fantasy lényekkel kidekorálva, hanem egy olyan történetet, ami rendesen meg van töltve tartalommal.
Mi számít árulásnak? Feláldozhatod a családodat a saját érdekeidért? A családod feláldozhat téged a saját érdekei miatt? Fontos őrizni a hagyományainkat? Akkor is, ha a múlt éltetéséért a jövőnkkel kell fizetni?
Bár eleinte talán lassan indult be, de végül izgalmas cselekményt kaptunk, miközben főszereplőnket nehéz döntések elé állították.

A világa különösen tetszett. A Vaják óta várok valami hasonló hangulatú dark fantasyra off. Az írónő nagyon jól használta fel a különböző hiedelmeket a világa megalkotásához. Nem éreztem túlgondoltnak vagy beleerőltetettnek. Minden misztikus elem szépen a helyére került, és tudott is érvényesülni anélkül, hogy hosszú oldalakon át magyarázni kellett volna, hogy egyáltalán hogyan került oda. Igazi sötét, misztikus hangulatú könyv ez. Aki szereti a dark fantasyt, annak szerintem kár lenne kihagyni. Pasik is nyugodtan fogyaszthatják. Inkább azoknak érdemes óvatosabban bánni vele, akik tartanak a sötétebb hangulatú történetektől. Én szívesen olvasnék a szerzőtől a jövőben is. A csodás borítóért és szép fordításért pedig elismerésem a kiadónak! :)

Ivenn P>!
A. G. Slatter: A csonthárfa dala

A hírhedt O'Malley családot misztikus alku köti a tengerhez: egy-egy nemzedékből feláldozott gyermekéletért cserébe a tenger úrnőjétől folyamatos jólétet és anyagi biztonságot kapnak. Hosszú ideje azonban már nem tudják teljesíteni az alku rájuk eső részét, a család pedig egyre inkább elszegényedik, minthogy nem kapják meg a tengertől a megszokott támogatást.
Főszereplőnk, a fiatal Miren élete aznap pecsételődik meg végképp, amikor a nagyapját is el kell temetniük, a hatalmas családi birtokon pedig ketten maradnak Aefával, a keménykezű nagyanyjával. Az idős nő mindent megtesz férje halála után, hogy ne süllyedjenek még tovább a nyomorúságba, és az sem érdekli, ha ezen cél eléréséhez a saját unokáján kell kegyetlenül átgázolnia – aki viszont pont a nagyanyja neveltetése miatt nem hagyja, hogy csak úgy kihasználják őt.

Nos, régóta vágytam már „gonosz sellős” horror történetre, és habár nem teljesen azt kaptam, amit vártam spoiler, de így is több téren felülmúlta a várakozásaimat a történet.
Igazi gótikus finomság ez, abból is a sötétebb és kegyetlenebb fajta, rengeteg mítikus lénnyel és gazdag mondavilággal. Ebben a világban teljesen természetesek az élőhalottak, a gonosz szellemek, a vízi boszorkányok, a kelpik vagy akár a nimfák – a szereplők életébe teljes természetességgel simulnak bele ezek a lények, és igazán élvezetes volt végre egy olyan történetet olvasni, ahol nem azon volt a hangsúly, hogy ezeket a szörnyeket levadásszák, hanem sokkal inkább a hétköznapi élet „kellemetlen” velejárói voltak, az atmoszféra részei.
Üdítően hatott maga a főszereplő személye is: Miren nem a tipikus gótikus főhősnő, őt nem érdekli a romantika és nem is várja el azt, hogy megmentsék, helyette igazi túlélő, aki önmagáért küzd egy olyan világban, ahol nőként folyamatosan megpróbálják őt elnyomni vagy tönkretenni. spoiler

Alapvetően ez egy sötét, lassan hömpölygő családi történet, ami tele van titkokkal, kegyetlenségekkel és misztikummal. Nekem leginkább a hangulat, a fantasy/horror elemek beépülése a történetbe tetszett igazán, az egész nagyon beszippantott és pár órára én is ennek a baljós világnak a részesévé váltam. Nagyon remélem, hogy a szerző meg fog még minket örvendeztetni más sötét mesékkel is, mert úgy érzem, hogy még rengeteg minden van a tarsolyában, akár a tenger lényeiről vagy más mítikus bestiákról. Kíváncsian fogom várni, bármit is hoz legközelebb!

mankaolvas>!
A. G. Slatter: A csonthárfa dala

Amikor befejeztem a könyvet, nagyon negatívak voltam az érzéseim. Sokkal többet vártam tőle, a negyedéig fel sem keltette az érdeklődésemet, míg végre történik valami, akkor elhittem, hogy ez egy jó könyv lesz. De aztán csalódtam, ez kb. egy hete volt… Majd az #instant könyvklubban átbeszéltük a cselekményt és az összefüggéseket, és teljesen megváltozott a véleményem. Tetszett a háttér, a történet, ahogy felszabadul a nép az átok alól. Csak az a baj, hogy ez nem lett jól megírva. Elmondhatom, hogy nem a történettel van bajom, mert abban igen nagy fantázia van, hanem a megírással. Az olvasás közben végig szenvedtem, pedig végiggondolva, ez tök jó is lehetett volna… arról nem beszélve, hogy a dark fantasy és a horror címkék egyáltalán nem illenek rá, nem tudom, mire gondolt, aki ezeket ráillesztette…


Népszerű idézetek

R4ms3s>!

A mesék jelentik a múltat, akár igazak, akár nem.

35. oldal

Luna_Dephensis>!

Nincs rád szükségem. Csak kellesz nekem. Legyen ennyi elég. Legyen több az elégnél, mert azt jelenti, hogy téged választottalak.

314. oldal

Ainsel>!

És ahhoz, hogy eligazodj a világban, nem kell más, csak egy nyom, amit egy mese hagy benned.

191. oldal

Jagika>!

Látod azt a házat ott, nem messze Hob's Head gránit szirtfalától?

(első mondat)

Jaemit87 P>!

Egyesek a világért sem akarnak fájdalmat okozni azoknak, akikkel ilyesmit tesznek, de a legtöbben úgy gondolkoznak, hogy a saját fájdalmuk feljogosítja őket arra, hogy valamennyit másra is ráterheljenek belőle.

102. oldal

Ainsel>!

És egy percre megtetszik a sajnálat. Vágyom rá, hogy sajnáljanak. Szegény kislány vagyok. De aztán hatni kezd Aoife nevelése, és ellököm magamtól a vágyat, hogy szánakozzanak rajtam. Az ilyesmi elgyengít, vakká tesz arra, ami körülötted történik, és arra indít, hogy magad helyett másokra számíts.

205. oldal

Juditha P>!

– A bánat a bokádhoz dörgölőzve figyelmet követelő fekete macska – válaszolja Aoife nagymama, ami gyönyörű mondat, amíg hozzá nem teszi: – Rúgj belé elégszer, akkor elmegy.

9. fejezet

Misi76>!

Csak kapaszkodj meg valami szilárdba, mondaná Óisín, de hosszú időbe telt, mire rájöttem, hogy úgy értette, csak magamra számíthatok: abban a dühös tengerben én voltam az egyetlen szilárd dolog.

25. oldal

Ainsel>!

Aznap éjjel anyákról álmodom, akik választanak a gyerekeik közül, akik eldöntik, melyiket szeretik kevésbé, és őt küldik ki a semmibe.

36. oldal

Nilse>!

Olyan ez, gondolom, mint kitartani, míg elmúlik a vihar, ámbár egy furcsa, csendes vihar: Csak kapaszkodj, szokta mondani Óisín, és szinte hallom a hangját, kapaszkodj meg valami szilárdban! Afféle tengerész mantra. Ezt mondta, valahányszor Aoife magával vitt úszni a tengerben.

24. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Christopher Buehlman: A fekete nyelvű tolvaj
Erin A. Craig: House of Salt and Sorrows – Só és bánat háza
Marjorie Liu: Monstress: Fenevad 4. – A kiválasztott
N. K. Jemisin: Az ötödik évszak
Carl Sargent – Marc Gascoigne: Thérai vér
Sarah J. Maas: Föld és vér háza
John Gwynne: Az istenek árnyéka
Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna
Andrzej Sapkowski: A végzet kardja
Naomi Novik: Rengeteg