RoseBlood ​– A Rózsa Vére 16 csillagozás

A. G. Howard: RoseBlood – A Rózsa Vére

Vajon ​a tehetség lehet átok?

Rune Germain már négyéves kora óta énekel operaáriákat, de angyalinak mondott hangja néha fájdalmas erővel tör ki a torkából. Ezek nagyon megviselik a lányt, így anyja beíratja egy Párizs környéki zeneiskolába, a Rózsa Vérébe, remélve, hogy Rune ott majd kigyógyul furcsa „betegségéből”. Az ódon épület számtalan titkot rejt. Rune új barátokra és irigy ellenlábasokra egyaránt szert tesz itt, éjszakánként pedig csodálatos hegedűszó ringatja álomba. Aztán sikerül találkoznia a maszkot viselő hegedűművésszel, Etalonnal, akit gyermekkori álmaiból ismer. A fiatal fiú bevezeti mind a tanoda, mind pedig saját lelke titkaiba. Ahogy kapcsolatuk egyre mélyül, úgy kezd Rune kigyógyulni betegségéből. De Etalon olthatatlan szerelmét a lány iránt nevelőapja, Laroux operaházának itt kísértő Fantomja nem nézi jó szemmel. Így a fiú választásra kényszerül: a lány vesztét okozza, vagy megmenti őt.

„A könyv újrameséli Leroux regényét, Az operaház… (tovább)

Eredeti mű: A. G. Howard: RoseBlood

Eredeti megjelenés éve: 2017

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Maxim, 2018
416 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632619286 · Fordította: Béresi Csilla

Enciklopédia 1


Most olvassa 2

Várólistára tette 83

Kívánságlistára tette 99

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
kellyolvas P
A. G. Howard: RoseBlood – A Rózsa Vére

A szerzői megjegyzésben olvastam, hogy Anita Grace Howard alapos kutatásokat végzett a háttértörténettel kapcsolatban, valós személyekkel kapcsolta össze a történet eredetét, aztán a saját fantáziájával felturbózva alkotta meg Az Operaház Fantomja „spin-off” történetét, a RoseBlood-ot. Kicsi valóság, csipetnyi mítosz és elénk tálalja a maga fikcióját a Fantomról, mai időkben és környezetben.Lenyűgözött a regény, annak ellenére, hogy láttam azokat a pontokat, ahol az olvasók a hibákat vélik majd felfedezni, vagy éppen a kliséket kifogásolják.
A két főszereplő szemszögéből olvashatjuk a történetet, Rune fejezetei vannak többségben. Csodás volt mindkét karakter, szomorú eseményekkel a múltjukban, fájdalmas veszteségekkel. Rune gyerekkorának egyes részei kifejezetten rémisztőek voltak, rengeteg titokkal és megmagyarázhatatlan családi bonyodalommal. A lánynak gyakran kellett magába fojtani a kérdéseit, mert az őt megértő apja korán meghalt, az anyja meg nem veszi tudomásul a problémáit. Az intézetben szinte csodáltam őt, annyira bátor volt, jók voltak a következtetési, nem egy védelemre szoruló nebáncsvirágként viselkedett, hanem próbálkozott kideríteni a titkokat. Pedig mennyi kétség gyötörte. A kezdeti ellenségeskedés után több barátot is szerez, sőt, az épület macskája is kitünteti figyelmével, ami sokszor jön jól a későbbiekben.
Tüske/Etalon a szerző saját szüleménye, spoiler, Erik pedig maga a Fantom. Itt megjegyzem, hogy igen, van magyarázat arra, hogyan élhet Erik még a mai napig is, de ez legyen a könyv meglepetése. Róla nem is mondok mást, mert ő sokat változott az eredeti verzióhoz képest, elég belegondolni, hogyan lehet elviselni az életet a szerelme nélkül. Visszatérve Tüskére, ő a Fantom sajátjaként nevelt fia, megtanította őt mindenre, a hegedűjátéktól az alkímia rejtelmeiig. Cserébe feltétlen hűséget vár, aminél többet is kap, hiszen Tüske apjaként tekint rá. A fiút kísértik a múltja ballépései, azok a tettek, amire nem büszke, de az apja miatt megtette. Ezért sajnáltam, és ha egyébként nem lett volna szimpatikus, az empátiámra akkor is számíthatna. Határozottan többrétegű a karaktere, összetett, megállja a helyét a regényben. Rune és Tüske találkozása nem véletlen, de az ő különleges kapcsolatukról sem árulhatok el többet. Ez is olyan pontja a regénynek, amit a szerző fantáziájának köszönhetünk, és én nagyon értékeltem ezt az ötletet, mint sok mást is. Felépített egy világot, egy olyan fajt helyezve bele, amiről eddig keveset hallottam, tele sötétséggel, bűnnel, veszéllyel. A regény gótikus hangulata már az első fejezetben megragadott, a szerző mesterien vonultatja fel a jellemző elemeket a cselekményben, ott van eleve az ódon kastélyszerű épület, ami a valódi párizsi Operaház alapján épült. Sok jelenet játszódik éjszaka, rengeteg a titkos ajtó, folyosó, a tükrökről pedig tudjuk, hogy valaki figyel a másik oldaláról. A szobák kicsik, egyszemélyesek, ablaktalanok.
De az épületet elhagyva is egy temetőn vezet át az út a romos, elhagyatott kápolnáig, ami szintén jelentős helyszín, ahogy a kertész kunyhója is az erdőben. Összeszabdalt ruhák, vér és rózsa, mind olyan kellékek, amelyek borzongósan izgalmassá teszik a történetet. Ugyanakkor szinte lángol a történetben a szenvedély, többféle aspektusban, természetesen a két főszereplő között elsődlegesen, de ott van minden szereplőben a zene iránti szerelem. Annyira jó volt ezt olvasni, hogy az életük a zene, a hangszereik, az éneklés. A bűnös szenvedélyek szintén helyet kapnak, amitől aztán egészen fiataloknak nem is ajánlanám a könyvet.
A szerelmi szálat imádtam, minden mozzanatában ott volt a tisztelet és féltés egymás iránt, de a szenvedély is. Valódi szikrák pattognak a bőrükön, mély érzelmek alakulnak kettejük között, nagyon szerettem a közös jeleneteket. Mindketten fejlődnek a cselekmény folyamán, Rune sok mindenre kap magyarázatot, és meg kell tanulnia kezelni a tehetségét, amit átoknak érez a kezdetekben. Tüske szintén nagy változáson megy keresztül, sorsfordító döntéseket kell meghoznia: az első szerelem érzelmei és a hűség a nevelőapja iránt összecsapnak a lelkében.
Gyönyörű az írásmód, pedig nem kerüli el a fiatalok szlengesebb szavait sem, ezzel együtt is szinte lírai a szöveg, ezt többször is megállapítottam. Ehhez hozzájárul a remek fordítás és szerkesztés, csak gratulálni tudok hozzá.
A történet a cselekmény szempontjából kitalálható volt, de ezt nem tartom meglepőnek, kárpótoltak az apróbb csavarok. A végkifejlet lehetett volna ennél bővebb leírású, bizonyos részletekre nem derült fény. Mindez azonban nem von le a rajongásomból és az öt pillangómból sem.
Az írónő részéről egyértelmű tisztelgés ez a regény az eredeti mű felé, a „Fantom” történetek rajongói pedig nagyon fogják szeretni.

2 hozzászólás
>!
KönyvMoly_1989 P
A. G. Howard: RoseBlood – A Rózsa Vére

Ez az év az óriási könyvcsalódások éve eddig.
Ez valami irtózatos, bődületes nagy badarság volt… Én imádom az Operaház fantomját, de ez…
A borító gyönyörűséges, de a tartalom…
Senki nem nőtt a szívemhez és senkiért nem szorítottam.
Nagyon nem ezt vártam. :(

6 hozzászólás
>!
nikkytikky
A. G. Howard: RoseBlood – A Rózsa Vére

Ez mi a büdös sz*r volt?
Jessszusom, értelmetlen mondatok. Befejezetlen, csapongó gondolatok. Nagy katyvasz az egész.
Felteszem úgy keletkezett ez is mint a PindúrPandúrok. Cukor, só s minden bigyó….
A szereplőkről inkább nem is nyilatkozom.
1,5 csillag a megtévesztően szép borítóért.

9 hozzászólás
>!
rafaelo0824
A. G. Howard: RoseBlood – A Rózsa Vére

Hú, ez nekem nagyon nem. Nagy Fantom rajongó vagyok, így sokat vártam tőle, de annál nagyot koppantam. Senki nem volt szimpatikus a könyvben, és a borító is ronda. Sajnálom, mert nagyon várós volt.

5 hozzászólás
>!
Kedves_Könyvek I
A. G. Howard: RoseBlood – A Rózsa Vére

Örömmel vettem, hogy a Könyvmolyképző Rubinvöröse után a Maxim is bevetette a színes betűs olvasást. Szerintem ilyet gyakrabban kéne, mert hangulatosabbá teszi az olvasását a könyveknek. A fekete a múlt zenéje, éljen a jövő!
Én imádom az újrameséléseket, hát még ha YA-ok. És ez a könyv mind a kettő egyszerre. Látszik, hogy az író nagyon odatette magát, hogy alapos legyen. Szépen is fogalmaz, az igényesség teljes mértékben megvan ebben a műben. Kimondottan valami őszi olvasmányt kerestem, és nagyon örültem, hogy belebotlottam ebbe a könyvbe.
Néhol mondjuk az író túlzásba vitte az ecsetelést. 30 oldalon keresztül a szereplő csak ült a kocsiban… Ez azért már sok tekintve, hogy semmi se történt xd
Aztán egy-két logikai bukfenc is ott van, például Rune tehetsége/betegsége. Ez nekem eléggé érthetetlen volt, az író szerintem túlgondolta, és valami hú de egyedit akart felmutatni, ami felesleges művészieskedésbe csapott át.

>!
AnnaWolves11
A. G. Howard: RoseBlood – A Rózsa Vére

Vannak könyvek, amik megérintik az ember lelkét. Igazán. És vannak, amik nem. A Rózsa Vére az én esetemben egyértelműen az előbbiekhez tartozik. Már az alaphangulat is lenyűgöző, az olvasót olyannyira körbeöleli a mű világa, hogy mikor az felemeli a fejét vagy körbenéz, egészen rácsodálkozhat saját valóságára. Másképp kezd tekinteni a tükrökre, talán elmereng, neki merre van az ikerlángja…
Szeretem azokat a könyveket, amik így magukkal ragadnak. A szerző tökéletesen szerkesztett meg minden mondatot, mesterien hangolta össze a környezet varázsa, a misztikum és a gyengéd románc hármasát, és a végén egy finom, mégis valahol nyers, húsba vágóan valós történetet adott ki a kezéből.
Baromira örülök, hogy pár hete a könyvesbolt egy tetszetős polcán megakadt a szemem a rózsás-maszkos borítón, és a kezebe vettem a könyvet, hogy elolvashassam a fülszöveget.
Egy igazi élmény volt minden sora.

>!
siposjuci
A. G. Howard: RoseBlood – A Rózsa Vére

Annyira nagyon unalmas volt, hogy kényszerítenem kellett magam, hogy befejezzem. Az alap ötlet egész jól indult, de nem tudott belőle kihozni semmit az írőnő. Egy akkora katyvasz volt az egész történet, hogy még így sem értem miről akart is szólni, pedig végigolvastam. Tényleg nem jöttem rá, hogy mit is akart jelenteni a történet. Oké, nem egy Dosztojevszkij mélységű mondanivalót akarok én ebben felfedezni, de valami lényege lehetett volna.
https://sipiolvas.wordpress.com/2018/07/08/a-g-howard-r…

>!
Kicsicsillag123
A. G. Howard: RoseBlood – A Rózsa Vére

A fülszöveg és a borító is azonnal felkeltette az érdeklődésem, úgyhogy a Könyvhéten le is csaptam rá, de még csak most jutottam el odáig, hogy bele is kezdjek. Őszintén szólva sokkal jobbra számítottam. Nem volt rossz, de nem azért olyan kiemelkedően jó sem. Nekem kicsit unalmas volt, pedig a történetben lett volna potenciál bőven, csak az ikerlángokat említsem. Valamivel több fordulat, és kevesebb leírás és oda-vissza lettem volna tőle. Etalon nagyon kedvelhető karakter volt, mint történetileg, mint személyiségét tekintve. A dilemmája is igencsak átérezhető. Rune számomra semleges volt. Nem utáltam, de úgy igazából nem is tudtam megszeretni. A Fantom az a karakter volt akit egyszerre lehetett gyűlölni és sajnálni is. A mellékszereplők sajnos nem szerepeltek annyit, úgyhogy ők is csak olyan vannak, de minek emberkék voltak. Tetszett, jó volt, egynek elment, de sokkal többet is lehetett volna hozni belőle.


Népszerű idézetek

>!
KönyvMoly_1989

Abban a pillanatban, amint félelmet tudsz ébreszteni másokban, egyben uralod is őket.

68. oldal

Kapcsolódó szócikkek: félelem
>!
Zsuzsanna_Botond

Kezdek ugyanis rájönni, van rosszabb annál, mint hogy szembenézünk a félelmeinkkel, éspedig az, ha élőhalottként tengetjük a napjainkat.

83. oldal

>!
Zsuzsanna_Botond

Az élet épp azért értékes, mert egyszer vége szakad. Tisztelni kell; azok életét is, akik rossz döntéseket hoztak, mivel mindig van esély a megváltásra.

179. oldal

>!
AnnaWolves11

Nem, nem volt senki a tükör mögött.
Mármint a Fantomon kívül.

94. oldal

>!
AnnaWolves11

Tudnom kell, mi tört el bennem, mert csak így jöhetek helyre. Bármi áron.

83. oldal

>!
AnnaWolves11

Az élet épp azért értékes, mert egyszer vége szakad.

179. oldal

>!
s_alexandra 

Senki sem szomjazza jobban a földet és a vért…mint ama teremtmények, akik a hideg tükröket lakják.

228. oldal- Tükrök

>!
AnnaWolves11

Hát tényleg egy horrorsztori kellős közepébe kerültem.

104. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara
Marissa Meyer: Scarlet
Renée Ahdieh: Harag & hajnal
Kenneth Oppel: Ébressz fel újra!
Marissa Meyer: Heartless – Szívtelen
C. J. Redwine: Az árnyékkirálynő
Danielle Paige: Dorothynak meg kell halnia
Jessica Day George: Éjféli bál
Rosamund Hodge: Kegyetlen szépség
Darren Shan: A végzet szentélye