Sam tényleg tehetséges, jó tollú szerző, akinek figyelemre érdemesek lesznek az elkövetkező regényei, ugyanakkor úgy éreztem, ebben a regényben még keresi a hangját, témáját, kicsit egyensúlytalan, és nemcsak a kamaszos útkeresés megnyilvánulásaként. Egyszerre szeretett volna ez a kötet egy Simon és a Homo Sapiens-lobbi típusú történet és egy Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában lenni. Egyszerre szeretett volna laza, kamaszos hangvégelű, az élet komoly kérdéseiről könnyedén, sziporkázó stílusban megnyilvánulni, ugyanakkor egy mély, korához képest érett, teljesen egyedi világlátású útkeresést is prezentálni. Sajnos ez a szintézis most érzéseim szerint nem sikerült. Valahogy egymást oltotta ki ez a két ellentétes törekvés, hiszen teljesen más stíluselemekkel operál. Lehet ezt egy kísérleti narratív technikának tekinteni, hogy egy nagyon mély, lírai bekezdés után az elbeszélő saját magát kommentálja viccesen, hogy hú, ez milyen lírai volt, és egy teljesen más stílussal rögtön kizökkent a szövegből, csak sajnos nálam ez nem működött most. Egyszerre szeretett volna blog és regény is lenni. De olyan regényfejezetek kerültek itt blogként prerezentálásra, komplett párbeszédek, olyan narrációs technikákkal, amiket én még blogban nem olvastam.
A borító rögtön megidézte bennem a Kisherceg világát, távoli bolygókként létező individumok, elszigetelt létbe vetettségét, magányosságát, amit mégiscsak át tud hidalni valami titokzatos erő, és örömmel láttam, hogy a Kisherceg később is hivatkozás tárgya, ugyanakkor a borító után valaholgy azt vártam, hogy ez egy romantikus történetté növi ki magát, és valahogy csalódást okozott, hogy ez főképp egy gyászfolyamat pillanatképe, és csak úgy mellékesen jelenik meg benne a romantikus elem. És úgy láttam, más olvasóknak is csalódást okozott ez. Voltak benne még témák, pl barátság, amelyekről azt gondoltam, sokkal fajsúlyosabb szerepet kapnak, de minden csupán mellékes elem volt, fókuszba a gyász került, és én azt mondom, nem hiába bánnak ezzel a kortárs szórakoztató regények csínján. Talán más fókuszpontokkal, több romantika és barátság, jobban befogadhatóvá vált volna mindez az egyébként hiteles lékekvájkálás. Nagyon érett gondolatok jellemezték végig a könyvet, komolyan, nagyon fejlett érzelmi intelligenciáról és világlátásról árulkodik a szöveg, ezeknek majd az idő tapasztalata végül megadja majd az a mélységet, amellyel csak az igazán jó szépírók rendelkeznek, akik akár különböző stílusárnyalatokat is egymásba hajlítanak játszi könnyedséggel. Akivé válni, úgy hiszem, a szerzőnek minden esélye megvan.
