Coming ​out 23 csillagozás

Molnár Gál Péter: Coming out

Molnár Gál Péter, közismert nevén MGP, a Kádár-kor meghatározó kritikusa, színházi egyénisége, tanúja, szereplője volt. A Népszabadságba évtizedeken át írt szellemes, élvezetes, de sokszor kíméletlen és elfogult színikritikái megkerülhetetleneknek számítottak. 2004-ben derült ki, hogy Luzsnyánszky Róbert néven 1963-tól 1978-ig az állambiztonság ügynökeként tevékenykedett. Az eset megrázta a színházi világot, ő pedig néhány hónap alatt Coming out címmel megírta saját történetét megzsarolásáról és ügynöki múltjáról. Emellett rendkívül színes, szórakoztató és tűpontos portrékat közöl kortársakról, kollégákról, színészekről, rendezőkről, barátokról és ellenségekről, sokakról azok közül, akikkel hosszú és gazdag élete során összeakadt. A szöveget keletkezése után végül mégsem publikálta – most, másfél évtizeddel később, magyarázó jegyzetekkel és annotált névmutatóval együtt olvasható.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Tények és tanúk Magvető

>!
Magvető, Budapest, 2020
442 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631439984
>!
Magvető, Budapest, 2020
442 oldal · ISBN: 9789631440256

Enciklopédia 1


Most olvassa 3

Várólistára tette 20

Kívánságlistára tette 20

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

robinson P>!
Molnár Gál Péter: Coming out

A múltunkkal való szembenézés ez, amit ő meg mert tenni. A leírtak MGP nézőpontja, akinek a színház volt az élete.

https://gaboolvas.blogspot.com/2020/05/coming-out.html

V_Szilvió IP>!
Molnár Gál Péter: Coming out

Molnár Gál Péter a rendszerváltás előtti színházi kritika egyik legvitatottabb, ugyanakkor minden kétséget kizáróan az egyik legelismertebb alakja. Kortárs színészek úgy nyilatkoztak róla, hogy vérbe mártott tollal írt, sok kárt okozott a kritikáival, tudták, hogy bizony elfogult, például azokkal a darabokkal szemben, amelyekben a felesége Ronyec Mária is játszott, mégis minden szavának súlya volt, figyelmet szenteltek neki. A rendszerváltás előtt MGP a Népszabadság kulturális szerkesztőségének egyik nagy alakja volt, neve vitatott, de erős lábakon álló intézménnyé vált az évek alatt.

Éppen ezért szólt hangosan, amikor 2004-ben fény derült ügynökmúltjára, miszerint Luzsnyánszky Róbert néven III/III ügynökként jelentéseket tett a színházi elitről és annak a működéséről. Azt mondhatjuk, hogy a közhangulat több évtizedes feszültsége robbant rá Molnár Gál Péterre. Egyszerre vitatták mindazt, amit írt, emberi és szakmai méltóságát is megkérdőjelezték, ismét téma volt Latinovits Zoltán öngyilkossága és MGP kritikája a színészről, miközben ekkor még érezhetően sajgott az ügynökakták további titkosításának sebe is a társadalomban.

Akkor MGP csak annyit nyilatkozott kioktató hangnemben, hogy ha ma fenyegetnék meg börtönnel a homoszexualitása miatt, akkor most is aláírná a saját beszervezését. A botrány után kezdett el dolgozni Coming out című emlékiratán, hogy az olvasó betekintést nyerjen a diktatúra színházi életébe, a homoszexuális férfi világba és az ember ügynök múltjába. A szöveg a szerző 2011-es haláláig nem készült el teljesen, ahogy a szerkesztők többször is jelzik, vannak megszerkesztetlen mondatok (ebből talán 2-3 feltűnőbb darabot találtam), és téves, nem visszaellenőrzött adatok, amelyeket az alapos lábjegyzetek és a hosszú névmutató javít ki vagy pontosít. A kötet most, tavasszal, a Magvető Kiadó múltfeldolgozással foglalkozó Tények és Tanúk sorozatában jelent meg, és három ilyen hosszú bekezdésnyi felvezető után ideje végre beszélni a könyvről.

Amikor ránézünk a tartalomjegyzékre, láthatjuk, hogy egy öt fejezetől álló könyvet kapunk, ám ezek a fejezetek összeérnek. Minden fejezet egy adott téma köré szerveződik, ugyanakkor a kötet fő kérdése kapcsán óhatatlanul van átfedés a témák között.

Kinyitva a kötetet a rövid előszó után azonnal a függeléknél találjuk magunkat. Persze nem véletlenül. Molnár Gál Péter dramaturgként végzett és dolgozott, így nyilván pontosan tudta, hogy ha az ügynökmúltjáról általában elítélően beszélő, őt személyében és munkásságában sértő írásokat közöl, akkor óhatatlanul kialakul valamiféle szimpátia, az őt kritizálókkal szembeni tartás az olvasóban. Másrészt azzal, hogy a fügelék a cikkekkel és a kis magyarázataival előre került, azt is kifejezi, hogy ez is erősen a szöveg része, el kell olvasnod, át kell magad rajta verekedned. Nem csak úgy, függelék módjára.

Az első tematikus fejezetben hosszabb-rövidebb anekdotákat kapunk, amin keresztül megértjük a kort, amelybe a hányattatott színházkritikus születni és létezni kényszerült. Televíziós műsorszerkesztés közben látjuk őt, és megismerünk néhány tipikus karaktert, a társalgási lap párthűsége és nem képessége miatt kinevezett főszerkesztőjét, vagy egy felszolgálót, aki jelent, néha azokat a badarságokat is, amiket a fülébe ültetnek.

A következő fejezetben a homoszexualitás tematizálódik. A magánügye, ami közüggyé vált, hiszen mint írta, az közigazgatási következményekkel is járt. Ebben a fejezetben beszél arról, hogyan ismerkedett meg más melegekkel, színházban, korzózva, külföldi színházi- és filmfesztiválokon, valamint ebben a fejezetben olvashatunk a beszervezéséről is.

A színházpolitika témája köré szerveződik a negyedik fejezet. Működés közben látjuk a diktatúrát, annak kultúráját, színházát és színházi kritikáját, és mindez az ötödik fejezetben csúcsosodik ki, ahol a maga színházi kritikusságát igyekszik megmérni, hogy aztán összefoglalja az egész kötetet. Amit egy névtelen kommentelő a kritikáiról ír ékezetek nélkül, az igaz erre az életrajzi könyvre is:

A kritikait is az utobbi evekben nem kritikanak neveztem, magamban, hanem „szinhazrol szolo irasnak” – sokszor nem a szo hagyomanyos ertelmeben vett kritikak (az mi?), hanem remek esszek, stilusgyakorlatok

Mivel mind a korrajz, mind a melegség, mind a színházi kritikussága, mind az ügynöksége nagy hangsúlyokat kap, azt gondolom érdemes úgy vizsgálni a kötetet, hogy kiderüljön, melyikről mit gondol.

MGP aktív éveiben diktatúra volt, amely a saját lágyságát és könnyűségét, már szinte szabadságát hirdette, mégis az élet minden területén kontrolálni szerette volna a polgárait. És miért is volna más a kultúrában ez. Azt mondhatjuk, hogy ez az a kor, amikor mindenki szem a láncban, a házmesterek, akik persze minden kornak a házmesterei, és a kávéházi asztalok körüli ügynökök kora ez, ahol az volt a legnagyobb imádság, hogy

Adjon az isten nekem olyan besúgót, aki azt jelenti, amit én mondtam.

A szerző bátran mondja a kötet elején, hogy ő nyugodt volt, hiszen pontosan tudta, hogy ha a párt nem akarja, neki úgysem eshet baja, ha pedig a párt akarja, úgyis baj fogja érni, és mint a csehovi puska, ez a mondat is óhatatlanul elsül majd, jóval az utolsó felvonás előtt. Az emberek egyszerre kedélyesek a diktatúra kapcsán, kinevetik azt, szórakoznak azzal, akivel lehet, de már az is elégtételt jelenthet, ha csak köszöntik az ügynököt is az eszpresszóba belépve.

Nem fülelt. Nem szólt bele. Nem szólt hozzánk semmit. Csak ült ott az állambiztonság szobraként. Emlékeztetett rá, mennyire ellenőrizhetetlen szabadságban beszélgethetünk egymással.

Ugyanakkor művészek dolgoztak ebben a közegben. Olyanok is, akik megvívták a maguk függetlenségi harcukat, és persze olyanok is, akik meghozták a maguk kompromisszumait. Molnár Gál külön kiemeli, hogy legkevésbé a cenzúra volt nagy hatással a színházi életre, bár ő maga is írja, hogy valahogy minden darab, minden író és minden színházi gesztus lehetett gyanús.

Mégis a kultúra legnagyobb kártevőinek azokat tartja, akik behízelgéssel és farokcsóválással igyekeztek eredményt elérni, hiszek ők elfogadták a másféle kultúra játékszabályait, kiszolgálták a rendszert és újratermelték azt a saját terükben. Acél György vezetése pedig békét akart a kultúrában, így igyekezett mindenkit megvenni, akit érdemes volt. Nem azt, akit lehetett, hanem akit érdemes volt, ahogy azt MGP is kiemeli.

Éppen ettől lesz érdekes az a nyílt gyűlölet, amit 2004-ben az ügynökmúltja nyilvánosságra kerülése után Molnár Gál Péter kap. Hosszan idézi a függellékben a Blikk egykori írását, amelyhez képest vet fel majd további kérdéseket a függellék további része, illetve a teljes könyv is:

Hiszen, ha ő az elnyomó rendszer oldalán állt, semmilyen joga nem volt, hogy a művészet mezején egyáltalán megvesse bakancsos lábait. Művészetről, színházról csak az írhat, aki szereti, sőt imádja, aki azért él, a színházért, a művészetért. Csak ilyen alapon fordulhat elő, hogy mind a nézők, mind a művészek, mind pedig a szerkesztők megbíznak benne olyan szinten, hogy olvassák, amiket ír. Így, hogy kiderült, MGP az elnyomók cinkosa volt, egyben az is kiderült, hogy mindaz, amit írt és mondott, semmilyen tekintetben nem volt érdemes arra, hogy az emberek olvassák, és komolyan vegyék.

Egy sajtótermék szavazásra vitte MGP ügyét, és a megkérdezettek 31%-a mondta azt, hogy a szerző többet soha sehol ne publikáljon, miközben más nagyvonalú fórum bejegyzés írók felteszik a kérdést: Van-e Magyarországon olyan ember, aki Molnár Gálnál többet tudna a színházról.

Sokak szemében ugyanakkor ez a végtelen tájékozottságra épülő életmű egy pillanatok alatt dőlt össze. Ha a kriktikus ugyanis a párt embere volt, akkor felmerül a kérdés, hogy mikor ír meggyőződésből és mikor feladatól, miközben összeolvasva a jelentéseit és a kritikáit pontosan láthatjuk, hogy mindig arról írt, ami őt érdekli ebben az egészben.

Egy színházeszményt képviselt és kért számon a színházon kritikáiban, és bízott benne, hogy a jelentésének a kivonatai akár egy picit is számítanak a kultúrában, miközben egyre többsör telefonált maga Acél György a Népszabadság szerkesztőségébe egy-egy kritika után arról érdeklődve, hogy azt a tetűt, kirúgták-e már.

Profi színházat kért minden alkalommal számon, sokszor tényleg vértől tocsogó tollal. Az az egyik álomszínházáról így ír:

Utolsó végvári vitézként őrzi a műveltséget, formaérzékenységet, a művészettörténeti tudást és a viselettörténeti ajánlásokat.

Kérdésként merült fel, hogy írhat-e valaki 2004-ben, akinek ilyen elvárásai voltak a színházról, de mérlegelnie kellett egy egymás mellett élő, de egymás ellen ható kényszert. Meg kellett mérnie, mi elviselhető és képviselhető. Ne értsük félre. Molnár Gál Péter tudja, hogy nem helyes az, amit tett, annak ellenére is, hogy ha tehetné újra megtenné. 2004-ben nem gondolták őt áldozatnak, hiszen akkor lett volna áldozat, ha nemet mond, és nem alkuszik meg.

De persze nem akart megalkudni sem. A szerkesztők nem véletlenül választották ezt a három mondatot a borító hátuljára:

Pletykás vagyok, bőbeszédű. A beszéd a gondolatok elrejtésére való. Mértéktelen pletykázás közben lehet legjobban titkot tartani.

Minden a történetben előkerülő tisztről megtudjuk azt is, hogyan lehet kijátszani. Van olyan, aki vonalas ember, az életét a legutóbbi párthatározatok mozgatták, aminek a kereteit Molnár Gál az MSZMP központi lapjának munkatársaként ő maga is igen jól ismert. Másokkal fecsegett. Olyanokkal, akikre azért bízták, mert otthonosan mozogtak a színházi közegben, de a fecsegés igyekezett a lehető legüresebb maradni, hiszen

Színházról fecsegni más, mint színházról referálni a titkosszolgálatnak.

És hogy akkor miért nem vállalta mégis ezeket a fecsegéseket a rendszerváltáskor? A kérdés a kötetben is felmerül. Persze nem titkolja el, hogy lapulni szeretett volna, hátha megússza, hiszen nehéz egy olyan dologgal előállni, amit az ember legjobb barátai, vagy az akkor már nem élt felesége sem tudott. Ugyanakkor vállalja a saját szavait:

Csak azt mondtam, amit gondoltam. Csak azt mondtam el, amit leírtam az újságba is, vagy leírthattam volna, ha átmegy a szerkesztőségi szűrőn. Azt írtam, amit gondoltam, és csak azt gondoltam, amit írtam. A szabadságát belül hordja az ember.

És az utolsó mondatot akkor is idéztem volna, ha nem sikerül ilyen jól beillesztenem, mert az az igazság, hogy állati izgalmas, ahogy egy diktatúrában egy zsarolással beszervezett ember beszél a szabadságról. Akár mint szellemi szabadságról, amelyről eddig olvashatunk, akár a megtűrt homoszexualitás adta szabadságával.

A könyv egyik legviccesebb jelenete az, amikor Béla bácsi arról beszél, hogy titokban meleg évtizedek óta, és nem lehet neki elmondani, hogy mindenki rajta és a homoszexualitásán nevet. És ez persze fanyar humor, de a diktatúra sem édes. Molnár Gál azt mondja itt döntötte el, hogy ő nem akarja, hogy gúny tárgya legyen, ezért kvázi mindenki tudott a melegségéről, miközben saját bevallása szerint szerelemből és véletlenül sem konspirációból vette el Ronyec Máriát. Hülyeség is lett volna, mert tudta, hogy sosem volt titok a melegsége.

És ezzel játszi könnyedséggel válik azonnal beszervezhetővé, aminek a történetet a maga teljes abszurditásában mesélte el. Kiderül belőle, hogy ha a hatalomnak valakire szüksége van, akkor azt megszerzi. Megrendezték azt az alkalmat, amivel zsarolni lehetett. Bár az 1961-es törvények szerint a homoszexualitás már nem büntetendő, mégis kiskorú megrontásáért és közszeméremsértés miatt akár 10 év büntetéssel is sújthatják, miközben csak vittek hozzá egy fiút, akit a belügy hosszas megfigyelés után választott ki. Érezzük a helyzet sajátos kelet-európaiságát, amikor MGP megjegyzi, ha a fiút ő megrontotta, hát akkor sokadjára rontották meg, vagy amikor azt firtatja, hogy a saját hálószobájából sikerült közszemérmet sértenie a 180 cm magasban lévő ablakkal:

Ha valaki nagyon meg akar botránkozni, mint a viccbéli öregasszony, akkor a konyhaasztalt az ablakhoz kell tolni, és rátenni a hokedlit, csak úgy lát be fölháborodni.

Ugyanakkor látjuk a melegségnek azt a romantikus k-európai voltát, amit a Kéjpartban vagy A szakállas Neptunban láthatunk. Megismerjük a Vén Diófát, ahol folyamatosak a rendőri razziák, találkozunk színészekkel és meleg barátokkal, színházi vendégjátékok vagy filmfesztiválok alkalmán nagyon elborult történetekkel, és közben, amikor behozzák a legutóbbi kalandodat, mint egy csomó történetben, itt is kiderül:

Ismerem, csak a nevét nem tudtam.

Én viszont megjegyeztem MGP nevét és monogramját. Egy életre. És az van, hogy szimpatikus lett az elmúlt 370 oldalban. Azt írták sokan erről a könyvről, hogy nem az a klasszikus magyarázkodás, önbevallás ez a könyv, amire számítunk, de közben így is baromi hiteles maradt, sőt. Utálom ezt a szót, de ha tényleg olyan alkotó volt, amilyennek tartották és tartja magát a kötet alapján, akkor csak így maradt legitim mindaz, amit képvisel. Szerettem ezt a könyvet, mert tényleg egy kornak a tanúja szólal meg benne, aki nagyon különc, de izgalmas nézőpontból mutatja a korát.

A színikritika nem közfelkiáltásos véleménykinyilvánítás. Nem elégíthet ki népszavazásnyi egyetértést.

MGP sem ilyen ebben a könyvben. És jól magyarázza ez az idézet a könyv végén mindazt, amit elmondott. Nem véletlenül az utolsó történetben van ez a két mondat.

Összegezve tehát egy izgalmas, más olvasmányélményt kaptam, mint amit szoktam és amit vártam. Egy elvei mellett kitartó, érzékeny szerzőről van szó, aki képes több tíz oldalon keresztül is érdekes dolgokat mondani a Hamletről, és nyilvánvalóan telis-tele van történetekkel, amik még elbeszélésre érdemesek, vagy azok lettek volna. Szerettem, megbarátkoztam ezzel az emberrel, tetszett a humora.

Még bővebben itt írtam róla: https://egymelegsracolvas.hu/molnar_gal_peter_coming_out

Zoárd93>!
Molnár Gál Péter: Coming out

Nehéz véleményt írni a könyvről, hiszen egy olyan ember életét ismerjük meg, aki a magyar kulturális élet elmúlt évtizedeinek talán legmegosztóbb személyisége. Hallottam már a nevét korábban: a legendás kritikus, aki besúgóként ténykedett – mindkét okból kifolyólag minimum a fél ország gyűlöli. De hogy ki is volt valójában MGP? Erre a kérdésre ő maga adja meg a választ.
Egy korábbi értékelés nehezményezi, hogy „a legkevesebb szó arról esik, amit a cím ígér”. Nos ehhez annyit fűznék hozzá, hogy aki a homoszexuálisok nemi életének szaftos részleteire kíváncsi, neki valóban csalódást fog okozni a kötet. Ez nem a Blikk magazin, hanem egy roppant intelligens és művelt ember önvallomása. Igen, felvállalja identitását, meg is osztja velünk bizonyos élményeit, de távolról sem ezen van a hangsúly, ennél sokkal értékesebb és mélyebb a beszámolója. Bár nem vagyok szakmabeli, biztosra veszem, hogy MGP rettentő módon értett a színházhoz, amit az idézett kritikák szintén megerősítenek – ugyanakkor az is érthető, ha valaki kifogásolta a stílusát.
Viszont a könyv legnagyobb erőssége, hogy olyan kifinomult aprólékossággal ábrázolja a kor kulturális és politikai életét, amihez foghatóval még nem találkoztam: szinte megelevenedtek az említett színdarabok és személyek, magam előtt láttam többek között Brecht és Besson Hamletjét, valamint Viszockij búcsúztatását. Ugyanakkor pontosan ezért nehéz olvasmány, rengeteg név, helyszín és utalás található a kötetben – ezúton is le a kalappal a szerkesztők előtt, óriási segítség volt mind a névmutató, mind a lábjegyzetek használata.
Visszaolvasva az első fejezetben található kommenteket, elég nevetséges és álszent dolognak tartom az utókor felháborodását – biztosra veszem, hogy a leghangosabban fröcsögők álltak volna be legelőször ügynöknek, ha őket fenyegetik meg a magánéletük titkolt részleteinek meglobogtatásával. Ne felejtsük el, hogy abban az időben minden harmadik ember ügynök volt – ettől persze nem jár felmentés a résztvevőknek, de fontosabb szembenézni a múlt bűneivel és megérteni, kit milyen alapon kényszeríthettek, illetve használtak fel a „haza és a közjó” nevében.
MGP pedig szembenéz velük, őszintén feltárja indítékait, de nem kér bocsánatot, saját magának tartozik elszámolással. Fontos és tanulságos könyv, csak ajánlani tudom.

Roxa>!
Molnár Gál Péter: Coming out

“Nem kell halált megvető vakmeréssel kimondani a teljes igazságot, de senki nem foszthatja meg az embert attól, hogy használja a fejét, és saját nézetei legyenek.”

bcsbcs>!
Molnár Gál Péter: Coming out

Vajon akarta-e volna, hogy ez így megjelenjen? Biztos nem. Még úgy sem, hogy egyébként óriási és látványos szerkesztői munka segíti a megértését a sokszor elkalandozó és pontatlan MGP-nek. Nem olyan rossz ez még így sem, mint ahogy a kritikusai mondják, bár ők sem a szerkesztetlenséget bírálják, hanem az ügynökmúlt elbagatellizálását. Az a gyanúm, hogy ez ügyben viszont amit akart, azt elmondta.
Neki sem volt könnyű.

sagittarius>!
Molnár Gál Péter: Coming out

A kötetből származó idézetek közé beemeltem – mások mellett – a következőt is:
„Pletykás vagyok, bőbeszédű. A beszéd a gondolatok elrejtésére való. Mértéktelen pletykázás közben lehet a legjobban titkot tartani.”
Elolvasva a könyvet megállapítottam, hogy M. G. P. e felfogásához ez alkalommal is hűségesen ragaszkodott. Szól ő mindenről és mindenkiről, Aczél Györgytől Zrínyi Miklósig. A legkevesebb szó arról esik, amit a cím ígér.
A kötet szerkesztői ugyanakkor kiváló munkát végeztek. Nem lehetett egyszerű a mozaikszerű, de egymással nem összefüggő szövegrészeket sajtó alá rendezni. Jellemző, hogy a szöveghez 388 db – hosszabb-rövidebb – magyarázó, kiegészítő lábjegyzet és mintegy 60 oldal névmutató tartozik.

gofri>!
Molnár Gál Péter: Coming out

Az első dolog, ami eszembe jut erről a könyvről, az a pesti polgári intellektuális gőg.
Mondom ezt úgy, hogy alapvetően érdekel, és szeretem ezt a világot, amit MGP leír, mégis taszít az attitűd. (Valamelyik kritika egyébként hasonlókról ír, talán az indexes, lent belinkelem.)
Régóta vártam ezt a szöveget egyébként; emlékszem, amikor kijött a hír, MGP azután nem sokkal bejelentette, hogy írni fog róla, aztán nem sokáig nem történt semmi. Szerintem mindenki vallomásra, tépelődésre, lelkiismeret-furdalástól gyötört számadásra számított, de hát ez marhára nem az.
Nagyon nehéz összefoglalni, mi is ez. Leginkább epizódok, szubjektív leírások a kor szereplőiről, jelenségeiről, történéseiről, és mintha mindennek az lenne a célja, hogy megmutassa, alapvetően mennyire álságos az a világ, amiben ő besúgó lett, azaz mennyire jogtalanok és képmutatók az őt ért vádak. Ezt persze ilyen direkt módon nem mondja ki, de pont attól kellemetlen olvasni az egészet, hogy a szöveg alatt végig ott van ez a cinizmus és szemrehányó hang. Főleg a könyv elején, ahol hosszasan idézi az ügy kirobbanása utáni internetes visszhangot, őt gyalázó kommenteket, mintegy magyarázat nélkül.
Én végig kerestem azt az MGP-t, akiről azt tartják, hogy a korának legtájékozottabb, legműveltebb, leghozzáértőbb kritikusa volt, de nem találtam. Egy sértődött, mellőzött embert találtam helyette, aki mintha bosszúból kipletykálna másokat.
Sajnálom, talán ezek után elolvasom más könyveit is, hátha.
(indexes review: https://index.hu/kultur/2020/05/22/molnar_gal_peter_com…)

bioaram>!
Molnár Gál Péter: Coming out

Nagyon izgalmas volt olvasni a korról, a kor színészeiről, a korról, amely a gyerekkoromat és az ifjúságomat jelentette.
Színházszerető emberként érdekes volt egy bennfentes gondolatait olvasni.
Egy szabad ember kitárulkozását.


Népszerű idézetek

robinson P>!

Nem kell minden körülmények között megmondani az igazat, de az ellenkezőjét állítani kifejezetten illetlen.

robinson P>!

Az uralkodó osztály legmagasabb kulturális étvágyát kielégítette a Vidám Színpad műsora.

Zoárd93>!

Kiderült, hogy az ember konstans. Mindig, minden körülmények között egyforma. Legfeljebb plusz vagy mínusz előjellel képviseli ugyanazt.

120. oldal - Alapélményeim (Magvető, 2020)

robinson P>!

Magyarországon nem volt hivatalos cenzúra. A Német Demokratikus Köztársaság szigorúbb volt. A cenzúra kijátszható. A csapongó művelődéspolitikus kiszámíthatatlan.

sagittarius>!

[…] a könyv, ha keletlen is, mint a kenyér – szentség. Mindennapi alapélelem. Íráshoz nélkülözhetetlen. Könyvek nélkül lehetetlen írni.

78. oldal, II. Így éltünk Pannóniában - Négykezes nekrológ (Magvető, 2020)

Zoárd93>!

Peripatetikus erdőjárás közben Béla bácsi kifejtette homoszexuális parainézisét: minden megengedett az életben, csak úgy kell tenni, hogy senki ne tudjon róla. „Látod, rólam se tudja senki!” Béla bácsi túl lévén a hatvanon, nem mondhattam neki, hogy közismert buzi. Intelme nem maradt pusztába kiáltott szó. Elhatároztam, nem leszek a hátam mögött hatvan évig kiröhögött strucc. Nemi életem idővel közigazgatási következményekkel járt, miért is most közüggyé teszem magánügyeimet.

108. oldal - Közüggyé tett magánügyek (Magvető, 2020)

Zoárd93>!

Következett szóbeli oktatásom. Miként viselkedjem a pályaudvaron, ha külön visznek, levetkőztetnek, megkérdik, miért vagyok körülmetélve. Mondjam: fitymaszűkülettel műtöttek. Megrendített, hogy szüleim hazudni tanítanak. Eddig arra tanítottak: minden körülmények között csak igazat szabad mondani. Kérdeztem, apám mit felel a kérdésre. Megnyugtattak, a városházi igazolványába nincs beleírva a vallása. És mi lesz, ha anyámat is levetkőztetik? Nyugodt lehetek: rajta nem látszik meg a vallási szertartás. Így kezdődött nemi fölvilágosításom.

114-115. oldal - Alapélményeim (Magvető, 2020)

Zoárd93>!

A szabadságot belül hordja az ember. Önmagának akar megfelelni: nem kihallgatóinak, nem főnökeinek, nem a szolgálati felsőbbségnek, még olvasóinak, a nyilvánosságnak sem. Nem akar előremenetelt. Nem kíván kitüntetést. Előnyöket. Azt mondja, ami meggyőződése (ebbe beleértve a tévedés szabadságát is). A szabadság, a belső béke nem ajándék, nem kormánykitüntetés, nem kiváltság, csakis kivívott önállóság.

354. oldal - Párton kívüli pártalkalmazott (Magvető, 2020)

Almost_Zed>!

Hol Aesopus, hol perzsa mese, hol La Fontaine fanyar bölcsességei között tűnik fel A molnár, a fia meg a szamár meséje. Erdélyi népmeseként ivódott belém a vándormese tanítása arról a helyzetről, amikor a molnár szamaragol, és mellette a fia gyalogol, megróják a szamárháton pöffeszkedő apát, hogy engedi szegény kisfiát gyalogolni. A molnár helyet cserél gyermekével. A szembejövők kifogásolják, hogy a lurkó foglalja el az ülőhelyet, míg megtört édesapja vonszolja magát a porban. Hallgatnak a szemrehányásokra. Mindketten felülnek a szamárra. Jönnek érzékeny lelkű állatvédők, sajnálják a túlterhelt szamarat. A molnár meg a fia nyakába veszi az állatot, úgy folytatják útjukat. Kicsúfolják őket az utcagyerekek, hogy maguk vették nyakukba a teherhordó négylábút. Igazuk van a nevetőknek: mindenkinek nem lehet kedvére tenni. Végezze ki-ki a maga dolgát.

sagittarius>!

[…] Újra rám zörgettek: miért nem vagy párttag?
– Tudod, hogy volt Kurt Tucholskyval? Azt mondták neki: „Tucholsky elvtárs, maga minden sorával a mi ügyünket szolgálja. Miért nem tagja pártnak?” Mire Tucholsky: „Maga mondta: minden leírt sorommal a maguk ügyét szolgálom, akkor miért legyek?” "Olyan jól lehetne kizárni!"

355. oldal, V. Miniszterelnök lehet, színházi kritikus nem - Párton kívüli pártalkalmazott (Magvető, 2020)

Kapcsolódó szócikkek: Kurt Tucholsky

Hasonló könyvek címkék alapján

Bódy Gábor: Végtelen kép
Pentelényi László (szerk.): Arcok iskolája
Pentelényi László – Zentay Nóra Fanni (szerk.): JLG / JLG
Molnár V. József: Valaki bennem tovább él…
Bódy Gábor: Egybegyűjtött filmművészeti írások 1.
Apponyi Albert: Emlékirataim
Dávid Sándor – Dobor Dezső: Keleti 100
Doru Pop: Szocialista szappanopera
Göncz Árpád: Életem
Szirtes Ádám: Életünk, életem!