Az előző olvasmányom Aragóniai Katalinról szólt, ami nem volt egy rózsaszín lányregény, főleg a vége. Úgy éreztem nem tudok romantikus sztorihoz nyúlni, így végre a kezembe vettem a tavaly megjelent Lada Dracul történetét. Engem a fülszöveg és borító elsőre megvett magának. Érdekelt, hogyan valósítja meg az írónő a női Drakula alakját, na és az egyik kedvenc korszakomban is játszódik. II. Mehmed sem ismeretlen számomra, mivel rengeteget olvastam róla és a Netflixen is megnéztem az Oszmán Birodalom felemelkedése című dokumentumfilmet. Valamiért engem nagyon érdekel a török történelem, a török világ, a török kor ezért igyekszem minden elolvasni és megnézni a témában. Nem mondom, hogy ez egy tökéletes regény lett, de nem is volt rossz. Nagyon érdekelt Mehmed: hogy mi táplálta Konstantinápoly elleni rögeszméjét, miért akarta annyira a Birodalma részévé tenni, miért nem kedvelte őt az apja, hogyan élte meg az első szultánsága bukását. Van amire kaptam választ, van amire nem. Bár az írónő az utószavában kifejtette, hogy a valós történéseket bőven megtoldotta fikcióval, bár számomra ez abszolút nem volt zavaró. Ami kicsit igen, az a nyelvezet. Nem minden kifejezés illett a XV. századba. Ezen kicsit lehetett volna csiszolni, mert például R. Kelényi Angelika ezt tökélyre fejlesztette.
A havasalföldi viszonyok bemmutatásával kezdődik a regény. Lada vagyis Ladiszlawa Draqwlya és családjával ismerkedhetünk meg, aki Vlad Dracul lánya. Vlad Havasalföld fejedelme, és nem éppen idilli helyzetben kormányozza a területét. Egyszerre függ a Magyar Királyságtól és az Oszmán Birodalomtól. Az oszmánok vazallusa, ugyanakkor egy gyengekezű, a hatalomért mindenre képes ember. Lánya azonban mindenre képes az elismeréséért, a szeretetéért. Lada és testvre Radu gyermekkora nem éppen tökéletes és boldog. Apjuk a hatalomért „eladja őket” a törököknek, hogy uralmát visszakapja. Anyjuk egyszerűen nem vesz róluk tudomást. Szeretet és boldogság nélkül nevelkednek, és csak a kegyetlenséget és a brutalitást látják.
Nekem ez kicsit sok volt, persze nem rószaszín felhőn úszó puttókat vártam…de úgy érzem az írónő bizonyos esetekben átesett a ló másik oldalára. Leginkább Lada karakterével, bár ez inkább csak az elején tűnik fel. A kislány megszállottan vágyik arra, hogy apja szeresse, elismerje, és méltónak találja mindarra, amire egy férfit arra tartanak. Lada nehezen tudja elfogadni, hogy nőnek született, mivel a havasalföldi udvarban és anyja élete alapján is tudja hogy rá csak a házasság és a megaláztatás vár, hogy térden csúszva könyörögjön egy férfinak. Szépnek nem éppen mondható. A nőiséget, pedig ezek a minták még gyerekkorban csírájában ölik ki belőle. Igazi kis vadmacskává válik, aki felveszi a fiúkkal is a kesztyűt. Mindenre képes azért hogy felhívja az apja figyelmét, fiúkat megszégyenítő módon harcol, vív és verekszik. Lada nem kap rendes nevelést, néha úgy éreztem csak kallódik. Lada, ahogy idősödik egyre kegyetlenebb és brutálisabb lesz. És bevallom ez nekem már túlírt volt. Azért egy 13 éves kislány nem fog elbánni egy felnőtt, kiképzett janicsár harcossal. Túlontúl állatias, és agresszív volt. És bevallom nekem ezek a részek már hihetetlenek voltak, de szerencsére a regény második felére és ahogy egyre idősebb lesz úgy változik a lány. Nekem a gyerekkori erőszakossága abszolút nem tetszett, bár értem hogy ezzel az írónő a karóbahúzó Lada alakját akarta megalapozni, de nekem ez nem nyerte el a tetszésemet.
Lada és testvére a hatalmi játszmák következtében az oszmánokhoz kerül, és apjuk egy trónfosztás miatt kényszerül arra hogy a török szultántól kérjen segítséget. Így kerülnek Drinápolyba és maradnak is ott, mint politikai túszok, akik csupán a török vendégszeretetet élvezik. Lada a török földön töltött idő alatt rengeteget változik, kivirágzik és rájön arra, hogy a túlélés érdekében muszáj változtatnia számos jellemvonásain. A kegyetlensége és brutalitása megszelidül, és egy igazi harcos amazonná válik. Egyre jobban szimpatizáltam vele, hiszen kislányként egy idegen országba és kultúrába kerülni maga a pokol lehetett neki. Nem volt neki senki, aki irányt mutasson vagy segítségére siessen. Bár ha a palotában töltött idejüket valóban így élték meg csodálom hogy túlélték, ugyanis nem hiszem hogy ilyen engedékenyek lettek volna velük. Ezt kicsit gyengeségnek éreztem a regényben.
Ladára később a szerelem is rámosolyog, és ismerkedi kezd ezzel az érzéssel…ugyanakkor a lány folymatosan őrlődik és szorong. Nem tudja magát felhőtlenül elengedni, mivel úgy gondolja nem lehet boldog egy olyan helyen, amit gyűlölnie kellene. Nem érezheti jól magát egy olyan országban, amely tönkreteszi a hazáját. Nem szerethet olyan embert aki gyűlölnie kellene, mert az ellensége. Ezek az érzések állandóan mardossák és számtalanszor állítják döntés elé. Tudja mit akar igazából, de ahhoz fel kell áldoznia a szívét. A szerelméért nem egyszer néz szembe a halállal, és mindent megtesz, hogy megvédje de a hazájáért is. Hihetetlen számára, hogy valaki képes őt szerelemmel szeretni, annak ellenére hogy ismeri milyen is valójában..és a lány érzelmei is felélednek. Próbálja elnyomni a magában érzett kettősség miatt, de nem tudja…végül azonban a célja elérése végett kénytelen gyökerestül kitépni a legszebb dolgot a lelkéből.
Nekem Radu volt a legkevésbé szimpatikus szereplő. Általában ő volt az akit meg kellett menteni, aki szerencsétlenségére mindig a baj közepén találta magát, és aki felnőtt korára mesterien játszott a poltika asztalánál. Az ő karaktere tekintetében újítást hozott az írónő, hiszen egy LMBTQ szereplő volt, ami nem mindig bukkan fel a történelmi témájú regényekben. Rajta keresztül muttata meg milyen félelmekkel is kellett szembenézniük. Felnőtt korára egy roppant ravasz férfivá válik, aki tökéletesen átlátja az oszmán udvarban uralkodó viszonyokat, mesterien mozig az intikákkal teli közegben, és emellett képzett harcos is.
Igazából nekem Radu féltékenysége volt kicsit sok, hogy anynira erősen üldözte a szerelmét, annyira kapaszkodott bele…főleg bizonyos viszonyokat és kapcsolatokat ismerve. Sokszor a puszta érdek vezette, és mondhatni tökéletesen mozgatta a szálakat. Neki köszönhetően pillanthatunk be mélyebben az iszlám vallásba is. Hogy mit adhat egy hívőnek az iszlám, a közös imádkozás és maga a müezzin hívó szava. Ezt gyönyően festette le az írónő, engem is magával ragadott.
Központi szereplő még Mehmed, a későbbi Hódító. Aki II. Mehmedként kerül a trónra, kétszer is. Vele is kigyermekként ismerkedünk meg, és végig követhetjük egészen trónra kerüléséig. Mehmed egy okos, intelligens, vallásos gyerek és később férfi, akinek minden vágya hogy jó uralkodó legyen, illetve hogy megszerezze Konstantinápolyt. Mániájára választ kaptam, hogy miért is akarja ennyire a Birodalma részévé tenni. Az oszmán udvarban a sok intrika, árulás, szervezkedés szinte már a Trónok harca világát idézte, ebben kell az ifjú szultánnak egyensúlyoznia akinek számtalan kötelezettséggel is szembe kell néznie. A szerelem is megtalaálja, bár az biztos hogy elég sokat kell harcolnia ezen a téren is. Az írónő Mehmedet nagyon szimpatikus karakterként mutatta be, és bevallom a regény előrehaladtával én bele is szerettem. Az ő és Lada karakterével az írónő szembeállítja a keresztény-muszlim kultúrát, a keresztény-és török világot.
Azt nagyon sajnálom, hogy a háremről és világáról nem esett annyi szó. Jobban és részletesebben is bemutatásra kerülhetett volna. Mara Brankovics sem jutott túl sok szerephez, pedig az egyik legbefolyásosabb nő az akkori oszmán világban.
Bevallom magyarként olvasni ezt a könyvet nagyon jó volt, mégpedig Hunyadi János alakja miatt. Egyszerűen dagadt a mellem, ahogy kirajzolódott az ő karaktere. Igaz, mi magyarok nemzeti hősként, a nagy törökverőként tekintünk rá. Egy rossz szó nem érheti itthon….ezzel szemben mennyire érdekes volt azt olvasni, mit gondolnak róla Havasalföldön vagy a törökök. Elismerik, de a gonosszal azonosítják és gyűlölik. És persze mi is így vagyunk számos történelmi személlyel, például Nagy Szulejmánnal, aki nálunk nem éppen pozitív szerepelő, Törökországban viszont nemzeti hős. Érdekes felvenni ezt a szemüveget és közelebbről megvizsgálni az egyes történelmi személyeket, mennyivel más is van mögöttük.
A fülszöveg mellett engem a borító vett meg magának elsőre. Egyszerűen gyönyörű. A színei, a kivitelezése maga a csoda. A hulló virágszirmok, és a lándzsa középen. Bár így, a történetet ismerve már értelmet nyert a lándzsa. A belső részek is szemkápráztatóak. Főleg a fejezetek elején taláható motívumok csak még egyedibbé és különlegesebbé teszik a történetet. A minőségre nem lehet panaszom, tökéletesen lehetett forgatni és a lapok is megfelelőek voltak.
Összeségében egy roppant érdekes történelmi ifjúsági regényt olvastam. Utóbbit leginkább azért hangsúlyoznám, mert a szereplőket csecsemőkorúktól egészen a felnőtté válásukig kísérhetjük végig. Velük együtt élhetjük át a borzalmakat, a brutalitást, az erőszakot, a boldogságot, a zavartságot, a kilátástalanságot, az örömet, a szerelmet. Lada a kezdeti ellenszenves karakterből egy igazi harcos hercegnővé válik, aki nem a szépségével hanem az erejével tündököl. Tökéletes harcossá válik, és a sok borzalom amin keresztülmegy teszik azzá, aki képes lesz nőként arra hogy Havasalföld vajdája legyen.
Nagyon várom a folytatást, amikor is II. Mehmed megindul Konstantinápoly falai alá, és persze arra is kíváncsi vagyok hogyan keresztezi egymást Mehmed és Lada útja a történelem viharaiban.
