A Szörnyeteg vagy példakép? a nácik felemelkedésének és uralmának rendkívüli összefoglalása, amely nagy munkával gyűjtött, első kézből származó beszámolókra támaszkodik. Egyetemi hallgatók és iskolás diákok, politikusok, zenészek, diplomaták, kommunisták, fasiszták, tudósok, olimpikonok, költők, újságírók, turisták, sőt olyan hírességek, mint Charles Lindbergh és Samuel Beckett korabeli naplói, levelei és írásai szolgálnak forrásul. Az olvasó szinte láthatja, hallhatja, tapinthatja azt az atmoszférát, amiről a kor embere nem sejthette, varázslatos megújuláshoz vagy borzalmas viharhoz vezet-e.
Elgondolkodtató kérdések következnek ebből a mai olvasó számára: Mennyire lehetett felfogni, mi is történik valójában? Meg lehetett-e ragadni a nemzetiszocializmus lényegét? Lehetett-e érintetlennek maradni a propagandától? Meg lehetett-e jósolni a holokausztot? A történelem akaratlan szemtanúi újszerű betekintést nyújtanak a harmadik birodalom összetettségébe, paradoxonjaiba és végső… (tovább)
Szörnyeteg vagy példakép? 3 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 2017
Kedvencelte 1
Most olvassa 2
Várólistára tette 17
Kívánságlistára tette 27
Kölcsönkérné 1

Kiemelt értékelések


Julia Boyd: Szörnyeteg vagy példakép? Korabeli utazók a nácik Németországáról
Érdekes könyv ez, mely (az alcím és a hátoldal ismertetője is elspoilerezi ezt a tényt) a náci Németországot mutatja be – kitekintve az I. Világháborút követő évekre is –, egészen a II. Világháború végéig. Ugyanakkor a megszokott sablonokat félretéve, itt külföldi utazók, turisták, egyetemisták, diplomaták, politikusok, tudósok, stb beszámolói alapján kapunk információkat Németország akkori állapotairól, megmutatva néhány új nézőpontot arra vonatkozóan, hogy miként lehetett az utolsó pillanatokban is egyes körökben jó híre külföldön Hitler birodalmának.
A könyv ennek megfelelően elég sok információt fog ránk zúdítani, témakörönként, korszakonként vissza-visszatérve egy-egy utazóhoz, akik nevei egy idő után ismerősen fognak csengeni a számunkra (a névmutató segít a memorizálásban) és akik a végére már-már szereplői státuszba is kerülhetnének ha regényről lenne szó.
Két dolgot hiányoltam a könyvből, amelyek miatt nem kapta meg tőlem az öt csillagot.
Egyfelől a könyv leírása felveti azokat a kérdéseket amik miatt ez a téma érdekes (pl.: Mennyire lehetett felfogni mi is történik valójában?, Meg lehetett-e jósolni a holokausztot?), mégis a végén (vagy akár fejezetenként) többnyire (ha nem is teljesen) hiányzott az író konklúziója. Persze az olvasó maga is levonja a tanulságokat, de időnként egy 20 oldalas fejezet során, ahol rá zúdul a temérdek adat, könnyen maradhat „útravaló” nélkül, azzal az eredménnyel, hogy „ki látta előre, ki nem” és a könyv is egy gyűjtőmunka eredményének érződhet, hiszen az író állásfoglalása hiányzik belőle.
Másfelől a könyv bár nem titkol az előző kérdések tekintetében történelmi körülményeket (pl, hogy külföldön is volt antiszemitizmus, ha nem is a németországi formában), de ezeket sokszor már nem teszi az olvasó számára kontextusba, nem tesz rövidebb kitekintést a témában. Ez önmagában nem baj, hiszen aki erre a könyvre kíváncsi az nem most találkozik a témával először, mégis, az az érzésem lehetett volna kicsit nagyobb rétegre is gondolni.
Jómagam élveztem (már amennyire lehet élvezni egy ilyen könyvet), de ha valaki csak címszavakban emlékszik történelemóráról a korszakra, az mindenképpen frissítse az emlékezetét mielőtt belevág a könyvbe, aki pedig nem járatlan a témában, annak egy új színben fogja megvilágítani azt.


Julia Boyd: Szörnyeteg vagy példakép? Korabeli utazók a nácik Németországáról
A brit történész a Harmadik Birodalmat az oda utazó külföldi turisták, diákok vagy éppen politikai szimpatizánsok szemén keresztül láttatja velünk. A tanulság az, hogy kevesen szembesül(het)tek azzal, hogy egy totalitárius diktatúrában hörpölik a sört, hajókáznak a Rajnán, élvezik Wagnert vagy éppen az oberammergaui passiót. Úgy 1938-ig bizony sokan jóhiszeműek voltak vagy próbáltak azok maradni ezzel az alapvetően vendégszerető néppel, a politikától függetlenül, ami érthető. Viszont voltak olyan alakok is, mint a dán Knut Hamsun vagy a brit Unity Mitford, akiknek a Hitler-imádatától még ma is felfordul az ember gyomra. A képek hiányáért kárpótol a bauhausos borító.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Richard J. Evans: A Harmadik Birodalom születése 93% ·
Összehasonlítás - Frank McDonough: A Gestapo ·
Összehasonlítás - Ormos Mária: Nácizmus – fasizmus ·
Összehasonlítás - Sebők János: Az ítélet napja ·
Összehasonlítás - Győrffy Iván – Litván Dániel – Papp Gábor (szerk.): A Harmadik Birodalom ·
Összehasonlítás - Kurt Rieder: A III. Birodalom felemelkedése ·
Összehasonlítás - Hollósi Tibor: Hosszú kések éjszakája 75% ·
Összehasonlítás - Eddie Jaku: A világ legboldogabb embere 96% ·
Összehasonlítás - Art Spiegelman: A teljes Maus 95% ·
Összehasonlítás - Timothy Snyder: Véres övezet 96% ·
Összehasonlítás