Drámák 92% 73 csillagozás

Na, most igazán elégedett vagyok a könyvvel! – olyan régóta vártam már valami rendkívüli olvasmányélményre….. hát most megkaptam. Pedig színdarabot olvasni, kicsit kihívás: nehézkesebb, lassúbb, mint a regény vagy novella, de érdekes módon itt egyáltalán nem éreztem ezt. Olyan sodró lendületű, feszültséggel teli (az egy 'Vajon mit hoz a holnap' kivételével) valamennyi, hogy szinte alig lehet letenni.
Utána kellett néznem: ki ez az ember, aki ilyen mélységében ismeri az emberi lelkületet?
Hát ő is 'megjárta a hadak Útját'! Valahol mondta is, hogy minden példát a saját és környezete életéből vett. Nagyon jó figurákat sikerült megírnia – senki sem hibátlan, senki sem csak jó, vagy csak rossz, mint ahogy a való életben sem. Talán egyedül az Üvegfiurák Laurája az, aki -még rendkívüli visszahúzódó, félénk természete ellenére- egyértelműen pozitív szereplő. Ezt éreztem T.W. instrukcióiból, melyeket a színdarab elején megadott.
És akkor nézzük a többi női szereplőt. Laura anyja, Amanda: kétségtelen, jó szándék vezérli, mint anyát, de paranoiásan ragaszkodik a maga fiatalsága idejétmúlt eszméihez, s ez nevetségessé teszi, ugyanakkor lehetetlen helyzeteket is teremt.
'A vágy villamosa' Stellája nekem teljesen közömbös. Úgy érzem, szándékosan kevéssé mutatta be, ezzel is előtérbe helyezve Blanche személyét. Nem tudom ez utóbbit egyértelműen negatív személyiségként értékelni. Igaz, hogy afekta, úriaskodó és hát 'le is tér nyelve az igazság útjáról', ha az érdeke úgy kívánja, én mégis sajnáltam a házasságában elszenvedett trauma miatt – s szerintem ez volt az oka, hogy úgy élt, ahogy. Dolly végtelenül unszimpatikus nőszemély, Maggie ellentmondásos, mert bár többnyire szimpatikus, de ő sem riad vissza egy kis intrikától, hazugságtól, ha az érdekei úgy kívánják.
'Az ifjuság édesmadara' hercegnője….hát ilyet már láttunk sokat….kiöregedett színésznő, aki szereti a fiatal fiúkat…..alkoholt……tele van pénzzel…….OMG…. egy nagy nulla……..
És hát Aranybogárka, aranyoska, butuska :)
Én a magam részéről azt állapítottam meg, hogy T.W. talán hadilábon állhatott a nőkkel, hogy ilyenre festette őket…… vagy tán tényleg ilyenek vagyunk? Bár ha jól meggondolom, a férfi szereplők között még annyi pozitív tulajdonság sincs, mint a nők egyikében-másikában. Merthát milyen is Stanley? Erőszakos, „vadállat”- ahogy Blanche mondja, aki iszik, kártyázik, verekedik. Nem is volt túl szimpatikus egészen addig, míg meg nem láttam Marlon Brando alakítását. Hiába rendes, családszerető Mitch, mégis a 'rosszfiúért' rajongunk :) haj!
Brick sem lopta be magát a szívembe a maga hallgatagságával, az állandó ivászatával, Chance, Archie és Silva is megérik a pénzüket. Mégis, ha magukat a drámákat nézem, annyira életszerű, érdekfeszítő, hogy muszáj szeretni. Nem véletlen, hogy sűrűn műsorra tűzik a színházak.
Jaj, már nagyon hosszú, de még nem ejtettem szót a 'Vajon mit hoz a holnap'-ról. Nekem ez kicsit kilóg a többi közül. Olyan értelemben, hogy ez valahogy lassúbb, csendesebb. Persze nem jelenti azt, hogy unalmas. Csak más. A többi drámájának a témája: alkohol, szexualitás, homoszexualitás, családi viszályok, sőt még a rasszizmus is, ez viszont elvontabb, személytelenebb – nincs is neve a két szereplőnek, csak így, hogy egy, kettő. Egy nő és egy férfi, a magányosságról a szeretetre vágyódásról szól.
Ui:
Még azt hozzá tenném, hogy minden fontosabb szereplő jellemábrázolásában (tehát nemcsak Blance-éban) megismerjük azokat az okokat, melyek a személyiség kialakulásához vezettek, s ettől válnak annyira 'ismerőssé', s kevés kivételtől eltekintve, elfogadhatóvá, szerethetővé, maga a dráma pedig hitelessé.
Az 'Orfeusz alászáll' Lady-ét igazán kár lett volna kihagyni, mert ő egy igazi határozott, céltudatos nő, s hogy mégsem éri el a célját, nem rajta múlik.
(kedvenc könyv)

A Macska a forró bádogtetőn fájt nekem. Nem is tudom, hányadik olyan irodalmi mű ez, aminek a végén arra következtetésre jutok, hogy hiába, végső soron mégis mindannyian magányosak vagyunk, akármennyi ember közt is élünk. És soha nincs részünk tiszta és világos megoldásokban. És bár zseniálisnak tartom a szerkesztést, és azt, hogy két lehetséges befejezést is kapunk a történethez, ez tipikusan az a sztori, ahol legszívesebben újra felráncigálnám a függönyt a vastaps után, hogy oké, de aztán mi történt? Persze az valószínűleg tönkretenné az egészet :)

Eddig bevallom nem szerettem egyáltalán az (észak)amerikai irodalmat, csakhogy én kimondhatom nem mint szépemlékű Horace Engdahl (Irodalmi Nobel Bizottság Zsűri ex- elnök) aki kamikáze szókimondásával a szívembe lopta magát, igazolva láttam magam, azt gondoltam na most aztán megkapták. Most egy aprócskát (de tényleg csak egy hangyányit) rosszul érzem magam. Az amerikai irodalmat továbbra sem szeretem, – egy fecske nem csinál nyarat – de Tennessee Williams ezentúl az egyik kedvencem, és jobban fogom az Atlanti Óceán túlpartjáról repülő fecskéket.

Üvegfigurák: még középiskolás koromban láttam a filmet és nem emlékeztem rá, hogy TW drámájának adaptációja. Ez a mű is a kilátástalanságról, egy szebb élet reményéről szól, de itt van is remény, megcsillan a fény a mű végén.
A vágy villamosát már korábban is olvastam, és továbbra is tetszik!!
Macska a forró bádogtetőn szintén középiskolás koromban lépett be először az életembe a film formájában, zseniális szereposztással. És az írásos mű abszurd módon kétféle befejezést is az olvasó elé tár, had válasszon ki-ki ízlése szerint. De egyik sem kecsegtet a boldog véggel. Ennyi önzés, érzéketlenség ritkán van egy alkotásban spoiler
Orfeusz alászáll: Hát itt senki és semminem az, aminek kívülről látszik. Ránézésre fény, pompa, ragyogás, belülről pedig rohad, bűzlik, hazug és átverő. És gonoszok. És nincs senkinek egy őszinte gondolata.
Aranybogár, Vajon mit hoz a holnap?: Hát, ezeket a darabokat inkább hagyjuk. Darabos kiforratlan írások, erőltetett benne az emberi dráma, a feszültség, nem kidolgozottak a szreplök

Végre, lassan 2. hónapja olvasom, de a végére értem. ’64-es kiadást olvastam, bőven volt benne dráma. Legjobban a rövid, egy jelenetes drámák tetszettek, lehet azért, mert azt egy ültő helyben elolvastam, utána a Vágy Villamosai, majd az Amíg összeszoknak és a Macska a forró bádogtetőn követték. A Nyár és a Füst nem tetszett, nem is emlékszem rá nagyon, mit olvastam. A Múlt nyráon, hirtelen c. darabnak pedig az utolsó 5 oldala fogott meg. Összességében 3,5/5, ha gyorsabban el tudtam volna olvasni, kevesebb szünetekkel, lehet jobbra értékelném. Kevés olyan dráma volt, ami igazán megfogott. Ennek ellenére, szívesen ajánlanám.

Persze, az azért túlzás, hogy az egészet olvastam. Kettő olyan darab van benne, amit még nem olvastam. A vágy villamosát még anno olvastam angolszakon, a Macska a forró bádogtetőnhöz meg különféle élmények kötnek. Amiket most jobb is hagyni.

A saját kihívásomhoz olvastam el 3 darabot. Az egyik ebből Aranybogár , egy 19 éves leány öntudatra ébredéséről szól – talán. Hozzáadták egy idősebb, csúf emberhez, testi kapcsolat még nem is volt közöttük. Aztán a férje bűntettbe keveredik, Aranybogár meg ráébred, hogy nagyon nincs jól az élete.

Vajon mit hoz a holnap című darabja sablonszereplőkkel dolgozik. Egy férfi és egy nő. A magányos nő, és a férfi, aki kétségbeesetten, de kitartóan próbál neki udvarolni. Kis egyfelvonásos, tévé- illetve rádiójátéknak szánt elsősorban. De mégis. Annyira mély és annyira Williams.

Akárcsak az Üvegfigurák . A kis testi hibás lány, akit ez frusztrál, és ezért elfelejt élni, az üvegfigurái közötti álomvilágában él évek óta, bátyja, aki már nem bírja a bezártságot, és az anya, aki némiképp zsarnokoskodik a gyerekei fölött, és csak ront a helyzeten azzal, hogy a problémákat még jobban beléjük sulykolja. Azért, a végkicsengés pozitív: van kiút…

Továbbra is nagyon szeretem Williamst, és az itteni maradék két drámára, meg még remélem sok másikra is sor kerül később.

Nem olvastam el az összeset, igazából csak a Vágy villamosa, Macska a forró bágodtetőn, Vajon mit hoz a holnap és Az ifjúság szép madara volt meg a kihívásnak köszönhetően. Kellemes meglepetés volt, s bár a Macska a forró bádogtetőn filmben nagy kedvencem volt, így olvasva teljesen más értelmet nyert.

A vágy villamosa! összeroskadás, magány. ilyesmi.

Tenneessee Williams az emberek veséjébe látott. A darabjai nem éppen vidámak, de biztos vagyok benne, hogy a szereplőiben sok hasonlóságot fedezhetünk fel önmagunk és a mások között egyaránt, és egy darabig lesz min gondolkodnunk.
A vágy villamosa:
https://konyvoromok.blogspot.com/2018/05/a-vagy-villamosa.html
Üvegfigurák: https://konyvoromok.blogspot.com/2022/12/tennessee-will…

A vágy villamosa vitte nálam a pálmát, de mindegyik drámában voltak nagyon lebilincselő részek. A karakterek összetettek, nem fekete-fehér, jó vagy rossz mesefigurák a hősök, szereplők, áldozatok…
A párbeszédek velősek, tömörek és tökéletesen megadják a történetek hangulatát, színezik a szereplők jellemét. Érdekes, hogy általában soha egyik szereplő sem volt nekem szimpatikus, nem tudtam volna senkivel azonosulni, vagy akár meghatódni, mégis lebilincselő a világ, amit felépít és megjelenít az író.