A ​démoni kultiváció nagymestere 1. (A démoni kultiváció nagymestere 1.) 92% 524 csillagozás

A The Untamed c. sorozat már nem először „jött szembe” velem. Nem volt kérdéses, hogy látni szeretném, de úgy éreztem, először a könyvekkel szeretném kezdeni.
El is kezdtem, de ez a kezdet nem volt könnyű. A könyv első negyedét nagyon szoknom kellett (nem csak a kínai nevek miatt) és folyton előre kellett lapoznom, hogy akkor most ki-kicsoda. Akkor szembesültem azzal, hogy egy karakternek az egyszerre két idősíkon zajló cselekménynek legalább kettő, de akadt, akinek három neve is volt. Nem beszélve a sok visszaemlékezésről. Mindig, amikor már kezdtem volna elkapni a fonalat, mindenféle figyelmeztetés nélkül, ugrottunk egyet.
Amikor először ajánlották ezt a könyvet, akkor egy aranyos, de lassú égésű meleg romantikára számítottam, némi cselekménnyel, de a lassú égésűn kívül nagyobbat nem is tévedhettem volna. Ebből a részből az a lassú égés még alig érezhető, de azért lehet érezni a két szereplő között valamit.
A főszereplő, Wei Wuxian érdekes karakter. Erkölcsileg megkérdőjelezhető, amit korábban tett. Sokak életét tönkre tette egy rossz döntés miatt, de ez se tudott megakadályozni abban, hogy neki drukkoljak, vagy éppen megkedveljem őt.
A függővég miatt hamarosan állok is neki a folytatásnak. Szerintem a filmsorozatot is hamarosan elkezdem.

13 évvel azután vesszük fel a történet fonalát, hogy Wei Wuxian, Yiling Pátriárkája meghalt. A halála körülményeiről, ahogyan az életében elkövetett szörnyűségekről is rengeteg legenda és pletyka terjeng. Ez a sokak által rettegett alak most újjászületik egy fiú testében, aki feláldozta az életét azért, hogy visszahozza őt, ezzel bosszút állva saját családján. Alighogy Wei WuXian újra feléled, kellemetlennél kellemetlenebb ismerősökbe fut bele – mit tesz ilyenkor egy kegyetlenségéről híres nagymester? Hát biztosan nem azt, amit Wei WuXian… Aki ugyan valóban szakavatott ismerője a démoni tanoknak, de se kegyetlennek, se ijesztőnek nem tűnik. Leginkább csak bolondnak. Abból is a vicces fajtának.

A démoni kultiváció nagymestere egyike azoknak a regényeknek, amik biztosan veled maradnak. Tele van felejthetetlen karakterekkel, akikhez hasonlók nem rohangálnak más történetek lapjain. A szereplők személyisége kidolgozott. Megvannak a maguk hibái, tévedései, elvétett lépései. Addig a pontig, hogy el lehet vitatkozni rajta, ki a főgonosz és ki a főhős.

Amellett, hogy a sztori izgalmas, és helyenként kifejezetten borzongató, számos tanulsággal is szolgál. Folyamatosan feszegeti a helyes és a helytelen kérdését, és azt hogy vajon biztosan a hangos többségnek van-e igaza? Hogy mit szabad elhinni a pletykákból? Ezek mind kiemelten fontos témák ebben a bonyolult, internethez kötött, álhírekkel teli, az egyik oldalon a kirekesztéssel fenyegető, a másik oldalon a cancel kultúrába csúszó 21. században.

Az első kötet tökéletes felütés, ahol izgalmas és vicces kalandok során ismerkedhetünk meg a szereplőkkel. Az örökké komoly és szigorú Lan Wangji és a mindig vidám és mókaszerető Wei Wuxian elindulnak, hogy összegyűjtsék egy titokzatos halott testrészeit, a testrészek felkutatása közben pedig újabb és újabb rejtélyek bontakoznak ki, és lassan világossá válik, hogy a háttérből többen is mozgatják a szálakat. Hőseink két ellentétes érdek között ragadva igyekeznek megfejteni a darabokra szabdalt hulla titkát. És ki tudja, a szálak talán kapcsolódnak az ő múltjukhoz is.

Új olvasóknak érdemes felkészülni a világ legszemetebb cliff-hangerére a kötet végén! :D

Mielőtt belemennék a kritikába, pár szó a fandomhoz, és az értékelések körüli felfokozott vitához: Az egész világgal az a gond, hogy az emberek vakon gyűlölnek és vakon szeretnek. Ha egyszer már végigolvastad ezt a könyvet angolul vagy magyarul, akkor pontosan tudod, hogy Wei Wuxian halálát is a vak és oktalan gyűlölet okozta. De a vak és oktalan bálványozás pontosan ugyanilyen káros.

Nem létezik hibátlan dolog, olyan létezik, hogy hajlamos vagy szemet hunyni valaminek a hibái felett, vagy hogy úgy érzed, számodra úgy tökéletes valami, ahogy van. De aki nem érez ugyanígy, annak is joga van a saját érzéseihez. És joga van ezt leírni. A világ attól mozdul előre, hogy nem fogadjuk el közepesnek vagy rossznak a dolgokat, hanem törekszünk arra, hogy észre vegyük és kijavítsuk a hibákat.

A démoni kultiváció nagymestere egy kifejezetten jó történet, amit sokaknak ismernie kéne – ebben egyetértünk. That being said, íme a problémáim a könyvvel!

Aki ismer, az tudja, hogy hanyag olvasó vagyok. Csak akkor szúrok ki elírásokat, vagy bakikat, ha azok nagyon látványosak. Itt viszont lényegében bekezdésenként megakasztott valami. A teljesség igénye nélkül vannak:
– Lehagyott ékezetek, értelmes elgépelések
– Lehagyott gondolatjelek, hogy véletlenül se tudjuk, ki mikor beszél (10+)
– Duplázott szavak, duplázott bekezdések
– Elképesztő mennyiségű szóismétlés, ráadásul olyan helyeken és olyan szavakkal, hogy képtelenség nem észre venni. (100+)
– Idő egyeztetés. Japános vagyok, elég sok light novelt olvastam, tudom, hogy az ázsiai regényeknél ez előfordul, de azért magyarra a magyar nyelv szabályai szerint ültetjük át a dolgokat.
– Szám-személy egyeztetés
– Elírt nevek és titulusok (Wang Lanji, Jin Guangshan a Lan klán vezetője, Jiang Wanjin kétszer is, stb)
– Annyi vesszőhiba, ami még nekem is feltűnik. Főleg fura, hogy rengeteg olyan helyre került vessző, ahová nem kéne.
– Nem használata ne helyett vagy 4-szer.

Ezek voltak azok, amiket egy átolvasó vagy korrektor is kijavíthatott volna. Az alábbiak már a szerkesztő alá tartoznak, mert voltak itt még:
– Rossz szórendű, magyartalan mondatok (gyakorlatilag bekezdésenként)
– Döcögős, értelmetlenné vált párbeszédek (túl gyakran)
– Javításkor átírt mondatok, amiknek a második felét elfelejtették egyeztetni
– Érthetetlen kultivációs magyarázatok, amikor nyilvánvaló volt, hogy szószerinti (word for word) fordítást kaptunk, nem pedig értelmezést, ami azért elkélt volna.
– A szereplők stílusát nem mindenhol sikerült megragadni – ez különösen látványos volt Lan Wangjinál

Egy szóval kész felfordulás volt a szöveg. És akkor még nem említettem, hogy az én kötetem ragasztása már elvált, 3 oldalam van, ami gyárilag szamárfüles, és tele van a kiadványom szellemképes lapokkal.

Ha ezek közül csak egy vagy kettő vagy öt van egy könyvben, vállat rántok, talán észre sem veszem. De ennyi hibával már nem tudok mit kezdeni, és azt gondolom, hogy vétek befogni a szánkat.

Hogy ne csak negatívkodjak. A fordítás nyelvhasználata itt-ott kifejezetten költői és képies, abszolút nem bánom a lábjegyzetes megoldást sem, mert így sok olyan extra információt kapunk, amit amúgy nem kapnánk, és különösebben egyik fordítói döntés sem bántott. Egy szóval – bár nyilván a fordítónak is van némi felelőssége a magyartalanságokban –, én biztosan nem őt okolnám a kiadvány minőségéért.

Összességében azt tudom mondani, hogy nem a negatív véleményt megfogalmazókra kellene haragudni, amiért „lerontják az értékelést”, és „emiatt mások majd nem veszik meg a könyvet”, hanem a kiadóra, amiért olyan minőségű kiadást készített, amiről ilyen „lehúzó értékeléseket” lehet/kell írni. És még valami. Tegyük fel, hogy a sok pozitív értékelés miatt megveszi valaki a könyvet, akinek lövése sincs erről az egész fandomról. Szerintetek tovább fogja olvasni? Mert szerintem nem. És nem a negatív, lehúzó értékelések lesznek a hibásak, hanem a könyv milyensége.

Csak ennyit akartam mondani.

Ha valakinek sikerült felkeltenem az érdeklődését az értékelésem elejével, azt szépen megkérem, adjon ennek a történetnek egy esélyt, és próbálja kibekkelni az első könyvet, hátha a második jobb lesz.

A kiadót pedig szépen megkérem, hogy szerezzen egy szerkesztőt és egy korrektort vagy legalább az egyiket. Biztos vagyok benne, hogy sokan, akár ingyen is elvállalnák. Csak a saját ismerősi körömben tudok két embert, akik korrektorként vagy szerkesztőként dolgoztak már kiadott könyveken, és egy tiszteletpéldányért megcsinálnák, mert annyira szeretik ezt a történetet.

Ez a könyv sokunknak fontos. És rengeteg embernek lehetne még ugyanilyen fontos egy kis odafigyeléssel. Drukkolok, hogy a következő kötet igényesebb legyen, és hogy a kritikát ne írják le (se a kiadónál, se rajongói körökben) gyűlölködésnek, hanem fogadják értő fülek. Utálok negatív lenni :( Szeretném a következő kötetre azt írni, hogy szuper, és szeretném, ha a kivitelt meg sem kéne említenem, (ahogy egyébként többnyire nem is szoktam) <3

Hát ez kérem szépen egy hatalmas meglepetés volt.
Leginkább a koreai kúltúráért rajongok és a Wuxian regények/sorozatok nekem kimaradtak, meg sok minden még a kínai kúltúrából, viszont ez a könyv elképesztö mód tetszett.
Jó volt a történet, megfogott és bent tartott.
Egyetlen negatívum az a fordítás, de ettöl most sikeresen el tudtam tekinteni.
Örülök, hogy nem halogattam tovább az elolvasását ennek a könyvnek. Mert nagyon is megérte!

Meg mernék esküdni, hogy Wei Yingnek egyszerűbb volt elsajátítani a démoni kultivációt, mint nekem most véleményt írni. Pedig nem nagy ördöngősség, az ember leírja, hogy tetszik-e neki, vagy sem, aztán puff. Na már most, amikor egy könyv körül akkora herce-hurca alakul ki, mint ami e körül történt, akkor az ember kétszer is meggondolja, hogy egyáltalán belekeveredjen-e. De nekem ez a sztori sokkal többet ér, mintsem a rajongók/nem rajongók kisebb-nagyobb kirohanásai miatt kihagyjam, hogy mesélhessek róla, szóval… Itt vagyok. Kezdjük is.
A pozitív dolgokkal fogok nyitni, mert én nem elijeszteni akarom az embereket. A történet, az írónő által megalkotott világ és a szereplők egy kincs, amit meg kell védeni. Az alaptörténet – a gonoszra vadászó kultivátorok, és az ebből adód hatalmi konfliktusok – bár nem a legegyedibb, de a tálalás különlegessé teszi. A hangulatkeltés, a humor, a megfelelő időben odarakott komolyság, a tragédiák, a veszteségek emelik a téteket, valóságossá teszik, kiszínezik és gazdagítják az alaptörténetet, odáig fokozva, ahol már az ember egy egyedülálló, különleges történetként fogja imádni. A szerelmi szál pedig olyan pluszt tesz hozzá, ami elengedhetetlen egy olyan világban, ahol mindenki mindenki ellen van. Semmi baj szerintem, ha az ember nem szereti a BL-t, mert bár ez a szál emeli és még varázslatosabbá teszi a történetet, de nem erre épül fel a cselekmény, és nem ezen állnak vagy buknak a dolgok. Lan Zhan és Wei Wuxian kapcsolata és szerelme szépen lassan, könyvről könyvre bontakozik ki, ahogy fokozatosan megismerik majd elhagyják egymást, elfordulnak, majd újra visszatalálnak egymáshoz. Ha az ember csak erre figyel oda, már az is önmagában egy csoda – mert valóságosnak, és igazinak hat. Ám a karakterek azok, akik teljes mértékben uralják ezt a világot. Mert ahány név, annyi személyiség. A szereplők egyediek, és kidolgozottak, összetett személyiségek, akik nincsenek idealizálva (kivéve a Lan klánt, ahol mindenki pofátlanul jóképű :D ), mindegyiküknek megvan a maga fontos szerepe, akár a frontvonalon, akár a háttérben, ami alakítja, formálja a történetet. Nincs felesleges szereplő, felesleges párbeszéd, vagy felesleges cselekedetek. Már említettem a valóságosságot többször is, de hadd emeljem ki újra; az írónő zseniálisan hagyja szenvedni, elbukni, majd felemelkedni a karaktereit. Úgy játszik az érzéseikkel, mintha gombolyagok lennének egy macska orra előtt, amit ide-oda taszigálhat, tépkedhet, míg már felismerhetetlenségig tönkremegy (akárcsak Wei Wuxian), de aztán a gazdája újra összetekeri, és helyrerakja a fonalat, de az már sosem lesz ugyanolyan (szintén Wei Wuxian, miután visszatér a halálból). A tragédiát nem (pusztán) a halál maga jelenti, hanem a szereplőink más veszteségei (árulások, érdembeli veszteségek). Olyan érzelmi hullámvasutat épített az írónő, hogy én kérem ki magamnak. :( Mindezeken túl pedig a cselekmény is mozgalmas, izgalmas és érdekes minden oldal. Az ember már a szereplők párbeszédeit is imádja, egyrészt a kínai stílus sajátosságai miatt, másrészt a szereplők személyiségéből adandóan. (Mármint, ki az, aki nem imádja Wei Wuxian örült, humoros, esztelen és szégyentelen fejét? Ki ne szeretné Lan Wangji karót nyelt jellemét, vagy Jiang Cheng sértett, fennkölt, jellemét?)
Ezenfelül a könyv nagyon jól kiegészíti az adaptációkat; sok minden zavaros volt a sorozatban, és az is maradt az animében is, de a regény (mint mindegyik alapja) olyan aprócska részleteket is megmagyaráz, amit az ember elsőre észre sem vesz (pl. hogy miért olyan csípős a tanítvány palántáknak Wei Wuxian főztje).
Összefoglalva, a cselekmény, a karakterek és a kínai hangulat egy olyan csodálatos történetet alkot meg, ami belopja magát az ember szívébe. Persze ne lepődjetek meg, mert a kínai író stílus más, de jó értelemben az.

Azonban úgy érzem, meg kell magyaráznom, miért vontam le mégis egy csillagot, szóval essünk is neki az értékelésem negatív részének. Számomra a legsajnálatosabb dolog, hogy az ellenérzéseim még csak nem is a történethez köthetőek, sokkal inkább a körítéshez, és a tálaláshoz. Magyarán arról van szó, hogy cseppet ellenérzéseim vannak a kiadó munkássága iránt. Nem, nem a fordítással van bajom. Bár olvastam az angol fordítást, de kínaiul nem tudok, azonban azt tudom, hogyan kell(ene) kinéznie egy könyvnek. Nos, nem egészen így.
Szegény új olvasók, akik azt sem tudják, mi fán terem a történet, és merre tájolható be Kína, olyan szinten összezavarodhattak, hogy azt is én kérem ki magamnak. Most akkor azt a szegény flótást Xichennek, vagy Xichengnek hívják? Lan Wangjit mióta hívják Wan Langjinak? Szegény Jin Guangshant mégis mikor avanzsálták a Lan klán vezetőjének, amikor még a nevében is benne van, hogy a (Lanling) JIN klánhoz tartozik? Ezek az elírások egyrészt rontják az élményt, másrészt összezavarják az újakat, harmad részben igencsak idegesítőek. Sajnálatos továbbá az, hogy az egész könyv tele van elütésekkel, szinte minden oldalra jut valami (túlzás nélkül), ezenfelül pedig nagyon sok a magyartalan, értelmezhetetlen mondat. Ráadásként sok esetben olyan szavakat használt a fordító/szerkesztő, amik nem illenek bele a korba, amiben játszódik (pl. fickó), és olyan szavakat ad a szereplők szájába, ami nem csak hogy nem illik hozzájuk, de simán félrefordítás; pl. Lan Zhan „Mmm”-jeit „aha”-nak fordította, ami nem egyszer a szövegkörnyezetbe sem illett bele. A harmadik nagy problémám az volt, hogy nagyon nehéz volt olvasni. Látszott, hogy a könyvet nem lektorálta senki, erős a gyanúm, hogy a fordító nyers fordítását adták ki a kezükből mindenféle javítás, szerkesztés, tördelés és szöveggondozás nélkül. A szöveget egyszerűen nehéz volt olvasni. Olyan érzés volt, mint amikor az ember levegőt akar venni, de fuldoklik, és zihál, nem megy le a torkán. Képtelen voltam belemerülni a világba, a párbeszédekbe, a hangulatba, mert állandóan kizökkentett valami. Mielőtt bárki nekem támadna, elmondom, hogy engem nem az író stílusa zavart. Tudtam, hogy más lesz (ezt már a pozitív résznél ki is emeltem) és kíváncsi is voltam rá. A bajom azzal volt, hogy a mondatok sok esetben érthetetlenek voltak, magyartalanok, oda nem illő stílusban voltak megfogalmazva, és nagyon sok volt a szóismétlés. Ezeket a hibákat könnyű szerrel ki lehetett volna küszöbölni, ha a könyvvel foglalkozva van; így célszerű felkérni valakit, aki átnézi a könyvet. Nem szidom a fordítót, mert nem az ő dolga, hogy a szöveg olvasható legyen.
Én úgy gondolom, hogy ha már valaki dolgozik valamin, azt tegye minőségien. Rengeteg ember, rajongó és újak is várták már ezt a könyvet, és bármennyire is fáj, bizony a tálalás nagyon sokat számít, és az élményhez hozzájárul az, hogy az olvasó bele tudjon merülni a világba, ne zökkentsék ki elütések, vagy olyan bakik, amiktől összekeveredik. Én a két csillagomat ezért vontam le. És miért csak kettőt? Mert még mindig azt vallom, hogy ez a történet nem érdemli meg, hogy a kiadó odafigyelésének hiánya miatt az emberek csak a fél csillagokat, és az alacsony értékeléseket lássák, amikor ez a történet hatalmas kincs, ami sokkal többet érdemel ennél.
Úgy gondolom, jobb lenne, ha több előolvasó is megkapná a szöveget, akár még a rajongók is, akik ismerik a világot, és azonnal észreveszik az ilyen (logikai, összezavaró) hibákat. Remélem, nagyon remélem, hogy a következő kötet már megkapja a kiadó részéről azt a figyelmet, amit érdemel, és nem törik össze még jobban a szívünket.

Kicsit olyan volt, mintha a Sámán királyt, a Narutot, a Demon Slayert, a Kingdomot, a klasszik kínai népmeséket meg a Gyűrűk urából a tündéket beletennék egy turmixgépbe, majd habozás nélkül lenyomnánk a gombot.
Minden férfi Orlando Bloom szépségű becsület harcosa, a párbajok átlátszó pengéjű repülő (!!), világító üvegkardokkal, fuvolákkal, lilán csillogó korbácsokkal meg pengetős hangszerekkel zajlanak, amik mind varázseszközök, de még az origamifigurákban is szellemek laknak, és mindezt a bullshitet valahogy annyira természetesen adja a könyv, hogy fel se veszed csak: Hát igen, ebben a világban ez így van, nem kell magyarázni.
Megint azt tudom mondani, amit a japán irodalomnál szoktam: értem, hogy akinek nem tetszik, miért nem tetszik, de ez tényleg nem az a stílus, amihez hozzászoktunk. spoiler
Ez inkább olyanfajta érzés, mintha valaki felolvasná valami mesekönyvből, legendáriumból vagy mit tudom én: hát belekötöttünk gyerekkorunkban egyszer is, hogy a nádszálkarcsú királykisasszony hogyan tudott derékba törni a népmesében? Vagy a gömböc hogy tudta észrevétlenül felzabálni a családot? Valadimir Propp eszméivel élve bizony a meséknek is megvannak a maguk szabályai.
A kínai meséknek épp úgy, mint a sajátjainknak.
Aki valami középkori, kínai Trónok Harcát vár, azt el kell keserítenem, mert ez messze nem az, ennek ellenére azonban krva élvezetes szerintem. :D
A narrációba és a stilisztikájába bele kell rázódni, igen, ez évi 10 magyar meg meg mittudomén 20 angolról fordított könyv után elég idegen, spoiler hatású lesz, ugyanakkor amint az ember megérti, hogy működik, tíz perc alatt belerázódik.
A főszereplő szempontjából olvasni egyenesen felszabadító: az egész életét szoros szabályok mentén élte le, mindent feláldozott, hogy kemény látszatot alakítson ki magáról, mint rettegett kultivátor, aztán most, hogy újjászületett egy tök más ember életébe, senki nem élvezi nála jobban, hogy azt csinál, amit akar az őrültje. GÁTLÁSTALAN spoiler :D
Az egyetlen zavaró tényező a szerkesztés: néha a párbeszédpanelek megszűnnek párbeszédpanelnek lenni és csak folyószövegként mennek tovább, néha egy-egy lábjegyzet átcsúszik a másik oldalra (ilyet azért még életemben nem láttam), és mindent szépen csillagoznak, mit jelent, csak éppen a neveket nem, amiknek nagy jelentősége van, de még az összesítőben sincs benne, kit miért hívnak random más néven (bár ennek egy része elírás volt lol) vagy mit jelent az adott becenév. A mai napig nem tudom, az A-Tong mi a franc akar lenni – néha nőket, néha férfiakat hívtak így, a lehető legkülönbözőbb szitukban- abszolút clueless vagyok ezekkel. És annak van jelentősége, hogy valakit a születési nevén hívnak? Tehát ez udvariasságot jelent vagy valami bensőségességet? Franc tudja, és a végére se lettem okosabb.
Amúgy a központozás TELJES hiánya imádnivaló, de ez a sori már ilyen lesz, ezt mind tudjuk, ne állhassuk magunkat semmi mással, ha szeretni fogjuk, így fogjuk szeretni. :D
Összegezve a sztori érdekes, a karakterek jók, a cliffhanger a végén ha-tal-mas, spoiler, mindent összegezve tehát ajánlom olvasásra, ha valami tök újra vágysz, ami laza és humoros is, én mindenképp folytatom :D

Hogy lehet így vége?????????????????
Mintha félbe téptek volna egy teleírt oldalt. Most mehetek és vehetem meg az összes többi részét is :D
Na, a nyavalygást félretéve: imádtam minden sorát, csak úgy peregtek a lapok, kaland követett kalandot, humor és sziporkák tömkelege. A kultivátorok olyanok, mint a vajákok, csak ebben több a humor, kevesebb a politika.
Ajánlom mindenkinek :)

Eléggé nehéz elfogulatlanul értékelem a regényt, mivel a belőle készült donghuát csak találomra kezdtem el nézni, de rajongója lettem.

Amivel az olvasónak először meg kell barátkoznia, azok a nevek. Egy-egy szereplőnek három neve is van, és időnként mindhármat használják.
A történet főként a jelenben játszódik, körülbelül másfél fejezetben ugrik vissza a múltba, hogy a szereplők előéletének egy részét megismerjük. Ezt ügyesebben is meg lehetett volna csinálni, mivel az idősíkok közti váltást egy bekezdés jelzi, igazán mehetett volna egy új fejezetbe.
A cselekmény amúgy pörög, meg is lépett, hogy mennyit haladunk.
Az írónő nem volt rest, és mindent próbált helyre tenni. Amint bejön egy újdonság, legyen az bármi, kapunk róla háttérinformációt. Ez annyiból is jó, hogy a kevésbé fontos mellékszereplőkről is megtudhatunk ezt-azt. Ehhez még hozzájön az is, hogy Kiss Marcell lábjegyzetben mutat be olyan infókat, ami segít megérteni az adott dolgot.
Az LMBTQ tartalomtól nem kell nagyon félni, itt még eléggé árnyaltan vannak rá utalások.

Végül jöjjön a feketeleves: a szöveggondozás és a magyar kiadás.
ROSSZ!
Sok az elgépelés, a magyartalan mondat, a figylemetlenség. Ezt a szöveget senki nem nézte át, abban biztos vagyok. Eredetileg csak fél csillagot akartam levonni, de végül egy egész lett belőle, mert egyszerűen idegesítő volt, hogy akár oldalanként belefutok valami hibába.
A kötet vége pedig igazi „Süsd meg az agyam!”, nem hagyja, hogy az olvasó nyugodtan hátradöljön.

Ez volt az első xianxia regényem, de remélem nem az utolsó és kapunk más ilyen kötetet is.

Lassan egy éve már, hogy bekerültem ennek a történetnek a csodálatos világába. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer még a kezemben foghatom ezt a magával ragadó történetet magyar formában.
Olvastam az angol fordítást, kínaiul nem értek, szóval úgy gondolom, hogy a fordítás egész korrekt, nem egyszerű dolog ázsiai nyelvből magyarra fordítani. Azonban egyszer-kétszer azért még át kellett volna olvasni, mielőtt a nyomdába kerül, hogy kijavítsák az elgépeléseket/elírásokat, és néhol javítani a megfogalmazáson, hogy gördülékenyebb legyen.
Örültem, hogy nem a magyar fonetikával lettek leírva a nevek, viszont a könyv elejére vagy a végére elfogadtam volna egy jegyzéket vagy valamit, ahol össze vannak gyűjtve az idegen szavak (nevek, kardok, helyek stb) magyarázattal és kiejtési útmutatóval azoknak, akik először találkoznak ezzel a történettel. A lábjegyzetek tetszettek ^-^
Ami nem tetszett még, hogy Lan Wangji 'Mn'-jeiből 'Aha' lett. Az valahogy nem illik hozzá…
Összefoglalva a véleményem az első kötet történetéről: Wei Wuxian imádlak, Lan Sizhui best boy, Lan Jingyi örökbe fogadlak :D

(A kiadónak: Léccilécci a második kötetet jobban nézzétek át az olyasmi hibák miatt, mint amiket a többiek már előttem említettek! Ha kell, én szívesen vállalok előolvasói állást *kacsint* allergiás vagyok az elütésekre, szóval jó a szemem az ilyenekben :D)
A második kötetért imádkozva most meg is gyújtok egy lótusz füstölőt :D

„Már mindenhol láttam. Molyon, Facebookon, Instagrammon, fórumokon. Utána barátnőm is elkezdte ezt favorizálni, s bíztatott, hogy animésként illendő megnéznem, hiába kínai a szinkron, van magyar felirat. TESSÉK MEGNÉZNI! Így nagybetűkkel kaptam meg, üljek le a pici fenekemre és nézzem meg szépen az animált részt. Nem értettem, hogy miért szeretné, de már engem is piszkált, hogy mi a fenét szeret mindenki ebben a történetben.”

Bővebben: https://konyvmania26.blogspot.com/2020/10/konyv-mo-xian…

Érdekes események egy érdekes világban, ahol egy különleges mágia rendszer adja meg a megfelelő alapot -és igazából a sava, borsát- ennek a történetnek.
Erre építkezve születik meg a társadalmi- és hierarchia rendszer, ami klánokból áll és azon belül különböző kultivátorokból, tanítványokból.
Az első jónéhány oldal nagyon tetszett, megérkezett Wei Wuxian egy új testbe és bosszút kell állnia, hogy életben maradhasson. Azt hittem ez viszi tovább a könyvet, hogy erről fog szólni az első rész -bár a gond ott kezdődött, hogy nem olvastam a tartalomjegyzéket-.
Számomra kicsit erőltetett volt az lmbtq szál, lehetett volna kicsit kevesebb belőle, de lehet előítélettel voltam, mert nem számítottam rá.
Ettől függetlenül 4,5 csillagot adok, mert rengeteg ijesztő jelenet volt benne, a mágia rendszer nagyon érdekes, a vége pedig elképesztő függő vég.
Folytatás nélkül nem érdemes belefogni. :')