Figyelem spoilert tartalmaz!
Mikor először hallottam az írónő készülő könyvéről, rögtön tudtam, hogy már csak az érdekes témaválasztás miatt is el kell olvasnom. És nem csalódtam. Nagyon megkedveltem Dennist és Davist. Nem is tudom melyikük áll közelebb a szívemhez. Ahogy haladtam előre a történettel, néha az egyik, máskor pedig a másik.
Nagyon tetszett, hogy Dennis életútján keresztül betekintést nyerhettem, egy transznemü ember életének megpróbáltatásaiba. A rengeteg küzdelem és fájdalom, amin Dennisnek keresztül kellett mennie, hogy abban a testben élhessen, amiben végre szabadnak és önmagának érezheti magát. Éppen ezért tudtam szemet hunyni azon kirohanásai felett, amik más esetben rettentően irritáltak volna. Hiszen még ő is bizonytalan, és igen, ott van a félelem másokkal szemben is. Feltétlen meg kell említenem Dennis nagymamáját Marah-t, ő volt ez egyik kedvenc mellékszereplőm. Vagány egy néni, a szó legjobb értelmében. Vérzett a szívem, amikor szembesülnöm kellett azzal, hogy ő az egyetlen, aki a családot jelenti Dennisnek. És igen, csak egy kicsit láttam vörösben amiatt, ahogy Dennis szülei bántak a saját fiúkkal. Szerintem, ha tehetem magam adtam volna az írónő kezébe egy jó nagy lapátot, hogy a nevemben kelőképpen vágja fejbe a tisztelt családtagokat.
Ne felejtsek el szót ejteni Davisről sem. A kezdeti nem tudlak hova tenni érzés után, észrevétlenül lopta be magát a szívembe. A megtört katona, a függőséggel küzdő orvos, és a kétségbeesetten az életének utolsó normális morzsáiba kapaszkodó férfi. Az első pár fejezet során kicsit olyan érzésem volt vele kapcsolatban, hogy ha ennyire nem érdekli semmi, miért van itt, miért akar segíteni másokon? De aztán csak elkezdett kirajzolódni, hogy jaaa, ez az egész csak egy tökélyre fejlesztett álca a részéről. A kedvenc részeim is hozzá kapcsolhatók, mégpedig a rémálmai. Szinte érzetem a fájdalmát, a kétségbeesését, amikor már minden mindegy volt. Éppen ezért lett a második kedvenc mellékszereplőm Adrian. A kettejük barátsága az, ami egyben tartja Davist. Az a feltétlen szeretet, ami a két ember között van. És az, hogy Adrian nem fél a mindig morcos barátját seggbe rúgni, mikor Davisnek a legnagyobb szüksége van rá. A találkozás Davis családjával szintén egy üde színfoltja a történetnek. Csak annyit mondok, szöges ellentettjei Dennisének.
Magáról a történetről, határozottan egy hatalmas pirospontot érdemel azért, mert nem sietteti a főszereplők közötti romantikus szál kialakulását. Hagy időt, hogy megismerjék agymást, először csak barátok legyenek. Nem az a „rögtön csapjunk bele a lecsóba” történet. Itt meg kell említenem a Dennis és Davis közti sms váltásokat. Imádtam. Kettejük kapcsolata az, ami egy kis könnyedséget visz a történetbe. Ahogy ugratják egymást, vagy éppen beszólongatnak egymásnak. Ha már könnyedség, ott van még Nat, avagy az Örült Pink Lady. Dennis legjobb barátja és egyben az, aki egyensúlyt visz a két pasi közé. Szerintem többszőr feltehette volna magának a kérdést: „Fiúk mi lenne veletek nélkülem?” amire a válasz egyértelműen az, hogy „Sokkal több félreértés és hülyeségen való kiakadás.” Tetszett, hogy úgy követhettem végig kettejük kapcsolatát, hogy közben bepillantást nyerhettem a Skót Mentőszolgálat mindennapjaiba. A hangsúly egyébként a történet során nem is a mentős munkájukon van, hanem a szereplők mindennapjain, amihez hozzá tartozik a mentőzés is. Hogy ez negatívum-e vagy sem, ezt döntse el mindenki maga. Én személy szerint nagyon élveztem, a kissé döcögős indulástól kezdve, a könyvet lezáró utolsó pár fejezet szívinfarktust okozó jelenetein át, közben majd elolvadtam a cukiság bombától néhány eseménynél.
