Zsiványhajó 59% 19 csillagozás

A. E. van Vogt irói teljesítményét erősen vitatják. Egyrészt olyanok ismerték el mint Philip K. Dick vagy John W. Campbell másrészt olyan könyvek is kikerültek a keze alól mint ez a regény, vagy a Haboru a Rull ellen amit pár hete olvastam. A történet monoton hatalomátvételek krónikája egy (eredetileg nem annak szánt) generációs űrhajón. Többé vagy kevesbé de ellenszenves szereplők ismétlődő hatalmi harcai. Az állítólagos tudósok meglepő közönnyel és érdektelenséggel lépnek át az emberiség első találkozásán más idegen lényekkel. A többi új civilizációval való találkozáson szintúgy. A társadalom amit létrehoznak egy kisközösségen belül elég papírízű. A nők szerepe, vagyis inkább sorsa irreális. Látszik, hogy az író szándéka inkább az olvasó elborzasztása volt mint a komoly elgondolkodás a problémán. Felejt-hető/-endő mű…

Egy generációs űrhajó, amelyet nem annak szántak. A Reménység csodálatos új hajtóművei nem működnek, ezért a néhány éves utazásból évtizedek lesznek. Aztán, mivel nem találnak lakható bolygót, az évtizedekből egy évszázad… A hajó pár száz fős kis társadalma teljesen átalakul, pontosabban visszafejlődik. Aztán egy idegen lénynek köszönhetően a helyzet még sokkal bonyolultabbá válik.
Mivel ez a rövid könyv öt generáción ível át, az ellenszenves szereplők jönnek-mennek, a szerző nem bánik velük kesztyűs kézzel, a lényeg csupán a hajó sorsa és túlélése.
A hajón uralkodó viszonyok kissé meghökkentőek: határozottan azt sugallja, hogy már kezdetben is hatalmas szakadék volt a tisztikar és a „plebs” között. Mintha Kolombusz és Magellán korát idézné, persze ha ők képesek lettek volna nemzedékeken át hajózni egy irányba. Összevetve Silverberg egy nemrég olvasott novellájával (Éva és a huszonhárom Ádám, in: Új Kolónia) felmerül bennem a kérdés: mit hittek a múlt század közepén, miféle csőcselék fog kirajzani a világűrbe a csillagközi utazások hajnalán? Van Vogtnak azért van mentsége: szerintem a reménybeli telepesekről van szó, akik fölöslegessé váltak, miután a Reménység egyetlen kolóniát sem tudott létrehozni. Ha ebből indulunk ki, akkor a történet már hihetővé válik, a folytatása pedig egészen érdekes, de azért furcsállom, hogy a szerző ezt annyira természetesnek veszi, hogy szót sem érdemel.
Természettudományos oldalról a könyv sokkal hitelesebb alapokról indul, a fénysebesség feletti paradoxonokra is érdekes megoldása van, bár a könyv lezárása a szerzőre jellemző módon átlép a színtiszta fantasztikumba.

Ez a könyv nem nyerte el a tetszésemet, de ahogy a többi értékelést olvasom, ezzel nem voltam egyedül. A Reménység nevű csillaghajót azért bocsátják útjára, hogy a Föld túlnépesedése miatt új, lakható világokat keressen. Azonban a vártnál lassabban halad, így generációs űrhajóvá válik, ráadásul kiderül, hogy minden lakható bolygó tele van … A hajó élete tele lázadásokkal, idegenekkel történő konfliktusokkal, és gyilkosságokkal. A befejezés is igen csak közepesre sikeredett, és igen, a történet felett az idő is eljárt. Van Vogtnak ennél sokkal jobb könyvei is vannak… Azért nem bánom, hogy elolvastam.