Szex ​a középkori Magyarországon 5 csillagozás

Dr. Józsa László: Szex a középkori Magyarországon

Dr ​Józsa László legújabb könyve „Szex a középkori Magyarországon” olyan keveset kutatott témákat tárgyal, mint a szüzesség kérdése, az erotikus irodalom kezdetei, a szexuális erkölcsök és aberrációk a középkori Magyar Királyságban, hogy csak pár fejezetcímet említsünk. Részlet a könyvből: „E szentséges szűz a diszciplínának gyönyörűségét megtanulá még kisded gyermek korában”. (Írta Ráskay Lea Szent Margitról) Lehet, hogy sem Margitban, sem a többi apácában nem tudatosult, hogy miközben a testiséget kívánják magukban elnyomni a diszciplínával, ennek éppen az ellenkezőjét érik el. A korbácsolással szexuális kéjérzetet váltottak ki magukban és egymásban, megtanulták a „diszciplína gyönyörűségét”. Azt sem tartom véletlennek, hogy Margit csak három nővértől fogadta el a diszciplínát. Erzsébettől, akivel együtt aludt, Benediktától, „de kiváltképp való titkosa” Sabina nővér, akivel együtt mentek be egy házba, ahol Margit a ruháját is levetette, hogy „keménységesebben” verhessék. Margit… (tovább)

>!
242 oldal · ISBN: 5990000018387

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 10


Kiemelt értékelések

Qedrák P>!
Dr. Józsa László: Szex a középkori Magyarországon

Nem ez lesz az a könyv, amit bárkinek szívesen ajánlanék a magyar középkorról. A cím persze figyelemfelhívó jellegű, és annyit a javára írnék, hogy a hasonló megoldásokkal operáló művekkel szemben ebben van tudományos tartalom is, de ha egy magamfajta középkorban járatosabb olvasó botlik bele, akkor nem biztos, hogy az olvasásának örülni fog. Leginkább úgy jellemezhetném, hogy figyelemreméltó észrevételek váltakoznak benne nyilvánvaló marhaságokkal, amit a pikáns tartalom sem nagyon ment meg.

Megtudhattam belőle például, hogy a középkori magyarok nem ismerték a prostitúciót, mert az csak a romlott Nyugat hozta be ide a kereszteshadjáratokkal, eleinknek ezt megelőzően nyilvánvalóan esze ágában sem volt századokon keresztül anyagi javakat adni a szexért. Majd néhány oldallal később megismerhetjük Szent László és Könyves Kálmán e tárgyban hozott törvényeit, szóval a könyv még következetlen is az állításait illetően.
A honfoglalókról megtudhatjuk, hogy ott a házasság csaknem idilli állapot volt, hiszen többnyire szerelmi alapon köttetett, és el lehetett válni, és mindezt a szerző egy Arthur Koestler által az oguzokról írt megjegyzésére alapozza. Az irodalomjegyzék is elég eklektikus, néhány modernebb munka mellett régóta elavult történeti könyvek is sorjáznak, ami talán érthetővé teszi azt, hogy tudományos értelemben miért vegyes színvonalú, és miért vehető nagyon nehezen komolyan.

6 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

B. Szabó János: A tatárjárás
Vágó Ádám: A Kárpát-medence ősi kincsei
Fügedi Erik: Uram, királyom…
Csukovits Enikő: Az Anjouk birodalma (1301-1387)
B. Szabó János – Sudár Balázs: Honfoglalás
Csorba Csaba: Árpád örökében
Dümmerth Dezső: Az Anjou-ház nyomában
Nemeskürty István: Krónika Dózsa György tetteiről
Kulcsár Péter: A Jagelló-kor
Sz. Jónás Ilona: Árpád-házi Szent Erzsébet