Az egocentrikus feminista.
Roxane Gay azzal kezdi a könyvét, hogy ő nem olyan feminista, mint a többiek. Ez a végén is előjön, hogy ő nem olyan feminista, mint a többiek, például szeretne kisbabát, szőrteleníti a lábát, kedvenc színe a rózsaszín, és talán nem eléggé radikális. Lassan leesik, hogy csak egy sztereotípiát internalizált: hogy ő nem olyan nő, mint a többiek.
Szerintem amúgy eléggé radikális. Rengeteg időt szán a popkultúrára: könyvekre, filmekre, standuposokra, popzenére, és leírja, hogy igen, ez is sztereotipikus meg az is. Itt egy varázsnéger, ott egy támogató nő, és különben is, ki fog a fekete nőkkel foglalkozni?!? Egy darabig azzal a hipotézissel olvastam, hogy Gay hülye, összekeveri a műalkotást a tárgyával. Aztán arra jutottam, hogy nem hülye, inkább nem érdekli az esztétika. Reprezentációt most! Értetlenkedik, hogy ha középszerű fehér filmeket újragyártanak középszerű fekete filmként, akkor az miért nem működik. (Mert az újításhoz nagyot kell gurítani. Nem elég kilépni egy sztereotípiából, hanem tényleg nagyot kell gurítani.)
Különösen vicces volt, ahogy a Djangon élcelődik, hogy Tarantino egyszerre korhű is meg nem is, hogy miért niggereznek, és hogy miért használja fel más emberek szenvedéseit háttérként a filmjeihez. Felhozza példának a Becstelen Brigantykat, hogy ott a zsidókat használta fel ugyanígy. Érintettként elárulhatom, a Becstelen Brigantyknál nem zavart a dolog, úgy gondolom, érettem Tarantino játékát az iróniával, és egyik zsidó ismerősöm (barátom, rokonom, üzletfelem) se gondolta, hogy ezt most mindenképp magára kell vennie. Itt komolyan elgondolkodtam azon, hogy Roxane Gaynek van-e egyáltalán művészi érzéke.
Az is vicces volt, ahogy a terhességről, mint magánügyről írt. Hogy sajnos látszik a terhesség, pedig ennek abszolúte magánügynek kéne lennie. De legalább a szülés után visszakapja a nő a magánszféráját. Ahogy azt Móricka elképzeli. Fingja sincs, hány orvos, védőnő, szomszéd, anyuka, laktációs szakértő, kolléga és pszichológus pofázik bele az első években. Aztán jön az óvoda, az iskola, és így tovább. Rengeteg ember foglalkozik a gyerekkel, mire működőképes felnőtt lesz belőle. Itt konkrétan arra gondoltam, hogy Roxane Gay hülye, de legalábbis önfejű, és beszélgethetne néhány anyukával, de akár egy empatikusabb apuka is megteszi, aztán nem írna ilyen hülyeségeket.
Több kérdésben is egyetértettem vele, például én is támogatom a születésszabáyozáshoz és a biztonságos abortuszhoz való jogot. Gay úgy ír ezekről, mintha semmilyen ellenérv nem állna meg. Hogy a nők önrendelkezése egy alapelv (igen, az), és ezzel szemben csak a butaság és a maradiság áll. De nem, a nők önrendelkezése itt pont szembe megy a magzat élethez való jogával, és hát az élet védelme egy másik alapelv. Ha nyitott szemmel járna a világban, akkor láthatná, hogy az alapelvek folyamatosan ütköznek; egyéni és társadalmi szinten folyamatosan kompromisszumokat kell keresnünk. Távol áll ez Roxana Gaytől, ő Az Igazi Tudás letéteményese, az egocentrikus feminista: minden úgy van, ahogy ő gondolja, és aki vele szemben áll, az gonosz és/vagy ostoba. Persze az is lehet, hogy egy okos, kifinomult emberről van szó, aki tudatosan alkalmazza ezt a beszédmódot, mert meggyőzőnek gondolja. Engem speciel taszít, fáraszt és untat.
Ahhoz képest, hogy egysíkú, ideológiailag áramvonalasra kalapált esszékről van szó, egész ügyesen megoldotta őket. Most egy darabig nem akarok feminista esszéket olvasni.
