1954-ben Simone de Beauvoir írt egy önéletrajzi ihletésű regényt, amely életében sosem látott napvilágot. A kéziratot, amely egy életre-halálra szóló barátság megrázó és intim története, több mint fél évszázaddal később a nevelt lánya adta közre. Ez a mindeddig ismeretlen Beauvoir-írás igazi irodalmi szenzáció!
A kilencéves Sylvie – akinek alakjában Simone de Beauvoir gyerekkori önmagát rajzolta meg – az Adélaide katolikus leányiskolába jár, ahová egy őszi napon új tanuló érkezik: egy rövid barna hajú, eleven, szemtelen kislány, Andrée. Ők ketten hamar barátságot kötnek, sülve-főve együtt vannak. Tanáraik úgy is nevezik őket: az elválaszthatatlanok. Sylvie-t elbűvöli Andrée, csodálja éles eszét, merészségét, sokoldalú tehetségét. Tudja, barátnője különleges teremtés, és szenvedélyes szeretettel csüng rajta – élete első nagy érzelmi fellángolása ez. A lányok nem csak abban hasonlítanak egymásra, hogy előkelő, jómódú családban nőnek fel, és szigorú katolikus nevelést kapnak:… (tovább)
Elválaszthatatlanok 31 csillagozás

Eredeti cím: Les inséparables
Eredeti megjelenés éve: 2020
Enciklopédia 1
Kedvencelte 1
Most olvassa 1
Várólistára tette 44
Kívánságlistára tette 34

Kiemelt értékelések


Egy végtelenül őszinte memoár a szeretetről, barátságról és szerelemről.
Simone de Beauvoir Sylive és Andréé alakjai mögé bújva próbálja meg szavakba önteni azt a fájdalmat, amit Zaza elvesztése jelentett számára.
Nagyon érzékletes és intim feljegyzések egy soha meg nem szűnő barátságról, amelyet a térbeli és időbeli távolság, sőt az élet és a halál közötti hatalmas szakadék sem tud elválasztani. A lányok a megismerkedésével kezdődő naplószerű visszaemlékezés végigkalauzolja az olvasót azon a tizenegynéhány éven, ami a barátságukból megadatott számukra. Ez a különleges érzelmi és szellemi kapocs segítette a két lányt abban, hogy a maguk módján szembe tudjanak szállni a korabeli szigorú vallásos nevelés korlátaival, a tradíciókkal és a nőkkel szembeni társadalmi elvárásokkal.
Maga a szöveg annyira személyes, hogy számomra teljesen érthető, miért is nem jelentette meg az írónő ezt a kötetet. Egy csoda szép, melankolikus vallomás a szeretetről és a szerelemről.
A könyv végén található fotók és levelek pedig még közelebb hozzák az olvasót ehhez a különleges és elválaszthatatlan kötelékhez, ami Simone és Zaza lelkét örökre összefonta.


Azt hittem, hogy sokkal jobb lesz ez a könyv, de minden tekintetben csalódást okozott. Van egy olyan érzésem, hogy azért nem működik a történet – legalábbis nálam –, mert arról a lányról szól, akit a legjobban szeretett és mégis meghalt abba, hogy szétszakította az a három erő, ami a család, a kereszténység és a női szabadság közötti ellentét. És mivel önmaga is benne van ebben a történetben, ráadásul valahol bűntudata is van, hogy ő felszabadult és független nővé vált, míg a barátnője meghalt, nem tudja úgy megírni, hogy számomra hiteles legyen, úgy meg főleg nem, hogy érzelmileg is megérintsen. Persze egyetértek azzal, hogy a vallás megnyomorítja azokat, akik egy ilyen családba születnek bele, és egyszerre akarnak kitörni, de szégyenkeznek is a lázadásuk miatt, ám azoknak, akiknek elég az, hogy mennek arra tovább, amerre az előző generációk is mentek, azok egy kiszámítható és biztonságos életre lelnek. Nem csodálom egyébként, hogy az írónő nem adta ki ezt a történetet még az életében, de elégetni sem volt szíve.
Mivel úgy látom, van akiknek tetszik, jól tette a nevelt lánya, hogy előszedte a fiókból, én meg azt mondom, hogy inkább égette volna el, ha nem tudta ettől jobban megírni.


Nagyon apró könyv, két kávé alatt elolvasható boldogságkapszula, viszont cserébe nehéz róla bármit is mondani. Az írónó sokszor feldolgozza gyermekkori barátságát Zazával, aki 22 évesen meghalt agyhártyagyulladásban, ez a regény ennek a barátságnak a története, vagy inkább csak szemelvények egy barátságból. A könyv eleje Simone és Zaza barátságát mutatja be, kitérve a regény és a valóság különbségeire, a végén pedig fotók, levelek dokumentálják a történetet.
A regényben Simonet Sylvienek, Zazát Andréenak hívják, mindkét kislány nagyon katolikus jómódú családban nevelkedik, keményen betartva a társadalmi szabályokat, barátságuk alatt végig magázódnak, tartják a határokat. Mindkét kislány ki akar törni az előre megírt női szerepekből, de Andrée kevésbé sikeres, ez a kudarc fel is emészti, a regény egyértelműen vezet a tragikus végkifejlet felé. Érdekes, hogy eleinte Andrée a renitensebb, az őcsaládja az elfogadóbb, mégis ő az, aki végig keresi azt a személyt, aki őt teljes valójában képes szeretni. Igen, Beauvoir ismert a feminista nézeteiről, ismert biszexuális volt, és ez a regény azért nem jelenhetett meg sokáig, mert mintha a barátságnál több fűzné Sylviet Andréehoz, és a végén lévő levelek alapján is erre lehet következtetni. Már a fülszöveg is lespoilerezi a teljes történetet, két lány felnőtté válásának, barátságának a története, a huszadik század elejének Párizsában, amikor a nőket még fojtogatták a társadalmi elvárások, egy rendes nő vagy feleség lett, vagy apáca, de ez a két lány más kiutat talált: egyiknek a halál, másiknak a filozófia.


Változatlanul nagyon szeretek ezzel a témával foglalkozni, mivel ez egy kimeríthetetlen és megválaszolhatatlan kérdés: mi is valójában a barátság? Egy végtelenül intim és bizalmas kapcsolat, amiben az ember mindig új mélységeket fedez fel, ezért mondhatjuk, hogy folyamatosan megújuló kapcsolat, amely időtlen. Az igaz barátságok öröklétét még jobban megerősítette bennem Beuovoir regénye, mivel minden sorával arról tesz tanúságot, hogy bár Zaza elhunyt, fizikailag soha nem lesz már mellette, mégis olyannyira mély nyomot hagyott az írónő lelkében, hogy személye benne él tovább.
Bővebben a blogomon írtam erről a könyvről:
https://konyvozonblog.com/2020/12/16/simone-de-beauvair…


Ezt a könyvet akkor találtam, amikor memoárokat kerestem és mint kiderült, nem is az. A könyv három részből áll: egy hosszabb bevezető, egy kisregény, a végén pedig fotók és levelek.
A bevezetőt az írónő lánya írta, és elmondja, hogy kik ihlették a kisregény szereplőit, illetve milyen tényeket változtatott meg az édesanyja, valamint megfogalmaz egy elég erős véleményt. Mivel nem szerettem volna, ha előbb kiderül, hogy merre halad a történet, így ezt a részt a kisregény után olvastam el. Még visszatérek erre az értékelésem végén spoiler alatt.
A kisregény két fiatal lány kapcsolatáról szól, de off ez elég egyoldalú barátságnak tűnt. A regény nem is a mesélő életére koncentrál, hanem a másik lányra, róla sokkal több minden kiderül, de még ezt is kevésnek éreztem. Szépek a leírások, vannak benne elgondolkodtató mondatok, de összességében nem igazán volt rám hatással.
Ezzel szemben a végén lévő fotók és levelek az írónő és barátnője között sokkal mélyebb és igazabb barátságot mutattak. Sajnálom, hogy nem arról olvastam. Még fontolgatom, hogy elolvassam-e az Egy jóházból való úrilány emlékeit, mert a történet érdekelne, de az írónő stílusa nem győzött meg, szerintem nem nekem való. Ezen a kisregényen is úgy kellett magam átrágnom, terjengős, poros, nagyon szépirodalmi.
És akkor a spoiler:
spoiler


Egy kihívás miatt találtam rá erre a könyvre, ami egy egyedi barátság története, melyet még a halál sem választ el. És az írónőt egy életen át elkísért. Egy cselekmény, mely csupa érzelem és IGAZ! A női szerepek kérdéséről olvasni igazán érdekes volt, ahogy az is, hogy az Írónő életében nem adta ki ezt a különleges és szívhez szóló történetet. Gyász, hit és barátság, tökéletes köntösben. Zaza, drága csillag…Tetszett!


A sors furcsa játéka, hogy múlt héten épp ezt a konyvet kezdtem el, amely aztán a héten új értelmet kapott, én meg végre elolvastam.
Azt hiszem, ezzel a könyvvel még csak a felszínt kapirgaltam, igy el kell olvassam a másik regényét is az írónőnek, ami tovább boncolgatja fiatalkori barátságának történetét.
Az elválaszthatatlanok ket fiatal lányt jelent, akiket mély barátság köt össze.
Hogy miért torkollik tragédiába, az végül megmutatja, hogy nincs új a nap alatt. A bigott vallásosság, a gyerekek igényeinek és szándékainak elnyomasa, az álszentség és az őszintétlenség még sehol sem vezetett jóra. Itt sem.
Furcsán hangzik, de érzek párhuzamot a mai hazai viszonyokkal is, hiszen a egyik lány edesapja a nagycsaládos apák szövetségének elnöki posztját töltötte be,milyen szép hangzatos cím,ugye?
A kedvenc soraim:
„Szeressétek azt, amit soha nem láthatunk másodszor.”
"A boldogság, a boldogtalanság elsősorban lelki beállítottság kérdése.
És végül egy vers, ami a könyvben felbukkan.
Verlaine: A kis gondok között leélt unalmas élet
Paul Verlaine: A kis gondok között
A kis gondok között leélt unalmas élet
értékes mű, mely nagy odaadást kíván! –
Örülni, míg napunk fut-fut egymás után,
engedni, hogy erőnk elássák semmiségek,
nem hallani a bősz városi csörtetést meg,
csak az Isten szavát a harangok szaván,
s mégis csörtetni vad zajjal-bajjal: csupán
hogy betelhessenek hitvány tervezgetések,
bűnösnél hálni és bűnt bánni ezalatt,
csöndet óhajtani, s szólni, beszélni csak,
míg nől a türelem sok hosszú pillanatja,
s kis kétkedés fölé nagy bánat települ,
és gond és baj nyüzsög néhány erény körül!
– Fúj! – szól őrangyalod – Gőg, mely magát siratja.


Korábban nem olvastam a szerzőtől, de az elmúlt időszakban többször találkoztam a nevével és ennek a könyvnek a címével, így időszerűnek éreztem, hogy elolvassam ezt a művet és nem bántam meg.
Rövid, egy este alatt elolvasható kisregény, melynek középpontjában két nő barátsága áll. Már a regény előtti bevezetőből megismerhetjük a történet összefoglalását, valósággal való viszonyát. Ezzel együtt olvasmányos mű, mely végig fenn tartja az érdeklődést.
Egy látszólag könnyed, legalábbis könnyedén induló sztori, de a mélyben sok pszichológiai, szociológiai problémát megfogalmaz. Felveti a múlt századi női szerepek, a család hatalmának, átörökített sérelmeknek a kérdéskörét is, amik ráadásul nem csak akkor voltak, hanem ma is időszerű kérdések. A könnyed felszín mögött elgondolkodtatja az embert, én személy szerint több ponton tudtam azonosulni a főszereplőkkel is, tehát a rövid olvasási idő ellenére úgy éreztem sokat adott.


Furcsa volt a könyv. Nem ezt vártam. Számomra Sylvie és Andrée barátsága eléggé egyoldalúnak tűnt . Gyerekkorukban mindenképpen. Ráadásul azt az állítást is túlzásnak tartom, hogy Andrée a családjának vagy a szigorú vallási előírásoknak való megfelelési vágyat hozza összefüggésbe a halálával. Pascal viselkedését viszont egyáltalán nem értettem, spoiler.


Csalódás volt, gondolom ezért nem adatta ki. Csak a levelekből jött át az igazi érzelem és azok olvasása alapján tudtam csak elképzelni ezt a szerelmet/barátságot. Úgy látszik, hogy a valóságot nehezebb leírni mint a fikciót.
Népszerű idézetek




Ha szél támadt a fák sugdolózni kezdtek. A szél mámoros izgalommal töltött el. Úgy éreztem, hogy ilyenkor a földkerekség összes fája beszélgetni kezd egymással és az Istennel; és ez a zene, ez az ima átjárta a szívemet, és onnan emelkedett fel az égbe.
51. oldal




– A hittanórán azt tanítják, hogy tisztelnünk kell a testünket, úgyhogy eladni azt egy házasságban ugyanakkora bűn, mintha az utcán árulnánk – mondta.
75. oldal, 1. fejezet - Elválaszthatatlanok (Jaffa, 2020)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Alice Walker: Kedves Jóisten 92% ·
Összehasonlítás - Alice Walker: Bíborszín 91% ·
Összehasonlítás - Szabó Magda: Für Elise 92% ·
Összehasonlítás - Émile Ajar: Előttem az élet 92% ·
Összehasonlítás - Romain Gary: A virradat ígérete 92% ·
Összehasonlítás - Rejtő Jenő (P. Howard): A szőke ciklon 91% ·
Összehasonlítás - William Somerset Maugham: Borotvaélen 89% ·
Összehasonlítás - Erich Maria Remarque: A Diadalív árnyékában 89% ·
Összehasonlítás - Milan Kundera: Halhatatlanság 88% ·
Összehasonlítás - Ottlik Géza: Hajnali háztetők 86% ·
Összehasonlítás