A ​szivárványforradalom utópiája 1 csillagozás

10 kérdés – 100 érv
Agnieszka Marianowicz-Szczygieł: A szivárványforradalom utópiája

Az olvasók kezébe most kerülő, hiánypótló kötet szerzője Agnieszka Marianowicz-Szczygieł lengyel pszichológus e témakörben számos tanulmányt publikált, s tudományos munkája mellett jelentős szerepet vállal a gender-problémakörrel kapcsolatos ismeretterjesztésben is.

Milyenek a genderizmus hétköznap­jai, hogyan látja a kutató tudós e kérdéskört a jogszabályok és a gyakorlat tükrében? A szerző számtalan példával igyekszik tájékoztatást adni az óvodás kori érzékenyítéstől kezdve a tizenéves korban elvégzett nemváltoztató műtéteken át a szülők és a környezet mindezeket el nem fogadó válaszainak törvényi elutasításáig, egészen a témakör mindannyiunk hétköznapját meghatározó jellegéig.

>!
Kairosz, Budapest, 2021
112 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635140916

Enciklopédia 6


Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 2


Népszerű idézetek

jivanmukta P>!

A pedofilek és a szadomazochisták kezdenek megjenni az egyenlőségi menetekben, amint ez megtörtént Prágában vagy Bostonban. Az LGBT+ (L – leszbikus, vagyis homoszexuális nő, G – gay, vagyis homoszexuális férfi, B – biszexuális, T – transgender vagy transzszexuális – de az a bizonyos + a legfontosabb!) promóciója után jönnek a továbbiak, például a BDSM (szadomazochizmus), a CNM (konszenzuális non-monogámia), normálisnak minősül a zoofília, vagy a vérfertőzés mint az „utolsó tabu” ledöntése. Mindez együtt azt eredményezi, hogy a társadalmi nem, vagy szexuális orientáció ma már jelenthet BÁRMIT. De „bármi” alapján nem lehet stabil és egészséges társadalmat építeni, a gyermekeknek „anyura és apura” van szükségük. A ma megadott kiváltságok – például a homoszexuálisok paraházassága terén – holnap már kevésnek minősülhetnek, mert a poliamoria (tömeges szerelem) hívei is követelhetik, hogy összeeskessék őket. Mindennek társadalmi költségét már ma is kiszámíthatjuk. Az Egyesült Államokban a költségvetésnek évi 110 milliárd dollárjába kerül a családok széthullása. A természetes család 80%-kal csökkenti a gyermekszegénységet, megelőzi a bűnözést, elősegíti a magasabb iskolai képzettség elérését, segíti az érzelmi érést, csökkenti az antiszociális magatartást.

17. oldal, 2. fejezet - 150-féle nem és szexuális orientáció (Kairosz, 2021)

jivanmukta P>!

Még ha a homoszexuális személyek nagyon igyekeznek is, a tudomány azt bizonyítja, hogy a homoszexuális párok által nevelt gyermekek bizonyítottan hiányt szenvednek. Schumm (2015) kb. 40 vizsgálatot mesél el és idéz, amelyek azt mutatják, hogy az egynemű családokban nevelkedő gyermekeknek rosszabb a fejlődésük (konkrétan: gyengébb előmenetel a tanulásban és a szellemi fejlődésben, iskolakerülés, zavaros nemi és szexuális identitás, kábítószer és alkohol fogyasztása, problémák személyes kapcsolataikban, a szexuális partnerek nagyobb száma, korábbi elhatározás az összeköltözésről). Híresek voltak M. Regnerus professzor kutatásai (2012), amelyek sok olyan különbséget mutattak meg, ahol a teljes biológiai család teljesít a legjobban (az elemzés során még a heteroszexuális egyedülálló szülőket is vizsgálták). Például a homoszexuális anya vagy apa felnőtt gyermekei voltak a leggyakrabban munkanélküliek, öngyilkossági gondolataik voltak, akaratuk ellenére szexuális közösülésre kényszerítették őket, pszichoterápiára jártak, a legtöbb szervi betegségük volt, gyakrabban árulták el partnerüket.

47-48. oldal, 6. fejezet - Gyermekek és egynemű szülők?

jivanmukta P>!

Az LGBT kérdését érintő társadalmi kampányok, mozgalmak és jogszabály-módosítások anélkül folynak, hogy feltennék e jelenségek genezisére, tüneteire és mellékhatásaira vonatkozó alapkérdéseket. Mert végül is „mit” támogatunk és legalizálunk? Fertőző betegséget, divatot, lelki rendellenességet vagy valakinek az excentrikus kedvtelését? Aki azt állítja, hogy a homoszexualitás és a transzszexualitás veleszületett tulajdonságok és nincs belőle kiút, vagy hogy semmiben sem különbözik a heteroszexualitástól, az vagy keveset tud, vagy tudatosan hazudik. Ezeknek a jelenségeknek ugyanis többtényezős genezisük van, de a szerzett tényezők vannak túlsúlyban. És nem megváltoztathatatlanok. A „szexuális orientáció” és a „nemi-identitás” felületes és szubjektív definíciójának erőltetése a legjobban az LGBT személyeknek árt – lehetetlenné téve a valódi diagnózist és a segítséget. És a társadalom szerkezetének a szétveréséhez vezet.

31. oldal, 5. fejezet - Hogyan lehet segíteni a nemi és szexuális rendellenességgel élő személyeknek? (Kairosz, 2021)

Kapcsolódó szócikkek: mellékhatás
jivanmukta P>!

Miért veszélyes ideológia a gender és a queer?

1. A születés által adott biológiai nemet szubjektív és változtatható önazonossággá/percepcióvá/véleménnyé/szeszéllyé redukálja.
2. Destabilizálja a társadalmat, ignorálja vagy tagadja a társadalom olyan tartópilléreit, amilyen a férfiasság, nőiesség, heteroszexualitás vagy a természetes család mint a jövő nemzedékek számára a minták letéteményese.
3. Veszélyezteti a demográfiai folyamatokat – a „szabad nemválasztást” és a család „különböző típusait” hirdetve.
4. Az egyéni választás mint magánügy – jogszabályba foglalás révén – közüggyé válik, így erőltetve rá a kisebbség akaratát a többségre.
5. Megzavarja a gyermekek és fiatalok természetes fejlődését, elhintve a bizonytalanságot a nemiség (és a szexualitás) kérdésében.
6. A nemi zavar (diszfória) esetén a megelőzés és a terápia helyett kizárólag a külső jegyek megváltoztatására irányuló költséges és veszélyes utat erőlteti, ami visszafordíthatatlan meddőséghez és szervi elváltozásokhoz vezet.
7. Figyelmen kívül hagyja az elérhető tudományos kutatási eredményeket például a nemi zavarok okairól és főleg a nemi identitás leginkább fiatalokat érintő ideiglenes változékonyságáról.
8. A feminizmussal „aládúcolt” gender a tudományos kutatásokkal ellentétben antagonizálja vagy uniformizálja a nemeket azok komplementaritása és egyedisége helyett.
9. Egyre totálisabb jellegű törvényeket alkalmaz.

11. oldal, 1. fejezet - Gender és queer - mit is jelent? (Kairosz, 2021)

jivanmukta P>!

A szexuális szivárványforradalom egy családellenes, keresztényellenes, tudományellenes terv megvalósításának stratégiája, mely a társadalom fokozatos meghódítására irányul, az egyre totálisabb elnyomó rendszer felé vezet, korlátozva az alapvető emberi szabadságjogokat. Nem más, mint szexkommunizmus, amit (antikulturális) neomarxista körökben találtak ki.

63. oldal, 9. fejezet - Hogyan kell leleplezni a nyelvet?

Kapcsolódó szócikkek: szexkommunizmus
jivanmukta P>!

A „férj” és „feleség”, illetve a „mama és papa” fogalmakat eltüntették, először az amerikai és brit útlevelekből már 2011-ben. Kanada minden hivatalos nyomtatványból törölte az „apa” és „anya” kifejezést, semleges megnevezést megszabva a közigazgatásban. Megtiltotta a Mr. és Mrs. előtag használatát a munkaadóknál, ám ezen utólag – az elkerülhetetlen helyzetek miatt – valamit enyhített. A francia iskolákban bevezették a „Szülő 1” és „Szülő 2” megjelölést. Néhány országban – Japánban, Ausztráliában, Nagy-Britanniában, Németországban, Svédországban – lehetővé teszik az anyakönyvi iratokban is a nem hiányának, határozatlan voltának, vagy az „X-neműségnek” a bejelentését. […] Amennyiben munkahelyeden nem az illető (például transzszexuális) személy által megválasztott névmást vagy nevet használod, 250 ezer USD büntetést fizetsz. Hol? Például New Yorkban. […] Franciaországban a sportegyesületek vezetőit és edzőit szivárványszínű öv viselésére kényszerítették a „homofóbia elleni harc napjai” alkalmával. […] Kitörölték a biológiai nem fogalmát az iskolai tananyagból (Fairfax Country, Virginia, USA). 2011-ben a történelmet az LGBT személyek szemszögéből kezdte tanítani Kalifornia, majd 2019-től az Egyesült Államok további öt tagállama. […] Franciaországban és Hollandiában a gyerekek játékait uniszex jellegűvé kell alakítani, Svédországban pedig bevezetik a semleges nemi nevelést.

69-71. oldal, 10. fejezet - Miért kell mindezt elkerülnöd?

jivanmukta P>!

Ha ellenőrizni akarod valakinek a gondolatait, kezdd azokkal a szavakkal, amelyek különböző totális rendszerek doktrínáit hirdették. Ma is azt látjuk, hogy bizonyos fogalmak uralkodni akarnak rajtunk – és nem bírunk ellenük védekezni. S ami még rosszabb – jogalkotási következményeket vonnak maguk után. Ezért akarjuk alább dekódolni, megfejteni a szexuális szivárványforradalom által általánosan használt fogalmakat, amelyek mögött gyakran fejlett szociotechnika, manipuláció és filozófiai konstrukció áll. Mi a fogalmak „gyakorlati” jelentését adjuk meg, nem hivatalos definíciójukat, és – tiszteletben tartva minden ember magánéleti választását – nem fogadjuk el a társadalomba történő indokolatlan beavatkozást.

EGYENLŐSÉG = az esélyegyenlőség és a következmény egyenlőségének összekeverése; az egyenlőség kierőszakolása egymással össze nem hasonlítható területeken; a férfiasság és a nőiesség, a homoszexuális és a heteroszexuális párok stb. közötti különbség tagadása. Az embereket egyenlőeknek kell tekinteni a személyes szabadságjogok tekintetében, de különbözőkként kezelni más területeken (a társadalom közegében). A kisebbség egyenlő jogainak biztosítása (társadalmi haladás) mindig a többség jogainak korlátozásával és csökkenésével jár. Így a paraházasság vagy hasonló partneri kapcsolat kárt okoz a természetes házasságnak. A jog minden állampolgárt egyenlőként kezel, de nem kezel egyenlőként minden magatartást.

GENDER = NEMI ÖNTUDAT. Valójában nem helyettesíti a nemet. A nem biológiailag megformált bináris (nő és férfi) valóság. Senki sem születik „genderrel”, hanem – a marginális egészségi anomáliák kivételével – mindenki biológiai nem születik. A „férfi és nő” bináris rendszer megváltozása jogi, társadalmi és egészségügyi káoszt okoz.

NEMVÁLTOZTATÓ MŰTÉT = a külső megjelenés megváltoztatása, de például a DNS nem változik. Károkozás, megnyomorítás, tartós meddőség. A „transzszexuális férfiak” nem válnak férfiakká, a „transzszexuális nők” nem válnak nőkké, maszkulanizált nők és feminizált férfiak lesznek.

SZABADSÁG = a szivárványforradalom nyelvén bármi; a legjobb, leghelyesebb kiválasztásának tilalma; a korlátlan szabadság mítosza; az ember határtalanságának káprázata, holott minden ember számára korlátot szabnak a természet törvényei, a másik ember jogai, valamint saját akarata optimális életpályájának megválasztása során.

SZEXUÁLIS ÉS NEMI ORIENTÁCIÓ = szubjektív, az önazonosságok lehetséges számát tekintve korlátlan fogalom, gyakorlatilag bármi; szeszély; a nemiség és a szexualitás terén az egészségi, lelki és társadalmi tények tagadásából eredő utópia; a gyermekek javának figyelmen kívül hagyása, akiket a legjobban a természetes családban lehet felnevelni; a monogám psziché és az egész életen át tartó és kizárólagos szerelem tagadása.

63-66. oldal, 9. fejezet - Hogyan kell leleplezni a nyelvet?

jivanmukta P>!

Vannak még más megszólaló, homoszexuális párok által nevelt felnőtt gyermekek. Rivka Edelman, Katy Faust, Denis Shick köszönőlevelet írt a híres divattervezőknek (Dolce&Gabana), mert bár ők maguk homoszexuálisok, bátran kiálltak a gyermekek jogaiért: "Ellenezzük az örökbefogadás lehetőségének biztosítását a homoszexuálisok számára. Csak egyféle hagyományos család létezik. […] Nemet mondunk a vegyi úton létrehozott örökösökre és a béranyaságra. Az életnek megvan a természetes menete, s ez olyasmi, amit nem kell megváltoztatni. Később az Elton John részéről elhangzott bojkottfenyegetés következményeként a divattervezők „puhítottak” álláspontjukon.

Jean-Pierre Delaume-Myard, a francia családbarát La Manif pour tous mozgalom szóvivője – maga szintén homoszexuális – nyilvánosan lépett fel a család felbontása ellen. A kérdésről szólva sok olyan embert említ, mint ő maga, akik nem értenek egyet a gyermekek legális árvákká tételével a „homoörökbefogadás” nevében egy ultrakisebbség diktatúrája által szétzüllesztett kultúrában, amely összetéveszti a „nők jogait” a „nőkhöz való joggal”.

Ehhez hozzá kell még tenni, hogy a sajtó több olyan esetet is nyilvánosságra hozott, amikor a homoszexuális kapcsolatban vagy homoszexuális házasságban bejegyzett „apukák” szexuálisan zaklatták gyermekeiket, vagy erőszakoskodtak velük. Ilyen volt Davis Don Carpenter és Joshua Brown, az ötvenéves George Haresz és a negyvenöt éves Douglas Wirth. Ötvenhárom áldozat szárad a lelkén a Hollandiában élő Robert M.-nek, ami partnerével együtt gyűjtötte a gyermekpornográfiát mutató képeket és intézte a gyermekek örökbefogadását.

51. oldal, 6. fejezet - Gyermekek és egynemű szülők?


Hasonló könyvek címkék alapján

Alice Miller: Kezdetben volt a nevelés
Maria Janion: A vámpír
Elaine Morgan: A nő származása
Alice Miller: A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása
Alice Miller: A test kiáltása
Anne Dickson: A teljes jogú nő
Horváth Lívia – Juhász Judit (szerk.): Ki vagy te?
Janusz Korczak: Az élet iskolája
Simone de Beauvoir: A második nem
Sandra Lipsitz Bem: Női lélek, férfi lélek – nemi szemüveggel