Fűszálak 29 csillagozás

Walt Whitman: Fűszálak Walt Whitman: Fűszálak Walt Whitman: Fűszálak Walt Whitman: Fűszálak

Whitman költészete forradalmat jelent a XIX. század amerikai irodalmában. A korábbi romantikus szemlélettel szemben a mindennapi élet hétköznapjait szólaltatja meg, a munka ritmusát viszi bele verseibe, a felszabadító harcokat, az új életformát énekli, s ezzel megteremti a modern amerikai lírát. Amerika, az amerikai demokrácia legnagyobb költője, korának leghaladóbb forradalmi törekvéseit fejezi ki rendkívül szuggesztív, eredeti költői tehetségével. Költőink közül többen fordítottak műveiből, néhány válogatott kötete is napvilágot látott magyarul, de egész költői életműve eddig ismeretlen volt a magyar közönség előtt. Pedig felszabadító egyénisége XX. századi költészetünk fejlődésére is hatással volt, különösen a magyar szabadvers, az oldottabb ritmus térhódításába volt jelentős szerepe. Összes versei most jelennek meg először magyarul legjobb költőink és műfordítóink tolmácsolásában.

Eredeti megjelenés éve: 1855

A következő kiadói sorozatban jelent meg: A világirodalom klasszikusai


Enciklopédia 8


Kedvencelte 7

Most olvassa 5

Várólistára tette 80

Kívánságlistára tette 78


Kiemelt értékelések

Bla IP>!
Walt Whitman: Fűszálak

Whitman költészete – irodalomtörténészek megállapítása szerint – forradalmat jelentett a 19. századi amerikai irodalomban. A korábbi romantikus szemlélettel szemben a hétköznapi élet történéseit szólaltatja meg, a munka ritmusát viszi bele verseibe, a felszabadító harcokat, az új életformát énekli, s ezzel megteremti a modern amerikai lírát. Színes, változatos, érzelem-teli áradó gondolatai a rímtelen sorokban új, közvetlen képet festettek Amerikáról. Így lett Whitman az amerikai demokrácia viszonylag korai korszakának legnagyobb költője. John Keating – emlékezetes szerepében egy irodalom tanár hívta fel figyelmemet – még anno – Whitman költészetére Olvasóit, engem is magával ragadt ez a parttalanul áradó igéző gondolatözön, amely – tán Petőfi nyomán is – a mindennapok tapasztalataiból táplálkozik. Nagyon hatásos – szeretem a mindennapok szabad verseit!

bonnie9 P>!
Walt Whitman: Fűszálak

Mit tudtam én Whitman költészetéről eddig a kötetig?
Két dolgot. Egyfelől azt, hogy Miss Olympia szerint „azok csak szavak, gyönyörű szavak”, https://www.youtube.com/watch… (58:15 – 58:43) és ezeket a szavakat örömmel üdvözöltem ugyanabban a fordításban: http://moly.hu/idezetek/468300
Másfelől, mindazt, amit a Holt Költők Társasága megismertett velem. Most már a Fűszálak-nak köszönhetően azt hiszem még mélyebb részleteiben látom – Nem. Sokkal inkább érzem és megélem. – John Keating tanítását.
Elolvastam Szenczi Miklós előszavát. Érdekes. Nekem ha nem is egészen mást, inkább csak másfélét mond Whitman. Próbáltam az ő szemüvegén át látni, de Szenczi irodalomtudományi és történelmi szempontból vizsgál, elemez, értékel. Én csak azt tettem, amit a költő tanácsolt. És néked örökre megparancsolom, hogy utasítsd vissza azt, aki értelmez engem, mivel én sem tudom értelmezni magam, Én úgy parancsolom, ne legyen iskolás elmélet belőlem soha, Hagyj mindent szabadon, ahogy én mindent szabadon hagytam.”
És hagytam. Magával sodort Amerika. Urak és rabszolgák, folyók és hegyek; születés, élet, halál; természet, emberek, gépek, hősök és magukat hősnek kiáltók, mikrobiológia a makrokozmoszban. A teljesség. Elmond mindent amit lát, hall, tapasztal, érez. És olvasás közben vele érzek. És szeretném, ha a lelkem csak fele olyan szabad volna, mint az övé. Whitman maga a szabadság, az élet tisztelete.
És néha elfáradtam. Radnóti Tétova ódája jutott eszembe http://moly.hu/idezetek/97123. A költészete töményen: „nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,”. De a létben muszáj néha megpihenni, hogy legyen ereje az embernek újra kiteljesedni a képekben. Szerettem azokat a verseket, ahol egy sor, egy egész életképet takar. Vibráltak gyorsan egymás után, mintha csak fotóalbumot nézegettem volna.
És ha már az elején szóba került a Holt költők, akkor emléknek muszáj lejegyeznem néhány apróságot.
„Felharsan barbár rivallásom a világ háztetői felett.”: https://www.youtube.com/watch… „A világ tetői fölött harsogom el barbár kiáltásaimat.” (82. oldal, Feliratok, 52, Gáspár Endre fordítása)
Kapitányom https://www.youtube.com/watch… az ismert http://moly.hu/idezetek/261136 és a kevésbé ismert http://moly.hu/idezetek/419126 fordításban.
A versei valóban olyanok, mint a fűszálak. Mind egyforma, és mégis mind más. Szerettem ezen a mezőn heverni. (…) emlékeztetnek a kimondatlan életre és a szabadságra és felszabadulásra (57. oldal, Ének magamról, 23)

2 hozzászólás
csillagka>!
Walt Whitman: Fűszálak

„Van egy régi mendemonda, amely szerint az amerikai költő úgy jutott el a rímtelen és kötött ritmus nélküli vershez, hogy összebarátkozott Xantus Jánossal, az 1849 végén Amerikába emigrált földrajz- és néprajztudóssal. Xantus kitűnően tudott angolul, és kutatásairól abban az újságban adott számot, amelynél Whitman kedvelt publicista volt. Sokat beszélgettek irodalomról, és Xantus többek között Petőfi-verseket fordított neki. Az anekdota szerint az „Őrült", majd utána a terjedelmes „Apostol" példájából jutott az amerikai újságíró eszébe, hogy ebben a rímtelen-ütemtelen formában angolul is lehetne verset írni. „

Mint tudjuk minden jó vagy éppen rossz dologban benne van a kezünk akárhol történjen is a világban. Az viszont tagadhatatlan, hogy a stílus és az érzés nagyon is hasonlít Petőfire. Kicsit kiforrottabb, idősebb olyan mint amilyen pár év múlva lehetett volna forrófejű ifjunk.
Dal született itt mindenről a mezőről a gépről a leány selymes hajáról lehet, de még a géppuskacsőról is ( na jó arról nem ) de mindig visszatérünk az anyához és az érzésekhez.
Egy biztos magyar vagyok, magyarnak születtem, a szívemben Petőfi lesz az örök forradalmár akkor is ha a világ másik felén őt tartják a hazafiasság csúcsának. Szerelemről pedig egyet gondolunk, ezekért a versekért, sok minden egyebet meg tudok bocsájtani.
Olvasottabb lettem, ez a lényeg, versekkel mindig hadilábon állok, de ez jól esett.

sophie P>!
Walt Whitman: Fűszálak

Bírtam. Nagyon. Azt be kell valljam azért, hogy a sokoldalas hazafias versek némelyikét nem olvastam végig sorrol-sorra, az talán nem is nekünk szól.

Végül maga Walt Whitman foglalja össze, amit a verseiről tudni kell:

Nemigen versengtem a zengő éneklő madarakkal.
Inkább adtam magam át a harcnak, széles körözésnek,
Sólyom, sirály jobban lenyűgöztek, min a sárgarigó s a kanári,
Nem szerettem a lágy dalt, trillázást, ha mégolyan édes is,
A szabad lebegést szerettem az erő, az öröm s akarat teljében.

>!
Új Magyar, Budapest, 1955
414 oldal · keménytáblás
tonks>!
Walt Whitman: Fűszálak

Ha nincs John Green: Papírvárosok-ja, akkor biztos sosem találkozom Walt Whitman nevével és a Fűszálakkal. Ahogy kicsit utána olvastam, ő is egyike a fontosabb amerikai költőknek, aki nemzedékeknek adott gondolkodni valót és ihletet. A Papírvárosok szereplői is sokat forgatják a kötetet bár nem csak irodaloméhségből.
Verseket mindig nagyon nehéz értékelnem, hiszen annyira szubjektív, hogy tetszik-e, hogy elkap-e a ritmusa, a mondanivalója, és szinte tuti, hogy nem tudhatjuk mire gondolt a költő. Mindenesetre elkapott a kötet ritmusa, az elején még Whitman is fiatal volt, a vége felé pedig már az öregség, halál felé fordult; meglepett, hogy ennyire szép íve van a verseknek. Lett pár kedvencem, és jópár kedvenc idézetem.
És újfent ráébredtem, hogy több verset kéne olvasnom.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

encsy_eszter>!

Ó Kapitány, Kapitányom!

Ó kapitány! Kapitányom! A félelmes útnak vége,
Hajónk nyerte a nagy csatát, uram eljött a béke.
Közel a parthoz harangok szólnak, a kikötő népe ünnepel,
Csillogó szemek figyelik hajónk, ahogy komoran úszik el,
De Ó jaj! Ó jaj! Ó jaj!
Vörös vércsepp koppan,
S a kapitány a fedélzeten
Vérbe fagyva, holtan.

Kapitány! Ó kapitányom! a harang érted kondul,
Kelj fel – hiszen zászló leng – a néped érted tódul,
Harsogó kürtöknek, szalagos csokroknak ki tud ellenállni,
Téged hív a hullámzó tömeg, a hőst akarják látni.
Kapitányom! drága atyám!
Karom fejed alá fontan,
Mily szörnyű álom látni téged
Vérbe fagyva, holtan.

De a kapitány nem válaszol, ajka néma bágyadt
Nem érzi már tartó karom, arca békés, sápadt,
Hajónk kiköt, horgony csörren, az útnak most már vége,
A győztes hajó elérte célját, s visszatért a révbe.
Örvendjetek, zsibongjatok!
Én nem mozdulok onnan!
Hol a kapitányom fekszik,
Vérbe fagyva, holtan.

8 hozzászólás
lencsemate I>!

Micsoda érzés: ma vagy bármelyik napon azt érezni, hogy úgy, ahogy vagyok, kielégítő vagyok!

Egy órányi őrület és gyönyör (részlet)

cherryd>!

Országút, halljad, felelek: Nem félek letérni rólad, mégis szeretlek,
Te jobban kimondasz engem, mint önmagamat kimondhatom,
Te több legyél nékem, mint a dalom.

180. oldal, Ének a nyílt útról c. vers részlete

sophie P>!

Szerelmes vagyok a szabadban élőkbe,
Emberekbe, akik barmok között élnek, vagy akik az óceán és erdő illatát lehelik,
A hajók építőibe és kormányosaiba, fejszék és balták forgatóiba, lóhajcsárokba,

46. oldal - Ének magamról 14.

giggs85>!

[Azt hiszem, el tudnék menni, hogy az állatokkal éljek]
Azt hiszem, el tudnék menni, hogy az állatokkal éljek, olyan békések és szerények,
Soká, soká állok és nézem őket.

Nem izzadnak és nem nyöszörögnek sorsukon,
Nem fekszenek ébren a sötétben, siratva bűneiket,
Nem keserítenek el Isten iránti kötelmeik megvitatásával,
Egyik sem elégedetlen, egyik eszét sem veszi el a bírás tébolya,
Egyik sem térdel a másik előtt, sem egy ezer évvel előbb élt fajtájabeli előtt,
Egyik sem tekintélyes vagy szerencsétlen az egész földkerekségen.

Így mutatják meg, hogy rokonaim és én elfogadom őket,
Jeleket hoznak nekem magamról, nyilvánvalóan kimutatják, hogy birtokában vannak azoknak.

Nem tudom, honnan kapják e jeleket,
Itt jártam e roppant időknek előtte és hanyagul leejtegettem őket?

Én magam, aki akkor és most és mindörökkön előre törtem,
Mindig többet gyűjtve és mutogatva sebtében,
Végtelenül és sokfajtájuan és mint ezekhez hasonló közepettük,
Nem túlságosan zárkózom el emlékeim átnyújtói elől,
Ki-kikapom közülük egy kedvencemet és testvériesen továbbhaladok vele.

Egy paripa gigászi szépsége, mely friss és viszonozza enyelgésem,
Magashomlokú fej, széles fültávolság,
Fényes és hajlékony tagok, földet seperő farok,
Pajkosan szikrázó szemek, finommetszésű hajlékony fülek.
Orrlyuka tágul, amint bokámmal megölelem,
Arányos tagjai remegnek a kéjtől, amint oda és visszavágtatunk.
Csak egy pillanatra használlak, aztán elbocsátlak, paripa,
Minek nekem a te lépteid, mikor én magam elébük rúgtatok?
Állva vagy ülve is gyorsabban járok nálad.

tonks>!

Vagyok, ahogy vagyok, elég ennyi,
Ha senki más nem vesz észre a világon, békén ülök,
És ha mindenki észrevesz, akkor is békén ülök.

Feliratok - Ének magamról

bonnie9 P>!

[…]
Szállj, lélek, szabadon, én veled s te velem,
[…]

298. oldal, Őszi csermelyek (Új Magyar Könyvkiadó, 1955)

cherryd>!

Amikor olvastam a könyvet, a híres életrajzot,
Így szóltam, ennyi csupán, amit a szerző egy ember életének nevez?
Ha meghalok és eltűnök, az én életemet is így írja meg valaki?
(Valójában, mit is tudhat meg bárki az én életemről?
Jómagam is gyakran azt hiszem, hogy vajmi keveset, vagy semmit sem tudok az én valódi életemről,
Legföljebb néhány jelzést, szórványos, halovány útmutatást és kerülő-utat
Lelhetek a magam használatára, hogy nyomon kövessem itt.)

17. oldal, Amikor olvastam a könyvet c. vers

5 hozzászólás
sophie P>!

Mikor a világgal ismerkedtem

Mikor a világgal ismerkedtem, már az első lépés nagyon tetszett nekem,
Az öntudat puszta ténye, a formák, a mozgás ereje,
A legkisebb féreg vagy állat, az érzékek, a látás, a szerelem,
Mondom, már az első lépés megborzongatott és annyira tetszett nekem,
Hogy alig mentem tovább és alig kívántam tovább menni,
Csak megállni és folyvást ődöngeni, hogy mindezt elragadtatott dalokban megénekelhessem.

1867
Kassák Lajos fordítása

12. oldal

sophie P>!

Volt egy gyerek, aki elindult

Volt egy gyerek, aki elindult naponta
S amit először meglátott azzá lett ő maga is,
S az a valami a gyermek része lett azon a napon át vagy a nap egy részén át
Vagy sok éven át vagy évek elnyúló láncolatán át.

És a korai orgona része lett ennek a gyereknek,
És a fű meg a fehér és piros délignyitó meg a fehér és piros lóhere meg a bibic-sírás
És a harmadik hónapi bárány és a koca halványrózsaszín malaca és a kanca csikaja meg a tehén borja
És a baromfilárma a szérűn vagy a pocsolyánál a halastó mellett
És a mélyben a furcsán függve maradt hal meg a furcsán szép vízitükör
És a vízinövények kecses, lapos szirma — minden a része lett.

A negyedik hónapi meg az ötödik hónapi mezei zsengék a részei lettek,
A sarjadó téligabona meg az aranysárga búza meg a kerti gumók, gyökerek
És a virágzó almafák, s a gyümölcs azután és az erdei bogyók meg a legsilányabb útszéli gaz
És a részeg öreg, aki a kocsma fészere alól tápászkodik fel és tántorog hazafelé,
És a tanítónő iskolábamenet
És a fiúk, a jóbarátok, meg a fiúk, a verekedők,
És a pirospozsgás, takaros lányok és mezítláb a négerfiú, a négerlány
És a város meg a vidék változásai mindenütt, ahova elment.

És a saját szülei, az, aki nemzette, s az, aki foganta s megszülte őt,
De nem csupán ezt adták magukból ennek a gyereknek,
Minden napot aztán neki adtak, és ők is a részei lettek.

Az anya, ki otthon nyugodtan megterít vacsorára,
Az anya szelíd szava, tiszta kalapja, ruhája, a jóleső illat, mely személyéből s öltözetéből árad elmenőben.
Az apa, az erős, az öntelt, a férfias, fösvény, dühös és igaztalan,
Az ütés, a hirtelen, hangos szó, fukar alkudozás, a csábítás fortélyai,
A családi szokások, a nyelv, a társaság, bútor, a sóvárgó, áradó szív,
Az ellentmondást nem tűrő szeretet, a valóság érzéke s a gondolat, hogy mi lesz, ha végülis kiderül, hogy nem ez a valóság,
A nappal kételye s az éjszaka kételye s a különös hogyan és miképpen,
Hogy az, ami látszik, olyan-e, vagy minden csak folt és villanás.
Utcákon nyüzsgő férfiak, asszonyok — ha nem csupán folt és villanás, mi egyéb?
Maguk az utcák, a házak homlokzata, áruk a kirakatokban,
Kocsik, fogatok, a kikötők súlyos deszkái, az átkelés kompon,
Naplementekor a távoli hegyi falu, közben a folyóval,
Két mérföldnyire az árnyak, a sugár, a pára, a házormokra, tetőkre hulló fény,
Közel a hajó, mely álmosan úszik az árral s dereglyét vontat hosszú kötélen,
A torlódó hullámok gyorsan megtörő, tajtékzó taréja,
Égen a színes felhők rétege, mint hosszan elnyúló tisztaság, melyben mozdulatlan lebeg,
A láthatár széle, a fregatamadár röpte, s illata a sós mocsárnak, a parti iszapnak,
Minden része lett a gyereknek, aki elindult naponta és most és mindvégig naponta elindul.

/Vas István fordítása/

271-272. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Petőfi Sándor: Petőfi Sándor összes költeményei
Edgar Allan Poe: A holló
Mihail Jurjevics Lermontov: A démon
Edgar Allan Poe: Edgar Allan Poe versei
Heinrich Heine: Németország
Álmok álmodói
Edgar Allan Poe: Edgar Allan Poe összes versei / The Complete Poems
Edgar Allan Poe: Edgar Allan Poe összes művei I–III.
Edgar Allan Poe: Edgar Allan Poe válogatott művei
Petőfi Sándor: Petőfi Sándor összes versei