Esteledik, ​a nap már lemenőben 4 csillagozás

Robert Sarah bíborossal Nicolas Diat beszélget
Robert Sarah – Nicolas Diat: Esteledik, a nap már lemenőben

A ​"Nyugati világ" összeomlásának hátterében kulturális és identitásválság húzódik meg. A Nyugat nincs tisztában önmagával, mert nem tudja, vagy nem akarja tudni, hogy ki teremtette és rendelte olyanná, amilyen volt, és amilyen ma is. Manapság számos ország, nemzet nem ismeri saját történelmét, s mindez szükségszerűen hanyatláshoz vezet, utat nyitva újbarbár „civilizációknak”. Robert Sarah Isten vagy a Semmi és A csönd ereje című nagysikerű kötete után a harmadik könyvében a fenti gondolatokat fejti ki a Nicolas Diat-val való beszélgetésekben. Véleménye szerint itt az ideje a megalkuvást nem ismerő diagnózis felállításának, melyben nemcsak a fenti válságjelenségek elemzését kell elvégezni, hanem e problémák súlyosságát is tudatosítani kell. E feladatnak tesz eleget a bíboros, aki nem ragad le a puszta elemzésnél. – Bizonyítja, hogy elkerülhető az Isten, ember és reménység nélküli világ pokla. Ugyanakkor fontos lelki feladatot is ad: az embernek el kell jutnia a lélek… (tovább)

>!
Szent István Társulat, Budapest, 2019
528 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632778303 · Fordította: Barsi Balázs

Kedvencelte 1

Most olvassa 4

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 6


Hasonló könyvek címkék alapján

Athanasius Schneider: Katolikus Egyház, merre tartasz?
A Katolikus Egyház Katekizmusa
A katolikus egyház katekizmusának kompendiuma
Peter Kreeft – Ronald K. Tacelli: A katolikus hitvédelem kézikönyve
Umberto Eco: A rózsa neve
Réti József: Szeressek ott, ahol gyűlölnek
Néráth Mónika: A jelen lévő Isten
Szent II. János Pál: A test teológiája
John Henry Newman: Apologia pro vita sua
Jo Lemoine: Casciai Szent Rita