Gion ​Nándor művei és műhelytitkai 2 csillagozás

Kezdjük az alapokkal! Gion Nándor jó író, érdekesen, izgalmasan, szépen ír.

Jó pár hónapja Göbölyös N. László azt írta nekem a pompás Yes-monográfiát író Vasváry-Tóth Tiborról, hogy amit ő nem tud a Yes együttesről, az nem is történt meg.

Egy alkotóról tudni valamit, pláne sokat tudni, érdeklődés kérdése. S jobbára a tudás arról szól, hogy kedvelem az alkotó munkáit, legyen zenész, színész, rendező, festő, szobrász vagy író. Vagy bármi más.

Magát az alkotót szeretni az szerelem vagy rajongás, ami jobbára és végső soron elválik a produktumtól, mert tudjuk, a szerelem, ugyebár, vak. Ebben az esetben nem az alkotás lesz a lényeges, hanem az alkotó személye, kinézete, varázsa. S mert az kedvelem, ezért tetszik az alkotás. A rajongás tökéletesen megakadályozza az alkotás helyes értékelését. A tragédia az, hogy még a helyes pozitív értékelését is, mert leragad annál a ténynél, hogy az alkotótól származik, s azért jó. Vagyis valójában elvész az alkotás igazi értéke, mert az értéke mindössze az alkotó személyében van.

Az alkotóról szerzett, kutatott, kapott, kilesett, ellopott bármilyen ismeretnek akkor van értelme, ha az alkotói folyamathoz kötődik. Az alkotók magánélete minden más értelemben tökéletesen indifferens, s csak ebben az értelemben érdekes.

Semmi jelentősége nincsen annak, hogy egy rockzenésznek mikor, hol hány orgazmusa volt és kivel, kikkel. Az, hogy kiszáll egy legendás együttesből, mert jön egy nő, és azzal alapít egy másik bandát, az más kérdés. De akkor sem érdekel, hány orgazmusuk volt közösen. Ahhoz, hogy egy zenésznek mikor kije halt meg, semmi közöm. Ha meghalt a gyereke, és abból egy torokszorító, csodálatos dal születik, más kérdés.

Érzékeltettem a különbséget?

Menthetetlen vagyok: engem kicsit sem, egyáltalán és végtelenül nem érdekelnek a celeb-hírek, az intimpistáskodások.

Aki monográfiát ír, és a monográfia alatt most nem olyan alkotói pályafutás-bemutatást értek, amiből Dunát lehet rekeszteni, a Wikipediáról és egyéb netszerte fellelhető információk szellemtelen, szemtelen összeollózásából összeállított kitudjami, hanem gondos utánajárással, interjúkkal, kutatásokkal, és elsősorban önálló gondolatokra fűzött bemutatása annak, aki a művek mögött áll. Sőt, ha belegondolok, a legjobb monográfiák sokkal inkább a művekre koncentrálnak, és a művek mutatják be a művészt.

Namost, Kurcz Ádám István ilyen értelemben írt monográfiát. Előre mondom, kalapot emeltem előtte, s nem csupán azért, mert magam is nagyon szeretem Gion írásait. (Kurcz úréhoz képest a Gion-írás-ismeretem csak nagyon-nagyon törtszámmal kifejezhető.) Sokkal inkább azért, mert a fentiek szerint telitalálat és lenyűgöző a könyve.

S több okból is egyértelműnek tűnik, Kurcz Ádám István nem szerelmes Gion Nándorba, nem ezért írta a könyvét. :-D

KURCZ ÁDÁM ISTVÁNRÓL A KÖVETKEZŐKET TALÁLTAM
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának honlapján:

„Kurcz Ádám István (Budapest, 1982) PhD irodalomtörténész, nyelvész, történész, az MTA Nyelvtudományi Intézet és a Magyar Nyelvstratégiai Intézet volt munkatársa, jelenleg az Oktatási Hivatal Kommunikációs Osztályának vezetője.”

Azt, hogy mit jelent a „jelenleg”, nem sikerült megfejtenem, de a cikkben a szerző 2017-es megjelenései már szerepelnek, viszont az, hogy 2020-ban megjelent Krisztus katonái a Görbe utcából című posztumusz Gion-kötetet ő szerkesztette, az már nem. Értelemszerűen az sem, hogy azóta megjelent még egy hasonló összeállítása, Keresünk egy jobb hajót címmel. De mert nem látom a főbb művei alatti felsorolásban a Napkút Kiadó–Petőfi Irodalmi Múzeum sorozatában, a Hang-Kép-Írás-ban megjelent Gion Nándor-albumot, amely 2018-ban látott napvilágot, vélhető, hogy a cikk dátumát körüllőttük.

Az Oktatási Hivatal honlapján még mindig ő a Honlap- és Kiadványszerkesztési Osztályának a vezetője, amely a Kommunikációs és Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya alá tartozik. De hogy mindeközben Gion-t olvas szakadatlanul és ezt még tenni is akarja, mi sem bizonyítja jobban, hogy még legalább három kötetet szándékozik összeállítani a Gion életmű-sorozatba, ahogy a Keresünk…-ben írta.

(Háromszoros hurrá KÁI-nak! Isten éltesse és adjon neki erőt és időt ehhez! Is.)

A KÖNYV CÍME MINDENT ELMOND:
ez a könyv nem annyira Gion_ról_, mintsem Gion írásairól szól. Amik mögött, ahogyan fentebb mondtam, óhatatlanul ott van az író. De az itt olvasottak elsősorban a művekről, az életműről szólnak. Kell ezt tovább morzsolgatnom, amikor erről szólt az egész bevezetésem? Ugye, már a könyv címe is kimondja, mit várhatunk: a művekről és a műhelytitkokról lesz szó. Vagyis az útról, ami a művekhez vezetett, háttér-ismeretekről, amik által jobban megérthetjük a kort, a eseményeket, amikről a művek szólnak. S csak annyiban Gion személyéről, amennyiben a művek és a háttéresemények érintik őt. De persze még ebben az esetben sem az intimpistáskodás a cél és az eszköz.

Az viszont a fentiek fonákja, hogy voltaképpen Gion egy kitárulkozó író. Amiket, amikről ír, azok összességében vagy a családja vagy az ő személyes emlékei. Mert nem a naplóit adatta ki, hanem regényeket, kisregényeket, elbeszéléseket. Vagyis a személyes és a családi emlékek, a helyi történések, történelem, a családtörténeti kutatások, a templom, a temető, a kálvária, minden, minden valósak. Meg valótlanok. Gion például igen szabadon kezeli szülőfalujának, a mostani déli határunkon túli Szenttamásnak a demográfiai adatait. Azért, mert regényt ír. Vagyis mindazt, amit ír, átengedi írói lényén, szelektál, rendez, szerkeszt, álmodik, átalakít. S ami a művész bűbájkondérjából kikerül, mégis maga a valóság. Valóságosabban, mintha a csupasz valóságot írta volna meg.

Viszont a fentiek meg hatalmas anyagot biztosítanak egy, a szerzőről szóló monográfia írójának. Ha Gion azt írja, a szenttamási kálvária, akkor ma már lehetősége van elmenni Szenttamásra (ami, ugye, határon túli helység, Trianon óta a Vajdaságban található; és ez nagyon lényeges, ha Giont olvasunk), megnézni a kálváriát, rajta a virágos katonát (Gion főművének, a tetralógiának az első kötete viseli ezt a címet: A virágos katona). Ha azt mondja, Krebs család, utána lehet nézni a családnak a helyi bejegyzésekben, a temetőben. Ha azt mondja, Johann Schank téglagyára, akkor van még olyan tégla, amin rajta van a JH-monogram. Ha beszél arról, hogy Gallai Istvánék micsoda kedves dínomdánomokat tartottak citeraszó mellett a családi otthonukban, lesz, aki elvezet a házhoz, ahol egykor mindez történt. Nem folytatom. Gondolom, egyértelmű, hogy arra gondolok, Gion műveinek a valós fizikai és történeti, történelmi háttere gazdag és bőséges lehetőséget biztosít a kutakodásra.

Arról nem is beszélve, mit jelent a Kárpát-medencében, hogy Gion jugoszláviai magyar író volt. Ráadásul a kommunista érában volt jugoszláviai magyar író. Duplacsavar. Aki aztán Magyarországra költözött. Triplacsavar.

AMIRŐL SZÓ VAN
Röviden vagy hosszan mondjam? Röviden: mindenről, ami Gion Nándor. :-D

Hosszabban, úgy vélem, informatívabb leszek. Mivel a gioni életmű gazdag és sokrétű, úgy gondolom, a monográfia szerzőjének a legnagyobb feladat nem az anyag összegyűjtése, hanem a szerkesztése volt. (Mondom ezt labdaszedegetőként, a pálya széléről, kibicnek semmi sem drága alapon.) Vagyis a tengernyi anyagban meg kellett találnia a rendező elvet, elveket. Ami aztán úgy működhetett, akár egy kaleidoszkóp: ha így tekerem, ezt látom, ha úgy, amazt.

Fellapoztam a tartalomjegyzéket, gondoltam, lustaságból beszkennelem és citálom. Azonban az a trükk, hogy a tartalomjegyzék nem mondja el, amit én akartam mondani. Pedig meggyőződésem volt, hogy de. Csakhogy a tartalomjegyzék a másodrendű alcímekig dolgozik. A finomságok pedig a harmadrendűeknél kezdődnek. Így jártam, meg kell próbálnom a saját szavaimmal összefoglalni, mi minden van a könyvben. (Foglald már nekem össze, légyszi', mit látsz a kaleidoszkópban! Köszi! Na, ugye!)

Gion életművét nagyobb egységekre bonthatjuk. Kronológiailag is, a művek jelentősége szerint is. KÁI értelemszerűen a délvidéki magyar irodalom alapját jelentő tetralógiát (A virágos katona / Rózsaméz Ez a nap miénk / Aranyat talált) veszi először górcső alá. Gion a négy regényt 1973 és 2002 között jelentette meg. Vagyis a tetralógia elejét még a kommunista rendszer Jugoszláviájában írta. Ennek nyomai vastagon tetten érhetők a regények rejtjelezésében. A korábbiakat természetesen mélyebben. okosabban, furfangosabban kellett kódolnia. Értelemszerűen nem kedvezett a szókimondásnak sem a kisebbségi lét, sem a kommunista uralom. A kódok, rejtjelek, amelyeknek eszközei az események átcsoportosítása, hangsúlyaiknak áthangolása, a szereplők nációival való puzzlézás, az ideológia egymásba csúsztatásuk, mind-mind olyan eszközök, amelyeknek a felismeréséhez, dekódolásához ismerete szükségeltetnek. (Vagy KÁI könyve:)

Mert például kinek tűnne fel egyébként, hogy a regényben a német kisebbséggel mondat ki olyan dolgokat, amelyeket a magyarokkal kimondatni öngyilkosság lett volna? Vagy ki ismerte fel, hogy a németeket még inkább kisebbséggé tette, mint amennyire azok voltak? Vagy hogy visszakézből mintegy a magyarokat tette meg bizonyos eseményekben felelősnek, csak azért, hogy védje őket, és egyáltalán kimondhassa a valóságot. (Ennek kifejtése itt elég hosszú lenne, vedd úgy, ha másért nem, emiatt mindenképpen érdemes elolvasni ezt a könyvet.)

Itt kihagytam egy részt az eredeti bejegyzésből, amelyik a blogomon jelent meg. De a linken elolvashatod.
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2021/01/22/kurcz_adam_i…

A Vajdaságban mintegy ötvenezer magyart öltek meg, vertek halálra, fejeztek le, fűrészeltek ketté, húztak karóba, égettek meg, nyúztak meg elevenen, a későbbi, kommunista szerb testvéreink, a Jugoszláv állam tudtával. S erről a rendszerváltásig még csak beszélni sem lehetett. Sem itt, sem ott. Vagyis felróhatatlan, ha Gion írásainak a hátterében, középpontjában, ha erősen dekódoltan is, de a ’44-es események állnak. Óhatatlan, hogy KÁI róla szóló könyvének is ez ne ez legyen az egyik fő mondanivalója. Mármint nem a tömeggyilkosságok, hanem Gion szimbólumainak a visszafejtése. Mondhatom, csuda izgalmas! Komolyan!

Ezzel együtt azt is mondom, Gion írásainak a nagysága talán abban is áll, hogy például az ifjúságinak nevezett regényeinek (A kárókatonák még nem jöttek vissza, Sortűz egy fekete bivalyért) olvasásakor eszembe sem jutott dekódolni a szöveget (mondtam már többször, naiv vagyok és figyelmetlen), mégis csudára élveztem mindkettőt. Főleg az elsőt. Ez viszont azt jelenti, hogy Gion képes volt hagyma-szövegeket alkotni: mindenki annyi réteget hánt le magának, amennyit képes megemészteni, amennyi jól esik, amennyit csak bír, és nem lesz hiányérzete.

AMIRŐL SZÓ VAN, DE KICSIT SOK
Ha teljesen őszinte vagyok, azt is el kell mondanom, hogy…
az értékelésnek természetesen nem itt van vége az eredeti bejegyzés oldalán, ám természetesen nem kell lemondanod arról, hogy elolvasd. Csak kattints ide:
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2021/01/22/kurcz_adam_i…

*
Köszönet a Napkút Kiadónak a recenziós példányért és a folyamatos együttműködésért!

Gion Nándor berobban a magyar irodalomba. Ha nem éppen most, akkor most nem túl sokára. És nagyon megérdemli. Óriási.