Nyomás ​alatt 83% 167 csillagozás

Kedvenc lett. Soha nem gondoltam, hogy egy ilyen öngyilkosság címkéjű könyvet ennyire megszeretek..
Érdekes volt pszichiátriai osztályról olvasni, szerintem még eddig nem akadt ilyen könyv a kezembe. Furcsálltam hogy ennyire jól érzi magát, de aztán rájöttem hogy baromira jó a közösség ott bent.
Nagyon szórakoztató, vicces.

Ez a könyv egy olyan kamasz történetét meséli el, aki az állandó teljesítménykényszer hatására eljut a depresszióig, mígnem már csak az öngyilkosság gondolata jelenti számára az egyetlen kiutat. Azazhogy majdnem.

Craig erős fiú, okos, különleges, művészlélek, aki szereti, ha valami sikerül neki, és valaki akar lenni majd az életben, de mindenképpen sikeres és boldog. Gondolatai nem hétköznapiak, ki akarnak törni a fiú fejéből, ki akarnak fejeződni, ahogy ő is szabadulni akar az őt leláncoló béklyóitól. Egyedisége ellenére az ő története mégis sok más ember története is egyszerre: nem olyan utat jár be, amin más ne járt volna előtte, nem olyan dolog révén, amit más ne tapasztalt volna már meg, és nem olyan végkimenetellel, ami eltérő lenne szerencsésebb sorstársaiétól. Viszont közben mégis különleges, mert ő Craig, és nem mindenki más, és egyedül, odabent a fejében éri el a Változást, amihez természetesen a környezetében élők is hozzátesznek, de a hozzáállása rajta múlik, ahogy a végső döntés is: élni akar vagy pedig meghalni?

A könyv hangulata keserédes, a szürke esőfelhők közül néha kikacsint a Nap, fénysugaraival megtörve a borongós hangulatot. Egy furcsa, de szívből és szívhez szóló regényt olvashatunk, aminek minden pillanatára érdemes odafigyelni, mert így csempészi be magát az ember mellkasába: nem hirtelen, nem villámcsapásként érkezik meg, nem csap fejbe – hanem csendesen, alattomosan lopja be magát a szívbe a melegség, ami nem is szándékozik onnan egyhamar eltűnni.

Craig megnyerő őszinteséggel és természetességgel meséli el a pszichiátrián eltöltött napjait, a felfogásában bekövetkező változást, amit az élet megtapasztálsa, új barátságok kialakulása, és a megváltozott környezete eredményez. Kiszakad a mókuskerékből, a teljesítményorientált világból, szépen lassan más fényben kezdi el látni a baráti kapcsolatait és önmagát is. Átértékeli az életet, felfigyel azokra a dolgokra, amiktől jobban érzi magát, befelé és kifelé figyel, és megtalálja a szépséget a tökéletlenségben is. Elkezd utakat rajzolni, nemcsak papíron, hanem fejben is, és ráébred, hogy a térképek nem csak fizikai formában léteznek, hanem ott vannak a mindennapokban is, a döntéseinkben: mi vázoljuk fel önmagunk számára a választási lehetőségeket, és aztán mi magunk dönthetünk róla, hogy melyiken kívánunk végigmenni – vagy éppen letérni róla. Egyik út sem lehet rossz, ami önmagunkhoz, másokhoz, és a vágyainkhoz vezet el.

Sajnos nemcsak fiatalok, de felnőttek is küzdenek hasonló problémákkal, bár főleg az előbbi korosztályt érintheti ennyire súlyosan a nyomás alatti teljesítés vágya. Olykor nehéz szembeszállni a világ gyorsaságával, az elvárásokkal, az idővel, ami csak jön és fogy, és nem engedi, hogy megállj. Valójában azonban csak Te nem akarsz megállni, azt hiszed, hogy akkor kizuhansz az életből, pedig pont akkor találsz rá. Ez a könyv ezt meséli el, egy olyan fiú történetét, aki volt elég bátor, hogy szemeszálljon az idő végtelen sodrásával, megállítsa a mókuskereket, és ráleljen önmagára a vég nélküli utak, autópályák, kereszteződések és körforgalmak között.

Példás regény, erős főszereplővel, szerethető mellékszereplőkkel, és sok-sok reménnyel.

Ahogy az olvasási időm is mutatja, ez nem volt az én könyvem. Borzasztóan nehezen haladtam vele, csak rakosgattam jobbra-balra, és bármit csináltam, az istennek se kötött le. Már ahogy elkezdődött, éreztem, hogy valami nem oké vele, azt viszont nem gondoltam, hogy egy ilyen témát felvonultató könyv gyakorlatilag nulla érzelmet vált majd ki belőlem. Pedig sajnos ez történt. Egyszerűen nem fogott meg sem a stílus, sem a téma, sem Craig. Azt nem mondom, hogy egy fokkal nem lett jobb, miután a srác bekerült a pszichiátriára, mert azokban a fejezetekben és az ott élő emberekben láttam némi rációt, de összességében, miután letettem a könyvet, úgy éreztem, hogy nem adott számomra semmit sem.

Nem akarom hasonlítani a könyvet a Csillagainkban a hibához, mert azon kívül, hogy mindkettő ifjúsági, semmi közük egymáshoz, mégis olyan érzésem van most, mint anno annál a könyvnél: felkapott és nagy körülötte a hírverés, ami viszont mögötte van… ááá, hagyjuk.

A könyv eleje picit engem is levitt magával, de közben én is szép lassan feloldódtam.
Megjelent a küzdeni akarás, ami szerintem egy nagyon pozitív dolog, és sokan azt mondták, hogy jaj, nem is akart meghalni, mert ha megakar halni, akkor megteszi… Craig elgondolkodott azon, hogy végez magával, sőt, már ki is tervelte a módszert, aztán kapcsolt és segítséget kért, ettől még nem lesz hiteltelen a történet, hiszen ez a valóságban is előfordul. Bocsi, hogy ezt most így kifejtettem, de láttam pár ilyen véleményt és felhúzott! :)

Sok pozitív dolog volt a könyvben és nagyon szépen felépítette az író a gyógyulást.

Én inkább amiatt nem tudom komolyan venni a könyvet, hogy az író öngyilkos lett. Pedig ha elolvassa a saját művét, már abban olyan értékeket lehet találni, ami elgondolkodtató és a pozitív irányba terel. Ennek ellenére szerettem és a film is klassz volt.

Érdekes volt olvasni arról, hogyan is alakulhat ki depresszió a teljesítés kényszer miatt egy középiskolásban. Craig egy okos srác, aki felismeri, hogy baj van vele és meg is próbál tenni ellene. Bár a könyv fele elég nyögvenyelősre sikerült, mikor Craig bekerül a pszichiátriára, megtapasztalja, hogy tulajdonképpen nincs egyedül a problémájával, sőt mások sokkal nehezebb dolgokkal küzdenek. A pár nap alatt, míg elzárva tartják, átértékeli a helyzetét és apró lépésekben, de megpróbál megváltozni. Kicsit talán gyors is volt ez az átalakulás. Ami nagyon tetszett, az a kendőzetlen őszinteség, amivel Craig meséli a történetét.

„Nem könnyű beszélni, amikor éppen meg akarod ölni magad.”
Ez számomra egy csodás történet volt, amit ha részenként olvasgat az ember, nem valószínű, hogy adna neki valamit. Nehéz témát dolgoz fel a könyv, mégis olykor – főleg a végén – benne lapul a könnyedség és a humor. Nem tagadom, hogy az eleje nem kötött le annyira, bár érdekes volt belelátni a gondolataiba, hogy mit is érezhet, de igazán onnantól lett szuper, hogy bekerült a kórházba. Jó volt érezni, ahogy ott elmúlt ez az eddigi görcsös hangulat, és végre voltak „normális” emberek is Craig környezetében. Kedvenc szereplőm az örök jókedvű, és rengeteg humorral teli – aki a pikkben mindenkit lezúz – Armelio elnök volt.
A fél csillag levonást a kezdetek miatt kapta, viszont az egész történetet nézve mesés volt. Köszönöm

Egyrészt minden tiszteletem Craigé, a családjáért. Nem semmi, amin keresztül mentek. Nem egyszerű egy olyan gyereket kezelni, támogatni, mint Craig. Már kisebb korában voltak ott problémák, melyet a szülők igyekeztek megoldni, illetve segíteni, támogatni Craig-et a megoldás felé. Jó, hogy Craig bekerült a pszichiátriára, de mégis valami zavar van bennem e emiatt. Valahogy nem érzem úgy, hogy megoldották a gondokat. Összességében engem nagyon nyomasztott a könyv, spoiler

Nem igazán szeretem, ha a főszereplő kamasz fiú, de a fülszöveg felkeltette az érdeklődésem.
Azt hiszem mind tudjuk milyen a sikert hajkurászni és nagyon fontos dolog, hogy a depresszió fogalmával találkozzunk. Őszintén sajnáltam Craig-et, hiszen a gimibe bejutás után semmiben nem lelte örömét és a 93%-os teljesítményt is kudarcként élte meg.
Örültem, hogy segítséget kért és sok színt vitt a történetbe a pszichiátráin lakók humora.
Nagyon tanulságos volt, hogy ez a rövid idő mennyire meg tudta változtatni a hozzáállását és az életét. Nagyon ütős volt a végén a könyv eredetének története.

Oh, te jó ég, ez egy iszonyú jó könyv volt, nem egyszerű a témája, de nagyon fontos és hasznos. Örülök, hogy elolvastam, és meg is van nekem, zseniális volt, és ami nagyon fontos számomra valósághű.

Szerintem ez egy csodálatos regény, ami felvállalta, hogy hitelesen bemutat egy nagyon komoly témát. Sikerrel is járt, Ned Vizzini műve kötelező olvasmánynak kéne, hogy legyen, mert annyira őszinte, szerethető és emellett fontos üzenetet is közvetít.

http://sorok-kozott.hu/2017/05/konyvkritika-ned-vizzini…