30 ​recept sütőtökkel 6 csillagozás

30 recept sütőtökkel

Új kötetekkel bővült a Formás szakácskönyv-sorozat. Ezúttal a téli szezonra készülünk: megtudhatjuk, hogyan használhatjuk fel sokoldalúan a sütőtököt vagy a csokoládét, elmerülhetünk a kávéfajták és a kávézás világában, és új süteményekkel lephetjük meg szeretteinket az év végi ünnepeken.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Formás szakácskönyvek Napraforgó

>!
Napraforgó, Budapest, 2016
64 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634456278

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

ViraMors P>!
30 recept sütőtökkel

Receptanyag tekintetében határozottan szimpatikus összeállítás. Itt tényleg a sütőtöké a főszerep spoiler, jobbára különböző töklevesek, sütőtökös saláták, egytálételek, főzelékek és sütemények kaptak helyet a könyvben, de előfordul köretként is húsosabb kaják mellett. A 30-ból talán egy vagy két recept volt, amit kicsit „mondvacsináltnak” éreztem, főleg azok, ahol valami egészen máson volt a hangsúly, csak kapott pár kocka sütőtököt is, de azt mondom, egy-kettő még belefér.
A leírások érthetőek, korrektek, konyhai ismereteim alapján működőképesnek tűnnek. A sorozat deklarált céljával szemben viszont nem adnám kezdő szakácsok kezébe, elég sok benne a hosszabb, macerásabb, vagy érzékenyebb alapanyaggal dolgozó recept.

A receptekkel ellentétben a képanyag nem igazán nyert meg magának. Az illusztrációk többségére egyszerűen nem esett jól ránézni, és erről nem a rajtuk szereplő ételek tehetnek. Elég sok a homályos és/vagy bénán fókuszált kép és a legtöbbön egyértelműen látszik, hogy nem ehhez a könyvformához szánták, hanem szögletes oldalhoz, emiatt a képek lelógnak az oldalról.

3 hozzászólás
Kicsibogár>!
30 recept sütőtökkel

Ötletesek ezek az egyedi formájú szakácskönyvek. Volt benne pár felejthető recept, ami az én agyamat nem mozgatta meg, de a sütőtökchips lazaccal jól hangzik, meg a sütőtökös palacsinta is, no meg a sütőtökös lecsó is. Többségében szerintem egyszerű de mégis izgalmas receptek vannak benne.


Hasonló könyvek címkék alapján

Susan Wiggs: A tűzhely melege
Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara
Diana Hunt: Őrület határán
Steiner Kristóf: Kristóf konyhája
Richard Osman: Az utolsó ördög
Eric-Emmanuel Schmitt: Oszkár és Rózsa mami
Bernáth József: Így főz Bernáth József stílusosan, lezseren
Suzanne Redfearn: Egyetlen szempillantás alatt
Joe Hill: Locke & Key – Kulcs a zárját 2.
J.D. Barker: Az ötödik áldozat