A századvégi angol irodalom talán legszínesebb alakja, Oscar Wilde (1854-1900) klasszika-filológusnak indult, később költő, prózaíró, esszéista lett. Világra szóló sikereit drámáival aratta, ám igazi műfaja a csevegés, az élő beszéd. Az európai dekadencia angliai szálláscsinálója, később mártírja lett, a kifinomult másod-, sőt harmadlagos élmények prófétája. A művészi pózokból, mesterkélt allűrökből fölépített hedonista dandy figurájából kordivatot csinált. Wilde maga írta: „A zsenimet az életembe oltottam, a műveimbe csak a tehetségem jutott.” Meséi, versei, tanulmányai, szépprózája, a Dorian Gray arcképe, A boldog herceg, a Salomé, a Bunbury ma is népszerűek, két utóbbi drámáját a nagy klasszikus darabok közé sorolja a kritika. Wilde bámulatos karrierje 1895-ben egyik napról a másikra derékba tört, amikor őfelsége bírósága homoszexualitás vádjával kényszermunkával súlyosbított fegyházbüntetésre ítélte. A botrány akkoriban megrázta az egész újságolvasó Európát. A börtönből… (tovább)
Oscar Wilde világa 7 csillagozás
Róla szól: Oscar Wilde
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Írók Világa Európa
Enciklopédia 11
Szereplők népszerűség szerint
Most olvassa 1
Várólistára tette 2
Kívánságlistára tette 8
Kiemelt értékelések
Régóta gyűjtöm már az Írók világa sorozatot. Szerencsémre beszereztem az Oscar Wilde-ról szóló részt a kedvenc antikváriumomban.
Olvastam már jó párat a sorozatból, de azt hiszem, eddig ez tetszett a legjobban. Török András nagyon jól megtalálta az egyensúlyt az életrajzi elemek és a műelemzések között. Egy percig sem untatott. Bár az elején párszor felhúztam a szemöldököm az író néhány megjegyzésén, de ezeken túltéve magam tényleg nagyon élvezetes és informatív volt.
Vajon érdekes egy érdekes emberről könnyebb érdekes könyvet írni?
Népszerű idézetek
[…] egymás után négy, gyilkosan elmarasztaló kritika jelent meg – mindegyik név nélkül. A legjellemzőbb, legtömörebb talán a Scots Observer vádbeszéde:
„Ugyan mi haszna van a trágyadombon kapirgálni? A világ tisztességes, s benne az egészséges lelkületű férfiak és a becsületes nők jóval nagyobb arányban fordulnak elő, mint a csalók, a megesettek, illetve a ferde hajlamúak. Mr. Oscar Wilde már megint valami olyasmit írt le, amit jobb lett volna nem leírni; mert bár a Dorian Gray arcképe, melyet a Lippincott-nál közöltetett, eredeti, érdekes, helyenként okos mű, nyilvánvalóan művelt ember munkája, mint művészet mégis hamis – mert voltaképpen csak az igazságügyi orvostan szempontjából érdekes; hamisan közelít az emberi természethez – mert főhőse valóságos ördög; hamis az erkölcse is – mert a szerző nem tisztázta kellőképpen, hogy vajon nem a természetellenes aljasságot pártolja-e a tiszta, egészséges, ép élettel szemben. A történet, amely csupa olyasmit taglal, ami leginkább a bűnügyi rendőrségre tartozik (sőt, amiket még ott is titkosan kezelnének), nem válik dicsőségére sem a szerzőnek, sem a szerkesztőnek. Mr. Wilde-nak van esze, stílusa és művészete; de ha nem képes másról írni, csak törvényen kívüli nemesekről és perverz táviratkihordó fiúcskákról, akkor minél hamarabb választja az úriszabóságot (vagy valamely más tisztes mesterséget), annál kisebb csorbát szenved saját jóhíre és a közerkölcs.”
Wilde ekkor még úriemberi kötelességének érezte, hogy a félreértéseket a szerkesztőséghez intézett levélben oszlassa el. Nem kérte ki magának, hogy a könyvében egyáltalán nem szereplő prostituált sürgönykihordó fiúkkal akarták lejáratni – ezúttal ennél sokkal magasabb régiókban járt:
Az Önök recenzense szerint én nem teszem elég világossá, hogy az erényt helyezem-e a romlottság elébe, vagy megfordítva. Egy művésznek, szerkesztő úr, kérem, nincsenek etikai vonzalmai. Az erény s a romlottság olyanok neki, mint a festőnek a paletta színei. Nem többek ennél, s nem is kevesebbek. A művésznek csak arra van gondja, hogy általuk művészi hatás érhető el, s el is éri ezt a hatást.
[…]
A történet drámai kifejlete érdekében arra volt szükség, hogy Dorian Gray az erkölcsi züllés levegőjével vétessen körül. Máskülönben a történetnek nem lenne tétje s értelme. A könyvet szerző művésznek az volt a célja, hogy a könyv levegőjét ködössé, homályossá, meghatározhatatlanná tegye. Véleményem szerint, szerkesztő úr, ezt a szerző el is érte. Mindenki a saját bűneit látja bele a Dorian Gray-be. Hogy melyek Dorian Gray bűnei, azt senki se tudja. Aki rájön, maga követi el őket.
116-117. oldal, Dorian Gray arcképe (Európa, 1989)
→ |
---|
Említett könyvek
Hasonló könyvek címkék alapján
- Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 3. 93% ·
Összehasonlítás - Z. Szalai Sándor: Gárdonyi Géza ·
Összehasonlítás - Ljudmila Szaraszkina: Dosztojevszkij ·
Összehasonlítás - Kispéter András: Tömörkény István ·
Összehasonlítás - Szegedy-Maszák Mihály: Ottlik Géza ·
Összehasonlítás - Szegedy-Maszák Mihály: Kemény Zsigmond ·
Összehasonlítás - Szénási Ferenc: Italo Calvino ·
Összehasonlítás - Gedényi Mihály: Krúdy Gyula ·
Összehasonlítás - Békés István: Petőfi nyomában ·
Összehasonlítás - Kéky Lajos: Beöthy Zsolt ·
Összehasonlítás