Genderőrületek ​Németországban és Magyarországon 3 csillagozás

„A nemről egyvalaki tud információval szolgálni, mégpedig minden egyes ember saját maga.”
Sven Lehmann a német kormány queerpolitikai kormánybiztosa

„Az emberi faj két nemből áll, a férfiből és a nőiből. Ezt a kétneműséget nem szünteti meg az, hogy néhány egyént nehéz vagy egyáltalán nem lehetséges besorolni… Elfogadhatatlannak tartjuk a biológiai szabályszerűség kontra kivétel viszonyának megfordítását, és nagyon kevés ember miatt a nemi klasszifikáció új kategóriáinak bevezetését.”
Az AfD 2021-es programja

A szakirodalmi és módszertani áttekintés után a könyv a 2006–2022 közötti németországi és a 2008–2022 közötti magyarországi politikai folyamatokat foglalja össze. Ebben az időszakban erősödtek fel a transz- és nem bináris neműek követelései és ugyanekkor jelent meg a jobboldalon a genderellenesség is. A könyv bemutatja ennek jellemzőit és a főbb ügyeket. Miért, és hogyan genderellenes a jobboldal, és történik e valami a progresszív oldalon ami miatt erre vevő lehet a társadalom?

Fontos hogy az elmúlt évek magukkal hozták a „gender” fogalmának átalakulását. Míg korábban ez a szó a társadalmi nemi szerep elvárásokat jelentette (sex mint biológiai nem és gender mint társadalmi szerepelvárások), mára ez a kifejezés a progresszívek számára azt jelenti, hogy valaki milyen neműnek „érzi magát” a testétől függetlenül, míg a jobboldali politikában egy szándékosan homályos jelentésű kifejezéssé vált, melyben több jelentés keveredik (női és férfi szerepek, szexuális orientáció, nemi identitás), és ami így alkalmas különböző értékrendű emberek megszólítására.

A német-magyar összevetésben eltér az alaphelyzet, hiszen a hazai jobboldal alkotmányozó többségben kormányoz, míg az AfD ellenzékben ül, ráadásul csak 2017 óta tagja a szövetségi parlamentnek. A mostani német kormány a legradikálisabb követeléseket tette magáévá, így az AfD genderellenessége konkrét ügyekre, törvényekre reagálva formálódik, míg nálunk a kormánypropaganda nyugati, főleg angolszász példákra hivatkozva fúj riadót. A hivatkozás fordított irányban is megtörténik: Orbánék genderellenes intézkedéseit pozitív példáként mutatja fel a német jobboldal saját választói előtt. Az AfD egyébként, az idézetek alapján, gender kérdésekben a Fidesznél liberálisabb, pl. az interszexek vagy a homoszexuálisok jogaival kapcsolatban.

A szerző elemzése szerint a jobboldali genderellenességnek 3 funkciója van:

1. Ellenségkép alkotás
Ennek célja ellentétek szítása a társadalmon belül, a világot barátokra és ellenségekre osztva. Alkalmas figyelemelterelésre, a politikai ellenfél lejáratására és veszélyesként való bemutatására (akikkel szemben a jobboldal védelmet ígér).

2. Hegemóniára törekvés: a jobboldal egy olyan „korszakot” szeretne megalapozni, melyet értékrendje alapján a társadalom többsége önként támogat. Ennek eléréséhez egyrészt megpróbálják birtokba venni a médiát, az oktatást és a kultúrát, másrészt szükségük van szimbolikus kötőanyagokra, olyan ügyekre melyek összekötik a táborukba tartozó sokféle embert. A „gender” jelentésének homályban hagyása tehát teljesen tudatos taktika: minél több jelentés keveredik benne, annál inkább alkalmas különböző értékrendű emberek megszólítására és a „másik oldal” homogén tömbként való bemutatására. A hegemónia fogalmát Antonio Gramsci olasz filozófus alkotta meg, a politikai táborokat egyben tartó „üres jelölő” pedig Ernesto Laclau nevéhez fűzödik.

3. Reflexió
A „gender” több mint egy kitalált és felnagyított ellenség vagy egy üres populista jelszó. Azért lehet sikeres a genderellenesség, mert valós folyamatokra reagál. A „backlash” vagy visszacsapás elmélet szerint pusztán a „patriarchális” és heteronormatív, homofób csoportok ellenállásáról van szó, de a szerző szerint ez nem kielégítő magyarázat, hiszen az aktuális progresszív politikai követelések már túllépnek a férfi-női egyenlőség kérdésein vagy a jogkiterjesztésen: már a két nem létezését kérdőjelezik meg, a nő és férfi kategóriák átdefiniálását tűzik ki célul.

A genderellenség lehet kritika vagy lejáratás. Chantal Mouffe belga filozófus alkotta meg az agonizmus és az antagonizmus fogalompárját. Az agonizmus lényege, hogy a politikai szereplők ellenfélként tekintenek egymásra, elismerik a másik létjogosultságát. Az antagonizmus viszont a másik ellenségként, fenyegető veszélyként való láttatását jelenti. A genderellenesség mindkét formája megjelenik mindkét vizsgált országban, ám az antagonizmus nem kizárólag a jobboldal felelőssége, és nem is csak rájuk jellemző. Kifejezetten a progresszív oldal módszere, hogy követeléseiket megkérdőjelezhetetlen „emberi jogoknak”, ellenzőit antidemokratikusnak deklarálják, így elzárják azokat a csatornákat melyeken ezek a kérdések megvitathatóak lennének. Ez felháboríthat, frusztrálhat és a genderellenes táborba terelhet olyanokat is, akiknek véleménye és kérdési illegitimmé lettek nyilvánítva – valójában politikai célokat szolgálva.

Az elmúlt évek német ügyeinek részletes leírása a könyv egyik nagy erénye:

1. Azonos neműek házasságának legalizálása (2017)
A német társadalom 72%-a támogatta, SPD, Linke és Zöldek megszavazták, a CDU-CSU lelkiismereti szavazást tartott (végül a CDU negyede támogatta). Az AfD csak később került be a parlamentbe, kritikájukban ők a „család végét” vizionálták, másrészt összekapcsolták a migrációval (mondván hogy ugyanazok terjesztik ki a meleg/leszbikus jogokat akik az országot iszlamizálják).

2. Harmadik nem bevezetése (2019)
A nem anyakönyvi megadásánál a férfi és a nő mellett engedélyezve lett egy új kategória, a „divers”, miután az alkotmánybíróság kötelezte a parlamentet hogy vessen véget az interszexek kötelező nemi besorolásának (interszexek: biológiai nem jellegeik alapján nem sorolhatóan be női vagy férfi kategóriába, átlag kb 10.000-ből 2 eset). Születéskor a szülők kérésére, vagy orvosi igazolással később is lehet valaki divers. A CDU-CSU és az SPD szavazta meg, az FDP és a Zöldek tartózkodtak, mert ők nem akartak orvosi igazolást és a transzokra is kiterjesztették volna. Az AfD elismeri az interszexek jogait, de elutasítja az új nemi kategóriákat, ezért ellene szavaz.

3. Önmeghatározási törvény tervezete (2022)
A várhatóan 2023-ban elfogadásra kerülő törvény szerint 18 év felett önbevallás alapján bárki megváltoztathatja az anyakönyvi nemét és keresztnevét, bármilyen igazolás nélkül. 14-18 év között szülői beleegyezés szükséges, konfliktus esetén családjogi bíróság dönt, 14 év alatt pedig szülői hozzájárulás kell. Ezzel megszűnik a „divers” kategória kizárólag interszexekre történő alkalmazása, a nem pedig bemondás alapúvá válik. A jogi nemváltás után 1 éven belül nem lehet újra változtatni, valamint szankcionálnák más emberek „outolását”, azaz korábbi nemének felfedését (jelenlegi szabályozás: 1981 óta létezik egy transzszexualitásról szóló tv, mely 2 független szakértői véleményt kér a transzneműség megállapításához, valamint hogy az illető legalább 3 éve ennek megfelelően éljen).

4. A nemileg igazságos nyelvhasználat kérdése
Német nyelvben az igéből képzett főneveknél létezik az „általános hímnem” (pl. der Arzt bárki lehet, die Ärztin csak nő). Először célként fogalmazódott meg hogy a nők is legyenek láthatóak a nyelvben, így többesszám esetén elkezdték mindkét nemet megnevezni (Politiker und Politikerinnen) , majd megjelent a szóbelsejei „I” (PolitikerInnen), ill. a perjel (Politiker/innen) is, esetleg a körülírás. A queer-mozgalom továbbmenne, hiszen ezek a megoldások csak két nemet fejeznek ki. Új írásmódok kezdenek terjedni a nemek sokszínűségének megjelenítésére: alulvonás (Politiker_innen), gendercsillag (Politiker*innen), genderkettőspont (Politiker:innen). A csillag (Genderstern) a legelterjedtebb, de még egyik sem része hivatalos a német helyesírásnak. Egy 2021-es kutatás szerint a társadalom 26%-a támogatta és 65%-a ellenezte ezt az „újbeszélt”. A kritikák sokfélék, az ellenzők köre túlnyúlik a jobboldali szavazóbázison (eltorzítja a nyelvet, összekeveri a biológiai és nyelvi nemet (sok főnévnél eleve nem egyezik), a problémák amúgy sem kezelhetők nyelvpolitikával, illetve a több mint két nem létezését is sokan tagadják *).

A könyv nagy erénye a tárgyilagosság, végig megőrzi leíró jellegét. Számot vet a progresszív oldal szerepével is abban, hogy a genderelleness retorikára vevő volt a társadalom, valamint finoman céloz a gender-studies-on belüli hatalmi viszonyokra, melyek a téma kutathatóságát nehezítik. A jobboldali genderellenesség elemzése (funkciók, keretezés) mellett a német és magyar politikai ügyeket bemutató leíró rész önmagában értéket képvisel, amennyiban a téma iránt érdeklődőknek összefoglalja az elmúlt évek történéseit. Viszont nem könnyű olvasmány, nem ismeretterjesztő hanem tudományos szöveg, így csak kifejezetten elszánt molyoknak ajánlom.

Számomra a német ügyek bemutatása volt a legtanulságosabb: náluk a tét már nem a férfi-női egyenlőség vagy a különböző szexuális orientációk elfogadása – a férfi és nő fogalmának újraalkotása zajlik éppen. Ez az igazi genderőrület – remélem minél később ér el hazánkba.

* Ahogy fogalmaznak „A gendercsillag a genderideológia geszlerkalapja.” Ennek a német mondásnak az eredete Hermann Gesslerhez köthető (piros felső a magyar kártyában…). Tell Vilmosnak azért kellett Gessler ítélete alapján fia fejéről lelőnie az almát, mert nem volt hajlandó a tisztelegni a főtérre kiállított kalap előtt, vagyis nem vetette alá magát egy olyan intézkedésnek, melynek egyetlen funkciója az alattvalói viselkedés nyilvános kikényszerítése. Sok jobboldali számára ilyen „geszlerkalap” a „nemileg igazságos nyelv” használata is.