Az ​evolúció árnyoldala 2 csillagozás

Az utóbbi évtizedekben a szkizofrének mentális-kognitív képességeinek fölénye áll a kutatások homlokterében (Nesse és Williams, 1995). Többen pl. azt állítják, hogy nagyobb képzelőerővel, intuícióval és kreativitással rendelkeznek. Valóban vannak arra utaló adatok, hogy a szkizoid személyiségjegyekkel rendelkező emberek az átlagosnál magasabb pontokat érnek el a kreativitást igénylő tesztek (szokatlan használat, eltérő gondolkodás, különös tapasztalás) megoldása során. Rokonaik pedig – akik hasonló géneket hordoznak – az átlaghoz képest nagyobb arányban töltenek be olyan munkaköröket, ahol fontos szerep jut a találékonyságnak és újításnak. Egy érdekes elképzelés szerint e betegség hasznát nem annyira az egyének, mint inkább a társadalom látja (Allen és Sarich, 1988). A szkizofrének – elsősorban azok, akik enyhébb tüneteket mutatnak – kreativitásuk, másoktól való szociális elkülönülésük és egyéb képességeik (pl. rögeszmés gyanakvásuk) miatt különösen alkalmasak a fennálló eszmerendszerek és megcsontosodott társadalmi szokások megkérdőjelezésére, ami a társadalmi fejlődés lehetőségét rejti magában. E csoportszelekciós hipotézis szerint a populáció mindig rendelkezik azzal a genetikai potenciával, hogy saját érdekében kifejlessze a szkizoid viselkedésformákat egy maroknyi kisebbség körében. Végül olyan elképzelés is van, hogy a szkizofrénia az az ár, amelyet rugalmas agyi kapacitásunk és nyelvi képességünk kifejlődésért fizettünk. A neoténiás fejlődés egyfajta meghibásodásából ered, amely a felnőttkori agyi plaszticitás és féltekei aszimmetria extrém növekedése miatt vezethet a betegség kialakulásához (Brüne, 2000; Crow, 1995b).

36. oldal

Különböző életesemény-vizsgálatokban például azt találták, hogy nem annyira a veszteségélménnyel járó, hanem sokkal inkább a megszégyenülést, korlátozást magukban foglaló élethelyzetek képesek kiváltani a depressziós tüneteket (Gilbert és Allan, 1998).

65. oldal

Az evolúcióval kialakult pszichológiai mechanizmusok szemléltetésének egy másik látványos példája minden bizonnyal a férfiak szexuális féltékenysége (Buss és mtsai, 1992). Mivel a megtermékenyítés és a terhesség az embernél – és más emlősfajoknál – a női szervezeten belül történik, ezért a férfi (és más fajok hímje) sosem lehet teljesen biztos abban, hogy partnere utódjának ő az apja. Az emlősökre jellemző szaporodásbiológiai sajátosságok miatt ellenben egy nő (és más fajok nősténye) mindig 100%-ban bizonyos lehet abban, hogy az utód az övé. Más szavakkal: csak a férfinak kell szembenéznie azzal a lehetőséggel, hogy tudtán és akaratán kívül nem a saját utódját neveli gyermekeként. […] Evolúciós terminusokkal azt mondhatjuk, hogy az a felszarvazott férfi, aki egy másik férfi utódjára fordítja anyagi és érzelmi erőforrásait, valójában elpazarolja az erőforrásokat, hiszen genetikai képviselete nem jelenik meg a következő generációban. Emiatt a férfiak szexuális féltékenységének kialakulására erős szelekciós nyomás nehezedett a törzsfejlődés során, míg a nőkre – akik anyasága mindig biztos volt – nem. A szexuális féltékenységhez egészen hasonló pszichológiai motívumok vezetnek a nők fizikai őrzéséhez is. Ennek a célja, hogy a férfi minimálisra csökkentse annak esélyét, hogy partnere egy másik férfivel szexuális kapcsolatot alakíthasson ki.

24. oldal

Az ún. sebezhető vagy „mimóza” típus a narcizmus rejtettebb, a nyílt viselkedésben jóval kevésbé megnyilvánuló formája. Központi vonásai a kritikára való rendkívül fokozott érzékenység és ehhez kapcsolódóan a szociális kapcsolatoktól való visszahúzódás, elzárkózás erős tendenciája: mindezek következtében ezek az emberek sokszor kifejezetten gátlásosnak, visszahúzódónak és szerénynek tűnnek. Paradox módon bennük is igen erős a grandiozitás és a feljogosultság érzése, ám ők ezeket igyekeznek mindenkor erős kontroll alatt tartani és elleplezni a külvilág elől. Ez a belső konfliktus nemritkán komoly megterheléshez, distresszállapothoz vezet, és a megfigyelések szerint a depresszió fontos kockázati tényező a sebezhető narcisztikusok között (Houlcroft, Bore és Munro, 2012; Ronningstam, 2005).

143. oldal

Instabil, örökké változó környezetben élünk, amely már tízezer éve körülvesz bennünket. Ezzel szemben több százezer évvel ezelőtt – amikor őseink az afrikai szavannákon vadászó-gyűjtögető életmódban, törzsi keretek között éltek – a környezet viszonylag stabil volt, mert kevéssé változott, amire jó válasz volt a természetes szelekció. Ezért vannak birtokában a mai emberek is olyan képességeknek és vonásoknak, amelyek ősienket sikeres vadászó-gyűjtögetővé tették a múltban. A férfiak általában remek vizuális téri tájékozódási képességekkel rendelkeznek, amelynek segítségével őseink képesek voltak egy-egy vadászat alkalmával akár napokig (és több száz kilométert megtéve) követni a vadat és biztonsággal hazatérni a zsákmánnyal. Mindezt természetesen térkép vagy műholdas helymeghatározó rendszer használata nélkül. A nők pedig egy másfajta nagyszerű képességgel, a tárgyak pontos helyére való visszaemlékezéssel rendelkeznek, amely például segítette őseinket, hogy visszatérhessenek évről évre a különböző gyümölcsfákhoz és cserjékhez. Természetesen ezt is térkép és más segédeszközök nélkül. (Miller és Kanazawa, 2007).
Az utóbbi tízezer évben azonban olyan gyors lett a környezetben bekövetkező változás, hogy az evolúció nem képes lépést tartani ezzel. Az evolúció – úgy tűnik – nem képes mozgó célpont ellenében működni. Valószínűleg ez lehet az oka, hogy közel tízezer éve az ember nem képes evolúciós fejlődésre az átalakulás semmilyen előre meghatározható irányában sem.

30-31. oldal

Olasz kutatók (Capmerió-Ciani, Corna és Capiluppi, 2004) 98 homoszexuális és 100 heteroszexuális férfiról és azok rokonairól (testvéreikről, szüleikről, nagyszüleikről, unokatestvéreikről, nagynénjükről és nagybátyjukról) gyűjtöttek demográfiai és a szexuális orientációjukhoz kapcsolódó adatokat. Az elemzések szerint a homoszexuális férfiak anyai ági rokonainak több utóda születik, mint az apai ág rokonainak. A heteroszexuális csoport rokonai ezzel szemben mind az anyai, mind az apai ágon a homoszexuális csoporthoz képest kisebb termékenységet mutattak. Az eredmények egyrészt megerősítik, hogy a homoszexualitás az X-kromoszómához kötött (Pattatucci, 1998; Hamer és mtsai, 1993; Hu és mtsai, 1995). A kutatócsoport másrészt úgy véli, hogy e szexuális viselkedési forma megjelenését befolyásoló gének azért maradhattak fenn az evolúció során, mert fokozzák az anya, illetve az anyai rokonok termékenységét. Így a saját nemükhöz vonzódó férfiak miatt bekövetkezett utódcsökkenést ellensúlyozni tudja az anyai ági rokonok fokozott termékenysége.

194. oldal

Az emberi agy nem egy különleges szerv. Az evolúciós pszichológusok szerint az agy éppolyan része a testnek, mint mondjuk a kéz vagy a hasnyálmirigy. Évmilliós evolúció formálta a kezet és a hasnyálmirigyet is, hogy képesek legyenek ellátni bizonyos funkciókat. Ugyanaz az evolúció alakította az agyat is, hogy sajátos adaptív problémák megoldására legyen képes: ezek pedig elsősorban a túlélés és a szaporodás.

25. oldal

[…] a pszichopatológiák olyan komplex idegrendszeri struktúrákra épülnek rá, amelyek a bennük foglalt ellentétes hatású mechanizmusok egyfajta kompromisszumos megoldását tartalmazzák. Hasonlóan ahhoz, ahogy a két lábon járás előnye felülmúlja az időnkénti hátfájás hátrányait, vagy miként a beszéd képességének megjelenése ellensúlyozza a megváltozott gégestruktúra miatt gyakoribbá váló félrenyelés kockázatát. A pszichopatológiák esetén valami hasonlóról lehet szó: a sajátosan emberi intellektuális képességek azon az áron jöttek létre, hogy egyúttal „sebezhetővé tették” a szóban forgó idegrendszeri központokat a különböző mentális rendellenességek kialakulására (McGuire és Troisi 1998b).

35. oldal

A primer pszichopaták számos olyan pszichofiziológiai sajátosságot mutatnak, melyek határozottan eltérnek a normál populációnál és a szekunder pszichopatáknál tapasztaltaktól. Így például szívritmusuk nyugalmi helyzetben alacsonyabb az átlagosnál – mi több, ugyanez az alacsony pulzusszám figyelhető meg olyan stresszkeltő helyzetekben, melyek a normál személyeknél felgyorsult szívverést (tachykardiát) váltanak ki; orientációs válasszal reagálnak olyan hirtelen, közepes intenzitású ingerekre, melyekre a normál személyek elkerülő reakciót adnak; az agykérgi kiváltott potenciáljaik a normál személyektől eltérő amplitúdót és formát mutatnak; alacsonyabb náluk a fiziológiai serkentettség (arousal) szintje fájdalmas ingerre való várakozás közben és az inger hatására is; és gyengén teljesítenek olyan helyzetekben, ahol elkerülő tanulásra lenne szükség. Mindez együttvéve az autonóm és a központi idegrendszer krónikusan alacsony serkentettségi szintjére utal (Blackburn, 2006; Mealey, 1995; Stevens és Price, 2000).

152. oldal

Bár a BPD-s személyek traumát át nem élt kisebbsége sem elhanyagolható számú (Graybar és Boutillier, 2002), mégis legáltalánosabban a tartósan bántalmazó szülő-kapcsolatot – más néven kötődési traumát – szoktuk a BPD leggyakoribb rizikófaktorának tekinteni. Ezekben a helyzetekben a szülő kötődési személy és bántalmazó – tehát félelemforrás – is egyben. A túlélés érdekében viselkedési rendszerünk két utasítást ad ki vészhelyzetben: (1) távolodj el a veszélyforrástól, és (2) közeledj a védelmező kötődési személyhez. Kötődési trauma esetén a két felszólításnak nem lehet koherens módon eleget tenni, így a gyermek viselkedése és addigi kötődési stratégiája összeomlik. Ez a felszínen dezorganizált kötődéshez vezet, amely többek között koherenciát nélkülöző viselkedésben, lefagyásban és disszociatív tudatállapotok kialakulásában mutatkozhat meg.

128. oldal (Borderline személyiségzavar)