A ​jó fiú 75% 19 csillagozás

Az első olyan 50 oldalig azt reméltem, jobb ez, mint az értékelései mutatják. Aztán a fülszöveg ígérete sincs sehol a humoros epizódok. Mondjuk az az utolsó nyár a nyolcvanas évek elején, Belfastban, barátok nélkül, kerítések között nem is lehet túl humoros… Mickey családon belüli helyzete pedig erősen terhelt .. nyomor, iszákos apa, szeretetlenség, halál, iskolaváltás, a szexualitásának ébredezése, zavarokkal, ahogy kell. Álmodozások, vágyak, kamaszkorom cseppet sem szép nyara.

Azt hiszem, mindannyian olvastunk vagy láttunk már nem egy olyan történetet, amelyben „a felnőtté válás előtti, mindent eldöntő, utolsó nyárról” van szó, és olykor úgy érzem, nekem is már a könyökömön jön ki a coming-of-age sztoriknak ez a típusa – talán ezért nem sikerült igazán ráhangolódni a regényre.
Pedig Paul McVeigh igazán lendületes prózával vezet minket végig Mickey kilenc hetén, és ahogy a fiú szemén keresztül megismerjük ezt a világot, egyszerre akarnánk menekülni, és közben reménykedni abban, hogy lesz még Mickey-nek jobb. Szerintem mindenki, aki volt valaha kívülálló, aki érezte már, hogy nem értik meg, hogy ő elüt a többiektől, az magára fog ismerni ebben a regényben, az át fogja érezni a kellemetlen helyzeteket, amikor az ember nem tudja, mit is várnak el tőle, és hogyan is kellene viselkednie. Újra átélni mindezt elég kényelmetlen élmény, de McVeigh némi humorral (és főszereplőjének gyerekesen bájos stílusával) oldja a lapok érzelmi gazdagságát, így végül igazán mélyen mégsem terhel meg A jó fiú – ami persze nem biztos, hogy szerencsés. Számomra legalábbis valami mindenképpen hiányzott ahhoz, hogy annyira megragadjon, mint szerettem volna.
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2017-10-17+…

Nehéz az élete egy kissrácnak, aki a kortársaihoz képest jó fiú… Aki nem élvezi az erőszakos játékokat, nem érti a bandák hierarchiáját, és úgy alapvetően, hogy mit is várnak tőle az emberek. Viszont nagyon szereti az anyját és a kishúgát, a lányokkal játszani, otthon segíteni, álmodozni és tanulni… Nehéz jó fiúnak lenni, sőt egyáltalán csak lenni, ha azt sulykolják közben, hogy ne legyél olyan, mint amilyen vagy. Mickey nem tökéletes, de igyekszik. Nyomorult egy nyarat mutat be szegénynek az író, remélem, ennél szebb és boldogabb jövő vár rá.

Vagy velem van a baj, vagy körülöttem a világgal.
Mondom ezt azért, mert nem először fordul elő, hogy egy itt a Molyon alacsony tetszési indexmutatóval futó könyv, számomra nagy élményt nyújt.
A jó fiú az utolsó könyv volt, mellyel az idei Könyvhéten a Vörösmarty téren egymásra találtunk.
És milyen jól tettük!
Szeretek ott a placcon körbe-körbe járni, vadászgatni, halászgatni, rá-rá bukkanni sosem látott, sosem hallott könyvekre. Belelapozni és csettinteni. Csett! Na, ezt! (Is.)
Így jártam Paul McVeigh könyvével is.
Észak-Írország. Belfast. Nyolcvanas évek.
Katolikusok. Protestánsok. Angol rendőrök.
A jó fiú egy tizennégy éves kis srác a még gyermeki lét minden „boldog” pillanatával a serdülőkor határvonalában, mély szegénységben, alkoholista apával az IRA árnyékában.
A könyv egy nyári szünidő időszakát öleli fel, ami átmenet képez az elemi és a középiskola között.
A stílus lehengerlő és bár nem mindenki számára lett elérhető a sorokból, nekem nagyon átjött az a gyermeki humor, ami egy tizennégy év körüli fiú sajátja lehet.
Számomra külön pont a sok filmes utalás, hisz magam is mindig eljátszottam a mozi filmekben látott hősöket. Imitált hangon próbáltam utánozni Gojko Miticet, John Waynet, vagy csak néztem össze húzott szemmel, mint Bronson a Volt egyszer egy vadnyugatban.
Egy szóval, élmény volt, na!
Aki teheti, olvassa!

Az útkeresés, a felnőtté válás a 80-as évek világában. Mickey nagyon nehéz családi helyzetében egy sorsdöntő nyár igen terhes története. Egy szívszorító könyv, off háborús, zavargássokkal tűzdelt cselekményszállal. Nem fogott meg, de nem bántam meg, hogy elolvastam. off A kutyás részeknél olykor könnybe lábadt a szemem, olykor nagyon felbosszantott… Érdekes történet volt.

Bár a könyv eleje kicsit nehezen és döcögősen indult be, ennek ellenére a végére már elnyerte a tetszésemet. Az tény, hogy ez a könyv nem egy könnyű olvasmány, sok benne a szívszorító és fájdalmas rész, de olyan reális és letisztult, hogy engem mindenképp magával ragadott.

Sajnos kicsit nehéz volt megérteni a könyv háttértörténetét, mivel oly keveset tudok az írországi polgárháborús időszakról. Ezért is örülök annyira, hogy kezembe került ez a könyv, mert így sokkal többet megtudtam arról, hogy valójában mi is az IRA és mivel foglalkozik. Végre egy könyv, ami hozzányúl ehhez a témához és nem is akárhogyan.

Bővebben a blogomon: https://konyvmoly.com/paul-mcveigh-a-jo-fiu/

Hát ez borzasztó volt. Mármint olvasni. Amúgy jól megírt kis könyv. Ilyen Adrian Mole, csak ír. Amúgy az Adrian Mole is elég nyomasztó. Ez is. De mégis van benne némi humor.