Menedék 39 csillagozás

Emma Donoghue: Menedék

Három férfi maga mögött hagyja a világot, útnak indulnak egy kis hajóval egy sziget felé, amelyet vezetőjük álmában megpillantott. Csak a hitük vezeti őket.
Írország, hetedik század. Artt tudós és pap, aki álmot lát, amely arra indítja, hogy hagyja maga mögött a bűnös világot. Magával visz két szerzetest – az ifjú Triant és az idős Cormacet, és a Shannon folyó mentén haladnak, hogy keressenek egy eldugott helyet, ahol kolostort alapíthatnak. Kiérnek az Atlanti-óceánra, ahol egy sziklás, meredek partú, kietlen szigetbe ütköznek, amelyen több tízezer madár él. Isten dicsőségére birtokba veszik. Hogyan lehetséges a túlélés egy efféle elhagyatott helyen?

Eredeti cím: Haven

>!
XXI. Század, Budapest, 2022
272 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635682546 · Fordította: Dudik Annamária Éva
>!
XXI. Század, Budapest, 2022
272 oldal · ISBN: 9789635682553 · Fordította: Dudik Annamária Éva

Enciklopédia 2


Most olvassa 5

Várólistára tette 53

Kívánságlistára tette 31


Kiemelt értékelések

Nikolett0907 P>!
Emma Donoghue: Menedék

Bővebben és festéssel: link

„[…] vajon miért versengenek egymással az emberek, hogy minél több dolgot halmozzanak fel, amikor saját bőrüket sem tarthatják meg az Isten által kiszabott időn túl.”

Vajon ki számít igazi hívőnek és ki hitetlennek? Teszem fel sokadjára is ezt a kérdést, hiszen a XXI. századra megváltoztak a vallás gyakorlásához szükséges nézetek és feltételek. A kereszténység hatalmi játszmái már elenyészőben vannak, ezért a modern családok életében a felmenőktől eredeztethető erkölcsi szabályok és a mostani szülők tévelygéseinek egyvelegét kapják a fiatalok. A család, mint fogalom is igen tág értelmet kapott, hiszen jóformán mind szerkezetileg, mind fogalmilag kiszélesedett. A hit mindenkiben mélyen gyökerezik, hogy ki milyen szinten ad teret annak életében, természetesen egyéni.

A korai századokban ellenben teljesen más életfelfogásról tudunk. A vallás, mint irányadó intézményforma, a családok mindennapi életének nagy részében uralkodott, és az ezzel való ellenszegülésre bűnként tekintettek, amely súlyos következményeket vont maga után. De mi a helyzet a vallási közösségek szent embereivel? Kik számítottak igazán hívőnek és kik engedtek a testi örömöknek? Ezekre a kérdésekre kerestem a választ, amikor megvettem a mostani könyvet. Természetesen tisztában voltam azzal a ténnyel, miszerint fikciót veszek kézbe, mégis reméltem, hogy részben választ remélhetek a kérdéseimre.

Emma Donoghue (1969. október 24.Dublin, Írország) ír-kanadai származású irodalomtörténész, regényíró és forgatókönyvíró. A 2010-ben megjelent Room (Szoba) című regénye a Booker-díj döntőse és nemzetközi bestseller lett. Számos kiváló történet megálmodója, amelyek szerencsére kis hazánkba is eljutottak az évek alatt.

Emma Donoghue: Menedék című regénye 2022 egyik újdonsága, amely a XXI. Század Kiadó gondozásának köszönhetően került a könyvesboltok polcaira. A kiadvány elsőre is feltűnő gyönyörű borítójának képi világával, amely a hangulatos színeivel, valamint a történet fő szálait idéző ábráival megadja a szemnek és léleknek azt a kezdeti feltöltődést, amely elegendő ahhoz, hogy a kíváncsi olvasó már ezek alapján is kosarába helyezze a könyvet. Nem tagadom első ránézésre én is elcsábultam, pedig a vallás, mint műfaj nem áll közel a számomra szívesen olvasott területekhez.

„– A bölcső és a halálos ágy tehetetlensége között minden embernek vannak gyenge pillanatai, nem igaz?”

A történet egészen a VII. századig repíti vissza az olvasót, méghozzá Írországba. Három férfi áll ennek a kötetnek a középpontjában. Három lélek, kik nem is különbözhetnének jobban egymástól, mégis akad egy közös pontjuk: az Istenbe vetett hitük.

Artt tudós, pap, aki szent emberként járja a világot és terjeszti az igét. Híre sokszor megelőzi, ezért minden kolostor tárt karokkal fogadja és a legnagyobb tisztelettel adóznak irányába.

Cormac egy idősebb szerzetes, aki túlélte a pestist és több harcot is megvívott mind az emberekkel, mind az élettel. Későn megtérő hívőként hűségesen szolgálja az Urat és a rendet. Gazdag élettapasztalatával kiemelkedik társai köréből.

Triant egy ifjú szerzetes, aki egy nehéz múlttal a háta mögött éli a mindennapokat a kolostor falai között. Mindenesként ott segít, ahol szükség van rá, de lelkesedése töretlen és a zene iránti szeretetét csak az Istenbe vetett hite győzi le.

Artt jós álma összekapcsolja eme három férfit, miszerint zarándoklatra indulnak, hogy megtalálják azt a földet –szigetet –, amit még ember nem piszkított be bűnös lelkével. Az út hosszú és nehéz, ezzel mindannyian tisztában vannak, de ami rájuk vár, azt még a legmerészebb álmaikban sem várták volna. Vajon mi erősebb, az emberi test szükségletei vagy az egy Istenbe vetett hitük? És ki számít igazán hívőnek? Aki mindent feláldoz, vagy aki emberként az egyén bűneivel szolgál a legjobb tudása szerint?

Ezekre a kérdésekre mindenkinek magának kell meglelnie a választ, de a kötet nagyon jó útmutató.

„– A szerzetes élete egyetlen hosszú háború az ördög ellen. És amikor több tucat ember él együtt… nos, hol lenne jobb búvóhelye a farkasnak, mint a nagy birkanyáj közepén?”

A történet számos érdekes kérdést vet fel, amelyekre nem is gondolnánk elsőre. Ezek megkérdőjelezik a valóságot, a hitet, de még az önmagunkról vélt gondolatokat is. Minden új eseményével újabb kérdéseket vélünk felfedezni és csak remélhetjük, hogy választ találunk rájuk.

>!
XXI. Század, Budapest, 2022
272 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635682546 · Fordította: Dudik Annamária Éva
Kabódi_Ella P>!
Emma Donoghue: Menedék

„De Isten akarata volt, hogy itt érjenek partot – emlékezteti magát, miközben üvölt a szél, és a hullámok csapkodják a sziklákat. Szándékosan lettek számkivetettek, saját döntésük nyomán maradtak a lakatlan szigeten, boldogan zárták magukat börtönbe ott, ahová ember nem ér el.”

Döcögősen indul, hol pöfög, hol rohan, se ritmusa, se íve nem látszik az első oldalakon. Ám hamarosan olyan lélektani ösvényre léptet rá minket, ami hihetetlenül hátborzongató, elgondolkodtató, és megrendítő.

Emma Donoghue rövidkének mondható regényében a pusztító vakhit, és a túlzásba vitt aszkézis tragikus következményeit mutatja be. A főszereplő három ír szerzetes, akik egy lakatlan szigeten vernek tanyát, hogy a világtól elzárva éljenek Isten legnagyobb dicsőségére.

A tengeri madarak által uralt kopár sziklán azonban az élet nem könnyű, és a szereplők hamarosan szembesülnek is a boldogulás nehézségeivel. Vezetőjük kíméletlen bigottsága csak ront amúgy is kilátástalan helyzetükön, és feszültséget szül közöttük.

Ezt az eleinte alig érzékelhető ellentétet ábrázolja és növeli sorról sorra mesteri fogásokkal. A Menedékben úgy fokozódik az izgalom, hogy egy jóféle thrillernek is dicséretére válna. Közben pedig üzenete van. Összetett erkölcsi, társadalmi, és vallási kérdéseket boncolgat. Ezt a szándékoltság teljes hiányával teszi, abszolút természetesen, szavait a mesélés művészetének szolgálatába állítva.

Gyönyörűen megírt, torokszorítóan érdekes történet kerekedik ebből. A közepétől tulajdonképpen a legvégéig a robbanásra vártam. Lelkem a méltánytalanság ellen kiáltott. Olykor ökölbe szorult a két kezem. Iszonyúan élveztem, benne éltem, felkavarta az érzelmeimet.

Nem a vallásról szól elsősorban, hanem arról, hogy a barátság, az egymás és a természet iránt érzett tisztelet mindennél fontosabb. Az összetartás és a hűség nem elvont fogalmak, de kierőszakolni egyiket sem lehet. A legbelső sóhaj bárki számára fájdalmasan átérezhető:

„Bárcsak létezne olyan mennyország, ahol mindannyiuknak jut hely!”

eenca P>!
Emma Donoghue: Menedék

”[…] – Az egyház legbölcsebb atyái, meg az előttük élt bölcsek mind egyetértenek abban, hogy a nő elhibázott férfi, akit csak gyerekszülésre teremtett az Úr – feleli a perjel némileg ingerülten.”

Nah, ez után az idézet után tettem félre egy picit a könyvet, mert értem én, hogy VII. század és ez még egy szépen megfogalmazott vélemény, de mégis.

Aki kalandokra vágyik ne vegye kezébe ezt a könyvet, mert ez egy lelki séta és igazából egy abuzív kapcsolatot mutat be a katolikus hit szellemében.

A szélsőséges viselkedés mindig veszélyes és erőszakos, még ha a legjobb szándék vezérli is. Ugyanakkor itt elég hamar világossá válik, hogy Artt egy olyan szerzetes, aki lenéz mindenkit és úgy szeret tetszelegni, hogy ő mindent tud és te, te ostoba nem tudsz semmit. Tipikusan főnök kontra vezető viselkedés.

Artt barátunk álmot lát, egy ír kolostorban és két szerzetessel elindul, hogy elvonuljon a világ bűnei elől. Mint tipikus főnök, sok mindenben nem vesz részt, ellenben „pompás” tanácsokkal látja el a többieket, és egyre inkább kezd szélsőségesen prédikálni. Annak ellenére, hogy csak hárman vannak és Cormac meg Trian hűséget és engedelmességet fogadta neki, ez nem elég, hanem mindig az orruk alá akarja dörgölni, hogy miért ő a perjel és ő már mennyi mindent látott. Ahelyett hogy hallgatna, cselekszik és amikor hibázik akkor ostorozza magát, de ez sem segít, hogy észrevegye a mamutfenyőt a saját szemében, bezzeg a másokéban a szálkát …

Nagyon megkedveltem Cormac és Trian kettősét, az idős és sok mindent átélt férfiét, és a fiatal fiúét, aki nem sokat látott, és mégis feltalálja magát, és amit tanul beépíti a mindennapjaiba. Sajnáltam őket, a vak hit és engedelmesség miatt, ugyanakkor vártam is, hogy mikor fog kinyílni a szemük és reméltem hogy nem lesz túl késő.

Ez egy rövid történet, és mégis tele van gondolatokkal, jó szándékkal indult tettekkel, amik egyre erőszakosabban csapódnak le, jól mutatja meg, hogy a szélsőséges megnyilvánulás, még a legjámborabb emberből is képes egy véreskezű elnyomót csinálni.

Nagyon szerettem a természeti leírásokat és ahogy az élővilágot bemutatta az írónő, mintha én is ott utaztam volna a szerzetesekkel, és mind azt láttam, hallottam és megtapasztaltam volna, amit ők is.

A vége nekem kifejezetten tetszett, és mondhatni megérdemelt volt.

3 hozzászólás
Mariann_ P>!
Emma Donoghue: Menedék

A MENEDÉK a világjárvány idején íródott, a bezártság, elszigeteltség több remek könyvet adott nekünk. Köztük ezt is.
Írország, hetedik század. Artt tudós és pap, aki álmot lát, amely arra indítja, hogy hagyja maga mögött a bűnös világot. Magával visz két szerzetest – az ifjú Triant és az idős Cormacet, akik később kiegészítik egymást.
Három férfi maga mögött hagyja a világot, útnak indulnak egy kis hajóval egy sziget felé, amelyet vezetőjük álmában megpillantott. Csak a hitük vezeti őket.
Induláskor a felpakolt hajó rakományából alig hagytak meg valamit , Artt sok mindent visszadobott , olyan dolgokat, amiknek később nagy hasznát vették volna.
Kikötöttek egy lakatlan, kietlen szigeten, se fa, se víz, csak a tenger és a szigeten élő madarak, meg a hitük, hogy lehet itt élni.
Megannyi megpróbáltatás , amit ha az idős és az ifjú szerzetes fel is akart időnként adni, Artt keménykezűsége visszahúzta őket.
Valóság alapja is van, az írónő kutatott az ír partok körüli szigetekkel kapcsolatban, kiderült, hogy éltek szerzetesek itt, a 7. században. Nincs kizárva, hogy óriásalkákkal táplálkoztak, hiszen a repképtelen madarakkal tele volt a sziget.
A mai ember elképzelni sem tudja ezt a mindent felülíró hitet ,nem is értékeli kellőképpen, mert nem tud azonosulni azzal, mi játszódott le ebben a három emberben.
Nem mondom, hogy minden lépéssel, cselekedettel egyetértek, de nagyra értékelem azt, hogy valakinek eszébe jutott erről is írni ,egy kicsit az értékrendünkön alakítani , feltéve, ha a megfelelő fogadtatásban részesíti valaki ezt a történetet.

Belle_Maundrell>!
Emma Donoghue: Menedék

Érdekes élmény volt ez a könyv, mert annak ellenére, hogy kicsit unalmas és vontatott, mégis elgondolkodtatott és megfogott a maga módján.

Elsősorban Emma Donoghue stílusát emelném ki; ami nagyon olvasmányos és magával ragadó. A hetedik század szellemét sikerült átadnia, egy percre sem zökkentem ki a hangulatából. A kopár, világtól elzárt sziget melankolikus atmoszférája, a szerzetesek imával teli napjainak monoton körforgása és a puszta túlélésért vívott állandó küzdelme közben is érezni lehet a felszín alatt egyre gyűlő feszültséget. Szépen bemutatja a vallási elvakultság és egy rossz, kegyetlen vezető uralmának veszélyeit.

Én eleve ellentmondásosnak éreztem az alaphelyzetet, mert Artt a szövetség és a testvériség ígéretével gyűjti maga köré a másik két szerzetest, de nem is voltak egyenlőek, mert a perjel kezdettől fogva hatalmi pozícióban volt. És oké, értem, hogy kell egy vezető, de rémes volt, ahogy elnyomta és utasítgatta a többieket, egy idő után kimondottan zsarnokinak és megszállottnak tűnt a viselkedése.

Cormac és Trian viszonyának fejlődése viszont nagyon szép volt, szerettem, ahogy csendben támogatták egymást, és valamiféle apa-fiú kötelék alakult ki köztük. Végig azt vártam, hogy lázadjanak már fel Artt tébolyult hülyeségei ellen, nyírják ki és lépjenek le erről a pokoli szigetről.

A vallás és az emberi kapcsolatok mellett az is érdekes, ahogy a természet és az ember szembenállását/együttélését bemutatja, illetve hogy az egyes szereplők hogyan vélekednek erről. spoiler

A befejezés végig ott lógott a levegőben spoiler, szóval számítottam rá, és elégedett is vagyok vele. spoiler

Niphrendil IP>!
Emma Donoghue: Menedék

Ez a könyv egyszerre volt gyönyörű, elgondolkodtató és idegeket borzoló.

Kezdjük a borítónál, ami egyszerű, de szépséges és tökéletesen illik a regényhez.
A könyvet bigott katolikusoknak semmiképpen nem ajánlom, mivel itt elmerülünk a 7. századi Írország vallasosságában. Es hát valljuk be, akkoriban a katolikus egyházi tanok elég messze álltak peldául az irgalomtól, józan észtől vagy a szeretettől.

Főhőseink három szerzetes. Artt, a megszállottan vallásos, a magát mindenkinél magasztosabbnak érző, de mindeközben saját indulatain és téveszméin uralkodni képtelen, abuzív, lelkileg bantalmazó vezető.
Cormac az öreg, sokat látott, későn megtért férfi, akinek a gyakorlatiassága életben tart mindenkit, és aki sose fogy ki a mesélnivalóból.
És végül Trian, a legifjabb, aki ügyes, talalékony, és képes úgy meglátni Isten művét a természetben, ahogy begyöpösödött vezére nem.

Azt hiszem mondanom se kell, hogy Artt teljesen kiakasztott, és alig vártam, hogy valaki a vízbe lökje, míg a másik kettő szerzetes gyakorlatiassága, egyszerűsége és nyitottsága közel allt a szívemhez.
A lelki terror – amivel Artt a többieket irányítja – a megszégyenítés, ledorongolás, bűntudatkeltés iskola példáját láhatjuk itt. Rettenetesen feldühít még csak olvasni is róla.

Közben ott a másik oldal is. Rá kellett jönnöm, hogy imádok a hétköznapi önellátásról olvasni. Arról, hogyan marad valaki életben a logikának és a leleményességnek köszönhetően. Hogyan teremt a semmiből kiskertet, tüzet, vizet, élelmet. Mindig is élveztem az ilyen gyakorlati dolgok leírását, és a Menedék bőbelkedik ezekben. Tisztelem az olyan gyakorlati gondolkodású és beállítottságú embereket, mint amilyen Cormac.

A másik dolog pedig a természet. Donaghue olyan élethűen és érzékletesen festi le a helyszínt, az állatokat, az óceánt, hogy az olvasó tényleg úgy érzi, maga is a helyszínen tartózkodik. Nekem különösen kedves volt ez a helyszín, mivel a nászutunkon meglátogattunk egy hasonló csak madár lakta sziklaszigetet Skóciában. Az egyik legkedvesebb emlékem, és most emiatt igazán otthonosan éreztem magam olvasás közben.

Ajanlom a könyvet szinte mindenkinek. Élmény az olvasása.

13 hozzászólás
serengeti P>!
Emma Donoghue: Menedék

Flow élmény ("nembíromletenni" érzés): 3
Stílus (írói): 5
Ötlet (eredetiség): 5
Tartalom (mondanivaló): 3
Hitelesség (könyv világának átélhetősége): 2
Érzelmek (ábrázolása): 3,5
Izgalom: 1

Pfú, sajnos csalódás volt számomra ez a könyv. Emma Donoghue-t remek írónak ismertem meg, továbbra is nagyon kedvelem a stílusát. Ugyanakkor ez a könyv valami vééééégtelenül unalmas volt. Nem a történet maga – az egészen érdekes lett volna –, hanem az, ahogyan meg lett írva. A tartalom rettenetesen túlrészletezett, szinte fuldoklik az ember a rengeteg vallásos tevékenységleírástól, érdemi mondanivaló azonban mégis csak a kötet legvégén jut át az olvasóhoz. Hitelesség szempontjából sem meggyőző a történet, bár a könyv világa elég jól átélhető. Donoghue nem helyezett különösebb hangsúlyt a szereplők érzelmeinek ábrázolására sem. Sajnos semmi érdekesség, semmi izgalom nem tartotta ébren a figyelmet a könyv során.

Mariska75>!
Emma Donoghue: Menedék

Egy történet az elvakultságról. Rettenetesen idegesített a szereplők hitbuzgalma, hogy nem kérdőjeleznek meg semmit. Egész végig úgy éreztem, hogy valami hatalmas tragédia lesz a lezárás. Valami nagy csattanót vártam a végére, de ez nem következett be.

Gicus>!
Emma Donoghue: Menedék

Nagyon érdekes volt ez a történet, és egészen megdöbbentő, ahogy a túlbuzgóságról, vakhitről olvashatunk. Artt igencsak szélsőségesen értelmezi a vallást, ezáltal szegény Cormac és Trian élete elég nehéz lesz a kis szigeten, ahova elvonulnak egy „új életet kezdeni”. Egyik döbbenetből a másikba estem, ahogy haladtam a regényben. Vártam, hogy a regény tetőpontján bekövetkezzen a katarzis, de az sajnos elég gyengén következett be.

Bandika5>!
Emma Donoghue: Menedék

Nagyon mèlyen elgondolkodtató könyv.Ami engem elborzaszt,hogy ilyen "őrülten"hívő emberek,mennyire manipulálták a nyájukat.


Népszerű idézetek

Kókuszka>!

Az élet a legnagyobb ajándék, nem szabad visszaadni, ki kell várni a végét.

266. oldal

Kapcsolódó szócikkek: élet
Nikolett0907 P>!

[…] vajon miért versengenek egymással az emberek, hogy minél több dolgot halmozzanak fel, amikor saját bőrüket sem tarthatják meg az Isten által kiszabott időn túl.

42. oldal

Nikolett0907 P>!

– A bölcső és a halálos ágy tehetetlensége között minden embernek vannak gyenge pillanatai, nem igaz?

38. oldal

Nikolett0907 P>!

A madarak mindig a saját fajtársaikkal tartanak, még akkor is, ha néha összekapnak egy falaton; […] erejük a sokaságban rejlik.

62. oldal

Nikolett0907 P>!

[…] a facsemete is annak a fának a dicsőségére nő, ahonnan a mag származik.

25. oldal

Nikolett0907 P>!

– A szerzetes élete egyetlen hosszú háború az ördög ellen. És amikor több tucat ember él együtt… nos, hol lenne jobb búvóhelye a farkasnak, mint a nagy birkanyáj közepén?

23. oldal

Nikolett0907 P>!

Úgy tartják, hogy az idősek türelmesebbek a fiatalabbaknál, de néha az, aki olyan régóta él már, […] érzi, ahogy pereg lefelé a homok a homokórában.

145. oldal

serengeti P>!

Trian arra jut, jobb nem megenni ezt a madarat, hátha beteg volt már, mielőtt leterítette volna a szél. Elindul letenni a tetemet Cormac komposztjára.
– Mit csinálsz, testvér? – szól oda neki.
– Egyelem a spenótot – feleli Cormac lihegve a növényei fölé hajolva.


Hasonló könyvek címkék alapján

Christie Golden: Arthas: A Lich Király felemelkedése
Christina Lauren: Nem mézes hetek
Umberto Eco: A rózsa neve
Debbie Macomber: A karácsony ígérete
Wm. Paul Young: A viskó
B. E. Belle: Megtörtek
Dan Millman: Szókratész utazásai
Dane Huckelbridge: Vízkastély
Tomor Anita: Szeretlek, Hawaii!
Matthew J. Kirby: Assassin's Creed: Valhalla – Geirmund sagája