Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
A hutt játszma (Star Wars: Han Solo-trilógia 2.) 56 csillagozás

Íme a második kötete annak a vadonatúj trilógiának, melyből fény derül az ifjú Han Solo eddig még ismeretlen kalandjaira. E történetek, amelyek az eredeti filmtrilógia előtti időkbe nyúlnak vissza, a galaxis egyik legvakmerőbb kalandorát és csempészét mutatják be.
Az Akadémia egykor legragyogóbb csillaga jelenleg szökevényként tengeti az életét. Értékes barátságot kötött egy volt vuki rabszolgával, Csubakkával, aki örök hűséget esküdött Han Solónak. Neki pedig minden segítségre nagy szüksége van, mivel az ylesi huttok a nyomára állították az egyik legügyesebb fejvadászt, Boba Fettet, hogy kapja el azt az embert, aki már több alkalommal is túljárt az eszükön. Azonban Han és Csubi még nagyobb bajban találják magukat, amikor felkínálják szolgálataikat két gengszter úrnak, Juliannek és Jabbának, a huttnak. Hirtelen egy olyan csata kellős közepén találják magukat, ahol még a győztesekre is halál vár.
Eredeti megjelenés éve: 1997
Enciklopédia 6
Szereplők népszerűség szerint
Han Solo · Chewbacca · Landonis Balthazar "Lando" Calrissian III · Xaverri
Kedvencelte 6
Most olvassa 3
Várólistára tette 11
Kívánságlistára tette 18

Kiemelt értékelések


Izgalmas, kalandos olvasmány Han és Csubi megismerkedése utánról. Viszonylag gyorsan a végére értem, nem nagyon tudtam letenni. Önálló kötetként is helytáll, hiába egy trilógia második kötete.


A sorozat első részhez képest ez az 5 évvel később játszódó második rész izgalmasabb volt, ami az űrcsatának, továbbá a huttok és politikájuk szereplésének köszönhető. Han – aki itt már 24 éves – jelleme egyre közelebb áll a filmekben megismerthez, de a szerelmeivel még mindig nem vagyok kibékülve. Már szinte minden fontos szereplő feltűnik, tetszett Han első találkozása Jabbával, Boba Fettel, Landoval, Vader nagyúrral, és a Millenium Falconnal. Rengeteg információ az egész Univerzumról, de érdekes módon az Erőt egyáltalán nem említik benne – ez is jól illeszkedik Han reális világához. Tetszett a Birodalom ábrázolása és az, ahogy a lázadás kezdetei megjelennek, kíváncsi vagyok nagyon a folytatásra. (Amit képtelen vagyok megszerezni…)


A történet izgalmas és feszült, az akciójelenetek jók, az utalások szédítően jók, Han kedvelőknek kötelező!
Véleményem és bemutató az alábbi videóban: https://youtu.be/qzEOB7ZdBYg
Véleményem további Star Wars könyvekről: http://goo.gl/XBEwd


Ez a rész is tetszett. Nem gondoltam hogy Bria, vagy az előző rész más szereplői fel fognak tűnni ebben a könyvben is, de nem csalódtam negatívan. A huttokat nagyon megkedveltem, remélem a folytatásban (és esetleg más történetekben is) szerepelnek majd. Darth Vader szerintem nem volt szükséges, picit furcsa volt a felbukkanása. A történet izgalmas volt, kíváncsian várom hogyan szerzi meg Han a Millenium Falcon-t.


Ez a rész sokkal jobban tetszett, mint az előző. Egész megkedveltem a huttokat, a játszmáik bájos előképei a Darth Plagueis-beli ármánykodásnak, a spoiler pedig egészen thrawni jelleget öltött.
A fordításban továbbra is túlteng a ’90-es évek modoros szlengarzenálja, úgymint „szivi”, „rendicsek”, „bébi”; mindezek sokszor félhivatalos megnyilvánulásokban… elég hátborzongató. És nem tudom, a Maw hogy lett hirtelen „Örvény” mikor a Jedi Akadémia-trilógiában még sikerült Bendőnek fordítani. :)
Azt sajnáltam, hogy az akadémiai évek pont kimaradtak, és csak utána vettük fel újra a fonalat. A végkifejlettel kapcsolatban pedig kissé hihetetlen, hogyspoiler. Remélem, ezt a szálat nem visszük tovább. Viszont azzal adós maradt a könyv (vagy csak én nem jöttem rá?)spoiler. Bízom benne, hogy erre még fény derül. Ahogy abban is, hogy Durga most majd jól megkavarja a sz…álakat. És szörnyű bosszút tervez. Ugye így lesz?


Nagyon kellemes könyv, olvastatja magát, Crispin stílusa nagyon a szívemhez nőtt. Nem viszi túlzásba a leírásokat, nem hömpölyög, olyan mértékletesség jellemzi. Dialógus, leírás, egy-két metafora, minden elem szépen aránylik. Az első kötettel ellentétben (ami jóval inkább karakter központú, hiszen kevesebb a szereplő és azon belül is a főszereplő Han Solo kerül terítékre) itt már a történeten van a hangsúly. No de milyen történet! Fantasztikus! Kalandos, tele van csavarral, az utolsó 4 fejezetet egy délután alatt behabzsoltam. Elképesztő, mennyire csavaros sztorit sikerült írni! A karakterek is nagyon klasszul lettek megkreálva. Bár sokan háttérbe szorulnak, azért páran így is becsempészték magukat a szívembe. Gengszerkedés, csempészet, a Birodalom, fejvadászok, az előző kötet negatív szereplői, lázadók… Az Erő itt még „humbug” szóval abszolút hiteles. Nem igazán tudok belekötni. Bár a sok „rendicsek” nálam is rontotta egy kicsit az élvezeti faktort, enyhe Ace Ventura utóízt tapasztaltam, de mindenmás szinten 110%-ot nyújt.


Flow élmény ("nembíromletenni" érzés): 5
Stílus (írói): 4
Ötlet (eredetiség): 4
Tartalom (mondanivaló): 3
Hitelesség (könyv világának átélhetősége): 3
Érzelmek (ábrázolása): 3
Izgalom: 5
A sorozatokat általában összetartozó egységként kezelem, ezért az értékelésem is rendszerint egyben vonatkozik a könyvsorozat egészére.
A. C. Crispin igazán kitett magáért. Munkája eredményeként remek sorozat született a Star Wars egyik főszereplőjéről: Han Solo-ról. Nagyszerű olvasmányélményt adott a könyv, nehezen bírtam letenni. Crispin jó író, kedvelem a stílusát. A tartalom közepesen kidolgozott, a mondanivaló általában átjut az olvasóhoz. Hitelesség szempontjából a történet nem igazán meggyőző, a könyv világa – tekntettel annak sci-fi mivoltára – néhol nehezebben átélhető. Crispin nem helyezett kellő hangsúlyt a szereplők érzelmeinek ábrázolására. A történet mindvégig izgalmas, érdekfeszítő.
Népszerű idézetek




– Na, mit gondolsz? – kérdezte Lando.
Han megcsóválta a fejét.
– Még egy ilyen halom ócskavasat! – mondta ócsárlóan, gondolatban bocsánatot kérve a hajótól.
6. fejezet - Szerelem első repülésre




– Ez még jól jöhet – örült neki Han. – A Nar Shaddaara tartunk, szükség lehet arra, hogy egymás hátát vigyázzuk. Hallottál már erről a holdról? A hutt bolygó, a Nal Hutta körül kering.
Csubi nem hallott róla.
– Én sem, de abból ítélve, amit hallottam róla, durva lehet. Még a Birodalom sem mer beavatkozni Nar Shaddaa belügyeibe. Ha vaj van a fejeden, vagy olyan üzletet szeretnél csinálni, amit a hatóságok nem néznének jó szemmel, akkor a Nar Shaddaat neked találták ki.
36. oldal, 2. fejezet, A csempészek útján - A hutt játszma (Aquila, 2000)




Ennyi alakoskodás után, gondolta nem csekély öniróniával, díjat érdemelnék. Milyen kár, hogy nem létezik „Az év titkos ügynöke” díj…
224. oldal




– Mako – motyogta.
Csubakka kérdőn ránézett. Han vállat vont.
– Csak arra gondoltam, hogy felkereshetnénk Makót.
3. fejezet - Nar Shaddaa
A sorozat következő kötete
![]() | Star Wars: Han Solo-trilógia sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Andy Weir: A Hail Mary-küldetés 95% ·
Összehasonlítás - James S. A. Corey: Tiamat dühe 91% ·
Összehasonlítás - Donald F. Glut: A Birodalom visszavág 88% ·
Összehasonlítás - Becky Chambers: Hosszú út egy kicsi és dühös bolygóhoz 86% ·
Összehasonlítás - Troy Denning: A Tatuin szelleme 81% ·
Összehasonlítás - Arthur C. Clarke – Gentry Lee: Ráma II. 63% ·
Összehasonlítás - Andy Weir: A marsi 94% ·
Összehasonlítás - James Luceno: Darth Plagueis 93% ·
Összehasonlítás - Orson Scott Card: Végjáték 92% ·
Összehasonlítás - Dan Simmons: Hyperion 92% ·
Összehasonlítás